Nógrád Megyei Hírlap, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-07 / 81. szám
2003. ÁPRILIS 7., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal Nógrád Megyei Hírlap Csongrády Béla jegyzete Kettős jubileum Horgászbot helyett szerszámot fogtak Ruhatárfrissítés Gyarmaton Nagyszabású húsvéti öltöny- és kosztümcsere-akci- ót hirdet Balassagyarmaton a Star Áruház. Az akció kedden indul a Canada Üzletház 2. emeletén, s április 19-ig tart. E két hét folyamán megunt, divatjamúlt, cserére szánt kosztümjét és öltönyét most 6 ezer forintért beszámítják új vásárlása esetén. A kedvezménnyel együtt kosztümöt akár már 8980 forintért, öltönyt pedig már 9980 forintért kaphatnak, vagyis, itt az alkalom a ruhatár takarékos felfrissítésére. Az akció idején félezer alkalmi ruha közül válogathatnak. Az öltönyhöz most különösen megéri nyakkendőt és inget is választani. Nyakkendőt fél áron kínálnak, 1990 forint helyett 990 forintért, az elegáns férfiingből pedig kettőt vihetnek haza egy áráért, akár 3980 forintért. A vásár keretében most fél áron 5480 forint helyett 2990 forintért vásárolhatók meg a szebbnél szebb, a tavasz minden színében pompázó széldzsekik. A Canada Úzletház hétfőtől péntekig 8- tól 17.45-ig, szombaton 8-tól 13-ig, vasárnap 9-től 13.30-ig várja a kedves gyarmati és környékbeli vásárlókat. CSALÁDI HÉT VÉGE. A bátonyterenyei Ady művelődési házban családi hét végét rendeztek szombaton. A fő programot az Eu- rópai Unió jelentette, gyermekek, fiatalok és felnőttek számára egyaránt. _____________________________________fotó; bt Á s ok méltatlan, igaztalan jelző után az elmúlt években Salgótarján végre egy valós és rangos minősítést is kapott, amikor iskolavárosnak neveztetett. Az általános iskolák ugyanis „lefedik” a település egészét, a középfokú oktatási intézmények széles választékot nyújtanak a továbbtanulni szándékozóknak. (S e „leltárba” tágabb értelemben az iskola-előkészítésben nélkülözhetetlen, kiterjedt óvodai hálózat, illetve a helyben működő főiskola is beletartozik.) A legtöbb iskola az utóbbi öt évtizedben, a megyeszékhelyi jelleggel összefüggésben jött létre, tehát már bőven az 1922- es várossá válást követően kelt életre. Vannak persze régebbiek is: például a Petőfi elődje 1870-ben, a Domyay Béla iskoláé 109 évvel ezelőtt alakult. Az elmúlt hét végén egy ugyancsak patinás intézmény, az egykori polgári, a mai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola ünnepelte fennállásának 100., azaz centenáriumi évfordulóját. Az akkori községi képviselő-testület 1903. május 28-án döntött a polgári iskola feláUításáról. Azon év szeptemberében két fiú- és egy leányosztállyal, 140 tanulóval indult az oktatás, amely - kisebb kényszerű megszakításokkal - 1910-től folyt, illetve folyik a mai épületben, 1948 óta persze már általános iskolai keretek között. Nehéz számba venni, hogy e hosszú idő alatt kik, milyen jelemős tanáregyéniségek tanítottak itt, azt pedig szinte lehetetlen áttekimeni, hogy mi lett az idejárt, alapműveltséget e helyütt kapott diákokból Legtöbbjük - mim hírük - jól megállta a helyét, tiszteletre méltó állampolgára, jó szakembere lett városának, hazájának. Emlékszem az ötvenes években micsoda rang volt „Rákóczi útisnak" lenni, milyen presztízscsmáknl vívtunk . főként az acélgyáriakkal a sportban, a kulturális életben, de a tanulás területén is. A pénteki rendezvény arról győzött meg, hogy a maiak is szeretik „alma mater”- üket, példásan őrzik a „nagyságos vezérlő fejedelem" - aki 1971-ben lett névadójuk - szellemiségét, emlékét. Annak tudatában tehetik, hogy - mint R. Várkonyi Ágnes, jeles történész, a polgári iskola volt növendéke írja ezen alkalomra megjelentetett 'iskolatörténeti kötetben - „II. Rákóczi Ferenc a függetlenség, a társadalmi haladás, az egyetemes és nemzeti érdekegység, a hazaszeretet, a politikai elkötelezettség és erkölcsi nagyság egységét megtestesítő személyisége a magyar történelemnek”. Miután a Rákóczi nevével fémjelzett szabadságharc 1703-ban, éppen háromszáz évvel ezelőtt indult, az iskola kettős jubileumról emlékezik meg ezekben a napokban, hetekben. ló érzés volt tapasztalni azt a megbecsülést, ahogyan a múlt tanúihoz, formálóihoz, az egykori pedagógusokhoz és tanítványokhoz viszonyulnak, amilyen ügybuzgalommal az ünnepi műsort és a dokumentumkiálU- tást készítették, ahogyan a mindennapi működést biztosító városi önkormányzat és a szép számú támogató tevékenységét, a különbözővetélkedők, versenyek győzteseit, résztvevőit - köztük a határainkon túli magyar nyelvű iskolák tanulóinak produkcióját - méltatják, elismerik. Ezen ihletett időszak jelentős impulzusokat kell hogy adjon az iskolaközösség egészének a bonyolult jelenben való sikeres helytálláshoz és a jövő várhatóan egyre nehezebb oktatási, nevelési teendőinek megoldásához. Jómagam, mint hajdani diákjuk is ezt kívánom, jó szívvel, őszinte hittel! Falugyűlés: volt és lesz Falugyűlést tartottak nemrég tásra is, de az EU-csatlakozással Patakon, amin részt vett Bállá kapcsolatban felmerült sok kér- Mihály fideszes országgyűlési dés miatt a falu előtt álló feladaképviselő, aki az EU-csat- tokról már nem volt idő tárgyallakozásról feltett kérdésekre ni, ezért új falugyűlést hívnak adott választ. A falugyűlésen ke- össze. rült volna sor a közmeghallga- ________________________1 A szécsényi Petőfi Horgász Egyesület tagjai az elmúlt hét végén és egy héttel korábban talonba tették a horgászfelszerelést. A horgászbot helyett szerszámot vettek kézbe, s korra való tekintet nélkül Lelki betegségek Salgótarján Ha a lélek megbetegszik, ennek előbb-utóbb testi következményei is jelentkeznek. Ez lesz a témája a Belszervi Betegek Salgótarjáni Egyesületének hétfői, a Rákóczi út 13. szám alatti irodaházban 16.30 órakor kezdődő foglalkozásán. Az előadó Rács Ernő főorvos. ott serénykedtek, a sóderbányató környékén. Vidu Pál, aki 27 éve irányítja az egyesület életét elmondta, hogy 25 éve minden tavasszal megszervezik a társadalmi munkát, amelyen az egyesület mind a 270 tagja részt vesz. A tavat övező 18 hektárnyi terület kezelői jogát az egyesület megkapta az önkormányzattól. Dr. Serfőző András országgyűlési képviselő a horgászegyesület tagja, aki évek óta szívén viseli a tó és környékének sorsát, a mostani munkálatok egyik szervezője arról szólt, hogy 15 újabb demonstrációs tábla kihelyezésével tovább bővítik a tanösvényt, a tó környékét pihenő parkerdővé alakítják, kibővítik a nevelőtavat. A hatalmas területen mindenki találhatott munkát. Ferencz István, Masbnka Attila, Gonda Pál a védőgát mellet szorgoskodtak. Beszkid Béla teherautójával a neve lőtó bővítése során kitermelt sódert szállította a bekötőútra, hogy eltüntetessék a kátyúkat. Pásztor Győző is elvitte saját munkagépét, aminek jó hasznát vették a munkálatok során. Szerémi Zsolt és társai egy gyalogösvény kialakításán munkálkodtak. Vercsik István arról tájékoztatott, hogy Balassagyarmatról több tagja van az egyesületnek. A társadalmi munkáról ők sem maradnak távol. A tájba nem illő vadhajtásokat kivágták, hogy helyükre vadalmafát és vadkörtefát ültessenek. Zsidói Ferenc ifjúsági tag is élen járt a munkában. A tél megrongálta Álmosdi János és Vaskor János stégjét. Ők annak helyreállításán szorgoskodtak. Példaértékű az az összefogás, értéket teremtő munka, amit a szécsényi Petőfi Horgász Egyesület tagjai végeznek. SZENOGRÁDI FERENC Fogadószoba Bátonyterenye Balázs Pál alpolgármester április 7-én 9-11 óráig a kisterenyei ügyfélszolgálati irodán, 12-14 óráig a városházán tartja fogadónapját. Salgótarján Dr. Szabó Lajos és Karaka- sevné Persik Magdolna április 8- án (kedden) 15 órától fogadónapot tart egészségügyi, társadalombiztosítási és drogokkal kapcsolatos kérdésekben az MSZP városi irodáján (Salgótarján, Kossuth L. út 8.). Új iroda, az Európai Unióért Juhász Gábor MSZP-s ország- gyűlési képviselő, Bátonyterenye és a kistérség vezető tisztségviselői részvételével újabb fontos intézmények megnyitására került sor a hét végén Bátonyterenyén. Ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit az Európai Információs Alpont és a Tourinform-iroda. Az ünnepélyes megnyitón képviseltette magát a Bátonyterenye és Környéke Területfejlesztési Társulás vezetője, menedzserei, és a Miniszterelnöki Hivatal kistérségi megbízottja, a Földművelésügyi Minisztérium kistérségi menedzsere is. Juhász Gábor köszöntője után Brunda Gusztáv, a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány vezetője jelenlétében megnyitotta az Európai Információs Alpontot, melynek feladata, hogy az Európai Unióról, az uniós csatlakozásról naprakész információval álljon az ér- deklődők rendelkezésére, kiadványokkal segítse a közvélemény tájékoztatását. Az iroda az Interneten keresztül folyamatos kapcsolatban áll az országos hálózattal. Az iroda létrehozásában nagy segítséget nyújtott Brunda Gusztáv és a salgótarjáni Európai Információs Pont vezetője, Babjákné Ott Éva. A Tourinform-irodában három idegenforgalmi ügyintéző dolgozik. EURÓPÁRA TEKINTÜNK Az Európai Unióhoz való csatlakozás részletes feltételeit, a tagsággal járó jogokat és kötelezettségeket az április 16-án Athénban aláírásra kerülő csatlakozási szerződés rögzíti majd. Ami mezőgazdaságunk helyzetét illeti, a tárgyalások eredményeként a magyar gazdák hosszú távon olyan támogatási körülmények között működhetnek majd az EU egységes piacán, amelyek biztosítják számukra a tisztességes verseny feltételeit. A magyar agrárgazdaság bekerül egy 450-500 milliós egységes belső piacra, ami jelentős vásárlóerővel, hatalmas kereslettel rendelkezik. Ami a támogatásokat illeti, a magyar gazdák az első naptól kezdve a többi tagország termelőivel azonos feltételekkel jelennek meg a piacon és vesznek részt a piaci intézkedésekben (gabona, marhahús, tejpor, vaj és bor), és részesülnek az export- és Mezőgazdaság: hosszú távú remények a vidékfejlesztési támogatásokban. Ugyanazokra a termékekre és teljesen azonos mértékű exporttámogatásban fognak részesedni, mint a francia, dán vagy holland gazdák és exportőrök. Ami a csatlakozás várható előnyeit illeti, először is Magyarország bekerül egy olyan közösségbe, amely már hosszabb ideje stabil gazdasági hátteret (kiegyensúlyozott gazdasági növekedés, pénzügyi helyzet és tőkeerő) és ezáltal egyenletesen növekvő életszínvonalat - a magyartól magasabb színvonalon - biztosít a lakosságnak, ezen belül az agrárnépességnek is. A konkrét előnyöket egyrészt a magyar mezőgazdaság adottságai, másrészt a közös agrárpolitikában (kap) rejlő lehetőségek adják. Magyarországon az ökológiai (természeti) adottságok kedveznek a mezőgazdasági termelésre. Az ország területének kétharmada hasznosítható, a talaj minősége kedvező. Az ökológiai adottságok az EU-tag- államokkal történő összevetésben, de nemzetközi viszonylatban is versenyerőt jelent és a csatlakozás után főleg a hatalmas egységes belső piac által biztosított lehetőségek miatt jobban érvényesíthető lesz. Javulnak a magyar termékek harmadik országbeli elhelyezésének lehetőségei, mivel a csatlakozás idején a termékegységre jutó exporttámogatási kulcsok az EU- ban feltételezhetően még mindig nagyobbak lesznek, mint a jelenlegi magyar támogatások. Általában véve a kap mind a piacszabályozás, mind a vidékfejlesztés területén minden eddiginél nagyobb forrást, támogatást biztosít majd a magyar mezőgazdaság számára. A csatlakozás forrásbővítést jelent, nemcsak a jövedelemkiegészítő támogatások, a magasabb exporttámogatások, a biztonságosabb piaci értékesítés, a magasabb árak, hanem a kedvezőbb beruházási körülmények és az olcsóbb hitelhez jutás biztosításával. Az EU agrárpolitikai és piacszabályozási rendszere - a várható további átalakulások után is - olyan stabilitási tényezőt épít be a magyar mezőgazdasági termelésbe, amely önmagában is javítja termékeink versenyképességét. Az EU-s agrártámogatások legnagyobb tételét képező jövedelempótló közvetlen kifizetések fokozatosan kerülnek bevezetésre azt követően, hogy az EU-tagor- szágok sokáig vitatták ezen támogatási forma létjogosultságát az új tagok esetében. A magyar gazdák termelési költségei ma még jóval alacsonyabbak mint nyu- . gáti társaiké. Gondoljunk csak arra, hogy VV nálunk a földár, a ' föld bérleti díj mér- téke egytizede az Fi uniós átlagnak, vagy arra, hogy át- % { meneti mentességet kaptunk egy sor költséges, főleg agrár-környezetvédelmi feladat ellátása alól. Ezért az új tagországok gazdái közösségi forrásból 2004-ben a közvetlen kifizetések 25%-át, 2005-ben 30%-át, 2006-ban 35%-át kapják meg, majd ez további fokozatos emelkedés után 2013- ban éri el a 100%-ot. A tárgyalások eredményeként ugyanakkor mód van a közvetlen kifizetések nem- zeti költségvetésből törté- % nő kiegészítésére, minden évben max. 1 30%-kal. Lényeges A, szempont és hangit súlyozandó, hogy a közösségi jog értel- l-A mében nemzeti tá- ■V. mogatást közvetlen ki' fizetés céljára az EU hozzájárulása nélkül egyetlen tagország sem folyósíthat. Sorozatunk a Külügyminisztérium támogatásával készül.