Nógrád Megyei Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-24 / 69. szám
10. oldal - Nógrád Meg; .p SPORT TÜKÖR 2003. Március 24., hétfő Ilié szinte az egész mérkőzésen a kispesti védők előtt járt A Videoton negyedszer nyert A labdarúgó NB I. hétvégi fordulójában sem eresztett le a Videoton, Bicskei Bertalan együttese ezúttal hazai pályán a Dunaferrt győzte le könnyedén, s negyedik tavaszi sikerénél tart. A székesfehérváriak kiváló formában futballoznak tavasszal, ha így folytatják, néhány forduló múlva már nem a kiesés gondolatával kell foglalkozniuk, hanem azzal, hogy a felsőházban minél jobb helyezést érjenek el. Az MTK pénteki botlása után a Ferencvárosnak sem sikerült nyernie szombaton, Lipcseiék Zalaegerszegen az utolsó pillanatban kaptak gólt, így döntetlenre végeztek. A Győr továbbra is csak árnyéka őszi önmagának, Varga Zoltán „irányításával” még nem tudtak három pontot szerezni a zöld-fehérek. ^ MTK - Sopron 0-0 mwftívj ií Győr - Siófok 2-2 (0-1) i 9 MTK Hungária: Hajdú Molnár, Komlósi (Elek, 73.), Smiljanic, Fűzi - Czvitkovics, Illés, Jezdimi- rovic, Rednic - Zavadszky, Silva (Drágán, a szünetben). Vezetőedző: Egervári Sándor. Sopron: Farkas - Balaskó (Horváth A., 64.), Csiszár, Tóth A., Majoros - Hor- . váth R., Pintér (Fehér, 70.), Somogyi, Bagoly - Tóth M., Sira (Javrujan, 56.). Vezetőedző: Komjáti András. Budapest, Hidegkúti-stadion. Nézőszám: 800. Játékvezető: Hajdó Attila (HHH). Sárga lap: Smiljanic (66.), illetve Somogyi (26.), Pintér (67), Horváth A. (83.). Stark, Hucika (Herczeg, 31.) - Peric (Baumgartner, 39.), Jaki, Jovanovic (Fűzi, 67), Szanyó, Németh N. - Bajevszki, Nicsenko. Szakmai igazgató: Varga Zoltán. Pantic, Pusztai, Koller - Grósz, Kovács (Kuttor, 80.}, Schwarcz, Soós - Schultz (Sipeki, a szünetben), Szabó (Filipovic, 60.), Csordás. Vezetőedző: Csank János. Győr. Nézőszám: 2000. Játékvezető: Erdős József (HHH). Gólok: Szanyó (49., 76.), illetve Csordás (5.), Koller (61.). Sárga lap: Jovanovic (18.), Németh N. (20.), illetve Soós (55.), Koller (79.). Hl Videoton - Dunaferr 3-0 (2-0) ft fQ j Újpest - Békéscsaba 2-On-oi ff Videoton: Végh - Monyé, Ristic, Vilotic, Kóczián - Némedi (Szalai T., 57), Pomper, Szabó T„ Tóth N. - Térjék (Földes, 75.), Korsós (Róth, 68.). Vezetőedző: Bicskei Bertalan. Dunaferr: Bita - Szabó G., Pintér, Vaskó, Zsók - Niko- lov, Klement (Báló, 44.), Medic, Búzás (Tóth J., 67.) - Lengyel, Drobnjak (Rom- pos, 85.). Szaktanácsadó: Gálhidi György. Székesfehérvár. Nézőszám: 3000. Játékvezető: Világi Balázs (hhhh). Gólok: Korsós (5.), Térjék (39.), Pomper (70.). Sárga lap: Kóczián (5.), Róth (81.), Tóth N. (86.), illetve Zsók (20.). Újpest: Vlaszák - Németh, Tamási, Juhár, Vanczák - Sloncik (Simon, 88.), Farkas B., Korolovszky (Simek, 63.), Rósa H. - Kovács Z. (Cseri, 90.), Tokody. Vezetőedző: Szabó András. Békéscsaba: Fekete - Iapsán- szki (Szilveszter, 37), Fehér, Grujic, Vincze Z. Schindler- Bánföldi (Brlázs, 82.), Udvari, Tóth Gy. (Hoffmann, 68.) - Gavrilovic, Keresztúri. Vezetőedző: Garamvölgyi Lajos. Budapest, Megyeri út. Nézőszám: 2000. Játékvezető: Solymosi Péter (hhhh). Gólok: Tokody (35.), Rósa H. (62.). Sárga lap: Farkas B. (26.), Simon (89.), illetve Gavrilovic (34.), Szilveszter (73.). M (0-0) 0ZTE-FTC Zalaegerszeg: Túri - Ko- csárdi, Urbán, Szabó Z„ Szamosi - Babati, Ljuboje- vic, Molnár, Balog Cs. (Gyánó, 87.) - Kenesei (Sabo, 74.), Egressy. Vezetőedző: Bozsik Péter. Zalaegerszeg. Nézőszám: 11000. Játékvezető: Szabó Zsolt (HHH). Gólok: Gyánó (91.), illetve Lipcsei (83.). Sárga lap: Kenesei (58.), Molnár (87), illetve Kapic (39.), Leandro (88.). ■«V. : ■ív Ferencváros: Szűcs - Vuk- mir, Dragoner, Balog Z. - Kriston, Kapic (Zováth, 81.), Lipcsei, Keller - Penksa, Tököli, Leandro. Szakmai igazgató: Garami József. Debrecen - Kispest Debrecen: Törnie - Ber- náth (Kiss, 54.), Éger, Szekeres, Selymes (Hanák, 79.) - Dombi, Vincze, Sándor, Böőr - Ilié, Bajzát (Su- mudica, 74.). Vezetőedző: Szentes Lázár. 3-2 (2-0) Kispest-Honvéd: Tóth J. - Erős G. (Mracskó, 84.), Hrutka, Mészáros, Takács - Torghelle, Balogh, Erős K„ Bárányos - Sasu (Hercegfalvi, 59.), Hamar. Vezetőedző: Őze Tibor. Debrecen. Nézőszám: 4000. Játékvezető: Szarka Zoltán (H H). Gólok: Ilié (18.), Bajzát (44.), Szekeres (56.), illetve Hamar (51.), Hercegfalvi (85.). Sárga lap: Selymes (57), illetve Erős K. (53.), Takács (60.). Debrecen - Kispest Élvezetes, gólokban gazdag kilencven percet játszottak a csapatok Debrecenben. Lüktetett a játék, mindkét oldalon helyzetek sokaságát dolgozták ki a támadók, s többször is betalálhattak volna, ha a két kapus nem véd jó formában. A hazaiak a győzelemnek örülhettek, de a kiesés elől menekülő vendégek is bizonyították, tavasszal képesek elismerésre méltó produkciót is nyújtani. A FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A 22. FORDULÓ TIPPJEI npp ősszel Kispest-Honvéd - Győr 2-2 1-3 Sopron - Újpest 1-1 0-3 Duoalerr - MTK 1-2 1-5 Békéscsaba - Debrecen 0-1 1-6 Siótok - Zalaegerszeg 1-1 0-1 N Ferencváros - Videoton 2-1 3-0 S. Ilié Debrecen Tokody Újpest A FORDULÓ LEGJOBBJA Név Gólok száma 1. MTK 21 14 4 3 39-18 46 Tokody Tibor (Újpest) ülés Béla (MTK) 13 2Ferencváros 21 14 3 4 40-17 45 A mindössze 23 éves csatár Kovács Zoltán (Újpest) 13 3ÚJPEST 21 11 4 6 44-29 37 kezdőként lépett pályára a BéTököl Attila (FTC) ÍZ 4. Debrecen 21 9 9 3 41 - 30 36 késcsaba ellen, s a 36. percben Marins Sumudka (Debrecen) 11 5. Zalaegerszeg 21 8 6 7 37-35 30 vezetést szerzett az Újpestnek. Horvaft Ferenc (Újpest) io 6. Siófok 21 M 8 6 27-27 29 A100. élvonalbeli mérkőzését Kenesei Kriszti* (ZTE) 1D 7. Győr 21 8 5 8 33-35 29 ünneplő játékos rendkívül élénSzanyó Kán* (Győr) » 8. Videoton 21 7 6 8 29-28 27 ken futballozott, ezért a vendéKeresztúri András (Békésre.) 9 9. Sopron 21 6 5 10 33-35 23 gek vezetőedzője, Garamvölgyi Tótti Mihály (Sopron) 9 10. Dunaferr 21 4 5 12 25-40 17 Lajos cserélni is kényszerült, a Lipcsei Péter (FTC) 8 11. Kispest 21 4 3 14 27-49 15 Tokodyval nem bíró Lapsánszki Ferenczi István (MTK) 7 12. Békéscsaba 21 4 2 15 25-56 14 helyére Szilvesztert küldte be. Tíz ember ellen sem sikerült Labdarúgás, NB I/B, 22. forduló Pápa - Balassagyarmat 1-0 (0-0) Pápa, 1000 néző, vezette: Makai (Horváth Balogh). Pápa ELC: Szép - Bodor, Radios, Plókai, Hudák - Tóth, Lászka, Mogyoródi (Kvasz, 57.) Puglits - Germán (Sípos, 46.), Gajda (Sitku, 29.). Vezető edző: Pintér Attila. Balassagyarmat-Goldex- Anettka: Vámos - Palaticzky (Szabados, 73.) Csatlós, Lenkey, Dudás - Ivitz, Szilágyi, Morvay (Szatmári, 73.), Forgó - Baranyi, Havrán (Mohácsi, 82.) Vezető edző: Gergely Károly. Gi: Radios (83.). Kiállítva: Bodor (15.). 15. perc: Baranyi jó kereszt- labdát kapott a balösszekötő helyén, a hazai hátvéd, Bodor nem tudta szereim, lerántotta a tizenhatoson belül, melyért a kiállítás sorsára jutott. A büntetőt Forgó végezte el, de a jobb sarokba tartó labdát Szép remek vetődéssel kiütötte. 32. perc: Ivitz 20 méterről végezhetett el szabadrúgást, a labda a jobb oldali kapufát találta telibe. 47. perc: Tóthot jó helyzetben lesen állította meg a játékvezető. 56. perc: Havrán egy gyönyörű csel után nyolc méterről lőtt, de Szép óriási bravúrral kiütötte a labdát. 65. perc: Kvasz balról remekül adott középre, Sitku mellel átvette a labdát, lefordult védőjéről, majd négy méterről nagy helyzetben fölé bombázott. 71. perc: Sitku játszott Lászkához, akit Csatlós a tizenhatoson belül felvágta. A büntetőt Sitku végezte el, de a labdát a bal oldali lécre lőtt. 78. perc: Sitku egy csel után hét méterről a felső lécre lőtt, onnan a labda a gólvonalra, majd kifelé pattant. 83. perc: Radics 22 méterről a jobb felső sarokba lőtte a labdát. 1-0. A korai kiállítás miatt megfogyatkozott Pápa nehezen tudta átvenni a játék ritmusát. A szünet után egy teljesen más felfogásban küzdő csapat jött ki a pályára és okosan, fegyelmezetten, nagy lelkesedéssel játszva több helyzetet teremtettek és végül is hozták a mérkőzést. Jók: Szép, Radics, Puglits, Plókai, Lászka, ill. Vámos, Csatlós, Lenkey, Szilágyi, Baranyi. Pintér Attila: - Nagy erőket mozgósítottunk a győzelemért, ami tíz emberrel is sikerült. A második félidőben átéreztük a mérkőzés fontosságát, kalapot emelek játékosaim előtt és gratulálok nekik. Gergely Károly: - Többször el- dönthettük volna a mérkőzést, de végül vereséggel távoztunk Pápáról. BENKÖ DEZSŐ További eredmények: Szolnoki MÁV - Hévíz 1-1 (1-0), Százhalombatta - Nyirség-Spartacus 5-3 (1-1), Kaposvári Rákóczi - Pécsi MFC 2-0 (1-0), Tatabánya-Fót 2-2 (1-1), Monor-Celldömölk 2-0 (1-0), Diósgyőr - BKV Előre 2-2 (1-0), Lombard FC Haladás - Rákospalotai EAC 2-1 (0-1). A Kecskemét - Vasas mérkőzés elmaradt. Szabadnapos: Bük. A bajnokság állása 1. Pécsi MFC 21 12 8 1 36-13 44 2. Lombard-H. 21 11 6 4 30-13 39 3. Büki TK 20 11 5 4 35-15 38 4. Diósgyőr 20 11 3 6 37-28 36 S.REAC 21 10 5 6 36-27 35 6. Nyírség-S. 21 10 4 7 43-34 34 7. Sz.-batta 21 8 7 6 33-31 31 8. Balassagy. 21 9 3 9 32-34 30 9. Hévíz 21 8 4 9 32-35 28 10. Pápai ELC 20 8 3 9 30-30 27 11. Kaposvár 21 7 6 8 26-26 27 12. Újpest FC-Fói 121 7 5 9 27-32 26 13. Szolnok 21 8 2 11 30-36 26 14. Vasas 18 6 6 6 19-20 24 15. Kecskemét 20 6 6 8 24-28 24 16. Celldömölk 21 6 4 11 17-32 22 17. BKV Előre 20 6 3 11 30-38 21 18. Tatabánya 21 5 6 10 22-33 21 19. Monor 20 2 2 16 1549 8 Megjegyzés: a Demecser visszalépett. Bravó Karancslapujtő! Labdarúgó NB III Mátra-csoport, 17. forduló Heves - Karancslapujtő 3-5 (2-3) Heves, 300 néző, vezette: Pallai (Bíró, Pelyhe). Heves: Magi - Somodi K„ Kolozsvári, Sági - Oláh, Bódi, Rácz (Somodi G.), Pusoma (Ducsai) - Besenyei R, Tari, Besenyei Zs. (Lóié). Edző: Balázs Tihamér. Karancslapujtő: Lázár - Ajtai, Sándor, Mikáva - Tátrai (Híves), Balázs, Fodor, Tóth - Szabó K. (Bacsa), Kovács - Lavaj (Fekete). Edző: Póka György. GL: Besenyei F. (2), Oláh, ill. Balázs (2), Tátrai, Kovács, Ajtai. Sárga lap: Bódi, Besenyei R, Kolozsvári, Ducsai, ül. Balázs. 11. perc: Oláh labdáját Besenyei F. 6 méterről az üres kapuba helyezte. 1-0. 17. perc: Tátrai jobb oldali bedobását a tizenhatos sarkánál Balázs átvette, kicselezett két hazai védőt, majd 12 méterről a hosszú alsó sarokba helyezett. 1-1. 39. perc: Tátrai 35 méterre a kaputól fölnézett, látta hogy Magi az ötösön áll, kapura ívelt és labdája a jobb felső sarokba hullott. 1-2. 42. perc: Besenyá F. a tizenha- tosról laposan lőtt, a labda a meglepett Lázár mellett a bal kapufa tövéről pattant a hálóba. 2-2. 44. perc: Tóth végezhetett el szögletrúgást, a labdáját a hosszú oldalon Balázs a földre pattintva fejelte a jobb kapufára, ami onnan egy védőt érintve a rövid sarokban kötött ki. 2-3. 64. perc: Balázs játszott Kovácshoz, áld egy csel után 25 méterről a bal felső sarokba lőtte a labdát. 2^t. 83. perc: Fodor passzolt az érkező Ajtaihoz, aki a tizenhatosról a kifutó kapus meüett a jobb alsó sarokba perdítette a labdát. 2-5. 85. perc: Oláh labdája öt méterről a bal kapufa tövéről pattant a hálóba. 3-5. A mérkőzésen Lázár jól védet, a felzárkózó támadók pedig állandó bizonytalanságban tartották a hevesi védőket. Középen Balázs volt a csapat motorja, míg hátul új szerepkörében Sándor egyszerű eszközökkel, de hatékonyan söprögetett. Összességében a vendégek meglepő, de jogos győzelmet arattak, igazi csapat alkotva. Balázs Tihamér: - Gratulálok az ellenfélnek. Póka György: - Jó színvonalú küzdelem volt, sok eseménnyel és látványos gólokkal. Fegyelmezett, taktikus játékunkat sikerült érvényesítenünk. Jók: Besenyei R, ül. Balázs, Lázár, Ajtai, Sándor, Mikáva. TÓTH GYÖRGY Salgótarjáni FC - Besenyőtelek 2-1 (2-1) Salgótarján, tóstrandi sporttelep, 200 néző, vezette: Bakos (Ihász, Vágner). Salgótarjáni FC: Krajecz - Cséki, Morva, Jeney, Dudás, - Csatlós T. (Kira), Almási, Mezei (Kövesdi), Szabó - Mátyus (Bartha), Lakatos. Szakosztály igazgató: Simon Attila. Besenyőtelek: Tóth - Szombati, Horváth, Baranyai - Farkas, Dorgai (Szüágyi), Varga, Kasza, Lódi - Rézműves, Kecskés. Edző: Orlóczki Tibor. GL: Jenei, Szabó, ill. Kasza. Sárga lap: Csatlós T., Dudás, Morva, ül. Kecskés, Kasza, Farkas. 1. perc: Középkezdés után Rézműves kapta a labdát, a jól beinduló Kasza elé játszott, aki Krajeczet kicselezve az üres kapuba gurított. 0-1. 5. perc: Szabó T. szögletét Lakatos csúsztatta meg a hosszú oldalon az üresen maradt Jeney elé, aki az üres kapu közepébe vágta a labdát. 1-1. 23. perc: Egy kontratámadás végén Lakatos tört be a tizenhatoson belülre, a védők lesodorták a lábáról a labdát, mely Szabó elé került, aki két csel után az elfekvő kapus és védők fölött a kapuba emelt. 2-1. A vendégek nagyon gyorsan megszerezték a vezetést, a hazai csapat azonban nem esett kétségbe, átvette a játék irányítását és nagyon gyorsan a maga javára fordította a mérkőzést. A második félidőben biztosan őrizte a vezetését és konl- ratámadásaival óriási veszélyt jelentett a vendégek kapujára. Simon Attilac - Ha mezőnyfölényt nem is tudtunk kiharcolni, kontráink sokkal veszélyesebbek voltak, mint a vendégcsapat támadásai, így megérdemelt győzelmet arattunk. Orlóczki Tibor: - Egyenlő erők küzdelmében a szerencsésebb csapat nyert. Jók: Jeney, Csatlós T„ Almási, ül. Horváth, Rézműves, Tóth. _______________________STJ T ovábbi eredmények: Agria FC Eger - Gyöngyöshalász 2-1, BVSC - Veresegyház 0-1, Vecsés - Túra 1-0, Gyöngyös - Egerszalók 2-1. A Nagytóta - GödöHő és a Dunakeszi - Tápiószecső mérkőzés elmaradt. A bajnokság állása 1. Tápiószecső 15 12 2 1 50-13 38 2.Vecsés 16 11 3 2 39-18 36 3. Salgótarján 17 10 5 2 26-17 35 4. Heves 17 9 1 7 33-37 28 5. Gyöngyös 16 8 3 5 27-18 27 6. Veresegyház 17 8 3 6 23-21 27 7. Dunakeszi 15 8 2 5 27-16 26 8. BVSC 16 6 4 6 27-26 22 9. Nagykáta 16 6 4 6 25-24 22 10. Gyöngyösh. 17 6 2 9 39-37 20 11. Egerszalók 16 5 4 7 14-22 19 12. Túra 17 5 3 9 26-26 18 13. Agria FC 17 4 5 8 16-32 17 14. K.-lapujtő 17 4 2 11 26-37 14 15. Besenyőtelek 16 2 5 9 1442 11 16. Gödöllő 15 0 4 11 11-37 4 A Salgótarjáni FC (csíkos mezben) megérdemelten nyert a Besenyőtelek ellen FOTÓ: GYURIÁN TIBOR