Nógrád Megyei Hírlap, 2003. július (14. évfolyam, 150-176. szám)

2003-07-16 / 163. szám

4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap M E GYEI K Ö R KÉP 2002. JÚLIUS 16., SZERDA Hobbija a veterán járművek restaurálása „Egy szépen helyreállított, öreg autó már önmagában is látványos” gítség is kell: mindenben szá­míthat nevelőapja, Koós József segítségére, mint ahogyan ba­rátja, Magyara Tibor is igyek­szik hasznossá tenni magát. A lakatosmunkákat Reviczki Ró­bert végzi el. Számítása szerint még 1-1,5 év kell a munka befe­jezéséhez, hiszen csak hét vége­ken, illetve a nyári szünetben tud hobbijának hódolni. Mint mondta, az idén nyáron valószí­nűleg lassul majd egy kicsit a munka üteme, mert a régi he­lyett szeretne egy új szereidét építeni. réhez került. Ő azt mondta, még náluk is ritka az ilyen tökélete­sen restaurált motor. Én készítet­tem a tankot, a csomagtartót, a sárvédőket, a sztendereket: má­ig büszke vagyok erre a mun­kámra. A Matchless árából valósít­hatta meg álmát: végre megve- hette a hőn óhajtott 1940-es Opel Olympiát, amely egy taxis tulajdonát képezte. A restaurá­láshoz az előző tulajdonos már hozzákezdett, de halála miatt abbamaradt. Forgalomból ki­vonva, sok alkatrésszel került- Már az új szereidé­ben szeret­nék hozzá­kezdeni a nagy ked­venchez, a Tátra 87-es- hez, nálunk „Dynamic” néven volt is­mert - mond­ja Földi Ba­lázs, a na­gyobb érthe­tőség kedvé­ért fotókat is mutatva. 1937-50. kö­A tökéletesen restaurált Matchless ma az angliai márkaklub egyik fő emberének gyűjteményét gazdagítja Sok új autó tulajdonosa megirigyelhetné a P-2-es motorterét: akár „enni” is lehetne rajta Bátonyterenyén az utóbbi időben többen is fel­figyeltek egy nyitott tetejű, fehér Skoda Felíciára, kormányánál egy fiatalember. Földi Balázsról van szó, aki „civilben” a Fáy András Szakközépiskola földrajztanára, a helyi önkor­mányzat képviselő testületének tagja, az Észak-Mátra Környezetvédelmi Egyesület elnö­ke. Azt hihetné az ember, hogy ennyi elfoglalt­ság tökéletesen elegendő egy embernek, de Föl­di Balázs rácáfol: arra is szakít időt, hogy ked­venc hobbijának, a veterán autók restaulásá- nak hódoljon. hozzá 1999-ben. Rendbe tette a motort, a karosz­idejében luxusautó volt: 160 km/óra volt a végsebes­sége 1937-ben! A karosszériaformát Járay Pál, a mo­tort Hans Lendwinka tervezte. Legenda ez az autó, már alig várom, hogy hozzákezdhessek. Balázs kiemeli: a jól elvégzett munka mindig jutal­mazza is a kitartó munkást. Tanulságos végignézni a fényképeket is, melyek a kiindulási és a végállapot­ban mutatják az autót, a motort, hiszen így lehet a leginkább lemérni, honnan indultak és mennyit ha­ladtak.- A veterán autó-motor restaurálás a legnehezebb és talán egyben a legszebb autós „szakma” is - mond­ja végezetül. - Legnehezebb, mert mindenhez kell ér­teni, ami autóval, gépekkel kapcsolatos, egy sereg A kézi váltós, 600 köbcentis Matchless már komolyabb kategóriát képvisel- Mindig érdekelt a történelem, abból is a technikatörténet, a régi gépek, eszközök - kezdi Földi Balázs m r kisterenyei otthoné- ban, mikor arról kér­dezem, honnan a régi autók szeretete. - Ná­lunk egyébként is családi tradíció volt az Ippfcj ezermesterség, nagy g fm becsülete volt m /M annak, aki , m jm sok min­szériát, újra kárpitoz­ták, fényezték, majd 2000-ben levizsgáztat­ta és visszahelyeztette a forga­lomba. A w denhez ' értett. Nagy­apám volt a faluban (ak­kor még való­A nagy kedvenc, a Tátra-87-es: nehéz elhinni, hogy egykor luxus­autó volt Első munkája egy „Csepel” motorke­rékpár felújítása volt zött gyártották, ez olyan '48-49- es lehet. Valószí­nűleg belügymi­nisztériumi autó volt, sajnos, sem­milyen papír nem maradt, mind­össze annyit tu­dunk, hogy RA-s rendszáma volt. Mindössze 6 da­rab van belőle Magyarországon, ebből csak egy üzemképes, de nincs restaurálva az sem. A maga Vajon milyen lehetett a Tatra-Dynamic műszerfala eredeti szépsé­gében? szakma és egy-két idegen nyelv ismerete elengedhe­tetlen hozzá. És legszebb, mert ennek van a leglátvá­nyosabb eredménye, hiszen óriási a különbség a kez­deti és a végállapot között. Végül pedig egy szépen restaurált, öreg autó önmagában is nagyon látványos. HEGEDŰS ERZSÉBET Az Opel Olympia Rekord P-2 úgy néz ki, mint­ha most gördült volna le a szerelőszalagról következő szerzemény egy 1961-es kiadású Opel Olympia Rekord P-2- es típus: lepusztult, de eredeti álla­potban. A restaurálásnál első számú szempont az eredetiség: amit lehet, felújítani, amit nem lehet felújítani, azt eredetire cserélni. Az alkatré­szekhez általában börzéken jut hozzá: a tapasztal­tabbak tudják, hogy börzékre járni nem olcsó mulat­ság, így aztán Balázs is férfiasán bevallja: fizetése nagy részét erre fordítja. Jelenleg egy 1947-es kiadá­sú Tátra 57B-n dolgozik, amely a '30-as évek elejé­nek konstrukciója. Favázas autóként ismerik: az au­tó karosszériaváza fából (eredetileg gőzölt biikkből) készült. A restauráláshoz kőrisfát használnak. Fi­gyelni kell arra, hogy 4-5 éves, száraz anyag legyen, ami már nem vetemedik. Most a munkálatok egyne­gyedénél tartanak, eddig 700 munkaórát fordítottak rá. Ekkora volumenű munkához természetesen se­llyen volt az Opel Olympia restaurálás előtt ban csak az volt) az első rádió- és tévészerelők egyi­ke, aki szintén mindent saját maga tanult. E két do­log kombinációja késztetett az első motorkerékpár, egy Csepel megvásárlására. Ennek restaurálásával si­került először bizonyítanom, hogy én is értek valami­hez. Ma már megmosolygom magam, milyen eszkö­zökkel újítottam fel, de ennek az árából vettem egy BMW-t, majd egy 250-es Csepelt. Az első komolyabb gép egy Matchless motorkerékpár volt: 600 köbcen­tis, egyhengeres, kézi váltós. Nagyon sokat dolgoz­tam vele: egy holland cimborám vette meg, tőle pe­dig Angliába, a Matchless Márkaklub egyik főembe­gy néz ki ma: levizsgáztatva, megújulva tökéletesen működőképes

Next

/
Thumbnails
Contents