Nógrád Megyei Hírlap, 2003. július (14. évfolyam, 150-176. szám)

2003-07-12 / 160. szám

yy Könnyen elszáll a karmester fantáziája... yy Sikeres évadot zártak a salgótarjáni szimfonikusok- Úgy hiszem, a kollektívából min­denkinek - így nekem is - volt egy­két olyan felejthetetlen pillanata, amelyért megérte ezt a feszített munkatempójú, nehéz, ugyanakkor gazdag és sokrétű zenei évadot „elő­állítanunk” - indította a Salgótarjá­ni Szimfonikus Zenekar évadzáró munkaértekezletét Kökényessy Zol­tán karmester, a Váczi Gyula Művé­szeti Iskola aulájában. Az összegyűlt mintegy negyven mu­zsikus - zömmel zenetanárok és tehet­séges növendékeik, valamint jó néhány sajátos „szereposztású” amatőr - köz­tük pedagógusok, műszakiak vagy ép­pen toliforgatók - egyetértve a karmes­ter indító szavaival, figyelmesen hall­gatták az évad hangversenyeinek érté­kelését is. Hiszen jólesett visszagondol­ni a közösen átélt eseményekre, még akkor is, ha mindenki tudta, hogy egy­tán karmester elsőként a zene világnap­ján (október 1-jén) a zeneiskolában tar­tott barokk estről szólt. Ez alkalomból Vivaldi négy szólóhegedűre és vonós- zenekarra írt „Concerto grosso”-jával lepték meg a hálás közönséget, amely nagy tapssal jutalmazta a közismert ba­rokk „slágerek” - köztük Albinoni „Adagió”-jának és J. S. Bach „H-moll szvit”-jének - felcsendülését is. Az immár hagyományossá vált kará­csonyi koncertnek teltházas közönsége volt a József Attila Művelődési Központ színháztermében. A jól sikerült ünnep­váró est alkalomhoz illő monumentális műveket és zenei csemegéket egyaránt tartalmazott. A hangverseny fénypont­ját minden bizonnyal Farkas Ferenc „Betlehemes játék”-a és Handel „Messi­ás” című oratóriumának „Halleluja kó- rus”-a jelentette. A Farkas-mű a Váczi Gyula Művészeti Iskola növendékeinek jóvoltából táncosokat és énekeseket is A salgótarjáni szimfonikusok számára a legnagyobb erőpróbát Muszorgszkij Egy kiállítás képei című szvitjének nagyzenekari bemutatása jelentette ■ egy koncertet mennyi aprólékos, néha keserves szólampróba előzött meg, a szigorú összhangra vagy éppen szelíd harmóniára törekvő úgynevezett „tutti” próbák megpróbáltatásairól nem is be­szélve. A salgótarjáni szimfonikusok 2002/2003-as évadjának koncertjeit számba véve - melyek felnőtt- és diák- közönség számára külön program sze­rint valósultak meg - Kökényessy Zol­felsorakoztató tömeges és látványos produkció volt, az oratórium dicsőítő tételében pedig a salgótarjáni és szécsé- nyi vegyes karok, valamint a szimfoni­kus zenekar hatásos összjátékát élvez­hette a közönség. A karácsonyi koncert műsorában kuriózumnak számított Respighi muzsikája, „A három királyok imádása”, mely tétel a szerző Botticelli festményei által ihletett zenei ciklusá­nak része. A farsangi koncert szintén a zenekar hagyományápoló rendezvényei közé tartozott. A bemutatott könnyed hang­vételű darabok - köztük Ernst Fischer mediterrán hangulatot idéző négytéte­les műve az „Az Alpoktól délre” és J. S Bach „E-dúr hegedűver- senyé”-nek alkalomhoz il­lő paródiája - közé stíluso­san illeszkedett a Budapest Szaxofon Quartett virtuóz játéka és a szimfonikus ze­nekar tagjainak rejtett hu­morát kifejezésre juttatni szándékozó „Claudia­show”. Pándi Piroska operaéne­kes és művészbarátai - Szü­lék Andrea színművész, valamint Jeney Balázs ifjú basszista és festőművész - már a Tarjáni tavasz ren­dezvénysorozatában voltak a szimfonikus zenekar sztárvendégei a JAMK szín­padán. Az ismert nyitá­nyokból, opera-, operett- és musicalrészletekből felépí­tett nagy közönségsikerű koncerten - még Köké­nyessy Zoltán karnagy sze­rint is - dicsérendő volt a zenekar telje­sítménye és „kísérőképessége”. Bebizo­nyosodott, hogy a helyi együttes méltó kiszolgálója, sőt kiegészítője tud lenni a profi művészi produkcióknak is. A salgótarjáni szimfonikusok számá­ra a legnagyobb erőpróbát kétségtele­nül az évadzáró koncert, a gigantikus romantikus mű, Muszorgszkij „Egy ki­állítás képei” című tíztételes - eredeti­leg zongorára írt - szvitjének Ravel által meghangszerelt nagyzenekari bemuta­tása jelentette. Muszorgszkij, akit Hartman nevű festő és építész barátjá­nak posztumusz kiállítása ihletett a mű megírására, a tárlaton végigsétálva ze­nei magyarázatot ad annak képeihez. Fő törekvése azonban a zenei kifejezés igazságára, beszédességére, találó vol­tára összpontosul, létrehozva ez által a zeneirodalom olyan gyöngyszemét, melynek hallgatása, s - akik számára megadatik - előadása is szuggesztív él­ményt jelent. A promenáddal (sétával) összekötött váltakozó festményi helyszínek és han­gulatok felidézése sokszínű és virtuóz zenei eszközökkel, a hangszerek - fő­ként fúvósok és ütők - sajátos hangzá­sának kidomborításával történik.- A karmester fantáziája könnyen el­száll a nagy művek felé, amikor tervez, de gyakran visszaesik a földre, ha pél­dául nincs oboa vagy éppen szaxofon a próbákon - mondta Kökényessy Zoltán a Muszorgszkij-mű előkészületeiről szólva. De - mint később fogalmazott - a hangverseny maga, a közönség őszin­te, lelkes reagálása (felállva tapsoltak és ráadást kértek) már feledtetni tudta a kezdeti nehézségeket. Ebben a produk­cióban persze a helyi zenészek mellet jelentős szerepe volt az est első felében önálló műsorral is vendégszereplő deb­receni Talamba ütőegyüttesnek, akik értő szakmaisággal tartották kézben még a „Kijevi nagy kapu” pilléreit is. S talán nem tűnik szentimentálisnak a kommentátor ide illő széljegyzete, mely szerint e percekért, az ilyen és eh­hez hasonló pillanatok közös színpadi átéléséért érdemes egymásra találnia a zene megteremtőjének, megformálójá- nak és hallgatójának. S itt be is fejeződhetne az írás, de nem lenne teljes a salgótarjáni szimfo­nikusok elmúlt évadbeli tevékenységéről alkotott kép, ha nem szólnánk azokról az általános és középiskolás diákoknak adott hangversenyeikről, amelyek a JAMK színpa­dán meghonosodva egy­re hatékonyabb és nép­szerűbb kiegészítői let­tek a város zenepedagó­giai munkájának. Külö­nösen nagy sikerük volt a fiatalok körében a ze­nekari „ráadásszámok­ból” összeállított előadá­soknak és a Karancs-völ- gyi tájolásnak. Mind­ezekhez nagy hozzáér­téssel társult Édes Kata­lin tanárnőnek (a zene­kar hegedűsének) isme­retterjesztő műsorveze­tői munkája. Az elkövetkezendő évad terveiről szólva Kökényessy Zol­tán elöljáróban azt hangsúlyozta, hogy köszönet illeti Salgótarján önkormány­zatát, amely kiemelt támogatást nyújt az együttesnek. A karmester beszélt ar­ról is, hogy jó lenne lassabb munkatem­póban megélni és átélni a következő időszakot, de a körülöttünk zajló, roha­nó világ hatása alól a muzsikusok sem mentesülhetnek. Mindenki szalad, ügyeit intézi és maga a zene is csak egy- egy hangversenyen, színpadi környe­zetben képes némi nyugvópontot te­remteni. Ezt a nemes feladatot azonban a 2003/2004-es évadban is fel kívánja vállalni Salgótarján szimfonikus zene­kara a maga hagyományos és néhány vonatkozásban úttörő eszközeivel. S hogy melyek lesznek ezek? Egyelőre maradjon a fiatal ambiciózus karmester és a helyi muzsikusok közös titka. GÁLNÉ HORVÁTH MÁRIA Pándi Piroska operaénekes ■ „Személyes történelem” Balassagyarmatról „Szíwel-lélekkel, rengeteg energiával dolgozott, bennünket is munkára inspirált. Szinte minden idejét az iskola ügyének szentelte. Iskolánk a város egyik legjobbja lett, mondhatjuk aranykora volt az intézménynek a Polyák-Dózsa. Tanítványai, nevelőtársai hálás szívvel emlékeznek rá” - nyilatkozta Gönc­zi Erzsébet balassagyarmati pedagógus volt igazgatójáról, az immár tizenhárom éve nyugalmazott Pólyák Ferencről. Az in­terjút Balkó Mariann, a Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola tanulója készítette, mint ahogyan a Balassa­gyarmati Honismereti Híradó ifjúsági különszámának összes többi írása is középiskolás diák nevéhez fűződik. A Madách Imre Városi Könyv­tár és a Balassagyarmati Honis­mereti Kör az Eszak-magyaror- szági Regionális Ifjúsági Tanács támogatásával 2002-ben három témakörben írt ki pályázatot kö­zépiskolai tanulók számára. „Sze­mélyes történelem” címmel köz- tiszteletben álló szakemberek pá­lyaképét kellett (lehetett) bemu­tatni, a „Madách olvasónapló” a jeles nógrádi író fő művével, „Az ember tragédiájá”-val is­mertette meg még alaposabban a pályázókat, a „Balassagyarmati panteon” elnevezésű vetélkedő pedig a város múltjába, esemé­nyekben és kiváló személyiségek­ben egyaránt gazdag történetébe kalauzolta a fiatalokat. A könyv­tár - dicséretes módon - arra is vállalkozott, hogy a pályázati dol­gozatokat, az olvasónaplót, illetve a vetélkedőkön született munkák részleteit a Balassagyarmati Hon­ismereti Híradó ifjúsági különszá- maként megjelentesse. Miután a „Személyes történe­lem” című pályázatra öt helyi to­polyák Ferenc, a Dózsa iskola köztisz­teletnek örvendő alapitó igazgatója ■ tézményből tizenöt dolgozat szü­letett, értelemszerűen ez a legter­jedelmesebb része a honismereti kiadványnak. A pályázók elsősor­ban pedagógusokat (a Szondi György Szakközépiskolát igazga­tó Arató Jánost, a legendás ének­tanár, kórusvezető Kalocsay Fri­gyest, a közéleti emberként is is­mert Kovács Gábort, a Madách Imre Kollégium korábbi igazgató­ját, Nemecsek Pétert, a már emlí­tett Pólyák Ferencet és másokat) választottak riportalanynak, de készült beszélgetés Jónás Gábor­ral a cigány kisebbségi önkor­mányzat vezetőjével, Termán Sándor romhányi kőfaragó mes­terrel, Tupcsa Gusztáv vállalkozó­val, fotóssal, Szlezák Zoltánnal, az Újpest volt élvonalbeli labdarú­gójával is. Akadtak olyan diákok is, akik dédszüleikkel készítettek interjút. Természetesen az is jel­zésértékű, hogy kit, milyen sze­mélyiséget és miért szemeltek ki - önállóan vagy valakinek a taná­csára - beszélgetőpartnernek, s ezáltal akarva-akaratlan példa­képnek az ifjú toliforgatók, de ró­luk, a pályázókról is sokat elárul az a mód, az a stílus, ahogyan kér­deznek, ami után érdeklődnek. Szimpatikus, hogy a szakmai pá­lyakép bemutatása után szinte va­lamennyi szerző rákérdez a meg­kérdezettek családi viszonyaira, s érdeklődik afelől is, hogy mi a vé­leményük a mai fiatalokról. E szempontból különösen figye­lemreméltóak - még ha némelyek részéről vitathatóak is - Kalocsay Frigyes gondolatai, amelyeket Röffler Dórának, a Mikszáth Kál­mán Középiskola tanulójának mondott el: „Nem rosszak a mai gyerekek, csak nincs, aki nevelje őket... Szerintem vissza kéne térni a régi konzervatív magyarországi nevelési elvekhez. Eszerint nevel­ni, tanítani, ösztönözni a fiatalo­kat, saját példánkkal. Akkor, de Nemecsek Péter volt kollégiumigaz­gató, unokájával ■ csak akkor lehet a nemzetnek méltó utánpótlása. ” Valószínűleg nem egyedi Zentől Sárának, a Balassi Bálint Gimnázium tanulójának a vélemé­nye, amely szerint neki nagy él­ményt jelentett a Szlezák Zoltán­nal és feleségével való találkozás. „Azt hiszem, mindannyian büsz­kék lehetünk, hogy ez a tiszteletre­méltó sportoló és ember nógrádi születésű és kötődésű a mai napig’’ - vonta le saját és mások számára a következtetést Zentai Sára, de nem kevésbé tanulságosak Csemi Donna (Mikszáth Kálmán közép­iskola) szavai sem a dédmamájá- val folytatott beszélgetése végéről: „Minden fiatalnak csak javasolni tudom, hogy kukkantson be a régi idők szokásaiba, mert ezzel is ta­pasztalatot nyerhetünk!” Ugyancsak figyelmet érdemlő az a gondolat, amellyel Papp Kor­nélia (szintén Mikszáth középis­kola) a Termán Sándorral készí­tett interjút befejezte: „Vajon ké­pes lennék-e egy kőtömbből elő­varázsolni egy arcot? Egy olyan arcot, amelyre, ha ránéznek az emberek, szépnek látják. Talán nekem is megérne egy próbát... ” A honismereti híradó ifjúsági különszáma közli a „Madách ol­vasónapló” pályázat eredményeit is. Ezek szerint harmincán töltőt- fék ki, illetve küldték vissza a nap­lót. A legtöbb pontot, 279-et Oszo­lik Szabolcs (Szondi György Szak- középiskola) érte el Madách élet­művének ismeretéből. Ketten vé­geztek a második, illetve harma­dik helyen, további nyolcán pedig dicséretben részesültek. A „Balas­sagyarmati panteon” című, több­fordulós helytörténeti vetélkedő döntőjében egy ünnepi beszédet kellett mondani „Mit jelent ne­kem a Civitas Fortissima?” cím­mel, illetve az 1919. január 29-i eseményeket kellett megfogal­mazni eszperente nyelven. Az el­ső helyet a Csejk Gyöngyvér, Ju­hász Pál, Klebniczki Csilla és Koplányi Kristóf összeállítású 9/c- s balassis csapat szerezte meg. A kiadványban - többek között - az általuk írott ünnepi beszéd is nap­világot látott. A szerkesztők - na­gyon helyesen - feltüntették a diá­koknak a pályázatokban segítő ta­nárok nevét is. A Vas Ágnes szerkesztette hír­adót életrajzi fotók és óvodásraj­zok illusztrálják. A címlapon Tupcsa Gusztáv fotografikája lát­ható. CSONGRÁDY BÉLA __________'' -__________,____'*•'«** ~___S_£_a_________ D emeter Viktória (6 éves - Meseerdő óvoda): A mi családunk

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents