Nógrád Megyei Hírlap, 2003. július (14. évfolyam, 150-176. szám)

2003-07-19 / 166. szám

2003. JÚLIUS 19., SZOMBAT SPORT TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal Másnapba nyúló mérkőzések 15. Denevér Kupa amatőr teniszverseny A mára már patinássá váló sal­gótarjáni Denevér Kupa valaha csak sötétedéskor kezdődött és egész éjjel tartott, de az egyre nö­vekvő népszerűség és létszám miatt némileg módosítani kellett a lebonyolítás rendjén. Mára már szombaton délelőtt 10-kor kez­dődik a csak párosoknak kiírt versengés a Lendület SE Salgó úti (acélgyári) pályáin, de a finálé és az eredményhirdetés minden bi­zonnyal átcsúszik a másnapra. A helyszíni nevezés határidejének lejárta 9,30 óra. Hogy a nappali világosságot hogy bírják a „dene­véremberek” elválik, minden­esetre az igazi „bőregerek” akik eljutnak a nyolcaddöntőig, a to­vábbi gémeket már „sötétben” játsszák. Közben persze egy fi­nom ebéd és vacsora keretében - mely benne foglaltatik a 3000 fo­rintos nevezési díjban - pótolni lehet az elvesztett energiákat. Ha valakinek marad még kedve és ereje, a tétmérkőzések befejezé­se után kötetlen örömtenisz kö­vetkezik kivilágos-kivirradtig. Mert akkor már a denevérek is aludni térnek. ________________________________1*T*I Világversenyek Tiszaújvárosban Triatlon - Csapat-világbajnokság és ITU-világkupa Hajrájához érkeztek az idei TVK triatlonnagyhét előkészü­letei Tiszaújvárosban. A július 26-a és augusztus 3-a közötti programsorozat iránti hazai és külföldi érdeklődés egyre élén- kebb. Már biztos, hogy a sport­ág történetében először a Tisza partján megrendezendő csapat­világbajnokságon is rajthoz áll­nak az egyéni világbajnoki és kétszeres Európa-bajnoki első­séggel büszkélkedő Ivan Rana által vezényelt kontinenselső spanyolok. A biatlon-nagyhat­alomnak számító Ausztrália két férfi- és egy női csapattal képviselteti magát ezen az erő­próbán, melyre mintegy 20-25 nemzeti együttest várnak. Nem hiába számít bele a jövő évi athéni olimpia kvalifikációjába az idei, augusztus 3-án megrende­zendő tiszaújvárosi világkupafu­tam. Az előírások szerinti 65 férfi induló helyére ugyanis már most 91 jelentkező van, így a megszigo­rítás előtt álló indulási feltételek­nek köszönhetően sajnos néhány magyar versenyző helye is bizony­talanná válhat. A TVK-triatlon- nagyhét keretén belüli erőpróba végleges mezőnyéről a Nemzetkö­zi Triatlon Szövetség (ITU) illeté­kesei döntenek majd. Nem csak a sportolók, hanem a televíziós társaságok körében is nagy a versengés a Tiszaújvá­rosban - a TVK-triatlonnagyhét keretében - július 31-én megren­dezendő ITU triatlon-csapatvilág- bajnokság és az augusztus 3-i ITU-TVK triatlonvilágkupa közve­títése iránt. Az már korábban el­dőlt, hogy a „kötelező jelleggel” tudósító Eurosport mellett a BBC World kétszer 52 percben számol be az eseményeiből. A spanyol „királyi” tv azonban a napokban kért mindkét eseményre szóló forgatási engedélyt dr. Márkus Gá­bor főrendezőtől. A hispánok kü­lön filmet készítenek a Tisza part­ján világ- és Európa-bajnokukról, lvan Rónáról A francia AFP hírügynökség bejelentkezése újabb kellemes gondot és természetesen örömet jelent a házigazdáknak. S, hogy a hazai médiát se hagyjuk, ki az Ml csatorna au­gusztus 1-jén, a 18-20 óra közöt­ti műsorsávban 45 perces össze­állítást sugároz a sportág történe­tében először életre hívott világ- bajnokságról. ______________________________d*u»l S alas hazatért Marcelo Salas, az olasz Juventus és a chilei válogatott lab­darúgója az argentin River Plate együtteséhez igazolt. A River egy­éves kontraktust kötött a chilei csa­tárral, aki az előző szezonban sé­rülései miatt főként csak a csere­padon - vagy még ott sem - kapott helyett a Juventusban. Ezzel a szerződéssel Salas gyakorlatilag hazatért, hiszen 1996 és 1998 kö­zött 68 mérkőzésen lépett pályára a River mezében, és 31 gólt szer­zett. Leginkább ennek - és az 1998-as vb-n nyújtott parádés telje­sítményének - köszönhette, hogy öt éve 21 millió dollárért megvette a Lazio, ahonnan 2001 októberé­ben távozott a Juventushoz. Eredményes fél évet zártak Mérlegen a Vitalitás SE erőemelő szakosztálya A Vitalitás SE erőemelő csapata A Balassagyarmati Vitalitás SE erőemelő-szakosztálya évről évre előkelőbb helyet vív ki ma­gának az országos mezőnyben. Honti Attila szakosztályvezető irányításával az elmúlt évben bekerült az ország legeredmé­nyesebb tíz egyesülete közé. A 2003-as esztendő is öröm­teli eseménnyel indult számuk­ra, hiszen a szakosztály színei­ben versenyző Deák Zsanettet választották Nógrád megye leg­eredményesebb ifjúsági leány sportolójának. A szakosztálynak eredményesség tekintetében sincs oka a szégyenkezésre, hi­szen az év eddig eltelt időszaká­ban már több magyar bajnoki pontot szereztek, mint tavaly egész évben. Eddig összesen hét első, tizennégy második és hét harmadik helyet szereztek. A szakosztályra korábban jel­lemző volt, hogy inkább felnőtt, korú sportolókat versenyezte­tett, azonban az utóbbi két év­ben némi eltolódás volt tapasz­talható, hiszen egyre több ver­senyzőt tudnak indítani az ifjú­sági és junior magyar bajnoksá­gokon és a diákolimpiákon. Eredményként lehet értékelni, hogy a szűkös anyagi lehetőségek ellenére minden számottevő ver­senyre eljutottak. A versenyzők közül ki kell emelni Vészük Ani­kót, a Balassi Bálint Gimnázium tanulóját aki négy magyar bajnoki címet szerzett, így méltó utóda le­het ifjúsági korcsoportban a szin­tén balassis Deák Zsanettnek. A tavasz folyamán a magyar bajnokságokon való indulás mellett két versenyt is rendeztek a gyarmatiak. A fekvenyomó-di- ákolimpia megyei elődöntőn, melyen közel százan vettek részt, remek eredmények szü­lettek. A balassagyarmati közép­iskolák nem képviseltették ma­gukat a fekvenyomó-diákolim- pia országos döntőjében. Az eredmények utólagos ismereté­ben jó néhány diákolimpia-baj­noki cím kerülhetett volna Ba­lassagyarmatra. Honti Attila szakosztályvezető által vezetett szervezőgárda híres az általuk rendezett versenyek magas színvonaláról, melyet bi­zonyít, hogy az idén először ren­dezték meg a Cserhát-Takarék Kupa Nógrád megyei erőemelő­bajnokságot, melynek helyszíne Kétbodony község volt. A ver­senyzőknek a fekvenyomás mel­lett guggolásból és felhúzásból is bizonyítani kellett erőállapotuk szintjét. Jó néhány versenyzőnek sikerült már 200 kg feletti teljesít­ményt is bemutatni. Honti Attila elmondta, hogy az ősszel kerülnek megrende­zésre a csapat- és a fekvenyomó magyar bajnokságok, melyen a korábbi évekhez hasonlóan méltóképpen szeretnének helyt­állni az Ipoly-parti versenyzők. A magyar bajnokságot meg­előzően várhatóan októberben rendezik meg Balassagyarma­ton a megyei fekvenyomó-via- dalt, melyen sok nevezőre szá­mítanak. A szakosztályról, eredményeikről bővebb felvilá­gosítást kaphatnak az érdeklő­dők a www.vitalitas-se.hu hon­lapon. Vészük Anikó ez évben négy magyar bajnoki címet szerzett Újra SZÚR, most a Balatonon Sportl - Welness fesztivál 2003, Siófok A majd három éve indult Sportl TV szep­tember 6-án, először rendezi meg a Sportl fesztivált Siófokon, mely változatos, kü­lönleges programot kínál. Dr. Balázs Ár­pád a Balaton fővárosának polgármestere ezzel kapcsolatban kiemelte: „külön öröm számunkra, hogy a rendezvény szeptem­ber elején lesz, hiszen szeretnénk tudato­sítani az emberekben, hogy augusztus vé­gén nem szűnünk meg létezni”. A Sportl fesztivál és a SZÚR kiindulópontja lehet egy olyan eseménysorozatnak, amelynek végeredményeként a Balaton és környéke, kü­lönösen pedig Siófok egy új arccal gazdagod­hat. A délelőtti programok a főtéren, a futball- pályán, valamint a város több pontján a well­ness és a szabadidősport jegyében zajlanak. Miután 2003 az Európai Unióban a fogyatéko­sok éve, a szervezők mindenképp fontosnak tartották, hogy, a főtéri esélyegyenlőség szín­pad kiemelt helyszíne legyen az eseménynek, és fontos a GYISM számára, hogy egy ilyen színvonalú eseményen megjelenhessenek és lehetőséget kaphassanak fogyatékos gyerme­kek, akikből kiváló sportolók válhatnak a jövő­ben. A fesztivál persze nem lenne teljes labda­rúgás nélkül, a szervezők igyekeznek meghív­ni minél több olyan híres labdarúgót, akiket szívesen lát a közönség a mai napig. A futball- pályán először a '80-as évek válogatottja a Sportl All Stars labdarúgócsapatával csap össze. Többek között pályára lép Eszterházy Márton, Zombori Sándor és Nyilasi Tibor is, hogy ismét megmutassák, hogy is kell játszani igazából. A délutáni programok zárásaként a már hosszú évek óta nem látható színész-új­ságíró rangadó elevenedik fel újra. Míg a mé­diacsapat egyelőre nem adott hírt a kezdő 11- gyel kapcsolatban, a színészeket vezényelő Nemcsák Károlynak nincs rejtegetnivalója. Eperjes Károly, Rudolf Péter, Straub Dezső, Var­ga Miklós, Vikidál Gyula és a Dakart is megjárt Laklóth Aladár segítségére számít, hogy le­győzzék a firkászokat. Természetesen nem ma­radhatnak el a könnyűzenei programok sem, ezért már délelőtt a kikötőben felállított színpa­don fellép Ganxsta Zolee és a Kartel, LL. Juni­or, DJ. Spigiboy, Erős Attila és még sokan má­sok. A foci befejeztével a Groovehouse és a United együttes szórakoztatja a közönséget, majd jön az est fénypontja: az Első Emelet együttes, akik ismét összeállnak egy futballfél- időnyi koncertre. A zenekar utoljára hat évvel ezelőtt lépett fel. Palkó Béla (Kiki) elmondta: „az utóbbi egy-két évben egyre többen kérdez­ték, hogy mikor áll újra össze a csapat, de vár­tuk a megfelelő alkalmat, hogy illő környezet­ben térjünk vissza, főleg miután csak egy esté­ről van szó”. Sporttörténeti évfordulók bélyegen A Magyar Posta Rt. a sporttörténeti évfordulók el­nevezésű bélyegblokk kiadásával köszöntötte a ma­gyar sporttörténelem két jelentős jubileumát: a Nép­stadion átadásának és az 1953. évi angol-magyar lab­darúgó-mérkőzésen született 6-3-as magyar sikernek az 50. évfordulóját. A Sportfolió Kht., illetve a Népstadion és Intézmé­nyei igazgatósága által tartott pénteki megemlékezé­sen Mesterházy Attila, a Gyermek-, Ifjúsági és Sport­minisztérium politikai államtitkára, Köpf Károly, sportügyekért felelős helyettes államtitkár és Csáki György, a Magyar Posta Rt. elnöke bocsátotta forga­lomba a két bélyegképet tartalmazó blokkot. Az első az 1953. augusztus 20-án ünnepélyes megnyitó kere­tében átadott Népstadiont ábrázolja. A létesítmény 2002 áprilisa óta az Aranycsapat legendás labdarúgó­jának, Puskás Ferencnek nevét viseli. A második bé­lyeg az 1953. november 25-én, a londoni Wembley- stadionban lejátszott, az évszázad mérkőzéseként emlegetett angol-magyarnak állít emléket, amelyen a híres 6-3-as magyar siker született. Az alkalmi bé­lyegblokk 100 ezer sorszámozott példányban készült, a két bélyeg névértéke egyenként 250 forint. A képe­ken a magyar nemzeti színek uralkodnak, a blokk ke­retén a Puskás Ferenc-stadion részlete látható. Pelyhe Dániel tizedik Tájfutók országos ranglistája Túl az első fél év versenyein négy kategóriában elkészült a tájfutók országos ranglistája, melyre több nógrádi tájfutó is felkerült. A legelőkelőbb he­lyen a salgótarjáni Dornyay SE két válogatott sporto­lója Pelyhe Dániel és Koós Diána áll. Eredmények. I. fél év országos tájfutó-ranglista. Felnőtt férfiak: 1. Dénes Zoltán (Kalocsa SE) -1,25 pont ... 10. Pelyhe Dániel 3,71 ... 24. ifj Pelyhe Dé­nes 8,36 ... 61. dr. Mohácsy Tamás 17,10 ... 86. Hugyecz Zoltán (HUFEZE SK-Pásztó) 23,45 ... 87. Reviczky Zsolt (HUFEZE SK-Pásztó) 24.33 ... 90. Török József 24.88 ... 101. Zentai József (HUFEZE SK-Pásztó 29,48 ... 125. Furtner István 36,78 ... 128. Goldmann Róbert 37,75 ... 133. Nagy Ákos 38.89 ... 140. Fehérvári Péter 42,74 pont (mindannyian St. Dornyay SE). Felnőtt nők: 1. Wengrin Ágnes (Veszprém) - 0,55 pont... 75. Boros Anna (St. Dornyay SE) 27,76. Ifjú­sági lányok: 1. Szerencsi Ildikó (SZVSE) 1.88 pont... 14. Koós Diána 12,56 ... 26. Győri Judit 17,18 ... 37. Koós Brigitta 24,30 ... 48. Tarjáni Katalin 31,61 (mindannyian St. Dornyay). Ifjúsági fiúk: 1. Zsebeházy István (MOM Budapest) - 1.38 pont ... 43. Nagy László 22,84 ... 59. Fehérvári Zsolt 34,18 (mindketten St. Dornyay SE). Megjegyzés: A felnőtteknél a junior korúak, ifjú­ságiaknál a serdülőkorú tájfutók eredményeit vették figyelembe.

Next

/
Thumbnails
Contents