Nógrád Megyei Hírlap, 2003. június (14. évfolyam, 126-149. szám)
2003-06-19 / 140. szám
2003. JÚNIUS 19., CSÜTÖRTÖK HAZAI Nógrád Megyei Hírlap - 5. oldal KORKÉP Húztak egyet a szíjon ORBÁN VIKTOR MEGSZÓLAL. Magyarországon az elmúlt egy évben megszaporodtak az emberi jogi jogsértések, a jelenségek aggodalomra adnak okot, és ezeket a problémákat orvosolni kell - mondta Orbán Viktor volt kormányfő a külügyi bizottság előtt. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (Szövetség) elnöke az Országgyűlés külügyi bizottságának ülésén azért volt jelen, mert a Kereszténydemokrata Inter- nacionálé (CDI) végrehajtó bizottsága határozatban ítélte el Magyarországot az alapvető politikai és állampolgári jogok megsértése miatt. A határozatot a Szövetség kezdeményezte. Orbán a bizottsági ülésen rámutatott: a dokumentum önálló határozat, nem kérdőjelezi meg a magyar demokráciát, hanem „konk- rét emberi jogi esetekkel mértéktartó, pontos és korrekt módon foglalkozik”, fotó: europress/kallus györgy Budapest Intézkedési tervet fogadott el a futballhuliganizmus megfékezésére a kormány. A minisztériumok a kabinetülésen előterjesztették javaslataikat az előirányzott 2,5 százalékos megtakarításokról. A magyar labdarúgás elsősorban áldozata és nem oka a kialakult helyzetnek - szögezte le Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter. A tárcavezető ismertette a kormány hét pontból álló tervét. A szurkolói rendbontások megakadályozása érdekében megszületett terv leszögezi: a probléma megoldása csak teljes összefogással valósítható meg. A kormány kezdeményezi a büntető törvénykönyv módosítását a szélsőséges, rasz- szista megnyilvánulások egyértelműbb szankcionálására; nagyobb szerepet akar adni a rendőrségnek a rendbontások megfékezésére; felül akarja vizsgálni a stadionokat biztosító biztonsági szolgálatok alkalmasságát. A kormány utasította a szaktárca Meg kell tanítani a törvényhozókat a jogszabályok közérthető megalkotására, mondta Kiss László alkotmánybíró a bogiári szabadegyetemen. Egy év múlva az Európai Unióban megváltozik az állam lelkivilága, mondta Kiss László alkotmány- bíró. A nemzeti állami igazgatás egy nagy nemzetközi állami igazgatás részévé válik. Ma még mindig ontja a törvényhozás azokat a jogszabályokat, amelyek megalkotásuk pillanatában magukban hordozzák a módosítás szükségességét. Évente 130 új törvényt hoz a parlament, s ezek 70 százalékát az év utolsó hónapjainak véghajrájában fogadja el. KülönöKecel Az ország legjobb kézi aratói és amatőr harmonikaművészei találkoznak Kecelen június 29-én. Főzőverseny, népművészeti kirakodóvásár és borutca színesíti a Péter- Pál-napi rendezvényt. Tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Pintér Művek-országos aratóversenyt, és kilencedszer kerül sor a harmonika virtuózainak versenyére Kecelen, a virágok és szökőkutak városában. Az ország gabonatermesztő vidékeiről érkező csapatok korhű öltözetben és hagyományos eszközökkel vágják a versenypályán kijelölt búzatáblát. Egy-egy kaszáshoz marokszedő és keresztrakó tartozik, akik a verseny előtt elkészítik a kévék összekötéséhez szükséges szalmaköteleket. vezetőjét, készítsen jelentést a labdarúgásra fordított közpénzek felhasználásáról. A kormány tervei szerint három éven belül megszűnik a professzionális alapon működő klubok közpénzfinanszírozása. Gyurcsány azt mondta: a következő bajnokság kezdetéig kiépítik a térfigyelő rendszereket a stadionokban; és bevezetik azt a szabályrendszert, amellyel a szélsőséges megnyilvánulások esetén félbeszakítható a mérkőzést. A kormányfő által előirányzott, a minisztériumok gazdálkodását érintő 2,5 százalékos megtakarítással kapcsolatban Gál J. Zoltán kormányszóvivő azt mondta: minden tárca és állami szerv időben megtette a javaslatát, és közölte, mekkora összeget takarít meg. A tárcák honlapjaikon teszik közzé a részleteket. Gál J. Zoltán közölte: nincs állami szereplője a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által vizsgált Pan- nonplast-ügyletnek. A miniszter- elnök a PSZÁF elnökhelyettese által írt levél alapján azonnali vizsgálatot rendelt el. baranya sen veszélyes ez a dömping, amennyiben a gazdasági életet érintő szabályozás, mert nemcsak érthetetlen a jogszabályok özöne, hanem betarthatatlan is. A hivatali nyelv annyira elburjánzott mindennapjainkban is, hogy tulajdonképpen az állam- igazgatás és a törvényalkotás elbeszél a társadalom mellett, hiszen a társadalom számára érthetetlen nyelven szólal meg. Kiss László a terápiát a kodifikátor- képzésben látja, amelynek maga is élharcosa. Á pécsi tudomány- egyetem professzoraként dolgozta ki a képzés módszertanát, amely szeptemberben indul Balatonbogláron, az önkormányzat által rendelkezésre bocsátott épületben. GÁLDONYI MAGDOLNA A torokkaparó aratópálinka elfogyasztása után kezdődik meg az emberpróbáló munka. A szakemberekből álló zsűri nemcsak az időt méri, hanem pontozza a keresztbe rakott kévék minőségét is. A verseny általában mindig kiélezett, mert a fiatalabbak lendületét, gyorsaságát kompenzálja az idősebb, tapasztaltabb aratók jó erőbeosztása és pontossága. A vetélkedő végén, mint annak idején minden aratás után, a verseny résztvevői és a nézőközönség vigassággal ünnepli a kenyérnek való biztonságba helyezését. Erre jó alkalmat kínál Kecelen a hagyományos csülkösbableves- főző verseny produktumainak elfogyasztása, valamint a borutca. Itt szinte valamennyi helyi borfajta megtalálható, amelyek kóstolása feledteti a fáradságos munkát, s pótolja az elhullajtott verejtéket. _________________■ Pa ks - Szekszárd Mint azt megírtuk, a Paksi Városi Bíróság hétfőn megszüntette a szabálysértési eljárást tizennégy, rendzavarással vádolt Green- peace-aktivistával szemben, mivel ezt a vétséget csak közterületen lehet elkövetni. A telekkönyv szerint a tüntetés helyszíne magánterület. A rendőrség az ügyészségnél kezdeményezte a jogorvoslati lehetőség vizsgálatát. Küllő Imre, Paks rendőrkapitánya hangsúlyozta: a hatályos törvények szerint közterület minden terület, Budapest A MIÉP indul a 2004. évi európai parlamenti választásokon - jelentette be Csurka István, a MIÉP elnöke. A 17 százaléknyi nemet mondó állampolgárnak és az 56 százaléknyi távolmaradónak hiteles képviselettel kell rendelkeznie ebben a testületben, és ezt most csak a MIÉP testesítheti meg - mondta Csurka, hozzátéve: „A kétpártA diákoknak magyarból, történelemből, matematikából és egy idegen nyelvből ezentúl is kötelező lesz érettségizni - mondta Sipos János helyettes államtitkár. Hangsúlyozta: a közoktatási törvény módosításából és a beterjesztett kormányjavaslatból mindez világosan kiderül. A helyettes államtitkár egy nyílt levélre reagált, amelyet 371 pedagógus írt a miniszterelnöknek a közoktatási törvény módosítása miatt. A levél aláírói egyebek mellett azt kérték a kormányfőtől: ne járuljon hozzá a jelenleg kötelező magyar- és történelemérettségi amelyet bárki korlátozás nélkül használhat. A tulajdonosnak fizikai akadályokkal - sorompó, kerítés, behajtani tilos tábla - kell a kívülállók tudomására hoznia, ha területét elzárja. A közforgalom számára nyitott területen - mint az erőmű kapuja - csak a KRESZ szabályai jelentenek korlátozást. Magyar Pál, Tolna megyei főügyész lapunknak azt mondta: bár vitatható lehet a bírói döntés, az ügyészség semmit sem tehet. A szabálysértési törvény szerint a bírósági szabálysértési határozat ellen ügyészi intézkedésnek nincs helye. ________ vida tünde r endszer szalonjának minden tagja retteg attól, hogy a MIÉP képviselői ott lesznek az Európai Parlamentben”. Aktuális belpolitikai kérdésekről szólva a pártelnök „rendszervisszaváltásról” beszélt. Megfogalmazása szerint más formában, de visszatért az a hatalomösszpontosítás, ami az egypártrendszer idején állt fent. A pártelnök közölte: az idén júniusban tízéves MIÉP új progmegszüntetéséhez, és ahhoz, hogy az idegen nyelvek választéka, tanítási ideje csökkenjen. A törvénymódosításról az Országgyűlés a tervek szerint június 23-án szavaz. Sipos János kijelentette: a módosítás nem arról szól, hogy csak egy nyelvet kell tanulniuk a diákoknak; az előterjesztésben éppen ezzel ellentétes szándék jelenik meg. A változtatás lehetővé teszi, hogy a 9., előkészítő évfolyamon egy idegen nyelvet magasabb óraszámban tanulhassanak a diákok, később pedig egy másodikat is felvehessenek. Hangsúlyozta: 2005-től idegen nyelvből előrehozott érettségit tehetnek a Furcsa bizottság Lapértesülések szerint Csillag István gazdasági miniszter felkérésére létrejött az a tudósokból álló bizottság, amely tanácsaival segíti a paksi üzemzavar felszámolását. Vezetője Csőm Gyula, az MTA energetikai bizottságának elnöke, tagjai: Gadó János, KFKI Atomenergetikai Kutató- intézetének igazgatója, Köteles György, az Országos Sugár- védelmi és Sugárbiológiai Intézet igazgatója, Lamm Vanda nemzetközi jogász és Láng István akadémikus, az Országos Környezetvédelmi Tanács elnöke. Gadó János megkeresésünkre elmondta, hogy nem tud a testület megalakulásáról. ramot dolgoz ki, „a magyar megmaradás új szükségleteinek megfelelő programot”, a „nem nyugszunk bele” programját. Kérdésére válaszolva Csurka István elmondta: Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke levélben közölte, hogy a parlamenti pártok megállapodása, valamint az európai gyakorlat szerint nincs mód arra, hogy parlamenten kívüli párt induljon a választáson. diákok, és ha legalább 60 százalékos eredmény elérnek, jeles érettségi osztályzatot és középfokú nyelvvizsgát szereznek. Évente a költségvetési törvényben határozzák majd meg, hogy az önkormányzatok mennyi pluszforráshoz juthatnak előkészítő évfolyamok indítására. Emlékeztetett: az érettségit emelt és középszinten tehetik majd le 2005-től a diákok. Hozzátette: a 2005-ben életbe lépő érettségi követelmények szinte minden tárgyból - így történelemből és magyarból is - megjelentek, az oktatás tárca honlapján olvashatók. Rámutatott: az oktatás tartalmát a „létező kerettantervek” szabják meg, nem a különböző szakértői anyagokban vázolt elképzelések_____________ ■ Hí rek Kérdéses egészség A Medgyessy-csomagnak „köszönhetően” 10 milliárd forinttal kevesebb pénz jut az egészségügyi tárcának. Honnan akarják ezt a pénzt elvenni? - tette fel a kérdést Selmeczi Gabriella, a Fidesz egészségpolitikusa Medgyessy Péter miniszterelnöknek és Csehák Judit egészségügyi miniszternek, europress Kuncze optimista Az intézmények legfeljebb 49 százalékos tulajdoni hányadának birtokosává csak tőkeemeléssel válhatnak a befektetők - jelentette ki Kuncze Gábor a kórháztörvény kapcsán. Az SZDSZ elnöke szerint a befektetők természetesen profitot várnak, bevételeik érdekében azonban magasabb színvonalú ellátást biztosítanak majd, hogy minél több beteg forduljon hozzájuk, mu Deutsch az elnök Egyhangúlag választották újra Deutsch Tamást a Fidesz budapesti elnökévé a párt budapesti választmányának tisztújító közgyűlésén. Deutsch Tamással szemben nem indult ellenjelölt. Az elnökség tagja lett Mitnyan György XII. kerületi polgármester, Tirts Tamás országgyűlési képviselő, Bence B. György, Nagy István IV. kerületi alpolgármester, Csömör Ervin és Németh Szilárd, europress Vizsgálatot kérnek Az MDF szerint újabb köz- beszerzési botrány lengi be az Oktatási Minisztériumot: Hriczu Anitának, Magyar Bálint miniszter kabinetfőnökének volt cégcsoportja nyert egy szakminisztériumi kommunikációs tenderen. A párt frakciója felszólítja a miniszterelnököt, vizsgáltassa ki a miniszter felelősségét. MTI Bliccelők ellen Kiépültek a jogszerű működés keretei, így minden adatvédelmi akadály elhárult az autópályákat matrica nélkül használókat ellenőrző elektronikus rendszer üzembe helyezése elől - mondta Péterfalvi Attila adatvédelmi ombudsman, mti Kamionstop Június 21-től augusztus 31-ig szombat reggel nyolc órától vasárnap 22 óráig nem járhatnak a 7,5 tonnánál nehezebb tehergépkocsik a közutakon, mti Csökkenő termelés Az építőipari termelés volumene áprilisban 10,7 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi szinthez képest - közölte a KSH. A termelés az év első négy hónapjában 12,6 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál, áprilisban 7,7 százalékkal meghaladta az előző havit, mti Fenyegető gazdák A miniszterelnökhöz fordul a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, mert a testület szerint az agrárválság túlnőtt a szakminisztérium hatáskörén - mondta Jakab István, az érdekképviselet vezetője. Közölte: amennyiben erre nem lesz mód, csütörtöktől előkészítik az országos gazdademonstrációt. MTI Tiltakozó tagozat Az Alkotmánybírósághoz fordult a mezőgazdasági termelőket érintő hitelkonszolidációs kormányrendelet miatt a Fidesz-frakció kisgazdatagozata - jelentették be a kezdeményező szabolcsi országgyűlési képviselők Nyíregyházán. A tagozat kifogásolja, hogy a jogszabály a támogatottak köréből kizárja a kétmillió forintot el nem érő hitelállománnyal rendelkező gazdákat, mti ■ MEGTAKARÍTÁSOK (FORINTBAN) Miniszterelnöki Hivatal 2,6 milliárd Belügyminisztérium 6,7 milliárd Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 3,7 milliárd Honvédelmi Minisztérium 7,5 milliárd Igazságügyi Minisztérium 1 milliárd Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 4 milliárd Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 894 millió Külügyminisztérium 1 milliárd Oktatási Minisztérium Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium 5,5 milliárd 2,4 milliárd Pénzügyminisztérium Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium 3.2 milliárd 1.2 milliárd 499 millió Informatikai és Hírközlési Minisztérium 71 millió Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium 293 millió Gazdasági Versenyhivatal 28,4 millió Központi Statisztikai Hivatal 294 millió Magyar Tudományos Akadémia 904 millió Közérthető jogszabályokat Balatonboglár Aratók és harmonikások Érettségi a törvénymódosításban A MIÉP új programja 2005-től előrehozható az idegen nyelvi vizsga A pedagógusok nyílt levelére válaszolva az oktatási tárca illetékese részleteket ismertetett a közoktatási törvény módosítási javaslatából. Budapest Az atomerőmű helye A rendőrség nem ért egyet a bíróság döntésével, úgy véli: közterületnek minősül az a hely, ahol a Greenpeace-aktivisták tüntettek, így nem volt helyes az ellenük indított szabálysértési eljárás megszüntetése. Az ügyészség szerint jogorvoslatnak helye nincs.