Nógrád Megyei Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-14 / 62. szám
2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap 2003. MÁRCIUS 14., PÉNTEK s Z O L G Á L T A T Á S Ünnepség az igazgatóság napján A Balassagyarmati Határőr Igazgatóság március 12-én a városi művelődési központban tartotta igazgatóság napi ünnepségét. Az eseményre meghívást kaptak az együttműködésben álló rendvédelmi és civil szervezetek képviselői, Lombos István polgármester, valamint a Mikszáth Kálmán RÉVIG középiskolában tanuló határrendész fakultációs osztályok diákjai. A zsúfolásig megtelt kamarateremben először az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából elismerések átadására került sor. A határőrség országos parancsnoka dicséretben és jutalomban részesítette Egyed Rezső határőr őrnagyot, a határőrség rendészeti főigazgatója dicséretben és jutalomban részesítette Szalai Csaba őrnagyot. A határőrség gazdasági főigazgatója dicséretben és jutalomban részesítette Andóné Eczl Boglárka századost. A Balassagyarmati Határőr Igazgatóság igazgatója soron kívül előléptetett tíz főt, dicséretben és jutalomban részesített 29 • személyt és ötöt magasabb fizetési fokozatba sorolt. Ezen felül a vám és pénzügyőrség közép-magyarországi régió parancsnoka jutalomban részesítette Pintér Károly főhadnagyot. Ezt követően a határőrség zenekara és Berkes Gabriella előadóművész szórakoztató műsora következett. A programban valamennyi műfaj képviseltette magát, az operettől kezdve a musicalon át a régi, ismert sanzonokig. A repertoárból nem hiányozhatott Szécsi Pál Egy száll harangvirág című dala, mellyel a nemrég tartott nemzetközi nőnap alkalmából kedveskedett a zenekar a megjelent hölgyeknek. A hálás közönség hatalmas tapssal, míg Ferencsik Pál dandártábornok, igazgató mindenki nevében kedves szóval és egy csokor virággal fejezte ki köszönetét a közreműködő művészeknek. A kiválóan előkészített helyszín és színvonalas műsor méltóképpen szolgálta az esemény ünnepi hangulatát. KALÁCSKA FERENC HATÁRŐR SZÁZADOS KIEMELT FŐELŐADÓ Hét végi ügyeletek Orvosi készenlét Salgótarján: a hét végi orvosi [sürgősségi) ügyeleti ellátás péntek 16 órától hétfő reggel 8 óráig tart. A központi ügyeletet (felnőtt és gyermek), az Ady Endre út 3. szám alatt lévő egészségügyi létesítményben kereshetik fel. Tel.: 32/410-853. Az anyatejgyűjtő állomáson - szintén az Ady Endre út 3. szám alatt - szombat, vasárnap reggel 8-9 óra között veszik át a tejet. Balassagyarmat: Rákóczi fejedelem út 66. szám alatt, szintén a fenti időben tartják az ügyeleti ellátást. Telefon: 06-35/301-612. Bátonyterenye, Rétság: a megszokott helyeken lesz ügyeleti ellátás, péntek délután 16 órától hétfő reggel 7.30 óráig.- Bátonyterenyén: az Ózdi út 60. szám alatti rendelőben, telefon: 06-32/353-344;- Rétságon: a József Attila út 13. szám alatti rendelőben, telefon: 06-35/350-561. Szécsény: a Rákóczi út 113., alatt péntek 16 órától hétfő reggel 7 óráig tart az ügyeleti ellátás. Telefon: 06-32/370-432. Pásztó: a gondozóházban, a Hársfa utca 1. szám alatt (a rendelőintézet mögötti Semmelweis utcai bejáratnál) a fenti napokon lesz háziorvosi ügyeleti ellátás. Telefon: 06-32/561-020, vagy 06-32/561-000/2191-es mellék. Lelkisegély-telefonszolgálat: Salgótarjáni körzet: 06-32/311-600. (Este 18 órától reggel 6 óráig ingyenes!) Balassagyarmati körzetben: a 06-80/505-502-es ingyenes körzeti hívószámon. Gyógyszertárak nyitva tartása Hét végi ügyeleti ellátást - péntek 16 órától hétfőn reggel 7 óráig - az alábbi gyógyszertárak tartanak megyénkben: Salgótarjánban a Főtér 9. szám alatti Pécskő gyógyszertár tart ügyeletet; Balassagyarmaton a Rákóczi út 22. szám alatti Winkler Lajos patika ügyel; Pásztón a Fő út 54. szám alatti Korona gyógyszertár tart ügyeletet; Szécsényben a Rákóczi út 67. szám alatti Szentháromság patika ügyel. Bátonyterenyén a bányavárosi, Ózdi út 31. szám alatti Elixir gyógyszertár tart ügyeletet. Rétságon nincs ügyelet. Állatorvosi ügyeletek A Magyar Állatorvosi Kamara Nógrád Megyei Szervezetének magán-állatorvosi (betegbejelentés) ügyeleti szolgálatán a hét végén - pénteken 14 órától hétfő reggel 6 óráig - az alábbi orvosok tartanak ügyeletet: Balassagyarmat és Szécsény ügyeleti körzet (B gyarmat, Szécsény, Endrefalva, Szügy, Rimóc, Terény, Magyarnándor és környéke): dr. Perjés Zoltán Balassagyarmat, Béri B. Á. u. 13/a., tel: 35/311- 187, mobil: 06-30/9775-951; Rétsági ügyeleti körzet (Rétság, Romhány, Diósjenő, Nézsa, Nagyoroszi, Érsekvadkert, Drégelypalánk és környéke): dr. Silverió András Dejtár, Rákóczi út 4., tel.: 35/346-108, mobil: 06- 20/384-4460; Salgótarjáni ügyeleti körzet (Salgótarján, Cered, Karancskeszi, Karancslapujtő, Kishartyán, Bátonyterenye, Márkháza, Mátraterenye, Kazár és környéke): dr. Kovács Zoltán Karancsalja Béke út 17., tel.: 06-32/445-017, mobil: 06-20/540-5944; Pásztói ügyeleti körzet (Pásztó, Kálló, Cserhátszentiván, Ecseg, Palotás és környéke): dr. Baboss Csongor Kálló, Kossuth u. 4L, tel.: 06- 32/477-033. mobil: 06-30/9005-568. A Nógrád Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás hatósági állatorvosi ügyelete a hét végén (pénteken 14 órától hétfő 8 óráig) az alábbiak szerint lesz: Rétság és környékén (Rétság, Romhány, Diósjenő, Nézsa, Nagyoroszi, Érsekvadkert, Drégelypalánk és környéke): dr. Kása Géza Rétság, Rákóczi u. 34., tel.: 06-35/350-852; Balassagyarmat, Szécsény és környékén (Szanda, Érsekvadkert, Terény, M.-nándor, Őrhalom Varsány, Rimóc, Endrefalva): dr. Perjés Zoltán Balassagyarmat, Béri B. Á. u. 13., tel.: 06-35/31M87; Salgótarján és környékén (Salgótarján, Cered, Karancskeszi, Karancslapujtő, Kishartyán, Bátonyterenye, Márkháza, Mátraterenye, Kazár és környéke): dr. Papp Tamás, 3078 Bátonyterenye, Munkácsy út 4., tel.: 32/350-616, 06-20/936-7370; Pásztó, Palotás és környékén (Pásztó, Kálló, Cserhátszentiván, Ecseg, Palotás és környéke): dr. Baboss Csongor Kálló, Kossuth út 4L, tel.: 06- 32/477-033. Miserendek és istentiszteletek PÁSZTÓ „Az Európai Unió strukturális alapjai” címmel fórumot rendezett Pásztón a város önkormányzata és a Pásztói Kistérség Fejlesztéséért Közalapítvány. A rendezvény célja az önkormányzatok, vállalkozások és civil szervezetek tájékoztatása az Európai Unióhoz kapcsolódó pályázati lehetőségekről. A fórumot Sisák Imre polgár- mester, országgyűlési képviselő nyitotta meg. Beszédében örömét fejezte ki, hogy Pásztón létrejött ez a fórum, majd rövid történelmi áttekintést adott az Unió fejlődéséről és vázlatosan elemezte az uniós lehetőségeket. Fülek A felvidéki magyarság kulturális szervezetének, a Csema- doknak a füleki alapszervezete március 14-én 15 órától tart megemlékezést március idusáról. Az „Elzúgtak forradalmaink...” című ünnepi műsorban fellépnek: a papréti óvodások, a Melódia női kórus, a Pro PÁSZTÓ Március 15-én Pásztón 17 órától az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére ko- szorúzási ünnepséget rendeznek az emlékparkban. Ünnepi beszédet mond Sisák Imre polgármester, országgyűlési képviselő, valamint a Mikszáth Kálmán Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola 12/f osztálya „Március, szeretlek százezer éve” címmel irodalmi műsort ad elő. A koszorúzás után 18 óra 30 perckor a Szent Lőrinc-plébáUniós fórum A megnyitót követően az Európai Unió strukturális alapjairól tartott előadást Sándor Ildikó, az ITDM Nógrád megyei képviseletének vezetője. Hangsúlyozta többek között az egyenlőtlenség mérésének módszereit, az egységes statisztikai rendszer és térfelosztás helyzetét, majd részletesen ismertette az uniós alapelveket. Kórozs Bajos, a VATI területfejlesztési igazgatóság programmenedzsere a Phare-pályázatokról és annak lehetőségeiről beszélt. A mezőgazdasági és vidékfejlesztési (Shapard) pályázatokról Mészáros Sándor kistérségi Kultúra férfikar, a Rakonca néptáncegyüttes, az Apropó kis- színpad, Tóbisz Titusz, valamint versmondók és szólisták. A rendezvényen ünnepi köszöntőt mond: Csáky Pál, a Szlovák Köztársaság miniszterelnök-helyettese. A műsort követően 18 órától a Koháry térről fáklyás felvonulás indul a 48-as hősök sírjához. niatemplomban hálaadó szentmise zárja a rendezvényt. Romhány A településen március 14-én 16 órai kezdettel az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseire emlékeznek a helyi művelődési otthonban. A program keretén belül köszöntőt mond Tolnai János polgármester, valamint ünnepi műsort adnak elő az óvodások és az iskolások. A megemlékezést a Bereczki Máté-emlékkőnél megrendezett koszorúzás zárja. ■ Shapard-menedzser tartott tájékoztatást. Utolsó napirendként Brunda Gusztáv, a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezetője az alapítvány által nyújtott szolgáltatásokat elemezte. Az előadásokat követően a résztvevők kérdéseket tettek fel, információkat kértek a jelenlévő szakemberektől. A fórumon a környező községek polgármesterei közül kevesen jelentek meg. A vállalkozói érdeklődés is elmaradt a várakozástól. A szervezők díjmentes tájékoztatást biztosítottak az érdeklődők számára. KEREKES LAJOS Közös rendezvény A Salgótarjáni Erdélyi Kör és a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) salgótarjáni csoportja március 17-én közös rendezvényt tart a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban, melynek vendége Okos Márton, az MVSZ referense. A programok között szerepel „Rákóczi és szabadságharca, mint példakép a ma emberének” című előadás, bemutatják az Erdélyért Budapesttől Párizsig című könyvet és tájékoztatják a jelenlévőket az MVSZ helyzetéről. H. B. Kirándulnak, koszorúznak Salgótarján Ipolytarnócra, Szécsénybe kirándulnak március 20-án csütörtökön a Bereczki Máté Kertbarátkor tagjai. Útjuk végállomása Romhány lesz, ahol megkoszorúzzák névadójuk emléktábláját. _____________■ S algótarján Római katolikus templomok: Főplébánia: szombaton 7.30 órakor, vasárnap 10 órakor és este 17.30 órakor kezdődik a szentmise. Szent József-templom: szombaton 17 órakor, vasárnap 8.30 és 10 órakor lesz a szentmise. Forgách-telepi kápolna: havonta vasárnap 7 órakor tartják a szentmisét. Szent Lázár Kórház kápolnájában vasárnap 16 órakor lesz a szentmise. Zagyvapálfalván: szombaton 17 órakor, vasárnap 11 órakor kezdődik a szentmise. Baglyasalja: szombaton 15 órakor tartják a szentmisét. Zagyvaróna: szombaton 18 órakor, vasárnap 10 órakor kezdődik a szentmise. Somoskőújfalu: vasárnap 8.30 órától lesz a szentmise. Rónafalu: vasárnap 8.30 órakor kezdődik a szentmise. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap a Salgó úti templomban 10.30 óra, Zagyvapálfalván 13.30 órakor. Baptista imaház: istentisztelet 9.30 órakor. Református templom: istentisztelet vasárnap 10 óra. Adventista egyház st.-i gyülekezete: (Munkásotthon tér 5., SZÜV mögött) Istentisztelet pénteken 18 órakor, szombaton 10.45-12, 14.30-15.30 órakor. Hit Gyülekezet: istentisztelet a városi sportcsarnokban minden vasárnap 15 órától. Sí. Ezüstfenyő otthonban: minden hónap első péntekén 10 órától kezdődik az Istentisztelet. Balassagyarmat Római katolikus templom: szombaton 18 órakor, vasárnap 7, 8.30,11, és 18 órakor kezdődik a szentmise. Új templomban: vasárnap 09.45 órától lesz a szentmise. Evangélikus templomban: isten- tisztelet vasárnap 9,10 és este 17 órakor. Református templom: istentisztelet vasárnap 10 órakor, és úrvacsorái szolgálat. Bosco Szent János Szalézi plébánia-templomban: vasárnap 7.30, 9.00, 11.30 és 18 órakor kezdődnek a szentmisék. Hit Gyülekezet istentisztelete vasárnap 16 órától a balassagyarmati művelődési és oktatási központban, Balassagyarmat, Rákóczi F. u. 50. szám alatt. Balassagyarmati kórház kápolnájában: vasárnap 15.30 órakor istentisztelet. Szécsény Római katolikus templom: szombaton 7 órától, este 18 órától, vasárnap 7, 0 9.30,11-és este 18 órától lesznek a szentmisék. Református istentisztelet: minden hónap 3. vasárnapján 17 órakor tartják az evangélikus templomban. Evangélikus istentisztelet: minden hó 3. vasárnap reggel 8.30-tól lesz az evangélikus templomban. Pásztó Római katolikus templom: szombaton este 18.30 órától, vasárnap 9.30-kor és este 18.30 órakor kezdődnek a szentmisék. Evangélikus templomban: vasárnap 9 órakor kezdődik az istentisztelet. Hit Gyülekezet: istentisztelet a gyülekezeti házban (volt áfész- épület) vasárnap 15 órakor. Rétság Római katolikus templom: szombaton 17 órakor, vasárnap 09.30 órakor kezdődnek a szentmisék. Evangélikus imaház: vasárnap 8.30 órától evangélikus istentisztelet. Református istentiszteletet minden páratlan vasárnap 8 órától lesz a művelődési házban. Bátonyterenye Nagybátony falu: szombaton 17 órakor, vasárnap 11 órakor lesz a szentmise. Bányavárosban: szombaton 16 órakor tartják a szentmisét. Maconka: vasárnap 8.30 órakor kezdődik a szentmise. Kisterenye: szombaton 17 órakor, vasárnap de. 8.30 órakor lesz a szentmise. Ezüstfenyő otthonban: (Bátonyterenye) szombaton 16 órakor az intézmény könyvtárában: katolikus szentmise. Mizserfai otthonban: szombaton 14 órától van szentmise. Szentkút A kegytemplomban: szombaton és vasárnap 9 és 10.30 órakor kezdődnek a szentmisék. Skandináv lottó Nyerőszámok Nyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a A 11. heti Skandináv lottó sorsolás után a nye- március 12-én megtartott Skandináv lottó sorsolá- rőszámok a következők: Héttalálatos szelvény son a következő számokat húzták: nem volt, hattalálatos szelvény 76 darab volt, nyeElső számsorsolás: 6, 7,10,12,24, 25,29 reményük 217 595 forint. Az öttalálatosokra 5523, Második számsorsolás: 3,9,10,11,16,22,26 a négyesekre 836 forintot fizetnek. Fáklyás felvonulás Ünnepi megemlékezések [tv JÉk ttttv t á n Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség és kiadó: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. \lllll\All nini A r Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati 1 3 V/VjlV/ll/ megyei llll\L/ll szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében ________________Winns«»______________ a Ó6-30-908-77-71, Pásztó térségében a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat teijeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hí rlapkézbesitőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1345 Ft, negyedévre 4035 Ft, fél évre 8070 Ft, egy évre 16 140 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. Äifill . * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. j ,*****„„» az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft, az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóteijesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. ! sz.ttesa&ési imimmi késat