Nógrád Megyei Hírlap, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-18 / 91. szám
2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 2003. ÁPRILIS 18., PÉNTEK Új út, új padló Kétbodony A település közútjain keletkezett téli kátyúkat a közelmúltban rendbe hozta a Nógrád Megyei Állami Közútkezelő és Közhasznú Kht. A lakosság azonban szeretné, ha a kht. vezetősége néhány hét múlva ellenőrizné az elvégzett munka minőségét. Emellett nemrég befejeződött a művelődési ház felújítása, ahol elvékonyodott az immár hatvan éves hajópadló. Most ezt feltépték, alábetonozták és a mintegy 120 négyzetméteres területet újraburkolták. Az intézmény falai pedig fűrészporos tapétát és új festést kaptak. ____________■ P ályázatok Szátok A község a közelmúltban három fejlesztésre irányuló pályázatot indított útjára. Tavaly sikertelenül pályázott a település önkormányzata a helyi művelődési ház vizesblokkjának kialakítására, ezért idén ismét megpróbálnak támogatásra szert tenni a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumánál. Kidolgozás alatt áll továbbá a községi sportegyesület felszereltségét célzó pályázat is, amely elsősorban sportruházat, sporteszközök beszerzésének támogatására irányul. Nemrégiben pályázta meg az önkormányzat a területfejlesztési tanácsnál a cél jellegű decentralizált keretből a helyi halottasház felújítását is. A község polgár- mestere, Szűcs Lászlóné elmondta az önkormányzatnak a pályázatok önereje sem biztosított, hisz a tavalyi csatornázási beruházás idén és a múlt évben is, három-három millió forintot vett el a költségvetésből. _________sze H olland rendőri küldöttség a nógrádi megyeszékhelyen Holland küldöttség látogatott a héten Salgótarjánba a Dél-Gelderlandi rendőrségtől. G.v.Tuyl, RCN.Van Leeuwen, valamint drs. J. Vroege személyében. Salgótarján és a hollandok kapcsolata tíz éves múltra tekint vissza. Az együttműködés 1992- ben kezdődött, amikor is a hollandok magukra vállalták, hogy segítségünkre lesznek az Európai Uniós felkészülésben. Ennek jegyében az elmúlt évtizedben bűnügyi technikai, a szervezett bűnözéssel, valamint a bűnmegelőzéssel kapcsolatos számos tapasztalatcserére került sor Salgótarján és a hollandok között. A látogatás alkalmával a holland küldöttséget a város polgármestere, Puszta Béla látta vendégül. A polgármester elmondta, az eredményes együttműködésnek, és a tapasztalat- cserének köszönhetően a megye a közrend és a közbiztonság helyzetét tekintve országos szinten is jó pozícióba került. ____________________sze Ho rgászsarok Az igen hosszúra nyúlt téli időszak után a Maconkai- víztározón is megkezdődött a horgászidény. Dérer István elnök tájékoztatása alapján március-április folyamán közel 80 mázsa fogható méretű nyurgaponty és egy kilogramm feletti átlagsúlyú dévér került be a tározóba, valamint a folytatódó fajtakísérletek keretében márna és jászkeszeg is. A megkezdődött felmelegedés már érezteti hatását, többek között 10 kiló fölötti pontyok is kerültek igen szép csukák kíséretében a horogra. A lehetőségekkel arányosan nő a vendégforga lom is, ennek keretében Maconka számos rendezvénynek és országos horgászversenynek fog otthont adni a közeljövőben. A tavaly elkezdődött gyakorlat szerint a visszafogásokkal arányosan folyamatos telepítésre kerül sor az elkövetkezőkben is, illetve tovább folytatódik a tópart berendezése, parkosítása is, a folyamatosan növekvő tagság és a vendégek érdekében. A vízkezelők kitűzött célja a családbarát szolgáltatások fejlesztése, ennek fogják alárendelni munkájukat a következőkben is. Hét végi ügyeletek ORVOSI KÉSZENLÉT Salgótarján: A hét végi és ünnepi orvosi (sürgősségi) ügyeleti ellátás péntek 16 órától - kedd reggel 08 óráig tart. A központi ügyeletet (felnőtt és gyermek), az Ady Endre út 3. szám alatt lévő egészségügyi létesítményben kereshetik fel. Tel.: 32/410-853. Az anyatejgyűjtő állomáson - szintén az Ady Endre út 3. szám alatt - szombat, vasárnap és húsvéthétfőn reggel 8-9 óra között veszik át a tejet. Balassagyarmat: Rákóczi Fejedelem út 66. szám alatt, szintén a fenti időben lesz az ügyeleti ellátást. Telefon: 06-35/301-612. Bátonyterenyén: az Ózdi út 60. szám alatti rendelőben, telefon: 06-32/353-344; Rútságon: a József Attila út 13. szám alatti rendelőben, telefon: 06-35/350-561. Szécsény, Rákóczi út 113. alatt. Telefon: 06-32/370-432. Pásztó: a Gondozóházban, a Hársfa utca 1. szám alatt lesz háziorvosi ügyeleti ellátás. Telefon: 06-32/561-020, vagy 06-32/561-000/2191-es mellék. GYÓGYSZERTÁRAK NYITVA TARTÁSA A hét végi és a húsvét ünnepi ügyeleti ellátást - péntek 16 órától - kedden reggel 07 óráig - az alábbi gyógyszertárak tartanak megyénkben: Salgótarjánban - 19-20-án: a Főtér 9. szám alatti Pécskőpatika, 21-én, húsvéthétfőn: a Bartók Béla út 10. szám alatti Szent Benedek gyógyszertár ügyel; Balassagyarmaton - 19-20-án: a Rákóczi út 22. szám alatti Winkler Lajos patika, 21- én: a Rákóczi út 136. szám alatti Kristály gyógyszertár tart ügyeletet; Pásztón - 19-20-án: Semmelweis út 9. szám alatti Gyógyír patika, 21-én: a Fő út 54. szám alatti Korona patika ügyel; Szécsényben - 19-20-án: a Rákóczi út 94. szám alatti Szent Jób patika, 21-én, hétfőn: a Rákóczi út 67. szám alatti Szentháromság gyógyszertár ügyel. Bátonyterenyén - 19-20-án: a kisterenyei, Vasút út 5. szám alatti Kastélykert patika, 21-én, hétfőn: a bányavárosi, Ózdi út 31. szám alatti Elixir patika tirt ügyeletet. Rétságon: nincs ügyelet. ÁLLATORVOSI ÜGYELETEK A Magyar Állatorvosi Kamara Nógrád Megyei Szervezetének magán-állatorvosi (betegbejelentés) ügyeleti szolgálatán a hét végén és ünnepnapon, - (pénteken 14 órától - kedden reggel 6 óráig) az alábbi orvosok tartanak ügyeletet: Balassagyarmat és Szécsény ügyeleti körzet: (B.-gyarmat, Szécsény, Endrefalva, Szügy, Rimóc, Terény, Magyarnándor és környéke) - 19-20-án: dr. Koós Hutás Ferenc, B.-gyarmat, Rákóczi u. 48. Tel.: 35/310-960, 70/213-3612, 21-én: dr. Perjés Zoltán, Balassagyarmat, Béri B ,Á u. 13/A. Tel.: 35/311-187,30/9775-951., Rétsági ügyeleti körzet: (Rútság, Romhány, Diósjenő, Nézsa, Nagyoroszi, Érsekvad- kert, Drégelypalánk és környéke) - 19-20-án: dr. Kakuk Attila, Óiósjenő, Kossuth u. 8. Tel.: 35-364-208 mobil: 30-9486-493, 21-én: dr. Lukáts András, Nagyoroszi, Kossuth u. 7. Tel.: 35/374-107, mobil: 20/9835-362. Salgótarjáni ügyeleti körzet: (Salgótarján, Cered, Karancskeszi, Karancslapujtő, Kishartyán, Bátonyterenye, Márkháza, Mátraterenye, Kazár és környéke) - 19-20-án: dr. Horsa Ottó, Salgótarján, Dobó u. 5. Tel: 32/415-779. 21-én: dr. Juhász Béla, Karancskeszi, Fő u 42. Tel.:32/450-052, mobil: 20/214-9255. Pásztói ügyeleti körzet: (Pásztó, Kálló, Cserhátszentiván, Ecseg, Palotás és környéke) - 19-20-21-én: dr. Bene Tibor, Pásztó, Ibolya u. 2. Tel.: 32/460-543,30/9542-746. Nógrád megyei Állategészségügyi és Elelmiszerellenőrző Állomás hatósági állatorvosi ügyelete az alábbiak szerint alakul: Rútság és környékén: 19-20-án: dr. Mácsik László, Érsekvadkert, Petőfi út 12. Tel.: 35/340-015; 21-én: dr. Kása Géza, Rútság, Rákóczi u. 34., Tel.: 35/350-852; Balassagyarmat, Szécsény és környékén: 19-20-án: dr. Kecskeméti Nándor, Szécsény, Fürst S. u. 3, Tel.: 32/370-4 04; 21-én: dr. Perjés Zoltán, B.-gyarmat, Béri B. Á. u. 13., Tel.: 32/311-187; Salgótarján és környékén: 19-20-21 án: dr. Papp Tamás, 3178 Bátonyterenye, Munkácsy út 4. Tel.: 32/350-616, mobil: 06-20/936-7370; Pásztó, Palotás és környékén 19-20-21-én: dr. Baboss Csongor, 2175 Kálló, Kossuth út 41. Tel.: 32/477-033. ■ „Berkenye: egy gyönyörű hely, ahol boldogan élhet” diósjenői | horgász- K rtó-Avi- ; f dékvon- *^H| zerejét nö- 1 vélheti a fő- városiak számára, hogy k mindez nyalábot E fenti idézet gyakran hangzik el mostanában néhány Budapest környéki kereskedelmi rádióban. Sztankai István lágy baritonján előadva - s üde zenével aláfestve - az az érzése az embernek, hogy azonnal megérkezett álmai otthonába, amelyet festői dombok-hegyek öveznek, ahol a rét üde zöldje visszatükröződik a közeli tó tükrében, s ahol a harangszó irányát kémlelve egy takaros falu képe tűnik elő. Nos, ez az álom már közelít a valósághoz, hiszen a Berkenye Villaparkban hamarosan felépülhetnek az első családi fészkek. A faluval szemközti lankás hegyoldalon ma még munkagépek készítik elő az útágyat, ám Tápon László, a villapark tulajdonosa kellő határozottsággal állítja, hogy két éven belül már kertészek csinosítják az itt felépült első villák parkját. A szennyvíz gerincvezeték már a földben, a villaparkba érkezőt üdvözlő tábla ugyan még hiányzik, de a míves fakeret már áll. S ugyancsak elkészült a villapark értékesítését végző csapat irodaháza, a falu központjában. Terepjáróba ülünk, s egy perc múlva a karéj alakú villapark 35 hektáros területének legmagasabb pontján állunk. Disney mesefilmekben nem látni szebb tájat: észak-nyugat felé tekintve a Börzsöny kékes kontúrja övezi a látóhatárt, s e látványból lassan bontakozik ki Nógrád büszke vára. Észak-keleti irányban tárul elénk Berkenye, e csodálatosan eredeti németajkú település, amelynek dolgos gazdái mára országos hímevet szereztek maguknak egyedülálló faluszövetkezetük révén. A parányinak tűnő házacskák közül magasodik az ég felé a Migazzi Kristóf váci püspök által 1777-ben építtetett barokk stílusú római katolikus templom. Kicsit jobbra egy ápolt temető kerül a látótérbe, felette fenyveserdő. Egészen keletre a Naszály hegység markáns vonalai ülnek rá a cserháti dombok idáig elnyúló hajlataira. Jobbra is, balra is természetvédelmi terület, az egyiknek a Bükki Nemzeti Park, a másiknak a Duna-Ipoly Nemzeti Park a gazdája, közöttük húzódik a Feketevíz-völgy.- Amikor először jártam erre a 2-es úton, felkeltette a kíváncsiságomat ez a messziről látszódó település - meséli a felfedezés első óráit Tripon László. - Beérkeztünk a faluba, s megláttuk ezt a csodálatos panorámát... Egy magamfajta pesti ember itt úgy érezheti, megérkezett a paradicsomba. Az akkor már formálódó elképzelésemet tovább erősítette, amikor összetalálkoztam a falu első emberével, Schmidt Józsefeié polgármester asszonynyal, aki fantasztikus benyomást tett rám. Azonnal partnernek mutatkozott, s minden segítséget megadott ahhoz, hogy ma már gépek dolgozhassanak a leendő villaparkban. Ezúton is hálásan köszönöm neki, valamint képviselő társainak; sajnos, ez a hozzáállás ma még nem vert mindenhol gyökeret Európába tartó kis hazánkban. A Berkenye villapark hozzávetőleg 100 villát foglal majd magába. Aki az erre kijelölt területből vásárol magának, 6900 forintért jut egy négyzetméterhez. Háromszáz és hatszáz négyszögöl közötti földdarabokat kínálnak eladásra. A karéj egy másik részében a befektetési szándékú vásárlókat várja tucatnyi birtokrész, ők4900 forintért juthatnak négyzetméteréhez. S végül a vasút mentén is kialakítanak egy építési területet, ahol 60-80 négyzetméter alapterületű, több szintes sorházak épülnek majd, kielégítve az ilyen nagyságrend iránt érdeklődők igényeit is.- Ezzel azonban az elképzelés még koránt sem zárult le, hiszen megvásároltam a karéj mellett másik földis, ahol a "golden parkok" mintájára idősek otthonait építjük majd fel, igazi paradicsomi állapotot, meghitt békét kínálva az itt élők öregkorára - mutatja Tripon László. - A villaparkot és a körülötte kialakuló lakóterületeket természetesen műiden igényt figyelembe vevő szolgáltató negyed hivatott ellátni, élelmiszer áruháztól a fogorvosig, fitness teremtől a kávéházig. S bár a közelben két tó is található, úgy gondolom, hogy ezzel a vizes élményhelyek száma nem merül ki, de ez legyen egy későbbi riport csattanója... Egy nemrég megjelent könyvben úgy említik Berkenyét, mint hazánk egyik legtisztább levegőjű települését. Valójában itt nemcsak a levegő tiszta, hanem a környezet is. Itt húzódik az országos Kék Túra útvonala, s a könnyen elérhető kirándulóhelyek közé tartozik Szokolya, a nógrádi \rá r traov a egy További információk: Berkenye Villapark Tel: 35/36-20-21,06-30/566-01-21, 06-30/951-65-51 Budapest belvárosából 30 perc alatt elérhető. S aki próbált már nap közben átvergődni mondjuk Mátyásföldről Csepelre, az tudja, mit jelent ez az előny.- A reklám, az újságcikk legyen bármilyen jó, egészen biztosan nem tudja visz- szaadni azt a fantasztikus érzést, amit a villapark nyújt majd lakóinak - mondja búcsúzóul házigazdánk. - Ezt látni kell, érezni kell, itt bele kell szimatolni a levegőbe, hallgatni kell az énekes madarak bőrbizsergető koncertjét, s élvezni kell az ófalu szűk utcácskáit, a házak elé kiültetett milliónyi rózsát, egyszóval Berkenyét. Ha csak kirándulásképpen jönnek erre, már megérte! ■ v WmBM Tavasz Maconkan