Nógrád Megyei Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-25 / 70. szám

2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap REGIONÁLIS NAPLÓ 2003. MÁRCIUS 25., KEDD Könnyűzenei klub indulóban A Santa Fe nevű zenekar szerdán a szécsényi művelő­dési központban első ízben mutatkozik be a helyi nagy- közönség előtt. S hogy miért éppen Szécsényben, arra ta­lán magyarázatul szolgál, ha tudjuk: Beszkid József, a zenekar egyik tagja az in­tézményben működő művé­szeti iskola zenetanára is egyben. Sokan esetleg úgy értesültek, hogy egy késő délutáni jazzkoncertről van szó, de valójában egy köny- nyűzenei stúdió indításáról - értesült lapunk.- Zenekarunk mindenféle műfajjal ismerkedik és célja nemcsak a jazz megismerteté­se, hanem például átdolgozott művek más stílusú előadása is. A szerdai bemutatkozást sem egy koncertnek nevezném, ha­nem inkább egy kezdeménye­zés első próbálkozáának - tud­tuk meg a zenekar oszlopos tag­jától, Beszkid Józseftől, amikor arról kérdeztük: a helyi kötődé­sen túl miért éppen Szécsényt választották. - Arról van ugyanis szó, hogy a művelődési ház el­nyert egy pályázatot könnyűze­nei klub létrehozására. A fellé­pésünkkel voltaképpen ezt sze­retnénk útjára indítani, tehát egyfajta zenei ismertterjesztés­ről van szó. A tervek szerint kez­detben havonta kétszer fogják a klubot életrehívni. Az együttes két éve alakult - tájékoztatott Beszkid József. - Jelenleg hat tagja van, de a szerdai alkalom­mal csak öten lépnek fel: Ludwig Márton fog dobolni, Kókcd Levente zongorázik, Nagy Zoltán gitározik, Mohácsi Má­tyás basszusgitáron játszik, Beszkid József pedig énekel és trombitál. Az alapító tag a zon­gorista Kókai Levente volt. A ze­nekar tagjai budapestiek, és többségük más fővárosi zene­karokban is játszanak. A Santa Fe már az ország különböző te­rületein vendégszerepeit, úgy mint Kecskemét, Szeged, Vác és természetesen Budapest. Továb­bi céljuk még, hogy országjáró hajókon is fellépjenek. SZE Áprilisi szécsényi eseménynaptár ÁPRILIS 4. ÁPRILIS 7 ÁPRILIS 7. ÁPRILIS 13. ÁPRILIS 14. ÁPRILIS 14-15. ÁPRILIS 16. ÁPRILIS 17. ÁPRILIS 18. ÁPRILIS 19. ÁPRILIS 17-22. ÁPRILIS 28. Sulinap a Körösi Csorna Sándor Gimnázium és Szakközépiskolában Nyugdíjasklub a művelődési házban A leendő első osztályosok szüleinek szülői érte­kezlet a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában Virágvasárnapi ünnepi szentmise Nyugdíjasok klubja a művelődési házban Az első osztályosok beíratása az általános iskolá­ba, óvodai beiratkozás a Kipp-kopp óvodába Ifjúsági hangverseny. Új Concordia fúvósötös. Kezdési időpont: 13 óra Nagycsütörtök. Ünnep szentmise Nagypénteki keresztút. Nagypénteki ünnepi szertartás. Húsvéti ünnepi szentmise (tűzszentelés, igelitur­gia, keresztség liturgiája, szentmise, körmenet) Tavaszi szünet az oktatási intézményekben Országos állat- és kirakodóvásár Elfelejtettel Lemondta? Még sosem kérte? Bármi okból is nem találta reggelente postaládájában a megye egyetlen napilapját, a NÓGRAD£HÍRLAP-ot, most mindent bepótolhat! Ha Önnek 2003. márciusában nem volt érvényes előfizetése lapunkra, de áprilisra előfizet, akkor nem csak egy újságot kap reggeli kavéja mellé, de talán Öu lesz a három szerencsés egyike. aki a megye és a nagyvilág legfontosabb híreit egy Philips piosmagno, vagy egy radios Walkman ineUett.bwigészlieti? Lemondta? Még sosem kérte? Most ne hibásáén! fisomén el« mAreius 11 >lgf ^ 4M- M4 » m m m w t* m m •* m » m m m m m w m -4M «*• m *>• <m #■ m t Új elő fizetőként kérem a Xogívd Megyei Hírlapot... példányban * » 2003. áprilisától... hónapra. Ezzel bekerülök a sorsolásba, ahol lehetőségem lesz megnyerni , * a hamm Philips mdiósmagnó, vagya hamm ívdiós nvlkman egyikét. > ■ A .Nógrád Meg)vi Hírlapot az alábbi címre kérem: ' Név. ............................................................................... * Cint:.............. , * □ Kézbesítőnél szeretnék előfizetni • , □ Csekkes számlát kérek * « □ Banki átutalással fizetek Körösi-napok a gimnáziumban Szécsényben, a Körösi Csorna Sándor Gimnázium és Szakkö­zépiskolában tegnap délután a diákönkormányzat képviselői megkoszorúzták az iskolában a Körösi-falat és ezzel kezdetét vette a színes, gazdag Körösi-napok programja. Gyarmatiné Rostás Ida tanárnő vezetésével a teaházban a diákok teázgatás közben az irodalom kü­lönc alakjairól váltottak gondola­tot. A testnevelő tanárok külön­böző sportprogramokat szervez­tek az 5-6. osztályosok részére. Ma délután a 7-8. osztályosoké lesz a sporttelep. A Körösi Csorna Sándor nyomában című film után Micsinai Tiborné tanárnő vezeté­sével beszélgetnek a tanulók a lá­tottakról. Szerdán délután a 9-10. osztá­lyosokat várják a testnevelők a sportpályára. Zólyomi Alexandra tanárnő vetélkedő formájában ka­landozásra hívja az 5-8. osztályo­sokat azokba az országokba, amelyeknek nyelvét a diákok az iskolában tanulják. Csütörtökön és pénteken „ta­lonba” kerülnek a táskák, a prog­ramok egész naposak. Csütörtö­kön délelőtt a művelődési ház nagytermében Gyarmati Attila igazgató köszönti a diákokat, ven­dégeket, s kitüntető okiratot ad át annak a tanárnak, aki színvonalas munkájával több éven át öregbí­tette az iskola hímevét. Tisztelet­beli „kőrösisnek” fogadják azt a személyt, aki éveken át különbö­ző formában segítette az iskolát. „Szülőföldünk Nógrád” című iro­dalmi összeállítást Micsinai Tiborné tanárnő szerkesztette és tanította be. Dr. Kovács Anna iro­dalomtörténész, muzeológus Nógrád irodalma címmel tart elő­adást. Az iskola által meghirdetett Ferenczy Teréz rajzpályázatra be­érkezett alkotásokból 11 óra 30- kor nyílik kiállítás az iskolában. Ekkor kerül sor a díjak átadására. A Palócföldi mesék irodalmi vetél­kedő döntője, amelyet Gyarma­tiné Herczeg Zsuzsanna szerve­zett, s a zsűri elnöki teendőit dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet pol­gármester látja el, 11 óra 45-kor kezdődik. A megye iskolái részére meg­hirdetett Ferenczy Teréz szavaló- és népdaléneklő-verseny időpont­ja 14 óra, helye a művelődési ház. A 11-12. évfolyamosok sport- versenyére délután kerül sor. 17 órakor kezdődik a tanárok, diá­kok kosárlabda-mérkőzése. 18 órakor a tanárok, Györki Mari­ann, Fűrész István, Pancsovai Gergely, Szenográdi Tamás tánc­házba várják a diákokat. Pénteken az 5-6. osztályosok ügyes kezek foglalkozását, ahol játékok, emléktárgyak, ajándékok készülnek, az óvónők vezetik, il­letve az iskola két tanulója, Talpai Zsanett és Lehoczki Péter. A 7-12. évfolyamosok a művelődési ház nagytermében tudományos ülés­szakon vesznek részt. Kiss Gabri­ella előadásának címe Mi a retori­ka? Pázmány Péter a „halálrúl” szóló prédikációjának elemzése. Szabó Orsolya a szécsényi rét és horgásztó hidrogeográfiai és öko­lógiai kapcsolatait mutatja be. Ba­lázs Patrícia A műkedvelő purista lelki alkata, avagy nyelvművelés a két világháború között címmel tart előadást. Örökzöld témát vá­lasztott Rigó Edit, előadásának cí­me A szécsényi várkert. Borik Ágnes, Bosák Tamás, Pinczés Rudolf, Szabó Nikolett be­számolnak az angliai útjukról. A Rákóczi-évhez kapcsolódik Dér Ágnes és Benedek Adrienné A Rá- kóczi-szabadságharc eseményei, a szécsényi országgyűlés szerepe a szabadságharc történetében. Bagó Veronika és Bartus Adrienn a levegő és a talaj ökológiai és hu­mánökológiai problémáit elem­zik. Varga Brigitta beavatja társait, hogy hogyan lehet a számítógé­pet képszerkesztésre, rajzolásra hasznosítani. A Benczúr Galériában 13.30- kor nyílik Faragó Zoltánnak a Nógrád Megyei Hírlap főszerkesz­tő-helyettesének „Négy évszaknyi barangolás” című fotókiállítása, melyet Szenográdiné Végh Erzsé­bet ajánl az érdeklődők figyelmé­be. Faragó Zol­tán 14 órától rendhagyó bi- ológiaórára hívja az iskola tanulóit, amelynek té­mája a történe­ti ökológia. Ugyancsak 14 órakor kez­dődik Bodnár Tamás 12/B osztályos ta­nuló élmény- beszámolója az OM pályázatán nyert tanulmányi kirándulásról a Don-kanyarban. 15 órától dr. Tóth Sándor főis­kolai tanár, József Attila-díjas köl­tő Pilinszky János költői világáról tart rendhagyó irodalmi órát. A Ki mit tud?-gála, amelyet Csukáné Szerémy Andrea szer­kesztett 17.30 órakor kezdődik a művelődési ház nagytermében. SZENO A Kőrösi-emlékfal megkoszorúzása fotó: rigó tibor Az ország legjobbjai között A Körösi Csorna Sándor Gimnázium és Szakközépiskola tanulói a középisko­lások legrangosabb versenyében az or­szágos középiskolai tanulmányi verse­nyen 81-en indultak. Közülük magyar nyelvből Kiss Gabriella ott lesz az or­szágos döntőben. A II. fordulóba jutot­tak: történelemből Varga Brigitta, bioló­giából Rigó Edit és Bodnár Tamás, szá­mítástechnikából Bablena Ferenc. Az iskolából a Peák István matematika- versenyen 51 tanuló indult. Közülük a me­gyei döntőbe jutott Henzel Petra, Lotharidesz Zsófia, Veres Péter, Lotharidesz Veronika, Varga Kitti, Lehoczki Krisztián, Szabó Adrienn. A Zrínyi Ilona megyei mate­matikaversenyen Kolosi Bádint 3. helyezést ért el. Az Irinyi János kémiaversenyen Bablena Adrienn 2. lett. A Hevesy György kémiaversenyen Hodúr Balázs, Balázs Lász­ló, Kiss Mátyás, Butkai Nikolett képviselik az iskolát. A Kitaibel Pál biológia- és környezetvédel­mi verseny megyei döntőjében Mócsány Ge­orgina a 3. helyen végzett, Szabó Orsolya to­vábbjutott az országos döntőbe. A Herman Ottó biológiai verseny megyei megmérette­tésén Vincze Tímea képviseli az iskolát. A Teleki Pál megyei földrajzversenyen Hodúr Balázs vesz részt. Az országos német tanulmányi versenyen bejutott a megyei döntőbe Percze Diána és Oláh Tamara. A számítástechnikai verseny me­gyei döntőjének résztvevői: Bablena Ferenc, Lehoczki Krisztián, Dénes Gábor, Lehoczki Pé­ter. Bárány Zoltán a megyei rajzversenyen a legjobbnak bizonyult. A könyvtárhasználati verseny megyei fordulójáról bejutott az orszá­gos döntőbe Szita Kitti és Sági Adrienn. Az édes anyanyelvűnk versenyen az or­szágos döntőig jutott Árva Marienn és Frenkl András. A Simonyi Zsigmond helyesírási versenyen ott voltak a megyei döntőn Bartus Annamária, Kozma Noémi, Pajor Viktória, Oláh Tárnom. A Kazinczy szépkiejtési verseny megyei döntőjének résztvevői: Tőzsér Bálint, Halász Erzsébet, Kovács Noémi, Horváth Margit. Az Implom József helyesírási versenyen Frenkl András eljutott az országos döntőig. A nyelvünkben élünk megyei versenyről az országos döntőbe került Gyarmati Do­rottya és Frenkl András. A Varga Tamás me­gyei matematikaversenyen Kolosi Bálint a legjobbnak bizonyult. Frenkl Annamária az 5. helyen végzett. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola ta­nulói közül a megyei kémiai tanulmányi ver­seny döntőjébe jutott Kurucz Gábor és Szota Anikó. A matematikaverseny megyei döntő­jébe jutottak: Antal Lilla, Megyeri Patrik, Pintér Gyöngyi, Balázs Kristóf, Vaskor Lilla. Az előző versenyeken elért eredményük alapján ott lesznek a megyei helyesíróver­seny döntőjén: Baksa Kitti, Stayer Edgár, Serfőző Nóra, Szota Anikó. Bejutott a törté­nelmi tanulmányi verseny megyei döntőjé­be Serfőző Nóra. Március üzenete Szécsényben A forradalom évfordulójának előestéjén, március 14-én volt a szécsényi városi ünnepség! 18 órakor a város vezetői, az in­tézmények, civil szervezetek, pártok képviselői elhelyezték a megemlékezés virágait a tavaly felavatott Szontagh Pál-em- léktáblánál. Az oktatási intézmények tanulói fáklyákkal, gyertyákkal a kezükben vonultak a múzeumkertbe, hogy a város lakosságával együtt emlékezzenek az 1848-49-es for­radalom és szabadságharc hőseire. Dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsé­bet polgármester ünnepi beszédé­ben többek között a következőket mondta: március 15-e a tavasz ün­nepe, a mindenkori fiatal Magyar- országé, a megújulásé, a jövőé, az újat akarásé. Ismerjük a Pest-Bu­dán történteket, Länderer nyom­dájának elfoglalását, a Nemzeti Múzeum előtt az esővel mit sem törődő tömeget, a Táncsicsot ki­szabadító, a helytartótanács elé vonuló fiatalokat. A forradalom zászlóvivői a fiatal értelmiségiek legjobbjai, Petőfi, Jókai, Vasvári, akik hitükkel lelkesedésükkel nem csupán fölrázni képesek a tö­meget, de egy emberként maguk elé zárkóztatni is. A társadalom együttes fellépésének legmegha- tóbb példája volt a márciusi forra­dalom, amely képes volt megkü­lönböztetés, kirekesztés nélkül mindazokat egységbe forrasztani, akik a legkülönbözőbb okok mi­att csatlakoznak hozzájuk a sza­badság, egyenlőség, testvériség örök jelszavaival. Nem volt előzmény nélküli a március forradalom. Népünk legkiválóbbjai, Széchenyi mel­lett Wesselényi Miklós, Kossuth Lajos, Deák Ferenc és mások fel­ismerték, hogy változtatásra van szükség az országban, a társa­dalmi élet minden területén. Több mint másfél évszázada telt el a dicsőséges emlékezetű március 15-e óta. Ez idő alatt ha­zánk sorsa hol így, hol úgy ala­kult. Hatalmak jöttek, s hatal­mak mentek, mindegyik igyeke­zett szája íze szerint értelmezni március üzenetét. Pedig ez egy olyan egyértelmű, olyan tiszta és méltóságteljes ünnep, amely kivételesnek számít egy nemzet életében. Egységbe tudta kap­csolni a hazafiság és a demokrá­cia ügyét. Petőfi nemcsak a nemzeti trikolór védelmében ál­dozta életét a segesvári csataté­ren, hanem a világszabadságért, mint ahogyan a lengyel Bem tá­bornok is magyarrá tudott válni a közös cél érdekében. Igaztalan és méltatlan az igyekezet forradalmunk hőseit, nagy alakjait bárki fölé helyezni, egymás ellen kijátszani. Hiszen Széchenyi, Kossuth és Deák ké­pesek voltak félretenni a politi­kai ellentéteiket, felismerték a nemzeti érdekegyesítés pillana­tát és egységben vallották, nincs más út, mint a forradalom. Ezt a magatartást kell példá­nak tekintenünk, és így kell cse­lekednünk amikor Magyaror­szág jövője szempontjából újabb történelmi sorsfordulóhoz ér­keztünk. Április 12-én népünk dönt az Európai Unióba való be­lépésről. Bízzunk abban, hogy a márciusi forradalom örökbecsű tanulsága arra int mindenkit, hogy ne szalasszuk el a történel­mi pillanatot, ne váljunk az előbb idézett költő szavaival élve szerencsétlen nemzetté, hanem zárkózzunk fel Európa elitjéhez. Azt gondolom, hogy joggal és büszkén viselhetjük ezekben az órákban és március 15-én a di­cső márciusi szimbólumot, a ko­kárdát. A kokárda mint jelkép ne ossza meg a nemzetet, ha­nem forrasszon egységbe min­den magyar embert, bárhogy is gondolkodjon a napi politikai ügyekben. A kokárdát azonban nem sza­bad kisajátítani, legyen ez to­vábbra is, ahogyan ez több mint 150 éve a március 15-e egyetlen napjának jelképe. A városban hagyomány, hogy március 15-én olyan személy, aki hozzájárult a város szellemi, gazdasági felemelkedéséhez „Szécsényért” kitüntetésben ré­szesül. Kolosiné dr. Percze Zsu­zsanna alpolgármester ismer­tette a képviselő-testület határo­zatát, mely szerint az idén Peter Nielsen, az Euro-Candle Kft. ügyvezető igazgatója részesült az elismerésben. A kitüntetettnek dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet átadta a „Szécsényért” emléklapot. Az ünnepségen az alpolgár­mester bejelentette, hogy az önkormányzat bizottságai a városi képviselő-testület javas­latára a Nógrád Megyei Önkor­mányzat Közgyűlése Jusztin Ferencet több évtizedes sport­munkájáért Bérczy Károly-díj- jal tüntette ki. Az ünnepi műsorban, mely­ben közreműködött az Erkel Ferenc vegyes kar Lévárdi Beá­ta vezényletével, a művészeti iskola növendékei Csukáné Szerémy Andrea rendezésében részleteket adtak elő Szenog­rádi Ferenc Téli csillag című drámájából.

Next

/
Thumbnails
Contents