Nógrád Megyei Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-125. szám)
2003-05-30 / 124. szám
2003. MÁJUS 30., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal Peches fémtolvajok Bátonyterenye Rövid úton akart pénzt szerezni az a két fiatalember, akik május 17-én a kora hajnali órákban látogattak el a Fűtőber telephelyére. Mintegy 60 ezer forint értékben pakoltak össze saválló lemezeket, ám nem volt szerencséjük, mert a biztonsági őrök megzavarták őket. Menekülőre fogták hát a dolgot, de Fortuna végleg elpártolt tőlük: egyenesen a bátonyterenyei rendőrkapitányság járőrének karjaiba szaladtak. A gyors rendőri intézkedést gyorsított eljárás követte, amelynek eredményeként május 27-én megszületett az ítélet: a Salgótarjáni Városi Bíróság P. P. és L. J. bátonyterenyei lakosokat két év próbára bocsátásra ítélte. Az ügy további következménye az, hogy mivel mindketten a cég dolgozói voltak, állásukból azonnali hatállyal elbocsátották őket. Koncepció a gyermekvédelemről (Folytatás az 1. oldalról) hogy rosszabbodnak a családi anyagi körülmények, növekszik a megélhetési gondokkal küzdő családok száma. Ebből következik, hogy egyre több a támogatásra szoruló, hátrányos helyzetű gyermek. A célkitűzések között fogalmazták meg egyebek mellett, hogy a gyermekek és családjuk támogatásának ellátó rendszerét úgy kell alakítani, hogy az alkalmas legyen a családok ösz- szetartására, a hatékony segítségnyújtásra. Éppen ezért a szociális rászorultságtól függően az önkormányzat biztosítja a gyermekek és családjuk pénzbeli ellátását, rendszeres és rendkívüli gyermekvédelmi támogatás formájában. Az önkormányzat teherbíró képességének függvényében gondoskodik új pénzbeli ellátási formák bevezetéséről, a támogatáshoz történő hozzájutás feltételrendszerének könnyítéséről. Nagy hangsúlyt helyez a természetbeli juttatásokra, különös tekintettel a beiskoláztatásra, a gyermekétkeztetésre. Minden rászoruló gyermek esetében biztosítják a gyermekjóléti szolgáltatás igénybevételi lehetőségét, annak érdekében, hogy megelőzzék a gyermekvédelmi hatósági beavatkozást. Rendszeressé teszik az intézményekkel az esetmegbeszéléseket, kezdeményezni kell olyan szakmai fórumok összehívását, ahol a gyermekegészségügyben dolgozó és gyermekvédelem területén tevékenykedő szakemberek számára konzultációs lehetőséget biztosítanak. A képviselő-testület további döntéseire későbbi lapszámainkban visszatérünk. Közalapítványok, kft.-k beszámolói (Folytatás az 1. oldalról) Az ügyvezető igazgatók beszámoltak a Kábeltévé Kft., Ipari Park Kft., Foglalkoztatási Kht., a Balassagyarmati Futball-Sport Kft. 2002. évi tevékenységéről és a prémiumfeladatok teljesítéséről. A Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola működéséről szólva Lakatos Tamás igazgató a tornaterem szükségességét, s a dinamikus, sikeres pályázati terveket emelte ki. A városi sportintézmények elhanyagolt állapotáról és a szükséges javításokról szintén szó esett az ülésen. A város önkormányzata egyéves időtartamra a meglévő folyószámla-hitelkeret 250 millió forintra történő megemelését kezdeményezte a számlavezető pénzintézetnél. Balassagyarmat város 2003. évi költségvetését 638 millió 642 ezer forint hiánynyal fogadták el, a működési hiány összege 526 millió 374 ezer forint. Ezért egyéves időtartamra 50 mülió forint lom- bard-hitel felvételét indítványozta a testület. A képviselők elfogadták a Gyarmati Média Kht. 2003. évi üzleti tervét, mely a város televíziós szolgáltatását és a Gyarmati Újság kiadását biztosítja. A kht. 18 millió forint bevétellel és kiadással, tehát nullás eredménnyel számol. SZABÓ ANDREA Pedagógusnap, kitüntetésekkel Salgótarján egy felsőoktatási integráció bázisa lesz - mondta Puszta Béla, Salgótarján polgármestere, országgyűlési képviselő a városi pedagógusnapi ünnepségen, a József Attila Művelődési Központban. Mint azt a megyeszékhely első embere hangsúlyozta: az önkormányzat felelősége az oktatás presztízsének emelésében van. Salgótarján A városi ünnepségen köszöntötték a már nyugdíjas pedagógusokat, akik 65,60, illetve 50 évvel ezelőtt vették át tanári és tam'tói oklevelüket. Gyémánt oklevelet kapott Gebhardt Józsefné, arany diplomában részesült Bajóczky Jánosáé, valamint arany oklevelet kapott Virág László. A Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapták: Kmetty Ferenc, Patakiné Kemer Edit, Magyar Tibomé, Ragályi Jolán, Deák Pálné, Végh Gábomé, Monori István, Miklós Bertalan, Soós Gábomé, Flercsik Mária. A Csíki Jolán és Csíki Mária Alapítvány a 2002/2003-as tanévben Varga Gézánét, az Illyés Gyuláné Speciálpedagógiai Központ és Szakszolgálat tanítóját, gyógypedagógusát tüntette ki. A Tanítók a Gyermekekért Egyesület évente megrendezi az „Év Tanítója” cím elnyerésére kiírt országos versenyt. Idén a döntőben harmadik helyezést ért el Drexler Éva, a Dornyay Béla Általános Iskola tanítónője. Közgyűlési rendelet alapján havi 30 ezer forint keresetkiegészítésben részesül egy éven keresztül 21 pedagógus. Az Eötvös József-emlékérem ezüst fokozatát vehette át Tornyos Kolozsné és Balki Bamáné, bronz fokozatban részesült Dudás Pálné és Varga Zsigmondné. Viták és érzelmek a közgyűlésen (Folytatás az 1. oldalról) A napirendek között a 15. helyen szerepelt a Somosi Általános Iskola és a zagyvarónai Bátki József Általános Iskola első osztályairól szóló határozati javaslat, amelyet az oktatási, kulturális és sportiroda vezetője, Szűcsné Zagyi Anna terjesztett elő. A határozati javaslat értelmében Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2003/2004. tanévben nem engedélyezi a két iskolában első osztályok indítását. Mint azt Szűcsné Zagyi Anna ismertette: a közgyűlés februárban elfogadta azt a javaslatot, amely szerint az általános iskolában indítható minimális csoportlimit 18 fő. A beiratkozási adatok alapján Somoson ez a létszám 16 elsőst, Zagyvarónán pedig 15 főt jelent, amely így nem felel meg a közgyűlés legutóbbi határozatának. A kialakult helyzetről az iroda több körben tájékoztatta az érintetteket - folytatta Szűcsné Zagyi Anna. A döntést a tanulói létszám csökkenése indokolja, továbbá hogy a szükséges feltételek a város más iskoláiban is rendelkezésre állnak. Jelenleg - tette hozzá Szűcsné - mindkét iskola körzetéből 70-70 tanuló jár a város különböző iskoláiba. Az önkormányzat feladatellátási kötelezettségeit abban az esetben is teljesíti, ha a két iskolában nem indul első osztály. Baglyasné Földi Nóra, Zagyvaróna képviselője ugyanakkor elmondta: a Bátkiból ezek előtt négy gyermeket el kellett utasítani helyhiány miatt. A képviselő aggodalmát fejezte ki, azzal a 4-5 millió forintos pályázattal kapcsolatban is, amelyre az intézmény eddig jó eséllyel pályázott az Oktatási Minisztériumnál. Amennyiben a közgyűlés úgy határoz, hogy az első osztály nem indulhat a következő tanévben, úgy elképzelhető, hogy az iskola elesik a pályázattól - tudtuk meg az ülésen. Az előterjesztő Szűcsné Zagyi Anna ennek kapcsán elmondta: minderről későn szereztek tudomást, a döntés függvényében majd meglátják, hogyan tudnak viszonyulni a dologhoz. Baglyasné azon kérdésére, mely szerint hány pedagógus elbocsátását jelenti a változtatás, az előterjesztő azt válaszolta: a következő tanévtől nem jelent pedagóguselbocsátást, ugyanakkor szerződésmeghosszabbításra sem kerül sor, konkrét válasz szeptemberben várható. Baglyasné hozzátette: a képviselőknek két városrész sorsáról kell dönteni. A Somosi Általános Iskola mellett Angyal János képviselő szólalt fel, aki felolvasta a közgyűlés előtt annak a 218 szülőnek és 24 pedagógusnak a leveleit, akik a határozati javaslat elfogadása ellen kardoskodtak. „Úgy gondoljuk - írták a levélben - a jövő nemzedékéért anyagi áldozatot is kell hozni. ...Áhol nincs iskola, az a település leépül, haszontalanná, jelentéktelenné válik és elsorvad ”, Somos képviselője tett egy határozati javaslatot, amely azt célozza, hogy a két körzetben ne vegyék figyelembe a létszámot. Ezzel kapcsolatban dr. Fenyvesi Gábor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség salgótarjáni szervezete nevében elmondta: nem hangzott el olyan racionális érv, hogy miért nem lehetne elindítani a két első osztályt 15, illetve 16 fővel. Az iskolák ügyében számos felszólalás hangzott el pro és kontra. Ezek között Horváthné Győri Magdolna, az oktatási, kulturális és sportbizottság elnöke Angyal János felszólalására reagálva elmondta: érzelem a ráció nélkül hosszú távon nem működtethető. Karakasev Anna, a gazdasági és városfejlesztési bizottság elnöke úgy fogalmazott: az önkormányzatnak következetesen ki kellene tartania februári döntése mellett, melyet valamennyien elfogadtak. A hozzászólások után Angyal János kérte a név szerinti szavazást, amelyet a közgyűlés nem fogadott el. A somosi képviselő és dr. Fenyvesi Gábor, valamint Baglyasné Földi Nóra módosító indítványát, amely szerint a közgyűlés nem korlátozza a két iskola létszámát, nem fogadták el. Az eredeti előterjesztést, amely nem engedélyezi a következő tanévben első osztály indítását a két intézményben, 13 igennel és 10 nemmel elfogadta a közgyűlés. A 19. napirendi pont volt az a javaslat, amely a polgármester jutalmazására irányult. Az előterjesztő Tatár Csaba, a pénzügyi bizottság elnöke volt. A bizottság elnöke a város mai helyzetére, eladósodottságára hivatkozva úgy fogalmazott: nem jogos a jutalom. Ezután Méhes András alpolgármester vette át a szót s elmondta: a jutalom a 2002. évi költségvetés eredményes teljesítéséért illeti meg Puszta Bélát. Majd felszólalt a polgármester is, aki 2002-es tevékenységét illetően néhány jelzést tett dr. Fenyvesi Gábornak. Lényegében egy vita alakult ki a képviselők között, amelynek alapjául talán a csütörtöki lapszámunkban megjelent Fidesz-sajtótájékoztató anyaga szolgált, amelyben Fenyvesi bírálta a polgármestert és munkáját. Ercsényi Ferenc szólalt fel a „csata” közepén, aki a közgyűléshez méltatlannak nevezte a vitát. Tatár Csaba végezetül hozzátette:- Szerintünk a város nincs olyan helyzetben, hogy a polgármester önbizalmát tovább növelje a jutalommal. A szavazás végeredményeként 14 igennel, négy nemmel és két tartózkodással a közgyűlés elfogadta a polgármester jutalmazására tett javaslatot, így Puszta Béla 1 millió 287 ezer forintot, azaz háromhavi illetménynek megfelelő összeget kap jutalmul. SZELES ENIKŐ Hírek Balassagyarmat POLGÁRI ESTEK. Május 30-án, pénteken 18 órakor a Polgári esték című rendezvénysorozat vendége Lovas István újságíró lesz. A beszélgetés helyszíne a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola. Bátonyterenye PEDAGÓGUSNAP. Az Ady Endre Művelődési Központban május 30-án 15 órakor kezdődik a városi pedagógusnapi ünnepség. Ünnepi köszöntőt mond Vanya Gábor polgármester, majd a díszoklevelek átadása következik. 15.30 órától látható Kocsák Tibor- Móricz Zsigmond-Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig című zenés darabja. KI MIT TUD? Az Ady Endre Művelődési Központban május 31-én 9 órakor kezdődik a kistérségi Ki mit tud? Az önkormányzat művelődési, oktatási és sportbizottsága, valamint a városi közművelődési központ és könyvtár minden érdeklődőt szeretettel vár. Drégelypalánk TURISZTIKAI TERV. A helyi ön kormányzat képviselő-testülete legutóbbi ülésén úgy határozott, hogy szakemberekkel kidolgoztatja a község turizmus- és fejlesztési tervét. Bánk TARTALMAS NYÁR. A szómba ti strandnyitás után a község ezen a nyáron is színes programokkal várja a pihenni vágyókat. Ismét megrendezik a nagysikerű nemzetiségi napokat és a Bánki nyár rendezvénysorozatot. Budapest STURMANN AZ ELNÖK. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt az elmúlt napokban tartotta választmányi ülését, amelyen két napirendi pontot tárgyaltak. A választmány döntése alapján május 31-re összehívta az MSZDP kongresszusát, amely értékelve az eltelt időszakot dönt a párt programjáról, valamint új vezetőséget választ. A második napirendi pontban a párt megválasztotta új | vezetőségét, amelyet az eddigi öt főről hétre növelt. Az elnök egyhangú szavazással Sturmann Béla Nógrád megyei elnök lett. Salgótarján A GOMBÁRÓL. A Vöröskereszt belvárosi alapszervezete június 2- án összejövetelt tart a megyeháza földszinti 33-as termében. A rendezvényen Kiss Sándor, a Nógrád Megyei ÁNTSZ biológusa tart előadást a gombafogyasztás előnyei- ről és veszélyeiről. ________■ „ Romlott Nógrád megye pozíciója” A kormányváltást követő egy év elteltével Nógrád megyében a felfokozott várakozást a kijózanodás váltotta fel - mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Salgótarjánban Becsó Zsolt országgyűlési képviselő. A fideszes politikus szerint a szocialisták láthatóan a régi reflexek alapján, az egypártrendszeri kapcsolatok újraaktivizálásával ezúttal az Európai Unió álarca mögé bújva igyekeznek az ügyeket rendezni. Nógrád megye Mit viszünk az unióba?- Az eltelt egy év a nógrádi polgárok számára elkeserítő, mert a megye pozíciója romlott, az ígéretek döntő többsége még időarányosan sem valósult meg - mondta Becsó Zsolt. - Ha tavaly áprilisban nem következik be a váltás, akkor Bátony- terenyéig már befejeződött volna a 21-es fő közlekedési útvonal négynyomtávúsításának második üteme, ezzel szemben már eddig is több mint egy évet csúszott a továbbépítés. Az országgyűlési képviselő szerint a polgári kormány támogatta volna a balassagyarmati kórház rekonstrukciójának második ütemét, Intercity-járat kötné össze Salgótarjánt Budapesttel. Tovább élne a Széchenyi- terv, gazdaságélénkítő hatása érezhető lenne Nógrádban is.- Ezzel szemben a kis- és középvállalkozások támogatásai beszűkültek, az elégedetlenség napról napra nő - emelte ki a politikus. - A megyei területfejlesztési pályázati rendszer több hónapos csúszása hátrányos helyzetbe hozza a nógrádi vállalkozásokat, önkormányzatokat, nonprofit szervezeteket. Folytatódott volna a megye dinamikus fejlődése, a működő tőke kedvelt célpontja lenne Nógrád, ezzel szemben a tőke megkezdte kivonulását a megyéből, gondoljunk csak a Sole-ra, TDK-ra, a munkanélküliség növekedett. Az ön- kormányzatok katasztrofális helyzetben vannak, döntően a bérkiáramlás miatt, amelyhez a szocialista kormány nem biztosította a fedezetet. A nyugdíjasok helyzetéről szólva Becsó Zsolt elmondta: az egyszeri, 19 ezer forintos juttatás nem épült be a nyugdíjalapba, sőt visszavették ezt is a gáz-, energia- és gyógyszeráremelésekkel. Nyitott kérdés az is, hogy mikor fizeti ki a Medgyessy-kormány a nővéreknek, szakápolóknak a beígért hűségpénzeket, mint ahogyan az is, hogy a szív- és érrendszeri, valamint a csontritkulásban szenvedő betegek számára mikor válnak ingyenessé a szükséges gyógyszerek, amelyre a miniszterelnök kampánya során ígéretet tett.- Mi lett a beígért 400 ezer új munkahellyel, miért állították le a gazdálkodók géptámogatási pályázatának befogadását? A szülők várják, mikor realizálódnak az ingyenes tankönyvre tett ígéretek, a hivatásos dolgozók várják a megígért, kiemelt illetményemelést - sorolta Becsó Zsolt. - A Nógrád megyei szocialista érdeklobby nem tudott felnőni feladatához: a gazdaság szomorú állapota, az érdekérvényesítés hiánya miatt Nógrád egy helyben jár. A megye ennél többet érdemel. HEGEDŰS Salgótarján A Kodály Zoltán Általános Iskola európai uniós termében megnyílt a „Magyarország hét csodája - Mit viszünk az Európai Unióba?” elnevezésű megyei szintű kiállítás. A technika, illetve a kivitelezés a tanulók fantáziájára, kreativitására volt bízva. A megyei versenyek első tíz helyezettjeinek munkái Budapesten országos kiállításon vesznek részt.