Nógrád Megyei Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-10 / 58. szám
2003. MÁRCIUS 10., HÉTFŐ, XIV. ÉVFOLYAM, 58. SZÁM KÖZÉLETI NAPILAP ÁRA: 68 FORINT ELŐFIZETVE: 57 FORINT Időjárás +7, +8 ■ A nap első felében még túlnyomóan borult marad az ég, kisebb eső is előfordul. Később nyugat felől felszakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütés csaknem mindenütt valószínű. Kissé megélénkül a szél. 7, 8 fokig emelkedik a hőmérséklet. Ügyelet Ügyeletes újságíró: Hegedűs Erzsébet Tel.: (32) 416-455 Kisodródott, ütközött Rétság Súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt szombaton 14 órakor a város belterületén. A 27 éves, rétsági illetőségű fiatalember személygépkocsijával a Zrínyi úton a 2. számú főút felé haladt, amikor egy manőver közben kisodródott, előbb a vízelvezető ároknak, majd egy hídnak ütközött. A gépkocsi vezetője súlyos sérülést szenvedett. _______ •____________■ E urópa klub alakult Mit jelent a csatlakozás? Pásztó Minél inkább- közeledik az uniós csatlakozás kérdésének eldöntésére április 12-re kiírt népszavazás, annál inkább beszédtéma a mindennapokban: mit jelenthet a csatlakozás, milyen előnyökkel, milyen kötelezettséggel jár. Országszerte klubok alakulnak, hogy pontos tájékoztatással segítsék a döntést. Salgótarjánban már működik, az elmúlt hét végén pedig Pász- tón is megalakult az Európa klub azzal a céllal, hogy megismertesse az uniós csatlakozás előnyeit és kihívásait a városban és térségében. Az alapítólétszám húsz fő, héttagú vezetőséggel működik majd. Vezetőjükké Huczekné Rétvári Mónikát választották. Mi lesz a volt iskolával? f*l A salgótarjáni Béke kör- é-'mrn úti volt iskola épületével mit szándékozik tenni a tulajdonos? Amint kiderült, az ingatlan közvetlen környéke igen elhanyagolt és az épület is lassú pusztulásra van ítélve. Rászolgáltak az egy pontra A labdarúgó NB I/B ■ hét végi fordulójában a balassagyarmati aranylábúak Budapestre látogattak, a nagy múltú BKV Előre otthonába. A kezdés után gyarmatiak egyre veszélyesebb akciókat vezettek... HÁROMKŐ TAKARÉKSZÖVETKEZET Egyedi lakossági számlabetét. Kiemelt kondíciók! Tel.: 32/521-248. Együtt tovább jövet menet NŐNAPI VIGADALOM. Vizsláson szombaton szórakoztató műsort rendezett nőnap alkalmából a Százszorszép menyecskekórus a kultúrotthonban. A nézőtér zsúfolásig megtelt, a műsorban fellépett a házigazdákon kívül a Borvirág citerazenekar, a Swing táncklub, az Akkord fúvósegyüttes, Mityók Krisztián, valamint bemutatót tartottak a vizslási karateklub gyermektagjai. _ _ ■ C élkeresztben az önkormányzatok A minőség éve Nógrádi megye rendőrségi tevékenységéhen A minőség napjaink egyik legfontosabb fogalma: a kifejezés használata manapság divattá vált. Számtalan viszonylatban használják, hol tartalom nélküli jelszóként, hol komoly tartalommal. Magyarországot is elérte a minőségfejlesztéssel kapcsolatos hullám, amely a fejlett nyugati országokban már több évtizede természetes jelenség. A Nógrád Megyei Rendőrfőkapitányság első lépésként egy olyan önértékelési rendszer kialakítását tűzte ki célul, amely a megye területén valamennyi szervezeti egység minőségi fejlesztésével jár. NMH-Információ A minőség fogalmának számos megközelítése létezik, termék-, termelés-, felhasználó alapú definíció, de a lényeget legfrappánsabban egy angolszász megfogalmazás fejezi ki: a minőség a célnak való megfelelés. Az utóbbi hónapokban rendőrségi berkekben is egyre többször emlegették a minőségfejlesztést. Az ISO, TQM, EFQM, CAF kifejezések, mint minőségbiztosítási rendszerek lassan bevonulnak a köztudatba, de tartalmukat még csak kevesen ismerik.- A Nógrád Megyei Rendőrfőkapitányság 2003. évben nagy hangsúlyt helyez arra a kérdésre, hogy a rendőri tevékenység minél hatékonyabb legyen - mondja Pinczésné Kiss Klára rendőr százados, minőségbiztosítási kiemelt főreferens. - Első lépésként egy olyan önértékelési rendszer kialakítását tűzte ki célul a főkapitányság vezetése, amely a megye területén valamennyi szervezeti egység minőségi fejlesztésével jár, hogy a lehető legjobban szolgáljuk az állampolgárok érdekeit.- Mi lesz az első lépés?- A TQM-EFQM modell rendőrségre leképezett „ rendőrségi kiválósági modellje” alapjján készül egy olyan értékelés, amely részben a dolgozók önértékelését foglalja magába. Másrészt kíváncsi a lakosság, az önkormányzatok, a megyében működő gazdasági vállalatok, társadalmi szervezetek, iskolák, egyházak véleményére: ők hogyan értékelik tevékenységünket, mennyire elégedettek munkánkkal. Ennek célja, hogy a rendőrség tevékenysége ne csak a rendőrség belső mutatóinak és elvárásainak feleljen meg, hanem követve a kor kihívásait, a már említett kör elvárásait is messzemenően kielégítse. Az állampol- I gárok véleményének a jövőben nagyobb súllyal kell megjelennie tevékenységünk értékelésében. Ennek érdeké- jjiflj ben ezentúl rendszeressé szeretnénk tenni ezeket a felméréseket, írásban kérünk véleményt a rendőrség munkájáról. (Folytatás a 3. oldalon) Kemény ügy a kéményügy Sok helyen be sem engedik a „füstfaragókat” NMH -Információ Amint ismert, a napokban hat halálos áldozatot követelő szén-monoxid-mérgezés történt a fővárosban, ami ismételten ráirányította a figyelmet az életveszélyes kéményekre. A szakemberek szerint a megyében is vannak rossz kémények Várnái András, a Nógrád Megyei Tüzeléstechnikai Kft. ügyvezető igazgatója elmondta lapunknak, hogy a budapestihez hasonlóan megyénkben az elmúlt öt évben két nagyobb tragédia köthető a gázvissza- szivárgáshoz. Az egyik a tavalyi nézsai, a másik pedig az emlékezetes sziráki eset, ahol a polgármester és családja veszett oda. A szakember meggyőződése, hogy egyik esetben sem a kémény, hanem a tüzelőberendezés hibája okozta a visszaáramlást. Váradi hozzátette, hogy a fővároshoz hasonlóan megyénkben is vannak rossz kémények, de nem olyan nagyságrendben, mint Budapesten. Váradi ennek okát abban látja, hogy korábban nem szabályozta törvény a kémények bélelését. Az igazgató sajnálatát fejezte ki, miután sok helyen nem engedik be a kéményseprőket, arra hivatkozva, hogy a lakásban távfűtés van, holott a legtöbb esetben egészen egyszerűen az ellenőrzés díját nem akarják kifizetni, ami ezer forint körül mozog éves szinten. Váradi András hozzátette: egy 1996-os belügyminisztériumi rendelet éves szinten kötelezően előírja a gázkémények egyszeri, míg a vegyes tüzelésű (Folytatás a 2. oldalon) Egészség, áldás, avatás SZÉCSÉNY Véletlen volt-e, vagy tudatos, de az élet-egészség centrum avatási ünnepsége Beethoven örömódájával kezdődött, amit ifj. Kaszás Gábor szintetizátoron adott elő. A mű az Európai Unió himnusza. Az elmúlt hét végén Szécsényben olyan egészségügyi létesítményt nyitottak meg, ami napjaink gyakori kifejezésével élve „eukompatibilis”. Az ünnepségen dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet, a város polgármestere örömét fejezte ki, hogy Szécsényben nem csak kaszinókat, egészségügyi létesítményt is létreÖTÖSLOTTÓ: 2, 23, 65, 71, 84 Joker: 222 675 hoznak a vállalkozók. Megköszönte az orvosházaspárnak, dr. Zsók Ildikó Juliannának és dr. Késmárki A. Zoltánnak kitartó munkáját, ami az elképzelésről az élet-egészség centrum átadásáig jelen volt. Magyar Gergely atya, a ferences rend szécsényi házfőnöke megszentelte az új létesítményt. Dr. Zsók Ildikó gyermekszakorvos elmondta, hogy nem szokványos orvosi rendelőt hoztak létre, munkája is túlmutat a gyógyuláson. Fontosnak tartja az egészség megőrzését, a betegség megelőzését, az emberi szervezet működésének egységes vizsgálatát. SZ. F. HATOSLOTTÓ: 8,10, 18, 26,41,45 Pótszám: 37 Szerencsevadászat VERSMONDÓK MEGMÉRETTETÉSE. Együtt a József Attila versmondóverseny megyei válogatójának teljes mezőnye. A képen a két továbbjutó Szrna Szabina (jobbról az első) és Varga Zsófia (jobbról a második) mindeketten balassagyarmati diákok. (CIKKÜNK A 2. OLDALON) fotó, rigó tibor Megalakult az „Oppidum” Fülek Nem kis lokálpatriotizmussal megáldott, az értékek és a művészetek iránt fogékony emberek kezdtek hozzá Füleken a múlt örökségének és emlékeinek megmentéséhez. Az elszántság és a tenniakarás keltette életre azt a polgári társulást, mely az Oppidum Fülek nevet viseli. Tevékenységükkel a város és környéke történelmi emlékhelyeit, műemlékeit, történelmi épületeit szeretnék feltárni és bemutatni a széles nyilvánosságnak. A hivatalos bejegyzés után a társulás egy kiállítás előkészítésébe fogott, mely pénteken nyílt meg a Magyar Házban. A tárlaton a városról és a várról készült egykori fényképek láthatók. A látogató nyomon követheti a Nóg- rádban egykor fontos szerepet játszó Fülek történelmi változásait. Bemutatják azokat a híresnevezetes épületeket, mintegy figyelmeztetésképpen azokat is, amelyek már eltűntek, vagy eltűnőiéiben vannak, amelyek a város mindenkori büszkeségei voltak. Ezek sorában kiemelt helyen szerepel az egykori végvár, melynek romjain az utóbbi évtizedekben jelentős változások mentek végbe. POLGÁRI 9"771215 901000" 03058 Ezt közösen nyertük! Simon Istvánná (balra), a kisterenyei I. számú idősek klubjának vezetője vette át lapunk nyereményjátékának jutalmát, a tízezer forintos vásárlási utalványt. (Cikkünk az 5. oldalon)