Nógrád Megyei Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-29 / 74. szám
2003. MÁRCIUS 29., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal Kreatív társadalom, javuló életminőség TÁRSASÉNEKVERSENY. Hat Nógrád megyei iskola legjobb hangú diákjai vettek részt azon a megyei társasénekversenyen, melyet péntek délután rendeztek Salgótarjánban, a Madách Imre gimnáziumban. _________________________________________________________________________FOTÓi OYUWÁM TIBOR H atékony az adózási rendszer Nógrád megye gazdasága az APEH számai tükrében Az APEH Nógrád Megyei Igazgatóságának stratégiája szerint a közös akarattal elhatározott kiadások fedezetét csak közös erőfeszítéssel lehet előteremteni. Az adóhivatal feladata ebben az adózási rendszer törvényes, eredményes, hatékony és méltányos működtetése. (Folytatás az 1. oldalról) Mindehhez nagyon fontos a regionalizmus kialakulása. Lényeges mozzanat, hogy hamarosan belépünk a XXI. század egyik globális hatalmának döntéshozói körébe. Fejlődnünk kell, s felhasználóképességünket megváltoztatni. Írország fejlődése, struktúraváltása annak idején túl gyors volt. Viszont Görögországgal kapcsolatban azt szokták mondani, hogy az EU-s pénzből kétszer is finanszírozták azt a metrót, melyből egy sem valósult SZARVASGEDE Idei második népfőiskolái előadás-sorozatát indította pénteken Szarvasgedén a KÁLÓT Szövetség helyi biohistóriai csoportja. Az úgynevezett bíró házában, vagyis a Ligárd-Pethő-kúria helyiségében a falumegújítás témakörében tartottak tájékoztatókat az előadók: Labanc Györgyi az ökofalu-mozgalom jelentőségét és lehetőségeit ismertette, Czumpf Attila a civil szervezetek, közösségteremtő értékek szerepét foglalta össze. Egy civil kezdeményezésű biotermelő fogyasztóhálózatot mutatott be Hayes Matthew, dr. Katkó Tibor meg. Van egy jövőképre épülő stratégiánk, melynek két szakasza van. Az egyiket 2004-2006 között akarjuk megvalósítani, mely tartalmazza a hazai fejlesztési programok szabályozását és intézményi fejlesztéseket. A másikat 2007-2013 között - ennél egy új nemzeti fejlesztési tervet dolgozunk ki. Szeretnénk egy kreatív Magyarországot, ahol tudásalapú a társadalom, viszont a legfontosabb hosszú távú célunk az életminőség javítása. és dr. Szabó Alexandra pedig a KÁLÓT múltjáról, jelenéről szólt előadásában. Március 29-én, szombaton délelőtt tíztől folytatódik az ismeretterjesztő sorozat: a település régmúltjával és közelmúltjával ismerkedhetnek a hallgatók dr. Endrődi Anna, dr. Gyulai Ferenc és Nagy Gábor segítségével. Dr. Tóth Endrétől a faluszépítő dísznövények gondozását tanulhatják meg a résztvevők, míg dr. Ónodi Gábor mondanivalója a falusi épített környezet változásait taglalja majd. A KÁLÓT Szövetség szarvasgedei csoportjának előző, hét előadásból álló népfőiskolái kurzusa a biogazdálkodást, az ökotermelést mutatta be. ______NMH-információ________ A szakemberek kimutatásai szerint az élő adózók száma az elmúlt öt évben közel húsz százalékkal emelkedett. Az egyéni vállalkozók növekedési üteme nagyobb, részarányuk erősödött. A felszámolással, végelszámolással érintett vállalkozások száma szintén emelkedő tendenciát mutat. Mind az egyéni, mind a társas vállalkozások fluktuációja magas. A megszűnések és az alakulások révén évente átlagosan mintegy ezer társas, illetve kétezer egyéni vállalkozó cserélődik, akikkel megkülönböztetett figyelemmel foglalkozik az adóhatóság. A társas gazdálkodók és egyéni vállalkozók 2002. évi áfa-bevallás adatai alapján számított árbevétele meghaladja az előző évit. Az export az elmúlt négy esztendőben csaknem a négyszeresére nőtt. Egy meghatározó exportáló cég 2001. évi székhelyváltása ellenére az exportbevétel továbbra is emelkedett. A 77 milliárd forint értékű export az országos teljesítmények mintegy 0,8 százalékát képviselik. A beruházások értéke több mint két és félszeresére emelkedett, ennek értéke 29 milliárd forint. Az országos fejlesztések 1,2 százaléka valósult meg megyénkben. A fejlesztési ráfordítások legnagyobb mértékben Salgótarján térségében emelkedtek. A szakemberek szerint Rétság és Balassagyarmat térségében a 2001. évi megtorpanást követően ismét megélénkült a beruházási kedv. Szécsény térségében az előző évek fellendülése után visszaesés tapasztalható. Az egyéni vállalkozók 2002. évi eredményessége a mérsékeltebb bevétel ellenére javult. Bevételük közel 35 milliárd forint volt 2002-ben. Az előző évekhez hasonlóan továbbra is a balassagyarmati térség egyéni vállalkozói realizálták a legmagasabb fajlagos bevételt. A rétsági vállalkozók fajlagos bevétele a korábbihoz hasonlóan megyei átlag feletti. Salgótarján környékén, ahol a vállalkozások negyven százaléka működik, a megyei bevétel egyhar- madát realizálják; az egy vállalkozásra jutó bevétel a második legkisebb a megyében. Az APEH igazgatóságára egyébként 42 ezer 2002. évi szja- bevallás érkezett. HÍREK Salgótarján HALÁL A GARZONBAN. Infor mációink szerint a garzonház lakói napok óta furcsa illatot éreztek, ám azt még ők sem tudhatták, hogy az edzett orrokat is igencsak megdolgoztató bűz hullaszag. A hatóság emberei csütörtökön feszítették fel a toronyház egyik emeletén lévő lakást, ahol egy férfi holttestére bukkantak. Kiderült, hogy a hatvan év körüli O. I.-re hetek óta nem nyitotta rá senki az ajtót, halála pedig minden kétséget kizárólag természetes volt. Idegenkezűségre utaló jeleket nem találtak a rendőrök. SZÍNHÁZI ELŐADÁS. A Veszedelmes viszonyok története filmen már több feldolgozásban is világsikert aratott. A megye- székhely közönsége most Choderlos de Laclos levélregényének színpadi változatát is láthatja a Magyar Színház előadásában. A szerelmek, szenvedélyek, gyűlölet és cinizmus színjátékát a József Attila bérletben március 30-án, míg a Radnóti Miklós bérletben 31-én láthatják az érdeklődők Moór Mariann, Mihályi Győző, Császár Angéla, Kubik Anna főszereplésével a József Attila Művelődési Központban. Az előadásokra szólójegyek is vásárolhatók! MÚZEUMBARÁT KÖR. A Nógrádi Történeti Múzeumban tartja soron következő összejövetelét március 31-én 16 órakor a . múzeumbarát kör. Ezúttal Póczos Sándor képeslapgyűjtő beszél gyűjteményéről. ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓ. A Salgótarjáni Szlovák Kisebbségi Önkormányzat szervezésében író-olvasó találkozóra kerül sor április 3-án a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban, A meghívott vendégek szlovák és magyar nyelven alkotó költők, Fuhl Imre Pilisszentkeresztről és Brozsó Zsuzsa Terényből. PÁSZTÓ BEMUTATÓ. A Teleki László Városi Könyvtár II. emeleti nagytermében tegnap délután mutatták be dr. Tari Lujza A szabadság- harc népzenei emlékei című CD romját. A szerzőt Sisák Imre polgármester méltatta. Egyházasgerge UNIÓS „TANANYAG”. Európa napot tartottak pénteken az általános iskolában. A diákok reggel kilenctől játékos vetélkedőkön gyarapíthatták az Európai Unióval kapcsolatos ismereteiket, illetve adhattak számot arról, mit tudnak a közösség működéséről, az egyes tagállamokról. A rendezvényre a tanulók általános tájékoztató anyagok segítségével készültek, ezután alakították ki azt az öt csapatot, amelyek a vetélkedősorozat kérdéseit, játékos feladatait összeállították. ■ HÁROMKŐ TAKARÉKSZÖVETKEZET TAVASZI AKCIÓ! A HáromkŐ Takarékszövetkezet kirendeltségein egyéni igényeinek megfelelően választhat ajánlatainkból! KEDVEZŐ BETÉTI KAMATOK: Takarékszelvény: • sávosan fix kamatozású, • 3 hónapos lejáratú, • bármikor felvehető (időarányos kamat mellett), • betéti okirat vagy számla formájában váltható. • Éves kamatok: 1-30 nap 3,8% 31-60 nap 4,4% 61-90 nap 9,4% Lejáratkor történő visszafizetés esetén havonta kamatos kamat jár, az így elérhető hozam évi: 5,89% EBKM:5,97% Egyedi számlabetét: • összeghatártól függően sávosan fix kamatozású, • 3 hónapos lejáratú, • Éves kamatok: 5,50%-6,00% EBKM: 5,58%-6,08% PIACI ZÁLOGHÁZ Kiemelt tevékenysége az aranyékszer fedezet melletti záloghitelezés. Gyors pénzhez jutás kedvező feltételekkel, szakszerű ügyintézés, előnyös futamidő. Kamatkondícióink: 90 napra 12% 45 napra 9%-os, melyből az első hét kamatmentes. Telefon: 32/423-378 Fiókjaink: SALGÓTARJÁN, KLAPKA GY. ÚT 1. Tel.:32/521-230, 521-233, Bátonyterenye. Ózdi út 47.Tel.: 32/355- 708, Cered, Petőfi út 5. Tel.: 32/ 406-177, Karancslapujtő, Rákóczi út Tel.: 32/ 447-321, Litke, Kossuth út 18. Tel.: 32/453-115, Mátraterenye, Kossuth út 191. Tel.: 32/362-308, Kazár, Hunyadi út 6. Tel.: 32/ 341-439, Héhalom, Petőfi út 7.Tel.: 32/ 482-148, Buják, Felszabadulás út lO.Tel.: 32/ 488-088, Kálló, Rákóczi út 3. Tel.: 32/ 477-014, Vanyarc, Veres P. út 54. Tel.: 32/ 484-400, Bag, Petőfi tér. 14. Tel: 28/ 504-020 Együtt tovább jövet-menet... Stagnálás vagy előremenekülés? Rétság A városi költségvetés 2003-ban közel 60 milliós hiánnyal küzd. Ebben nagy szerepet játszik a jeíentős közalkalmazotti bérezés, melynek különbözetét a kormány nem látszik kompenzálni. A város képviselő-testülete tekintettel a közelgő csatornaberuházásra, májusig befagyasztotta a fejlesztési kiadásokat. Mindazonáltal egyetértett, a polgármester közvilágítás-rekonstrukcióra vonatkozó javaslatával.- Amennyiben a csatornaberuházás költségeinek pontos számai tisztázódnak, úgy a további városfejlesztésre szánt összeg újra napirendi pontot képez - nyilatkozta lapunknak Mezőfi Zoltán polgármester. - A meglévő intézmények fenntartása továbbra is a legfontosabb feladat, ugyanakkor a költségvetési számok vegetációra kényszerítenek. Ez nem lehet jövőkép egy fiatal város számára. Éppen ezért dönteni kell a stagnálás vagy az előremenekülés közül. Nem kérdés, az utóbbit kell választani. A város első embere szerint Rétság történelmi helyzetben van, itt az ideje megbecsülni a helyi vállalkozásokat. így azok a számukra testhezálló tevékenységben minél eredményesebben működhessenek, ezzel szolgálva nagymértékben a város érdekeit. SZÁVAI ATTILA FISSZA Falumegújítás Ésszerűbben a pirulákkal! (Folytatás az 1. oldalról) ebből következően költséghatékony kezelést a betegek érdekében. Valamennyi orvos részt vesz a programban, s megkapja azokat a terápiás ajánlásokat, melyeket a szakma képviselői készítenek el, majd rendszeresen ellenőrzik, s ha kell, módosítják ezeket. Az ajánlásoktól való rendszeres, nagymértékű eltérések esetén konzultációra, esetleg továbbképzésre irányítják az orvost. A háziorvosok jelentést kapnak azon betegeikről, akik nagyon sokféle vagy nagyon nagy mennyiségű gyógyszert váltottak ki. Országos intézetbe küldik azokat a pácienseket, akik rendszeresen túl sokféle gyógyszert használnak, illetve indokolatlanul sok orvoshoz Az antibiotikumok indokolatlan szedése nemcsak sokba kerül, hanem veszélyes is. Képünkön jobbra dr. Pusztai Erzsébet, a bizottság vezetője, középen Dérer István, a megyei egészségbiztosítási pénztár megbízott igazgatója. _ fordulnak. A biztosító által támogatott gyógyszerekkel való visszaélés (például üzletelés) esetére a biztosítási törvényben szankciót fognak megfogalmazni. A minőségérdekeltségi rendszer „gondol” az anyagi ösztönzésre is: az első fél év tapasztalatai alapján jutalmat kapnak a legjobban együttműködő háziorvosok. ■ Sztárok a STAR-ban! Ismét meglepetésekre számíthat az, aki betér a Star Áruházba: április 3-án, csütörtökön a Big Brother valóságshow első nyertesét, Évit és a vele igen közeli kapcsolatba keveredett Renátót látja vendégül az áruház. Salgótarján Nem első alkalommal találkozhatunk hírességekkel a Star- ban, hiszen sokakat vonzott annak idején Pongó ottléte is. A várhatóan most is nagy számú érdeklődő miatt az áruház az exkluzív rendezvény idejére néhány biztonsági intézkedést | léptet életbe, s többek között sor kerül látogatói korlátozásra is. A legegyszerűbben úgy juthatnak be a fergetegesnek ígérkező programra, ha március 31- én, hétfő reggel 9 órától április 3án délután 16 óráig vásárolnak az áruházban legalább 1000 Ft értékben, aminek jutalmaképpen egy belépőjegyhez juthatnak. Ezzel a jeggyel nemcsak a helyüket biztosítják a rendezvényre, ha nem nyerhetnek is. Tehát tanácsos jól megőrizni, nem csak azért, mert csü törtökön csak ennek a felmutatásával jöhetnek be £ showra. Amennyiben kérdést szeretnének feltenni Évinek és Renátának, írják le egy papírra névvel, címmel együtt, s dobják be az áruház információs pultjánál lévő dobozba. A kérdéseket a helyszínen sorsolják. Egy szerencsés résztvevő aznap este együtt vacsorázhat Évivel és Renátával a La Fiesta étteremben, s ugyanott 20 órától a sztárvendégek-válaszolnak mindenki kérdésére a BB kulisszatitkairól. (A belépőjegyek közül sorsolnak.) Érdemes lesz a héten a Starban vásárolni, hiszen most is rendkívüli akciókkal várják Önöket a showra való tekintettel, melynek részleteiről a Star Áruházban és hirdetéseken keresztül értesülhetnek: