Nógrád Megyei Hírlap, 2003. június (14. évfolyam, 126-149. szám)
2003-06-18 / 139. szám
2003. JÚNIUS 18., SZERDA SPORT TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal Frinknek ment a legjobban Sakk, Zala megye 22. nyílt bajnoksága, Zalakaros Rekord létszámú mezőny gyűlt össze a 22. zalakarosi nemzetközi sakkversenyre, hiszen 11 nemzet 153 bábu- tologatója ült asztalhoz. Felemásra sikerült a négy salgótarjáni induló szereplése Mede és Istvanovszki FIDE mester többet várt magától, a kis Istvanovszki 10 éves kora ellenére becsülettel helytállt, sőt talán túl is teljesített, Frink pedig jól elkapta a fonalat és remek eredményt ért el. A kilencnapos viadalon a színvonalra nem lehetett panasz, hiszen az 5 nemzetközi nagymester mellett két, ugyancsak nagymester hölgy is riogatta a férfinépet, ráadásul 26 nemzetközi és 24 FIDE mester is szerette volna értékszám- csökkenés és presztízs-veszteség nélkül megúszni a szellemi csatákat. Nos ilyen körülmények között kellett helytállni a nógrádiaknak, de hát a sakkversenyek már csak ilyenek. Mede István, a Hatvan- Pásztó vegyes csapatának salgótarjáni erőssége jól indult, de túlélezte játszmáit, melyben bizony e győzelem mellett a vereség is benne foglaltatik, így 4,5 pontot szedett össze, és ez az 50 százalékos teljesítmény a 76. helyre volt elegendő. Az első hét fordulóban 2,5 pontot szerzett a 10 éves Istvanovszki Martin, és e miatt az utolsó két fordulóban és a svájci rendszer sajátosságából kifolyólag (hasonló pontszámúakat sorsolnak ösz- sze) már meglehetősen hátulról kapott ellenfeleket, ám ezen győzelmei ellenére is 86. lett. Am ha előzőleg pontosabban és jobban bonyolít a végjátékokban, akár egy ponttal is többel zárhatott volna. Nem volt elégedett 5 pontjával és 51. helyezésével Martin édesapja Istvanovszki Kálmán sem, igaz ő meg a mezőny elejéről kapo- gatta az ellenfeleit. Frink Ferencnek viszont ugyancsak az alacsony Bucholz érték „tette be a kaput’’, két veresége mellett hiába remizett Módi Ildikó nagymesternőnk ellen és verte például többek között sötéttel a tavalyi női országos bajnokot Lakos Nikolettát, további négy győzelme és fent említett remijéhez még egyet szerezve, 6 ponttal a 15-26. hely közül neki utóbbi jutott. ____________________________________(SATIS) V akációra váltottak 2. Bee Suliváltó, Puskás-stadion Fergeteges futóbulival kezdődött az idei vakáció. A vasárnap megrendezett 2. Bee Suliváltón 170 iskola 550 váltójának, 1650 diákja randevúzott a Puskás-stadionban. Csupa mosoly, móka és kacagás jellemezte az iskola kötelékeiből kiszabadult kicsiket és nagyokat, a Sportsziget keretében megrendezett eseményen. A három fős osztálytársakból álló staféták tagjai fejenként 1700 métert futottak a Népstadion területén. Az általános iskola 3. osztályától a középiskolát befejezőkig tíz kategóriában hirdettek győztest. A leggyorsabbak jutalma minden kategóriában egy Bee-kártyás csomag volt mobiltelefonnal, de további 150 Bee-ajándék is gazdára talált a futamokat követő sorsolásokon. Bár ezen a versenyen sem lehetett mindenki első, mégis minden diák győztesnek érezhette magát, hiszen két és fél hónapra bezárták az iskolát, azaz megkezdődött a vakáció. Budapest Sportiroda következő eseménye június 21-én a 6. Kékes Csúcsfutás lesz, majd 22- én a 9. Samsung Olimpiai Futófesztivál következik a Népstadion-kertben. ________________________1*5*1 G yarmatiak a dobogó tetején Kispályás labdarúgás - Határőr országos bajnokság A bajnokcsapat (állnak, balról): Szalánszki Ferenc, Ritt Lajos, Fodor Zsolt, Bárkái Tamás („szakmai igazgató"), Tedás István, Kalácska Fe- renc (játékos-edző). Guggolnak: Szakai Viktor, Fábri Zoltán, Tolnai János, Molnár József, Babcsán Zsolt_____ ^ot&tanyik József Az elmúlt hétvégén Nyírbátor adott otthont az idei Határőr országos kispályás labdarúgó-bajnokságnak. A Balassagyarmati Határőr Igazgatóságnál Ferencsik Pál dandártábornok igazgató minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy a legütőképesebb csapat utazzon el a nyírségbe. Ezt sikerült is elérnie, hiszen a gyarmati gárda - 1998 után - újra a dobogó tetejére állhatott fel. Az egyik legrangosabb verseny hét év után került vissza a Szabolcs megyei városba, ahol remek volt a rendezés. A kiválóan előkészített pályák mellett adottak voltak a lebonyolításhoz szükséges feltételek is. Összesen tizenegy csapat mérte össze a tudását, közülük a gyarmatiak egységes csapatjátékkal nyerték meg országos bajnoki címet.- Kiváló volt a csapategység, a játékosok egymást segítve, fokozatosan mérkőzésről mérkőzésre lendültek játékba - mondta Bárkái Tamás, a gyarmatiak „szakmai igazgatója”. - A csoport mérkőzések végére már sziporkázó helyenként közönségszórakoztató, gól-gazdag játékot produkáltak a fiúk. Kalácska Ferenc játékos-edző így értékelt: - Az új emberek beépítése jól sikerült, az egész gárda tudásához képest teljesített. Külön ki kell emelni Szalánszki Ferencet, aki 26 találatból, 14-et vállalt, ezzel gólkirály is lett. Az együttes legnehezebb mérkőzése a döntő volt, ahol óriási taktikai csata zajlott, mely végén a büntetők döntöttek. Szerencsére játékosaim lába nem remegett meg, s végül 4-3-ra nyertünk az ősi rivális Budapesti Határőr Igazgatósággal szemben. A csapatunk ezzel a diadallal kvalifikálta magát az idei BM bajnokságra is. A végeredmény: 1. Balassagyarmati Határőr Igazgatóság, 2. Budapesti Határőr Igazgatóság, 3. Nyírbátori Határőr Igazgatóság. SPORTTURMIX TÁJFUTÁS A főváros közelében lévő Vadaskert térségében rendezték meg a minap az országos minősítő Postás-tájfutóversenyt. Itt az N40 kategóriában a balassagyarmati MEDOSZ SE szenior versenyzője Novotni Tiborné nyert. N4ÓB kategória: 1. Novotni Tiborné (Balassagyarmati MEDOSZ SE) 71,47 perc 2. Fischer Mária (Postás-Matáv SE) 94,07 3. Tóth Józsefné (Havas Szabadidő SE) 106,08. * ★ * Pilisszentlélek környékén országos rangsoroló éjszakai tájfutó- versenyt - Szélrózsa kupa - rendezett a Tipo TE tájfutó egyesülete, melyen rajthoz állt a HUFEZE SK-Pásztó II. osztályú tájfutója Reviczki Zsolt is. A nappal tartott küzdelmektől jóval nehezebb tájékozódási formát igénylő éjszakai verseny rangos mezőnyében a pásztói tájfutó az előkelő kilencedik helyen végzett. F21B: 1. Miháczi Zoltán (Tipo TE) 58,29 perc 9. Reviczki Zsolt (HUFEZE SK- Pásztó) 72,51 perc. NYÍLT TÚRA A Zöld Út Természetjárók Egyesülete nyílt túrát szervez június 21-én, szombaton Salgótarján és környékére. A tervezett útvonal: Somoskőújfalu v. á. - Salgóvár - Salgóbánya - Lehel forrás - Zagyvaróna. Találkozás Salgótarjánban, az Ofotért előtt, 7.20- ig. Túravezető: Petró Istvánná. HÁROM VÁROS ÚSZÓVERSENYE Ha nyár és strandszezon, akkor a mára már patinás Három Város úszóversenye sorozat házigazdája hagyományosan Balassagyarmat. A fedett uszoda nélküli palóc főváros ugyanis csak ilyenkor tudja vendégül látni a szlovákiai Nagykürtös és Salgótarján sportolóit. Június 19-én, csütörtökön 18 órától tehát a városi strandon határ menti úszó csúcstalálkozó, négy korosztályban és három úszásnemben. Ha valaki kedvet és bátorságot érez és nem idősebb 14 évnél, a kezdés előtt fél órával még benevezhet. Freeman a visszavonuláson gondolkodik A ‘ visszavonuláson gondolkodik Cathy Freeman, az ausztrálok nemzeti hősként tisztelt atlétája. A 400 méteren olimpiai és világbajnok futó két év pihenő után tavaly tért vissza, de sérülések, súlyproblémák és magánéleti gondjai zavarták abban, hogy formába lendüljön.- Sok minden jár most a fejében, s ilyen állapotban kellene kiharcolnia az augusztusi vb-n való szereplés jogát. A végleges döntést neki kell meghoznia - mondta az atléta menedzsere, Chris Giannopoulos. A 30 éves Freeman állítólag akkor borult ki igazán, amikor a május 24-i eugene-i viadalon legerősebb számában csak az ötödik lett, s szemernyi esélye sem volt a világranglistát vezető mexikói Ana Guevara ellen. Kitettek magukért a vendéglátók Atlétika, országos veterán dobóverseny Szécsényben Megérdemelt már Nógrád megye atlétikai élete, veterán dobótársadalma, Szécsény városa egy nagyszabású dobógálát. A minapi szécsényi viadalt hosszas szervezés, előkészület, beruházási tevékenység előzte meg. Az 1705-ös országgyűlés városa az erkölcsi támogatáson kívül anyagi segítségben is részesítette a dobóversenyt, hogy Bosák Attila kiváló atlétájuk ötlete megvalósulhasson, fáradhatatlan szervezőmunkája ne vesszen kárba. Felújították a diszkosz és kalapácsvető dobókört, új súlylökő-kört építettek. Emlékplaketteket verettek, díszokleveleket nyomattak minden részvevőnek, és rengeteg díjat, ajándékot kiosztottak. Megyénk a balassagyarmati Vitalitás néhány kiváló utánpótlás dobóatlétáján kívül nem nagyon dicsekedhet súlylökővei, kalapács vagy diszkoszvetővel, gerelyhajítóval, veteránjaink viszont az eredményeik által elismertek országszerte, és tucatnyinál is többen vannak. Ám bármily furcsa is, itthoni környezetben eddig még nem vettek részt ilyen nagyszabású versengésen, de most hívó szavukra az ország számos részéről (többek között Tatabányáról, Kecskemétről, Nagyigmándról, Ózdról Szekszárdról és a fővárosból) jöttek a különböző veterán (40 év fölötti) dobók. A legidősebb például 84 évet tudhat maga mögött. Megtisztelte a versenyt a világ dobószövetségének magyar alelnöke, Mészáros Miklós is, aki főrendezője az augusztusi tatai dobóvilágbajnokságnak. A pályán férfiuralom zajlott (most csak egyetlen bátor atlétanő, Magyar Mária képviselte a gyengébb nemet), míg az előkészületeknél és a díjkiosztásnál a hölgyek vitték a prímet. Dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet Szécsény polgármesterének minden téren sokat köszönhettek az erős emberek, és Kovácsné Czene Csilla Salgótarján alpolgármestere is személyesen tette tiszteletét, sőt díjakkal segítette elő a dobógála rangját, mely vidám hangulatú bankettel zárult. Megyénk versenyzőinek eredményei. Súlylökés. M 40: 1. Bosák Attila (BNDC, Szécsény) 12.84 m. M 45: Németh Zoltán (Salgótarján) 11.32. Aí 55: 1. Pénzes István 10.23, 2. Palcsó Gyula 8.58 (mindketten BNDC, Balassagyarmat) M 60:4. Vehovszki István (BNDC, Salgótarján) 8.90. M 65: 1. Szabó Ferenc (BNDC, Rimóc) 9.92, 3. Gedőczi Zoltán (BNDC, Salgótarján) 6.51. Gerelyhajítás. Általános kategória: 1. Kovács Károly (BNDC, Salgótarján) 51.10 m, 2. Kiss Zsolt (BNDC, Szécsény) 32.60. M 40: 1. Palánki Péter (BNDC, Balassagyarmat) 44.00. M 45: 1. Barkóczi Ottó (BNDC, Nógrád) 42.97. M 50: 1. Jakab Gábor (BNDC, Szécsény) 46.18. M 55: 1. Pénzes István (BNDC, Balassagyarmat) 25.54. Diszkoszvetés. Általános kategória: 2. Kovács Károly (BNDC, Salgótarján) 37.40. M 40: 1. Bosák Attila (BNDC, Szécsény) 35.81, 2. Palánki Péter (BNDC, Balassagyarmat) 33.76. M 50: 3. Jakab Gábor (BNDC, Szécsény) 33.23. M55: 1. Palánki Imre (BNDC, Salgótarján) 33.52, 2. Pénzes István (BNDC, Balassagyarmat) 33.46. M 65: 2. Gedőczi Zoltán (BNDC, Salgótarján) 30.42. Kalapácsvetés. M 50: 1. Fábián Gábor (BNDC, Balassagyarmat) 39.68. M 55: 1. Pénzes István (BNDC, Balassagyarmat) 40.18. M 60: 2. Vehovszki István (BNDC, Salgótarján) 29.35. ______________________________________________(SATIS) Együtt a lelkes veteránmezőny