Nógrád Megyei Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-06 / 55. szám

12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2003. MÁRCIUS 6., CSÜTÖRTÖK Jutalmazták Nógrád megye „Jó tanuló - jó sportoló” diákjait Hárman a díjazottak közül: a bátonvterenvei Koós Diána, a karanosaliai Miklós Péter és a salaótariáni Fent Mónika y FOTÓK: RIGÓ TIBOR A salgótarjáni megyeházán adták át tegnap a megye Jó ta­nuló - jó sportoló kitüntető cí­meit, amelyet 2002-es ered­ményeik alapján harmincki­lencen vehettek át. Pintér László, a Nógrád Megyei Di­áksport Tanács elnöke mél­tatta azokat, akik az iskola­padban és a versenypályákon is eredményesen nyújtják tu­dásuk legjavát, még ha néha nehéz is a kétféle, időigényes elfoglaltságot összehangolni. Külön köszönte az edzők és testnevelők munkáját, a szü­lők odaadását, majd Dóra Ot­tó, a megyei közgyűlés elnöke adta át az emléktárgyakat és okleveleket a díjazottaknak. Az Országos Diáksport Szö­vetség döntése értelmében a következő évi díjak odaítélé­sekor már az országos bajno­ki helyezések nem, csak a di­ákolimpiákon szerzett ered­mények alapján lehet átadni a Jó tanuló - jó sportoló címe­ket, ám a közgyűlés elnöke bejelentette: az így netán „ki­szoruló” sportágak legered­ményesebbjeit továbbra is el fogják ismerni. Mravcsik Mariann (iskolája: Salgótarján Petőfi, tanulmányi eredménye: 5, sportága: atlétika, legjobb sporteredménye: diák­olimpia mezei fütás 3. hely, testne­velője: Kinczel Ferencné, edzője: Király Zoltán). Scheili Eszter (Pásztó Gárdo­nyi, 5, karate, ob 3. hely, t.: Kere­kes István, e.: Lőrik Csaba). Hadrik Dávid (Héhalom, 4,6, karate, ob 3. hely, t.: Szilágyi Al­bert, e.: Vajvoda József, Pintér Ti­bor). Fekete Krisztián (St. Táncsics, 4,6, atlétika, ob 3. hely, t.: Benkő Béla, e.: Fekete Károly). Molnár Dániel (St. Stromfeld, 4.4, atlétika, ob 3. hely, t.: Bartus Zoltán, e.: Király Zoltán). Fent Mónika (St. Madách, 4,4, erőemelés, diákolimpia 2. hely, t.: Kalmár Ibolya, edző: Czimer Pé­ter). Sréter Kinga (St. Madách, 4,8, erőemelés, diákolimpia 2. hely, t.: Oláh Sándor, e.: Czimer Péter). Kis-Simon Tünde (St. Madách, 4,6 atlétika, diákolimpia 2 hely., t.: Kalmár Ibolya, e.: Kalmár Ibolya). Ráduly Dóra (St. Madách, 4,6, sífutás, diákolimpia bajnok, t.: Kalmár Ibolya, edző: Vincze Ist­ván, Földi Kornélia). Nagy Enikő (St. Bolya, 4,8, rit­mikus gimnasztika, diákolimpia 2. hely, t.: Czene Éva, e.: Póka Márta). Kovács Krisztina (St. Bolyai, 4.5, karate, ob 2. hely, t.: Czimemé Séber Darinka, e.: Kovács Tibor). Nágel Annamária (St. Bolyai, 4,9, atlétika, ob 2. hely, t.: Cserkú­ti Edit, e.: Szilágyi Tibor). Póka Andrea (St. Bolyai, 4,8, ritmikus gimnasztika, diákolimpia 2. hely, t.: Cserkúti Edit, e.: Póka Márta). Rusz Dániel (St. Bolyai, 4,9, at­létika, ob 2. hely, t.: Pálfalvai Zol­tán, e.: Máté Csaba). Miklós Péter (St. Bolyai, 4,9, atlétika, ob 2. hely, t.: Czene Éva, e.: Pálfalvai Zoltán). Gubán Dorottya (St. Bolyai, 4,6, ritmikus gimnasztika, diák­olimpia 2. hely, t.: Cserkúti Edit, e.: Póka Márta). Győri Gabriella (St. Bolyai, 4,5, tájfutás, ob 2. hely, t.: Cserkúti Edit, e.: Győri László). Petrény Erik (St. Beszterce, 4,9, kézilabda, ob 3. hely, t.: Szabóné Sipos Éva, e.: Szabó Atti­la). Lukács Gergely (St. Beszterce, 5, kézilabda, ob 3. hely, t.: Sramkó Tibor, e.: Szabó Attila). Petrény Evelyn (St. Beszterce, 5, kézilabda, ob 6. hely, t.: Sramkó Tibor, e.: Szabóné Sipos Éva). Mag Veronika (St. Beszterce, 4.8, kézilabda, ob 6. hely, t.: Sramkó Tibor, e.: Szabóné Sipos Éva). Kónya Barbara (St. Beszterce, 4.8, kézilabda, ob 6. hely, t.: Szabóné Sipos Éva, e.: Szabóné Sipos Éva). Csányi Bettina (St. Beszterce, 5, kézilabda, ob 6. hely, t.: Szabóné Sipos Éva, e.: Szabóné Sipos Éva). Tarjáni Katalin (St. Beszterce, 4,6, tájfutó, országos bajnok, t.: Sramkó Tibor, e.: Szikszai Sza­bolcs, Máthé Csaba). Csonka András (St. Arany, 4,8, asztalitenisz, ob 2. hely, t.: Monori István, e.: Papp Dezső). Koós Diána (Bátonyterenye Er­kel, 5, tájfutás, diákolimpia bajnok, t.: Várkonyi András, e.: Koósné Nagy Judit, Szilágyi Tibor). Koós Brigitta (Bt. Erkel, 5, táj­futás, országos bajnok, t.: Várkonyi András, e.: Koósné Nagy Judit). Kovács Andrea (Bt. Erkel, 4,8, karate, ob 3. hely, t.: Várkonyi András, e.: Kovács Beáta). Béla Attila (Balassagyarmat Kiss Á., 4,8, duatlon, diákolimpiái bajnok, t.: Kovácsné Kői Julianna, e.: Strihó János). Bendik Bence (Bgy. Kiss Á., 4.8, duatlon, diákolimpiái bajnok, t.: Kovácsné Kői Julianna, e.: Szalai Tamás). Szalai Gergő (Bgy. Kiss Á„ 5, duatlon, diákolimpiái bajnok, t.: Kovácsné Kői Julianna, e.: Striho János). Győri Judit (Pásztó Mikszáth, 4.8, tájfutás, ob 2. hely, t.: Beróné Veres Magdolna, e.: Győri Lász­ló). Pelyhe Dániel (Pásztó Mik­száth, 4,6, tájfutás, Európa-bajno- ki 2. hely, e.: Pelyhe Dénes, Telek András). Pancsofár Roxána (Romhány n. Rákóczi F„ 4,8, művészi terem­kerékpár, országos bajnok, t.: Ko­vács Balázs, e.: Kovács Balázs). Kertész Pálma (Romhány II. Rákóczi F„ 5, művészi teremke­rékpár, ob 2. hely, t.: Kovács Ba­lázs, e.: Kovács Balázs). Nagy Alexandra (Romhány II. Rákóczi F„ 5, művészi terem­kerékpár, ob 2. hely, t.: Kovács Balázs, e.: Kovács Balázs). Kohári Kitti (Romhány 11. Rákóczi R, 5, művészi teremke­rékpár, országos bajnok, t.: Kőmíves Éva, e.: Kovács Ba­lázs). Majer Renáta (Romhány II. Rákóczi F„ 5, művészi teremke­rékpár, országos bajnok, t.: Ko­vács Balázs, e.: Kovács Balázs). Takács Katalin (Bgy. Balassi, 4,8, művészi teremkerékpár, ob 2. hely, t.: Kovács Balázs, e.: Ko­vács Balázs). Különdíjat adott át Kovács Balázs Grózer Veronikának, aki művészi teremkerékpárban országos bajnok és válogatott kerettag lett. Ön is kedvet fog kapni, ha a Felező díjcsomagot választja. Mert a Felező vagy a Felező Plusz díjcsomaggal a havidíjnak legalább a felét lebeszélheti. így minden hónapban akár több mint két óra beszélgetést kaphat ajándékba*, ráadásul kapcsolási díjat sem kell fizetnie. További információért és a szerződéses feltételekkel kapcsolatban, kérjük, érdeklődjön ingyen hívható Választóvonalunkon: 06 80 30 50 30 *belföldi vezetékes, csúcsidőn kívüli hívások esetén felező) (up matáv www.matav.hu

Next

/
Thumbnails
Contents