Nógrád Megyei Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-125. szám)

2003-05-15 / 111. szám

2003. MÁJUS 15., CSÜTÖRTÖK SPORT TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal Nem küzdött a Háromkő Kézilabda, NB I/B, Keleti csoport, férfiak, 24. forduló A férfi kézilabda NB I/B 24. fordulójában a Salgótarjáni Háromkő KC 25-21-re kapott ki Ózdon. A tarjáni gárda jelenleg a ki­lencedik helyet foglalja el a ta­bellán.- Miként értékeli a mérkő­zést? - kérdeztük Molnár Feren­cet, a Háromkő edzőjét.- A csapat ezen a mérkőzé­sen nem küzdött megfelelőkép­pen. Pedig úgy gondolom a vá­lasztott taktikánk megfelelő volt, mert 4-2-re védekeztünk, ezzel kihúztuk az ellenfél mé­regfogát. Az ózdiak az első fél­időben nem nagyon tudtak vele mit kezdeni, csak a mi hibánk és eredménytelen helyzetki­használásunk miatt tudtak egy- gólos előnyt szerezni. Fordulás után továbbra is főleg széleken, abszolút rosszul játszottunk, futószalagon hagytuk ki a hely­zeteinket, átlövőink is gyenge teljesítményt nyújtottak, szinte nem is mertek vállalkozni ka- puralövéssel. A játékrész köze­pe táján egy 10 perces perió­dusban, egy fegyelmezetlen já­tékban és egymás iránti fegyel­mezetlen csapat benyomását keltettük. Időkéréssel frissítet­tem, aminek az eredménye, hogy három gólra felzárkóz­tunk. Ekkor kellett rájönnöm, hogy ezen a napon a saját ma­guk által sztárként könyvelt já­tékosok nulla teljesítményt nyújtottak.- A látottak milyen tapaszta­latokkal szolgálnak?- Az ilyen teljesítmény mel­lett nem szabad elmenni, akkor sem, ha már szinte bentmaradt a társaság. Az Ózd gyenge játé­kot nyújtott, egy fokkal sem volt jobb nálunk, tehát verhető- ek lettek volna. Többre va­gyunk képesek, s megengedhe­tetlen a számunkra, hogy be­csapjuk a szurkolóinkat, veze­tőinket, valamint azokat a szponzorokat, akik egyáltalán áldoznak a kézilabdára Salgó­tarjánban. Az a játékos, aki en­nek nem tud eleget tenni, attól megválunk. Ha bentmaradunk, akkor új alapok, új szemlélet kell, és olyan társaság, amely óhajtja és akarja a sikereket.- Hogyan készülnek a hazai szezonbúcsúztatóra?- Nagyon készülünk a hét végi Csömör elleni mérkőzésre, ki kell köszörülni a csorbát. Bí­zom benne, hogy a fiúk átérzik a találkozó jelentőségét és fel tudjuk tenni a koronát a tavaszi telj esítményünkre. ___________ MULICZA FERENC S PORTTURMIX BIRKÓZÁS Mátra Kupa, országos diák I- II., gyermek, ovis szabadfogású verseny. A pásztói Hajós Alfréd út 1. szám alatti birkózó-edzőte­remben 19 sportegyesületből 244 induló vett részt a viadalon. A csapatversenyt a BVSC- Ganz SE nyerte, második az Eg­ri Birkózók Baráti Köre, míg a harmadik a Diósgyőri Birkózó Sportiskola lett, Repka Attila olimpiai bajnok vezetésével. Pásztóiak eredményei. Óvo­dás korosztály. 23 kg-osok: 3. Tóth Olivér, 6. Fábián Tamás. 29 kg: 2. Tóth Olivér. Gyermek korosztály. 22 kg: 5. Szabó Ben­ce. 24 kg: 5. Illés Bence. 28 kg: 6. Vincze Simon. 36 kg: 3. Ke­mény Bence. Diák, II. korcso­port, 60 kg: 2. Kelemen Dávid. Diák, I. korcsoport, 29 kg: 4. Csonka Levente. EMLÉKTÚRA A Pásztói Szabadidő Sport­egyesület az elmúlt hét végén rendezte meg a „Pásztó 50 Ka­tona Sándor-emléktúrát” négy távon. Az eseményen 204 fő vett részt, az indulás és érke­zés a pásztói sportpályán volt. Győztesek. 50 km: Nosza Gá­bor (Ecséd) 6:11,00. 40 km: 1. Illés Bálint (Budapest) 4:17,00. 25 km, hölgyek: Vincze Barbara (Pásztó) 3:05,23 óra. Férfiak: Fedelin Tibor (Hufeze SK- Pásztó) 3:05,30 óra. 15 km: Zentai József (Hufeze SK- Pásztó) 1:41,23. LABDARÚGÁS Május első hetében rendez­ték meg a Góliát McDonalds FC tavaszi tornáját a pásztói körzetben. Három korcsoport­ban a fiúk és 1990 után szüle­tett lányok mérték össze tudá­sukat a Gárdonyi iskola sport­udvarán. Az eredmények. I. korcso­port (1994-95): 1. Pásztó Gár­donyi, 2. Tar, 3. Pásztó Dózsa, 4. Héhalom, 5. Szurdokpüspö­ki. II. korcsoport. (1992-93): 1. Pásztó Gárdonyi, 2. Szurdok- püspöki, 3. Pásztó Dózsa, 4. Tar, 5. Héhalom. III. korcsoport (1990-91): 1. Pásztó Gárdonyi, 2. Szurdokpüspöki, 3. Héhalom, 4. Tar, 5. Pásztó Dó­zsa. Lányok: 1. Héhalom, 2 . Szurdokpüspöki, 3. Pásztó Gárdonyi, 4. Tar, 5. Pásztó Dó­zsa. A győztesek a Góliát McDonalds megyei döntőjébe jutottak. m m családtagjainak, barátainak névnapra, születésnapra, bármely alkatomra Nógrád Tfeg^ei Hírlap előfizetést : mi plusz ajándékokkal kedveskedünk mellé! ' Ajándékozó neóe: _______________________J| A jándékozó címe:. Ajándékozott neóe:. Ajándékozott címe: Felülíróit________ s zeretném megrendelni a Nógrád Weg^ci Hírlapot _____________ részére hónapra. □ □ Csekkes számlán szeretném rendezni az előfizetést Kérem a kézebstlőjük keressen fel az előfizetést díjért Jt Terepes-kerekes fesztivál Hollókőn Indul a Palóc körverseny - Megyei diákdöntő montisoknak Hollókő lesz május 18-án, vasárnap a terepduatlon ha­zai fővárosa, hisz itt rende­zik meg az országos bajnok­ságot. Kísérőprogramként számos kemény és köny- nyebb erőpróba vár a világ- örökség helyszínére elláto- gatóknak. Indul hát idén is a hagyomá­nyos Palóc Próbák Körversenye, méghozzá azonnal rangos ese­ménnyel, a terepduatlon orszá­gos bajnoksággal, így számos neves versenyzőre és nagy küz­delemre lehet számítani a holló­kői vár környékén. A kétpróbá- sok után a megyei diákok pat­tanhatnak hegyikerékpárjuk nyergébe, nekik az országos döntőbe jutás a tét. Gondoltak a szervezők a futás szerelmeseire is, ők két táv közül is választhat­nak. Mindegyik versenyszámra a helyszínen is lehet nevezni, legkésőbb a futamok rajtja előtt fél órával. Program. 10 óra: terepduat­lon ob, ifjúsági, junior, felnőtt, szenior korosz­tály (táv: 4 km fu­tás - 16 km ke­rékpározás - 2 km futás). 12óra: újonc-, gyer­mek-, serdülőver­seny (2-6-1 km). 13 óra: mountain bike diákolimpia megyei döntő (4 km), I-VI. kor­csoport. 13.30 óra: hegyikerék­páros verseny (21 km). 15 óm: terepfutás (3 km) -14 éves korig, 14-18 évesek. 15.15 órcu (9 km) 20 éves korig, 21-39 évesek, 40 év felett. (sts) a szabadtéri színpad ideális versenyközpont lesz idén is ©FHB Földhitei- és Jeízálogbonk Rt. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ©FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt I. PÁLYÁZATI KIÍRÁS 1. Az ajánlatkérő adatai . Cégnév: FHB Földhitel- és Jelzálogbank Részvénytársaság Székhely: 1132 Budapest, Váci út 20. Postacím: 1581 Budapest, Pf.: 38. Telefonszám: 452-9100 Telefax: 329-0986 2. 3. A választott eljárás: Kétfordulós, ahol az első forduló nyílt pályázatos eljárás, a második forduló résztvevők részére - tárgyalásos eljárás. az első fordulóban eredményesen 4. A pályázat célja: Az ajánlatkérő pályázat útján kívánja azokat a belföldi székhelyű cégeket kiválasztani, akik a pályázat tárgyát képező megbízás teljesítésére szakmai, pénzügyi és gazdasági szempontból alkalmasak. A pályázat tárgya: Az ajánlattevő üzleti tevékenységéhez kapcsolódóan, döntően lakóingatlanok hitelbírálathoz szükséges forgalmi értékének meghatározására, javaslattétel a hitelbiztosítéki értékre, a jogszabályban - 25/1997. (VIII.1.) PM rendeletben - előírt szempontok figyelembe vételével, A pályázat Nógrád megye területére vonatkozik. 5. A pályázat benyújtásának alapfeltétele: Olyan gazdasági társaság pályázhat érvényesen- amelynek székhelye Nógrád megyében van,- amelynek vezetője, vagy szakértő alkalmazottai - természetes személy esetén a pályázó - felsőfokú műszaki, közgazdasági, jogi vagy agrár végzettséggel és egyetemi képzés keretében nyert ingatlanértékelői, ingatlangazdálkodói, ingatlanszakértői végzettséggel, vagy felsőfokú alapvégzettség mellett szakirányú igazságügyi szakértői igazolvánnyal, vagy felsőfokú agrár, műszaki, jogi vagy közgazdasági végzettséggel és egyéb képzés keretében nyert ingatlanszakértői végzettséggel, (amit az ingatlanközvetítő, szakképesítés szakmai és vizsgáztatási követelményeiről szóló 8/1995. (V.25.) PM rendeletben meghatározott vizsga letételével igazol),- amely tagja valamely szakmai, kamarai szervezetnek,- amely legalább 3 éves ingatlanértékelési gyakorlattal rendelkezik, amely szakmai felelősségbiztosítással rendelkezik, és vállalja, hogy az ajánlatkérővel egyeztetett feltételek szerint helytállási kötelezettséget vállal az általa meghatározott ingatlanérték vonatkozásában akként, hogy 3 évig vevőáliítási, illetve vásárlási kötelezettség terhelje. 6. A részvételi jelentkezés nyelve: magyar 7. A pályázat benyújtásának határideje: 2003. május 30. 8. A pályázat benyújtásának helye: 1132 Budapest, Váci út 20. 9. A pályázat beadási formája: II. fejezet (ajánlati rész) egybekötve, illetve fűzve. 10. Az első forduló eredményének közlése: 2003. június 6-ig levélben, illetve faxon, a pályázatban megjelölt levelezési címre, illetve telefaxszámra. 11. A második forduló (tárgyalásos eljárás) időszaka: 2003. június 10-13. között. 12. A második forduló eredményének közlése: 2003. június 20. napjáig levélben, illetve telefaxon, a pályázatban megjelölt levelezési címre, Illetve telefax számra. 13. Egyéb információk: Az ajánlatkérő fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot érvénytelennek, illetve eredménytelennek minősítse továbbá arra, hogy a pályázókat szükség esetén írásban kiegészítésre hívja fel. Az ajánlatkérőt a pályázati felhívásnak maradéktalanul eleget tevő pályázók tekintetében szerződéskötési kötelezettség nem terheli. 14. A pályázattal kapcsolatosan dr. Németh Ferenc a 06/30/9646-637 számú telefonon ad felvilágosítást. II. AJÁNLATI RÉSZ 1. A pályázó neve, elme, az ügyintéző neve, telefonszáma 2. A pályázó alkalmassága igazolására kért adatok és tények- 30 napnál nem régebbi cégkivonat,- APEH igazolás köztartozás mentességről,- TB igazolás köztartozás mentességről,- az elmúlt három év mérlegbeszámolója,- az előző három óv legjelentősebb referenciamunkáinak felsorolása, a referenciát megerősítő személyek adatai, a pályázó nyilatkozata arról, hogy szakmai, kamarai tagsággal rendelkezik, a pályázó tevékenységére vonatkozó szakmai felelősségbiztosítás megléte, fedezetének összeghatára, a pályázó szakmai háttere, tapasztalata, képesítése, alkalmazottak létszáma, a pályázó tulajdonosi struktúrája. 3. A pályázatok elbírálásának szempontjai Az ajánlatkérő az alábbi szempontok alapján a legelőnyösebb ajánlatot tevőt részesíti előnyben:- Vállalási díj,- Vállalási kötelezettség köre, tartalma (garanciái),- A pályázó gazdasági adatai alapján a cégminősítés eredménye ,- Vállalási időtartama (megbízás kiadásától számított aktivizációs idő: nap), Referencia (egy elkészült ingatlan értékbecslésének bemutatása, tartalmi ismertetése, a kidolgozás mélysége és részletezettsége) Az ajánlattevő által az ajánlatkérőtől kért adatok, Az ajánlattevő által kért fizetési feltételek. Budapest, 2003. május 15. FHB Földhitel-és Jelzálogbank Részvénytársaság

Next

/
Thumbnails
Contents