Nógrád Megyei Hírlap, 2003. május (14. évfolyam, 101-125. szám)
2003-05-14 / 110. szám
2003. MÁJUS 14., SZERDA MEGYEI Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal KÖRKÉP Reform: válasz az idők szavára Történelmünk közigazgatások tündökléséről és bukásáról is szól (Folytatás az 1. oldalról) a magyar közigazgatást, hogy uniós tagállami érdekeinket a lehető legmagasabb szinten tudjuk majd érvényesíteni. Ez utóbbihoz jelenleg minisztériumi szinten nincs meg a szükséges humán erőforrás, a feladat azonban ennél is több. A nagy horderejű változásokra, terv, elképzelés, sőt - Idea néven - program már van. Kell viszont ehhez egyfajta társadalmi, szakmai szintű megmérettetés, szűrés is, hogy megalapozottan indulhasson a tényleges előkészítés. Ezért a Belügyminisztérium a hét régióban szervezendő önkormányzati tisztségviselőkkel, elméleti és gyakorlati szakemberek, állami szervek vezetői részvételével tartandó fórumsp- rozatán bocsátja vitára az elképzeléseket. A második, vagyis a tegnapi széc- sényi rendezvényen Heves és Nógrád megye meghívottjai hallgatták meg a szaktárca képviselőit a legfontosabb szempontokról és feladatokról. A művelődési és művészetoktatási központ nagytermében dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet, a város polgár- mestere köszöntötte a megjelenteket. Felvillantva Szécsény „névjegyét,” röviden emlékeztetett történelmi múltjának jeles időszakaira, s jelezte mai kistérségi központi szerepét is. Megérett-e az idő a közigazgatás átfogó reformjára? Többek közt ennek a kérdésnek a megválaszolására volt hivatott a tegnapi fórum, melynek nyitóelőadása azt a címet is kaphatta volna: közigazgatások tündöklése és bukása. Annak idején I. István rendelte el: tíz község építsen egy templomot, majd a vám- és sóhivatalok felállításáról intézkedett - ez volt a kezdet. - Mátyás király idején már az itáliaihoz hasonló szintű igazgatási rendszere volt az országnak - emlékeztetett dr. Tóth Zoltán, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára, aki a különböző történelmi időszakok államszervezeti fordulópontjaira tekintett vissza: a Szent István-i évtizedeket, Mátyás király igazgatási rendszerét, II. József rendeletéit, a reformkor, a kiegyezés, a tanácsrendszer ide vonatkozó jellemzőit vette számba. Arra is rámutatott: időről időre szükség volt az államszervezet megváltoztatására, s az egymást váltó köztisztviselői nemzedékeknek nem éppen lélekemelő dolgokban is részt kellett venni. A rendszerváltozás hibái között említette az államtitkár, hogy nem Németh Jenő szintű közigazga- tás. Mint mondta, olyan kistérségek kellenek, amelyek képesek a hátrányok kiküszöbölésére, s azt is hangsúlyozta: az új közigazgatás létrehozásához mind a száznyolcezer hazai köztisztviselőre számítanak. Dr. Kara Pál, helyettes államtitkár egyebek mellett a megye és a régió, illetve a régió és központ viszonyáról beszélt előadásában. Azt a véleményét is megosztotta hallgatóságával: az uriiós országokban működő régiók hangoztatott hagyományainak némiképp ellentmond például az olasz és francia közigazgatási egységek mássága. INTERJÚ- Igen sokat hallunk arról, hogy az uniós támogatások elnyerésének kulcsszereplői, nyertesei az önkormányzatok lesznek. Ezzel szemben a településvezetések nincsenek erre kellően felkészítve: jelezte Móré László főosztályvezető, aki az önkormányzati finanszírozás korszerűsítéséről tartott előadásában az erős, megbízható támogatási rendszer szükségességét hangoztatta. Közölte, hogy a Belügyminisztérium a fejlesztések segítésére kistérségi normatíva létrehozását vállalja. Kérdésünkre, miszerint hogyan valósítható meg a helyi szintű működés és fejlesztés tervezéséhez elengedhetetlen támogatási rendszer megerősítése, a következőket válaszolta:- Az önkormányzati finanszírozás mintegy alaptétele: legalább egy ciklusra nézve stabilizálódjon, kiszámíthatóvá váljon a központi költségvetésből a saját bevételek rendszere. Ez egy összetett, szakmai feladvány, többismeretlenes egyenlet. Megoldása során egymástól nem függetleníthető a bruttó nemzeti termék és az államháztartás (melynek segítségével az önkormányzatok a feladataikat megvalósítják). Látnunk kell: a globalizálódott világgazdaságban egy adott gazdaság teljesítménye, fejlődése csak saját erőfeszítéssel nem oldható meg. Vagyis a támogatási rendszer erősödése egy nagyon lassú folyamat lehet, mely elsődlegesen, a fejlesztési célú beruházások megalapozásában kell, hogy megnyilvánuljon. (M1HAUK J.) Balassagyarmati hírek BEMUTATÓ AZ ISKOLÁBAN. A Balassagyarmati Határőrigazgatóság május 14-én 9 órától május 15-én 16 óráig a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban, május 19-én pedig a Mikszáth Kálmán Kereskedelmi és Vendéglátóipari Középiskolában a határőrség európai uniós felkészülését bemutató tablókiállítást rendez. ZENÉS ÁHÍTAT. A református templomban május 18-án, vasárnap 16 órától évadzáró zenés áhítat lesz, amelyen fellép a „Reménység Hangjai” kamarakórus. Vezényel: Csikiné Banos Brigitta zenetanár, igét hirdet dr. Hegedűs Lóránt püspök, közreműködik: Hegedűs Zsuzsanna református lelkipásztor, énekművész, valamint Benkó Kata gyülekezeti kántor, orgonista. A zenés áhítat szeretetvendég- séggel zárul. ■ Tengerparti kedvencek (Folytatás az 1. oldalról) kocsival történő utazást választók aránya. így az irodáktól a szállásfoglalást és a szolgáltatásokról szóló részletes tájékoztatást kérik. Ha belföldi nyaralás, akkor Gyula, Hajdúszoboszló, Eger, Miskolctapolca a legkeresettebb a nógrádiak körében, vagyis az eddigi igények azt mutatják: aki itthon marad, a gyógyvizű strandfürdővel rendelkező városokat, illetve környéküket keresi fel. ____________________________ÜM E lnökváltás az SZDSZ-nél (Folytatás az 1. oldalról) hogy a helyi politikusok nem tudnak elég időt szánni a helyi közügyekre. A váltás, a személy- csere egyébként ezt a törekvést kívánja megerősíteni. A megyei vezetők úgy nyilatkoztak:- Főként a kisebb településeken vagyunk jelen szép számmal. A helyi politikában közelebbi kapcsolatot szeretnénk az MSZP-vel kialakítani, tekintettel a közös kormányzásra, de a térség boldogulása érdekében minden szélsőségektől mentes politikai erővel korrekt kapcsolat ápolását kezdeményezzük. Nyitni akarunk továbbá a társadalmi szervezetek és egyesületek felé. Azokon a településeken, ahol nincsen működésünk, mint Bátonyterenye és Szécsény, feltétlenül szükségesnek tartjuk azok kialakítását. Végezetül Ercsényi Ferenc elmondta: a megye, a város rászorul, hogy érdekérvényesítő képessége növekedjen, fontosnak tartja a kapcsolattartást a kormánytagokkal. Ennek gyümölcseként az alelnök bejelentette, hogy Kuncze Gábor elfogadta meghívásukat Salgótarjánba. ___________________________________________SZE AUTÓ A NÁDASBAN. Kishartyán és Ságújfalu között, a 22-es számú főúton baleset miatt három órán át akadozott a forgalom. Egy Suzuki személygépkocsi különös módon landolt az útszéli nádasban. A helyszínelést vezető Laczkó István őrnagytól, a balassagyarmati rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetőjétől megtudtuk, hogy személyi sérülés nem történt. A helyszínen lévők elmondása szerint egy kamion szorította le az út szélére az autót, amit az útpadkán lévő zúzott kő megdobott és így irányíthatatlanná vált. A baleset körülményeit vizsgálják._____________________________fotó» oócs Még szebb lett a „Százszorszép” (Folytatás az 1. oldalról) Ki szeretnének tárulkozni a világ előtt, hogy megmutassák önma- | gukat, s azt, hogy mi mindenre | lehet e diákokat megtanítani. A társadalom befogadókészsége, a beilleszkedés, a közös élmények hatására elmélyülhetne... Ezért is hívják meg minden alkalommal a környező iskolákat a ren- I dezvényre. Az igazgató azonban [ keserűen jegyezte meg, hogy e törekvésük általában kudarcot vall, nem tisztelik meg őket jelenlétükkel a szomszédos oktatási intézmények. „Kinyújtott kezeik sokszor a | semmit markolásszák ” - mondta Babicz István. Az idei diákotthoni napok eltértek az eddigiektől. Átadták a J felújított épületet, mely egy 40 millió forintos beruházás volt. Pályázat útján 16 millió forinttal az Egészségügyi és Szociális Minisztérium, több mint 13 millió forinttal a Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács járult hozzá a költségekhez, a fennmaradó összeget pedig a Nógrád Megyei Önkormányzat biztosította. A kivitelezést az érsekvadkerti ATTNOR-BAU Kft. valósította meg kiválóan, lelkiismeretesen, a szerződésben vállalt kötelezettségeken felül is. Tavaly október közepén kezdődött meg a felújítás. A földszinten gyermek- otthon kapott helyet, két lakrész áll rendelkezésre az állami gondozottak számára, lakásonként 10 gyermek részére. Az emeleten 18 fős kollégium jött létre, a kivitelezés európai színvonalú. A mellékhelyiségekben pld. a villany kapcsolására azonnal működésbe lép az elszívórendszer. 39 gyermek lakik a diák- és gyermekotthonban, összesen 64 tanulót oktat az intézményben a 15 fős tantestület. A faluban 10 felnőttkorú fiatal él még egy lakásotthonban, melyet szintén felújítanak majd pályázat útján. Tegnap délután kulturális programokkal folytatódott az ünnepség, este élő zenés udvari bált rendeztek. Ma Deák Ferencről és az Osztrák- Magyar Monarchiáról vetélkednek a felsősök, az alsósok akadályversenyre mennek a hegyekbe, a sportvetélkedők után pedig tábortűzzel zárulnak a szátoki jeles napok. SZABÓ ANDREA „Nincs miért szégyenkeznünk” (Folytatás az 1. oldalról) a MÁV vezérigazgatójával a Sal- gótarján-Hatvan közötti pályakorszerűsítés ügyében. - A legutóbbi tárgyaláson a vezérigazgató arról biztosított, hogy a MÁV két darab új Siemens motorkocsit fog közlekedtetni: egyet Budapest és Salgótarján, egyet pedig Tapolca és Budapest között. Boldvai László hozzátette: az új motorkocsi beállítása miatt nem szabad lemondanunk a további pályakorszerűsítésről sem. A közelmúltban lezajlott kormányátalakítás Salgótarján jövőjét nem befolyásolhatja - tudtuk meg a képviselőtől. Ugyanis közte és Jánosi György miniszter között született egy megállapodás a salgótarjáni sportcsarnok felújításáról.- ígéretet kaptam arra is, hogy az immár húszéves uszoda korszerűsítését - a minisztérium pályázatainak keretein belül - a város önkormányzata sikeresen megoldja. A kormány- átalakítás miatt Boldvai László ma találkozik Gyurcsány Ferenc új miniszterrel. A képviselő mindent megtesz azért, hogy a fent említett két ígéret valóra váltását elérje. - Bízom benne, hogy ebben az évben elindulhat a sportcsarnok korszerűsítése, mely félmilliárd forintba kerül, illetve sikeres pályázattal sikerül harmincmillió forintot a városi uszodára fordítani. Ezekkel a beruházásokkal két - a sport területén évek óta nem tapasztalt - újítás valósul meg, elmondhatjuk tehát, hogy nincs miért szégyenkeznünk - fejezte be tájékoztatóját Boldvai László. H. B. Hírek Salgótarján VIRÁGOS ISKOLÁK. Az elmúlt hét szombatján megrendezett madarak és fák napjára a Salgótarjáni Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft. az ÁNTSZ Nógrád Megyei Intézetének kezdeményezésére a város 12 iskolájának felajánlott húsz-húsz darab virágpalántát. A növények kiültetése az elmúlt heti program folytatása lesz, amelyet a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és a megyei ÁNTSZ szervez. PÁSZTÓ VETÉLKEDŐ GYEREKEK. Az évszakokat felelevenítő vetélkedősorozat „Vidám nyári vetélkedő” címmel folytatódik Pásztón a Teleki László Művelődési Központban. A nagycsoportos óvodásoknak és’ az alsó tagozatos osztályok tanulóinak részvételével, Kőszeginé Kárpáti Mónika vezetésével májusban és júniusban elméleti és ügyességi feladatokat feldolgozó, szórakoztató csapatversenyek zajlanak, az említett évszak jegyében. Minden játékos apró ajándékban részesül. Rétság EGÉSZSÉGÜNKÉRT. A városi könyvtárban a passzív tumor elleni mechanizmus felfedezéséről szóló előadást hallgathatnak meg az érdeklődők. A május 17- én 17 órakor kezdődő rendezvényen dr. Kulcsár Gyula felfedezéséről tart előadást dr. Zsákai András. ■ Kék HÍREK Salgótarján GÉPKOCSIVAL ÜTKÖZÖTT A BUSZ. Május 12-én délután egy 52 éves férfi, az általa vezetett autóbusszal a Rákóczi úton közlekedett Kisterenye felé. Közben nekiütközött az előtte, balra nagy ívben, a Renault autószalon felé bekanyarodni szándékozó, egy 33 éves férfi által vezetett személygépkocsinak. Utóbbi utasa, egy gyermek, súlyos sérüléseket szenvedett. ELÜTÖTTE, MEGLOPTA VOLNA. A salgótarjáni rendőr- kapitányság lopás vétség alapos gyanúja miatt rendelt el nyomozást egy 22 éves salgótarjáni férfi ellen, aki május 7-én Salgótarjánban, egy erdei ösvényen ittasan motorozott, és elütötte az ott gyalogosan közlekedő salgótarjáni nőt. A sértett kezéből kitépte a táskát, amit aztán a vállára akasztott, de a sértett édesanyja felszólítására visszaadta és távozott. __ _PÁSZTÓ T ÖBB MILLIÓS FALOPÁS. Egy budapesti férfi lopás bűntett alapos gyanúja miatt tett feljelentést a pásztói rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen, aki 2002 novembere és 2003 március közepe közötti időszakban a tulajdonát képező, Pásztó mellett lévő erdőterületéről 2 millió 840 ezer 855 forint értékben vágott ki és tulajdonított el fát. Bátonyterenye LEESETT A TEHERAUTÓRÓL. Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének alapos gyanúja miatt rendelt el nyomozást a bátony- terenyei rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen, tekintettel arra, hogy május 9-én a délelőtti órákban egy gyár területén rakodás közben a teherautóról leesett egy férfi. A baleset következtében a férfi az elsődleges orvosi vélemény szerint 8 napon túl gyógyuló, súlyos koponyasérülést szenvedett. ■