Nógrád Megyei Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-125. szám)
2003-05-10 / 107. szám
2003. MÁJUS 10., SZOMBAT MEGYEI Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal KORKÉP Mensáros László emlékére Mohora Hámori Ildikó érdemes és kiváló művész és más művészek közreműködésével Mensáros László emlékkiállítását nyitják meg május 10-én, szombaton 16 órai kezdettel a Tolnay Klári-em- lékházban. A program a Kisboldogasszony-kápolnában 17 órától, illetve az evangélikus templomban 19 órától tartandó szertartással fejeződik be. Máli néni Salgótarjánban Füst Milán a '30-as évek végén írta meg Máli néni című vígjátékát, amelynek kéziratát fél évszázaddal később találták meg. A darabot 1984-ben óriási sikerrel mutatták be Margitai Ági főszereplésével. Most a Radnóti Színház hozta el ezt a tipikusan pesti mesét Salgótarjánba, amelynek tegnapi bemutatója után május 10-én, szombaton újra megtekinthető a mű a József Attila Művelődési Központban. A vígjátékot Jordán Tamás rendezte, a főbb szerepekben Csomós Marit, Keres Emilt, Szombathy Gyulát, Schell Judi- tot és Szervét Tibort láthatja a színházkedvelő közönség. u NEVELŐ BABOK. A Tigáz Rt. rendhagyó módon egy környezetvédelmi témájú, hangulatos bábelőadással ünnepelte az egymilliomodik fogyasztójának bekapcsolását. A „Mindenki egyért, egy mindenkiért” című vándorelőadást Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Központ színháztermében mutatták be, s a meghívott iskolák negyedikes diákjai nagy tapssal üdvözölték a környezetünk megóvására tanító okos kis figurákat. A közelgő madarak és fák napja alkalmából tartott bábelőadást hatszáz diák nézte meg. _________________________fotoígy.t. M indössze százhúszan térhettek haza... (Folytatás az I. oldalról) a szövetség az egyetlen biztosítéka annak, hogy az Európából kiindult két világégést ne kövesse harmadik.- Ahogyan 58 évvel ezelőtt ott volt a feladat a szövetségesek előtt, hogy a háború után a békét is megnyerjék, a mostani csatlakozásról szóló döntéssel és a 2004. május elsejei csatlakozással nem befejeződik, hanem elkezdődik mindaz, amiért a honfoglalás óta dolgoztak, sokszor küzdöttek legjobbjaink - mondta Puszta Béla, szavait ekképp zárva: 58 évvel ezelőtt a világ jobbik fele győzelmet aratott a fasizmus felett, és lehetővé vált a béke és a jólét Európa népei számára. SZ. E.-S. A. Hol vagy, májusi eső? Eső egy csepp sem, porzik a határ - gyakorlatilag minden növény végveszélyben van FOTÓ: ÁN A februári nagy havazás mintha elzárta volna az égi csatornákat: kevés kivételtől eltekintve hónapok óta mindössze pár csepp eső hullott megyénkben. A sirokkószerű szél időnként ideterelgeti a felhőket, de hiába... Vagyis a téli rekordhideg, a fagykárok után most a csapadékhiány rontja a terméskilátásokat. Völgyfenéken még akad nedvesség a növények számára, de az emelkedőkön siralmas a helyzet. Nyugat-Nógrádban öntözésre szorulnak a bogyósok, máshol is szomjasan hallgatnak a magvak a kiszáradt földréteg alatt. NMH-Információ- Ha rövid időn belül nem lesz csapadék, annak katasztrofális következményei lehetnek. Főleg az apró, „gyámoltalan”, kevés tartalék tápanyaggal rendelkező növények magvait károsítja a szárazság - válaszolt érdeklődésünkre dr. Koncz László, a Nógrád Megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálat igazgatója. - Naptár szerint május van, de a hőösszeget tekintve már nem a tavaszi, hanem nyári időszakban járunk, vagyis az aranyat érő esőre már nem számíthatunk - mondta az igazgató. Az őszi vetésű gabona termés- kilátását az is rontja, hogy késett a talajmegmunkálás. Egyes helyeken a hópenész és más gombabetegségek is megjelentek.- A téli hőingadozás egyes kultúráknál gyökérszakadáshoz vezetett, például az őszi telepítésű szamóca így ment tönkre - magyarázta dr. Koncz László. Hozzátette: növényvédelmi munkákat is akadályoz az aszály: a napraforgóra, a kukoricára vetés után, kelés előh kellene kijuttatni a védőszereket, de hiányzik a csírázáshoz szükséges eső. Az őszi vetésűek- nél a gyomirtás lenne időszerű, de még ki sem jöttek a gyomok. A rimóci mezőgazdasági szövetkezet számára sem indult biztatóan a szezon: fagykár miatt a 170-ből 52 hektár őszi búzát kellett beszántani, helyére kukoricát vetettek. Percze Vencel, a szövetkezet elnöke a csapadékszegény időszakkal kapcsolatos tapasztalataikról is beszámolt. Mint mondta, völgyfenéken még tud nedvesség után „menni” a növény, de ahol már emelkedő van, a száraz földben nem képes csírázni a mag.- Már lassan szárba kellene szökkenni a gabonaféléknek, ehelyett még most is csak földközelben zöldellnek - jelezte Ritzl Tibor, a Nógrád községi Béke té- esz elnöke. A csapadékhiány mértékéről sokat elárul, amit hozzátett: annyira kiszáradt a termőréteg, hogy a talajmaró sem bírta, ugyanis munkálatok közben eltört a csuklóvastagságú vas része... Ültetvényeiken 90, 60, legkevesebb 40 százalékos a fagykár, a feketeribiszke kihajtott, de mert nincs eső, száradnak a hajtásai. Az elnök azt is tudatta: a málnásban és a szedresben meg kell kezdeniük az öntözést, de a szilva is rászórni a csapadékpótlásra - kesergett Ritz Tibor. MIHALIK J. BOLYAI-NAPOK. „Életképek” című előadásukkal emlékeztek a névadó Bolyai Jánosra a salgótarjáni gimnázium 9. b-s tanulói az évente megrendezésre kerülő Bolyai-napok megnyitóünnepségén. (BŐVEBBEN KÉSŐBBI SZÁMUNKBAN) _____________________________________fotó: gyurián tibor Hí rek Magyarnándor HÁROM SZÍNMŰ. A művelő | dési házban május 11-én, vasárnap 17.30 órakor a helyi I színjátszó csoport a „Kihajtottam a libámat...” és az „Állati rímek” című színdarabot mutatja be, 18 órától a „Kedves Jankóm, öcsém, Sandri” című előadást tekintheti meg a közönség. Petőfi Sándort Németh j Kristóf, Arany Jánost Sziki [ Károly alakítja, a darabot Balatoni Mónika rendezte. A belépés ingyenes. Örhalom BUSZVÁRÓ ÉPÜL. A települé- [ sen jelenleg folyamatban van a helyiek által „csitári buszmegállóként” ismert buszváró kialakítása. Az alapozás már megtörtént, most a famunkálatok elő- | készítése zajlik. A kétszázötvenezer forintos beruházást önerőből valósítja meg az önkormányzat. CSESZTVE MADÁRIJESZTŐ-SZÉPSÉG- FESZTIVÁLT rendez a Csesztvei Hagyományőrző és Kulturális Egyesület május 11- én, vasárnap a községben. A fesztivált immár ötödik alkalommal rendezi meg a település, melynek népszerűsége évről évre növekszik. Idén a program reggel tízkor kezdődik és egész nap tart. A megye bármely részéről, minden vállalkozó kedvű madárijesztő-készítőt várnak a szervezők. CSERHÁTSURÁNY UTAKRA PÁLYÁZTAK. Több mint nyolcmilliót kellene fordítani önkormányzati utak felújítására a településen. A helyi vezetés külső forrást szeretne a ■ munkálatok elvégzéséhez ! igénybe venni, ezért pályázatot nyújtott be a megyei területfejlesztési tanácshoz. BÁTONYTERENYE FOGADÓNAP. Balázs Pál alpolgármester május 12-én 9 és 11 óra között a kisterenyei ügyfélszolgálati irodán, 12 és 14 óra között pedig a városházán foga- dónapot tart. ______________■ A hasbeszélés ideje lejárt- A közelmúlt eseményei visszaigazolják több salgótarjáni polgár személyes tapasztalatát, hogy a jobb sorsra érdemes város vezetés nélkül bukdácsol és katasztrofális helyzetbe kerül - kezdte pénteki sajtótájékoztatóját Becsó Zsolt, a Fidesz Nógrád megyei elnöke, ország- gyűlési képviselő. Mint mondta: a várost kilenc éve irányító polgármester „eltűnt”, kivonta magát a közéletből és csak az állandó helyettesítéséről gondoskodik. Becsó Zsolt szerint salgótarjáni polgárok tömege érzi egyre inkább úgy, hogy a város jövője érdekében már nem elegendő a „váltók átállítása”. (Utóbbi kifejezést Puszta Béla polgármester fogalmazta meg a legutóbbi közgyűlésen.) Új nyomvonalak kiépítését sürgeti, hogy hét év után először nem rendezték meg Salgótarjánban a Palócország kiállítás és vásárt - hangsúlyozta a képviselő.- Totális bukás lett a szocialisták vezérhajóprojektje, a Pólus Ring is. A döntés okai többek között a fizetőképes kereslet alacsony szintje, a magas munkanélküliség és a gyenge regionális kisugárzás. Megdöbbentő módon, többéves tradíciót felrúgva a szakszervezetek a május elseji programot nem a Dolinkában, hanem a város Fő terén tartották meg - fogalmazta meg Becsó Zsolt. Mindezekhez a Fő tér siralmas állapota is hozzájárul, ahol a képviselő szerint kődobálóversenyt lehet rendezni.- A hasbeszélés és a hasbeszélők ideje lejárt, a visszaszámlálás megkezdődött, Salgótarján ennél többet érdemel - zárta sajtótájékoztatóját Becsó Zsolt. H. B. Fidelitas: új nemzedék Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, a Fidelitas országos alelnöke vendégeskedett tegnap a megyeszékhelyen Pindroch Szilárd, a Fidelitas Nógrád megyei elnökének meghívására. A szakemberek szerint a magyar politikában eddig páratlan módon átfogó és széles alapokon nyugvó közéleti szerveződés készülődik, ami valóban más és több lehet, mint egy párt. Nyitrai Zsolt szerint ez a szerveződés vonzó lehet azon fiatalok számára, akik pártokhoz nem szívesen csatlakoznának, de a közélet iránt fogékonyak. Pindroch Szilárd elmondta, hogy a Fidelitas fontosnak tartja a tagozati rendszer létrejöttét, ami segíti, hogy a különböző élethelyzetekben lévő emberek otthonra leljenek a szövetségben. A Fidelitas társszervezetként továbbra is várja a fiatalokat, s a szervezet együttműködési megállapodást kíván kötni a megalakuló szövetséggel.- Célunk, hogy a szövetség alkalmassá váljon az új nemzedék, a legifjabbak érdekeinek képviseletére a politikában - mondta Nyitrai. A képviselő szerint a fiatatok jelenleg érdektelenek az Európai Unióval kapcsolatban, amit a népszavazáson tanúsított részvételi arány jellemez. Pedig rajtuk múlik, hogy az ország nyerhet-e a csatlakozással - érvelt az alelnök. Lapunk úgy tudja, hogy a Fidelitas és a szövetség közösen szeretné megalapítani az Eötvös Akadémiát, amely szellemi műhelyként és a közéleti képzés színtereként segítené a jobbközép politika sikerét.- A szervezeti átalakulás szellemi megújulással is együtt kell, hogy járjon. Szükség van közös értékeink átgondolására, friss, érthető nyelven való megfogalmazására - mondta Nyitrai. Pindroch kitért arra, hogy a tagfelvétel a május 174 kongresszuson lép majd hatályba.- A szövetséghez sok fiatal szeretne kapcsolódni. Fontos gesztus lehetne, ha ők akár már a kongresszus napján csatlakozhatnának - fejezte be a megyei elnök. Gyermekrajzok környezetünkről Salgótarján Pénteken nyitotta meg a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Nógrád Megyei Intézete és a Balassi Bálint Megyei Könyvtár gyermekrészlege az „Egészséges környezetet gyermekeinknek!” című kiállítást. A vándorkiállítás anyaga válogatás az óvodások és általános iskolások körében meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásaiból. A gyermekek művei május 24-ig tekinthe- tők meg. _ ■ É vadzáró koncert Salgótarján Évadzáró koncertet rendez május 15-én este hat órától a József Attila Művelődési Központ színháztermében a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar. A „Romantikus est” elnevezésű rendezvényen közreműködik a Talamba ütőegyüttes, vezényel Kökényessy Zoltán. Belépőjegy a Váczi Gyula Művészeti Iskola titkárságán, valamint a rendezvény előtt egy órával a helyszí- nen kapható. __ ___ ■ H ÁROMKŐ TAKARÉKSZÖVETKEZET TAVASZI AKCIÓ! A Háromkő Takarékszövetkezet kirendeltségein egyéni igényeinek megfelelően választhat ajánlatainkból! KEDVEZŐ BETÉTI KAMATOK: Takarékszelvény: • sávosan fix kamatozású, • 3 hónapos lejáratú, • bármikor felvehető (időarányos kamat mellett), • betéti okirat vagy számla formájában váltható. • Éves kamatok: 1-30 nap 3,8% 31-60 nap 4,4% 61-90 nap 9,4% Lejáratkor történő visszafizetés esetén havonta kamatos kamat jár, az így elérhető hozam évi: 5,89% EBKM:5,97% Egyedi számlabetét: • összeghatártól fuggőeji sávosan fix kamatozású, • 3 hónapos lejáratú, • Éves kamatok: 5,50%-6,öö% EBKM: 5,58%-6,08% PIACI ZÁLOGHÁZ Kiemelt tevékenysége az aranyékszer fedezet melletti záloghitelezés. Gyors pénzhez jutás kedvező feltételekkel, szakszerű ügyintézés, előnyös futamidő. Kamatkondícióink: 90 napra 12% 45 napra 9%-os, melyből az első hét kamatmentes. Telefon: 32/423-378 Fiókjaink: SALGÓTARJÁN, KLAPKA GY. ÚT 1. Tel.:32/521-230, 521-233, Bátonyterenve. Ózdi út 47.TeL 32/355- 708, Cered, Petőfi út 5. Tel.: 32/406-177, Karancslapujtő, Rákóczi út Tel.: 32/447-321, Litke, Kossuth út 18. Tel.: 32/453-115, Mátraterenve, Kossuth út 191. Tel.: 32/ 362-308, Kazár, Hunyadi út 6. Tel.: 32/ 341-439, Héhalora, Petőfi út 7.Tel.: 32/ 482-148, Buják, Felszabadulás út lO.Tel.: 32/ 488-088, Kálló, Rákóczi út 3. Tel.: 32/ 477-014, Vanyarc, Veres P. út 54. Tel.: 32/ 484-400, Bag, Petőfi tér. 14. Tel: 28/ 504-020 Együtt tovább jövet-menet...