Nógrád Megyei Hírlap, 2003. július (14. évfolyam, 150-176. szám)
2003-07-12 / 160. szám
2003. JÚLIUS 12., SZOMBAT Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal SPORT TÜKÖR Zentaiék készítették a térképet Tájfutó országos ranglistaverseny Komáromban július 12-én rendezik meg a monostori erőd területén a Simon Lajos országos tájfutó-ranglistaversenyt, mely egyben a Magyar Honvédség tájfutó-csapatbajnoksága is lesz. Másnap a közeli Koppány- monostor térségében az I. Tatai Honvéd Kupa küzdelmeit bonyolítják le. A két versenyre eddig hatvan klub képviseletében közel félezren neveztek. Nógrád megyéből a HUFEZE SK- Pásztó, a Balassagyarmati Medosz tájfutói mellett hosszú idő után ismét ott lesznek a rajtnál a nagyoroszi tájfutók. Az utóbbiak két csapattal is rajhoz állnak a honvédek országos bajnokságán. További nógrádi érdekessége a rendezvénynek, hogy a Békési István dandártábornok fővédnökségével lebonyolítandó viadalra a pásztói Zentai József és testvére, a Budapesten élő dr. Zentai László készítette a térképet. Egyébként a monostori erőd a világ tájfutósportágában az első olyan speciális térkép, mely a közeljövőben bevezetendő ISSOM parkjelrendszerrel készült. Ezért a versenyt követően a térképet bemutatják a nemzetközi tájfutószövetség legközelebbi svédországi térképbizottsági ülésén is. Jövőre a svájci tájfutóvilágbajnokságon és a nemzetközi versenyek során már csak az itt alkalmazott egységes jelkulcsrendszerrel lehet parktájfutó térképet készíteni. Tyson az árnyoldalairól vall Pályafutásának árnyoldalairól vall Mike Tyson korábbi nehézsúlyú világbajnok ökölvívó abban a dokumentumfilmben, amelyet az amerikai Fox Sport csatorna vetít le a jövő héten. A 37 éves fenegyerek magát csak „nagy, erős niggerként” jellemzi, aki „összeveri és megerőszakolja az embereket”.- Már gyerekként is szörnyeteg voltam, s rajongtam a fegyveres rablásokért. Tizenhárom évesen a börtönben kezdtem el bokszolni, de tisztelet helyett csak fájdalom jutott nekem - jelenti ki az interjúban Tyson, aki az utóbbi időben depresszióra panaszkodott. A kétórás film végén az egykori csillag kifejti, hogy lélekben már a következő életére készül, mert ez a világ gyűlöli őt. Tysont 1992- ben nemi erőszak miatt hat év börtönre ítélték, amelyből hármat letöltött, majd jó magaviseleté miatt szabadon engedték. 1997-ben az Evander Holyfield elleni címmérkőzésen leharapott egy darabot ellenfele füléből. Legutóbb, júniusban azért tartóztatták le, mert összeverekedett két férfival egy brooklyni szálloda előtt. UGYFELTAJEKOZTATO! A Cserhátvidéke Körzeti Takarékszövetkezet kirendeltségeinél az elmúlt 6 hónapban 1154 db különböző célú hitelt - folyószámlahitei nélkül - vettek fel ügyfeleink. EZ NEM VÉLETLEN! Keresse Ön is a lakóhelyéhez legközelebbi kirendeltségünket. Váltsa ki más banktól felvett magas kamatozású hitelét! MEGÉRI! Igazgatóság Két aranyérem Mountain bike Magyar Kupa 3. forduló, Sopron Hamar feledtette múlt fordulóbeli malőrjét Bakos Gergő, jól feküdt neki a technikás soproni pálya és csapattársai, a Salgótarjáni HKE hegyikerekesei is hasonlóan kedvükre valónak tartották a körülményeket, melyet jól jeleznek elért eredményeik. Az országos bajnokság előtti utolsó tétversenyt a „hűség városában” rendezték, és a házigazdák igazán kitettek magukért, hangulatos, jól szervezett, zökkenőmentes lebonyolítással tisztelték meg a montistársadal- mat. Hogy ezt ki kell emelni, nem véletlen, mert azért nem mindenhol mennek így a dolgok. Közeledvén a legfontosabb versenyek (ob, Eb, vb), egyre jobban teker Bakos Gergő és bizony a válogatottsághoz szüksége is van a bizonyításra. Eddigi legszebb eredményét érte el Szőke Zoltán és kéztörése után Kovács („Pityu”) Norbert is keményen nyomul, most már „nyerte kategóriáját. Eredményeink. Elit, U 23 (49,6 km): 2. Bakos Gergő. U17 (18,6 km): 11. Bozó Tamás, 17. Gecse Péter, 18. Nagy Ádám, tyu”) Norbert. Juniorok (18,6 22. Barna Attila. Hobbi, Felnőtt km): 2. Szőke Zoltán. férfiak (18,6 km): 1. Kovács („Pi- _______________________(«ti»i K ovács Norbert kéztörése után idei első győzelmét aratta Molnár Krisztián a gólkirály Labdarúgó megyei II. osztály, Déli csoport Molnár Krisztián A megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság Déli csoportjában 12 csapat kezdte meg a 2002-2003-as küzdelmeket. Az őszi szezon közepén Nagylóc gárdája visszalépett, így 11 csapattal zajlott le a bajnokság. A bajnoki címet a felnőtteknél Jobbágyi, míg az ifjúságiaknál Felsőtold csapata szerezte meg. A felnőttek mérkőzésein 479 gól született, a legtöbbet (75) és a legkevesebbet is (20) Héhalom rúgta, ill. kapta. A gólkirály Molnár Krisztián (Jobbágyi) lett 27 találattal, őt követi Nagy József (Héhalom) 25-tel és Kerekes László (Szurdokpüspöki) 20- szal. A legsportszerűbb csapat Héhalom, Jobbágyi és Csécse. Az ifjúságiaknál 853 gól esett, a legtöbbet (113-113) a Felsőtold és Jobbágyi rúgta, míg a legkevesebbet Felsőtold (21) kapta. A gólkirály Babka Richárd (Va- nyarc) 43 találattal, őt követi Balázs István (Felsőtold) 39-cel és Puporka Lajos Mátraverebély 38- cal. A legsportszerűbb gárda a Tar, Mátraszőlős és a Mátraverebély. KEREKES LAJOS SPORTTURMIX FÜVES PÁLYA LESZ Salgótarjánban július 11-én megkezdődtek a munkálatok a Salgó Öblös-Faipar Munkás úti pályáján. Összesen harminc centiméter salakot hordanak el a pályáról, majd megkezdik az előkészületeket a füvesítésre. Előreláthatólag a jövő nyáron már gyepszőnyegen lehet játszani. NŐTINCS NYERT A labdarúgó megyei III. osztály Rétsági csoportjában 1996-ban a Bánk - Nőtincs mérkőzésen dőlt el a feljutás kérdése. Ezen az összecsapáson a bánkiak 5-1-re nyertek, mellyel felkerültek a megyei II osztály, Nyugati csoportjába, és azóta is ott szerepelnek, a Nőtincs pedig még mindig a rétsági csoportban vitézkedik. Az elmúlt szombaton a hét évvel ezelőtti résztvevők találkoztak Bánkon, és egy emlékező mérkőzést játszottak egymással. A mérkőzésen a bánki színekben játszó Vass József három gólt szerzett, de a sikerhez ez is kevésnek bizonyult, hiszen a Nőtincs az első félidőben már 3-1-re vezetett és végül 6-5-re nyert. A harmadik félidőt a két csapat fehérasztal mellett töltötte, ahol megegyeztek abban is, hogy jövőre Nőtincsen lesz a következő mérkőzés. SZÍ RÁKI TELEKI KUPA A labdarúgás ünnepe lesz Szirákon július 13-án, amikor is az első alkalommal rendezik meg a Teleki Kupát. A viadalon négy férfi (FTC-junior, Héhalom, Szirák-öregfiúk, Szirák I.) és két női (Héhalom-Palotás, Sziráki Amazonok) csapat méri össze tudását. A program. Július 13., vasárnap, 10 óra: Megnyitó. 10.15 óra: Selejtezők (2x30 perc). 12.30 óra: Női foci (2x15 perc), tizenegyesrúgó-verseny. 13.30 óra: Elődöntő, döntő. 16.30 óra: Díjátadás. HA NYERÜNK - FELEZÜNK Játékunkban pénteken Fekécs Katalin salgótarjáni olvasónknak kedvezett a szerencse, így az ő szelvényét játszottuk meg. Tippjei: lx, 12,1, 2, 2,1, lx, 1,1, 2, x2, x2,12,1. HÉT VÉGI SPORTMŰSOR Szombat. Labdarúgás. Előkészületi mérkőzés: Balassa- gyarmat-Goldex-Anettka - Nagykürtös (szlovák), 11 óra. Kispályás labdarúgás: Barátság Vándorkupa, nők, Dorogháza, 9 óra. Úszás: meghívásos verseny, Salgótarján városi uszoda, 10 óra. Vasárnap. Labdarúgás: 1. Tele- ki Kupa, Szirák, 10 óra. ______■ Ö sszetettben Batki, Fábián és Babits a sorrend A Nógrád-Heves szituációs ligalő- verseny sorozatnak ötödik, utolsó előtti fordulóját rendezték az elmúlt hét végén Salgótarjánban. Az immár országossá bővült versenysorozat ötödik fordulója az első IPSC-minősí- tő versenye volt a rendező Salgó Sport Klubnak, s ezért a pályák felépítésére a szokásosnál is nagyobb figyelmet fordítottak a házigazdák. A versenyen az egri, debreceni és salgótarjáni lövészek mellett tiszteletét tette Ketler Tamás, a Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség minősítő versenyeinek koordinátora mint szövetségi ellenőr, aki társával, Szalai Lászlóval (Zalaegerszeg LK) nevezett is a versenyre, hogy élesben is kipróbálhassák a pályákat, amelyekkel elmondásuk szerint nagyon meg voltak elégedve. A huszonhét fő részvételével lezajlott viadal sok induló számára vízválasztót jelentett, hiszen több sportlövőnek is a döntőbe kerülése múlott ezen a versenyen. A nógrádiak közül Hornyon József sérülés, Bővíz Tamás családi okok miatt nem tudott nevezni. Előbbi ezzel már biztosan kiesik a további küzdelmekből, míg Bővíznek a záHeves-Nógrád szituációs ligalőverseny, 5. forduló, Salgótarján ró fordulóban győznie kell a döntőbe kerüléshez. Ugyanakkor a debreceni lövészek közül hárman már bebiztosították helyüket a végküzdelmekben. A versenyt, ahogy a korábbi négy alkalomból háromszor (egy fordulót kihagyott) ezúttal is az Egri PLE kiválósága, Ballá György nyerte, a második helyet Babits László (Debrecen Rumcájsz LK) szerezte meg, míg a dobogó harmadik fotóra Fábián Csaba (Salgó Sport Klub) állhatott föl. Az összetett pontversenyben így továbbra is - immár behozhatatlan előnynyel - Batki György vezet, Fábián Csaba, Babits László és a legutóbbi kört kihagyó salgótarjáni Babcsány Zsolt előtt. A selejtezők következő (záró) fordulóját augusztus 3-án Egerben, míg a döntőt szeptember 20-21-én Salgótarjánban rendezik meg. Eredmények. 1. pálya (Instabil): 1. Batki György (Egri PLE) 30.00 pont, 2. Ketler Tamás (Budapest) 20.58, 3. Babits László (Debrecen) 20.06,4. Győrfi Tamás (Debrecen) 18.38,5. Korondán Attila (Debrecen) 17.18. 2. pálya (Ülve!): 1. Babits László 70.00,2. Batki György 66.95,3. Zele Imre (Egri PLE) 51.24, 4. Győrfi Tamás 48.56, 5. Ketler Tamás 45.87. 3. pálya (Árnyékban): 1. Batki György 110.00,2. Ketler Tamás 101.91,3. Fábián Csaba (Salgó Sport Klub) 92.71,4. Győrfi Tamás 92.29,5. Puskás Géza (Debrecen) 85.95.4. pálya (Billegők): 1. Fábián Csaba 40.00,2. Babits László 31.34, 3. Puskás Géza 30.53, 4. Pócsik György (Egri PLE) 29.91, 5. Batki György 24.51. Az 5. forduló végeredménye: 1. Batki György 231.4685,2. Babits László 197.4182, 3. Fábián Csaba 185.9425,4. Ketler Tamás 183.8565,5. Győrfi Tamás 175.6828,6. Puskás Géza 173.9212,7. Bónusz György (Egri PLE) 143.8831, 8. Zele Imre 138.0693, 9. Antal Tibor (Egri PLE) 135.8509,10. Jenei Béla (Egri PLE) 122.5232,11. Nagy József (Egri PLE) 122.0645,12. Ringeisen Tamás (Salgó Sport Klub) 119.0606. Az összetett verseny élcsoportja: 1. Batki György, 2. Fábián Csaba, 3. Babits László, 4. Babcsány Zsolt (Salgó Sport Klub), 5. Zele Imre, 6. Bérezi Péter (Egri PLE), 7. Miklós Szabolcs (Salgó Sport Klub), 8. Pócsik György, 9. Kordán Attila, 10. Bónusz György, 11. Győrfi Tamás, 12. Antal Tibor, 13. Puskás Géza, 14. Kecskés András (Salgó Sport Klub), 15. Balatoni László (Egri PLE). A dobogósok (balról): Babits László, Batki György és Fábián Csaba