Nógrád Megyei Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-13 / 61. szám
2003. MÁRCIUS 13., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal Gazdasági végzettség előnyben A munkaerőpiacon egyre inkább a fiatal, szakképzettséggel rendelkező munkaerő iránt a legnagyobb a kereslet. Ez a tendencia jellemző a salgótarjáni kistérségre is. Az iskolai tanulmányok befejezését követően ez a réteg hamar kapcsolatba kerül a munkával - mondta tapasztalataikra alapozva a salgótarjáni munkaügyi központ kirendeltségvezetője, Zaráné Kecskés Erzsébet. A salgótarjáni kistérségbe 19 egyik legkedvezőtlenebb muta- település tartozik. A regisztrált tójú kistérség vagyunk - tudtuk munkanélküliek száma 2002 év meg a kirendeltségvezetőtől. végén 4752 fő volt, amely kismértékben csökkent az előző évekhez képest: a csökkenés mértéke 3,92 százalék. Ezzel a számmal a hat kistérség legnagyobb munkanélküliségi mutatóval rendelkező részét képezzük, annak ellenére, hogy Salgótarján megyeszékhely, és itt található a legtöbb munkáltató. A munkanélküliségi ráta - amely a munkaerő-piaci helyzetet mutatja - az 2002-es év során 17,3 és 19,3 százalék között mozgott, ez négy-öt százalékban haladta meg a megyei átlagot. Mindez tükrözi, hogy az Adataink alapján Salgótarján kistérség-nyilvántartásában szerepel a megyében regisztrált pályakezdők közel 50 százaléka. Létszámukat tekintve - többéves átlag alapján - stagnálásról beszélhetünk, amely 400 fő körül mozog. A regisztrált munka- nélkülieken belül Salgótarján és térségében tavaly év végén 4752 regisztrált munkanélküliből 404 pályakezdő volt, amely 8,5 százalékos arányt tesz ki. A pályakezdő fiatalok arányának alakulását vizsgálva megállapítható, hogy a 2002-es év elején magasabb volt a létszámuk, mint a korábbi évben - mondta Zaráné Kecskés Erzsébet. Ennek okait főként abban látja a kirendeltségvezető, hogy a minimálbéremelkedés munkaerő-piaci hatása, őket érintette a leginkább. A munkáltatók részéről elsősorban szakképzett, középfokú végzettségű pályakezdők foglalkoztatására merült fel igény. Leghamarabb a közgazdasági végzettségű fiatalok tudnak elhelyezkedni, akik legalább alapfokú számítástechnikai ismeretekkel, esetleg nyelvismerettel és gépírástudással rendelkeznek. Őket jellemzően adminisztratív, vagy egyéb irodai munkakörben tudják alkalmazni. Velük szemben nehezebb helyzetben vannak a csak gimnáziumi érettségivel rendelkező pályakezdők. A kirendeltségvesített kereskedő-boltvezető, ABC-eladó. A regisztrációból kikerülő pályakezdők között továbbra is jelentős hányadot képviselnek a támogatással elhelyezkedő ügyfelek. Előfordul azonban, hogy a kiközvetített fiatal nem felel meg a munkáltató igényeinek. Itt mindkét fél részéről nélkülözhetetlen a kompromisszumkészség. A probléma forrása legtöbbször abból adódik, hogy a pályakezdők több bért szeretnének, mint ameny- nyit a munkaadók kínálnak, továbbá más hozzáállást várnak el a fiataloktól - egészítette ki Zaráné Kecskés Erzsébet. - Célunk, hogy valamennyi fiatalt a lehető legrövidebb időn belül elhelyezzünk a munkaerőpiacon, megelőzzük tartós munkanélkülivé válásukat. TovábbképzéA pályakezdők létszámának alakulása (adatok főben) 12001. éu adatok 02002. évi adatok zető hozzátette: egész évben keresettek voltak még a kereskedelmi végzettséggel rendelkező fiatalok is, mint például a képeseinkkel, átképzéseinkkel az esélyüket kívánjuk növelni az elhelyezkedésre. SZELES ENIKŐ A jó, a problémás és a drámai Fideszes politikus Nógrád ígért és tervezett közlekedésfejlesztéséről (Folytatás az 1. oldalról) cikluson belül meg tudjon valósulni. Ennek érdekében újra be fogja nyújtani módosító javaslatát. A vasúti közlekedésben - a képviselő szavai szerint - már drámai viszont a helyzet. A Hat- van-Somoskőújfalu közötti fővonal korszerűsítésével összefüggésben Becsó Zsolt emlékeztetett arra, korábban szocialista és szabaddemokrata politikusok is úgy fogalmaztak: tarthatatlan, hogy ilyen hosszú a menetidő, tarthatatlan a pályaszakasz állapota. S ígérték: ebben a kormányzati ciklusban jelentős rekonstrukciókat fognak indítani. „Ehhez képest megdöbbenéssel” kell tudomásul venni azt: nemcsak hogy a pályaszakasz helyreállítását nem tervezik, hanem még azt az (tavaly március 28-án megfogalmazódott) ígéretet sem váltják valóra, miszerint 2003-tól Intercity-járat fog közlekedni Salgótarján és Budapest között. Ez utóbbit a vasútvonal műszaki állapotával indokolják. E tekintetben egyedül Szekszárd jár Salgótarjánnal egy cipőben. Hírek Salgótarján VÉDELMI FELKÉSZÍTÉS. A Nógrád Megyei Védelmi Bizottság éves tervének megfelelően március 17-én először Salgótarjánban, majd a másik öt városban is felkészíti a polgármestereket és a jegyzőket az aktuális témákkal kapcsolatos védelmi igazgatási feladatokra. A NEVE KÁNTOR. Hétfői lap számunkban a 3. oldalon a „Segítik egymást” című képaláírás helytelen információ miatt pontatlanul jelent meg. A közönséget egy budapesti író-költő házaspár, Kántor Zoltán és Kópis Eta szórakoztatta verses-zenés összeállítással. Erdökürt LEESETT A LÉTRÁRÓL Már cius 7-én koponyatöréssel szállítottak egy 57 éves erdőkürti nőt a hatvani kórházba, ahol 10-én elhalálozott. A vizsgálat szerint lakásának padlásfeljárójában a lét- ráról esett hanyatt. __________■ E gyütt az egységes Európáért Bátonyterenye A Magyarország eredményes európai uniós csatlakozása érdekében a parlamenti pártok országos körutat szerveztek „Együtt az egységes Európáért” címmel. Az országos körút fővédnöke dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. A programsorozatban március 13-án 17.30 órakor Bátonyterenyén az Ady Endre Művelődési Központban a négy parlamenti párt képviselői közös tájékoztatót tartanak, melynek fő témája a hátrányos helyzetű térségek és lakossági csoportok felzárkózási esélyei. A rendezvény házigazdája Juhász Gábor országgyűlési képviselő. A pártok képviseletében ott lesz Kósáné dr. Kovács Magda (MSZP), a szociális és családügyi bizottság alelnöke, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság tagja, dr. Gruber Attila (Fidesz- MPP), az idegenforgalmi bizottság tagja, Sisák Imre (MDF), a területfejlesztési bizottság, az egészségügyi bizottság tagja, dr. Kis Zoltán (SZDSZ), a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára. A rendezvényt Vanya Gábor, Bátonyterenye polgármestere vezeti. Országgyűlési képviselőink vagyonnyilatkozatai PUSZTA BÉLA 50 százalékban tulajdonosa egy 1359 négyzetméteres salgótarjáni ingatlannak, rajta egy 230 négyzetméteres lakóházzal, 15 négyzetméteres pincével, 20 négyzet- méteres garázzsal és 15 négyzetméteres kerti lakkal. Mindezt 1994-ben vásárolta. Az országgyűlési képviselőnek Honda Shuttle típusú személygépkocsija van. Megtakarított pénze értékpapírokban 3,2 millió forint, további hárommillió forintja van folyószámláján, devizaszámláján pedig 3 ezer 200 amerikai dollárt (728 ezer forint) tart. Pénzintézettel szembeni tartozása 200 ezer forint. A képviselő foglalkozása Salgótarján polgármestere, ebből származó bruttó jövedelme havi 429 ezer forint. Juttatásként egy Nokia 6310i mobiltelefont és egy Compaq Ipaq 3870 készüléket tüntettet fel. SERFÖZŐ ANDRÁS 50 százalékban tulajdonosa egy 460 négyzetméteres szécsényi ingatlannak, rajta egy családi házzal, melyet 1986-ban vásárolt, valamint száz százalékban tulajdonosa egy 96 négyzetméteres szécsényi műhelynek és garázsnak. Ezen kívül 50 százalékban tulajdonosa még egy 1,7 hektáros endrefalvai szántónak is, ezt 1996-ban örökölte. A képviselőnek Opel Astra típusú személygépkocsija van, melyet vagyonnyilatkozata szerint 2001-ben vásárolt. Megtakarított pénze takarékbetétben 200 ezer forint. A képviselő 70 százalékban tulajdonosa a BSB Kft.-nek és 20 százalékban tulajdonosa a Primó Bt.-nek. Juttatásként egy húszezer forintos Nokia 6310i mobiltelefont és egy 160 ezer forintos Compaq Ipaq 3870 kézi számítógépet tüntettet fel. SISÁK IMRE JÁNOS 50 százalékban tulajdonosa egy 1142 négyzetméteres pásztói teleknek és egy 135,4 négyzetméteres pásztói családi háznak, mindkettőt 1989-ben vásárolta. Valamint 100 százalékban tulajdonosa egy 1278 négyzetméteres tart szántónak. Megtakarított pénze értékpapírokban 1 millió 94 ezer 176 forint. A képviselő foglalkozása Pásztó polgármestere, ebből származó bruttó havi jövedelme 370 ezer forint. SURJÁN LÁSZLÓ Egyharmadrészben tulajdonosa egy 70 négyzetméteres tihanyi nyaralónak, melyet 1974-ben vásárolt. Ezen kívül a képviselőnek egy Opel Astra Club típusú személy- gépkocsija van, melyet 2000-ben vásárolt, valamint vagyonnyilatkozata szerint rendelkezik még egy Skoda Favorit típusú személygépkocsivá, melyet 2002-től a forgalomból ideiglenesen kivontak. Megtakarított pénze takarékbetétben 450 ezer forint. A képviselő foglalkozása oktató a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán, ebből származó bruttó évi jövedelme százezer forint. Ajándékként egy kétezer forintos bélyeget, egy ötezer forintos sportlexikont és egy szintén kétezer forintos üveg bort tüntettet fel. URBÁN ÁRPÁD 50 százalékban tulajdonosa egy balassagyarmati 200 négyszögöles teleknek és egy 180 négyzetméteres családi háznak, mindkettőt 1982-ben építette, valamint szintén 50 százalékban tulajdonosa egy balassagyarmati 1000 négyzetméteres gyümölcsöskertnek és egy 9 négyzetméteres gazdasági épületnek, mindkettőt 1984-ben vásárolta. A képviselőnek egy 2002-től lízingelt VW Bora személygépkocsija és egy 1999-ben vásárolt 18 éves Wartburgja van. Tartozás autóhitel 2,2 millió Ft. A képviselő foglalkozása iskolaigazgató, az Őrhalomban található körzeti általános iskolában, ebből származó bruttó havi jövedelme 220 ezer forint. Külső bizottsági tag a balassagyarmati önkormányzatban, ebből származó havi bruttó jövedelme 20 ezer forint. Közös munkával képviselik és védik a fogyasztókat A fogyasztók világnapja alkalmából tegnap Salgótarjánban a megyeházán tartott közös sajtótájékoztatót Póka György, a Nógrád Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség igazgatója és Tari Ottó, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Nógrád Megyei Szervezetének elnöke. Aláírták azt az együttműködési megállapodást, amely a gyakorlatban már jól működő közös munkát rögzítette pontokba szedve. Amint azt Póka György elmondta, a fogyasztóvédelem ideiglenesen lezárt fejezet az uniós csatlakozási tárgyalásokon, a jogszabályok harmonizációja megtörtént. Kiemelte: az idén változik a fogyasztóvédelmi törvény, ez jobbára súlyponti változást jelent, melynek következtében egyre több feladat hárul a civil szervezetekre.- A fogyasztók élet- és egészségvédelme, valamint anyagi biztonságuk védelme továbbra is fontos alaptevékenységünk, de terveink szerint arányeltolódás következik be - mutatott rá Póka György. - A főfelügyelőség elsősorban az élet- és egészség- védelemmel kapcsolatos piacfelügyeleti tevékenységet végzi mint hatóság, a fogyasztók anyagi védelmébe nagyobb mértékben szeretnénk bevonni a fogyasztóvédelmi civil szerveződéseket. Minden tekintetben érvényesülnie kell az áruk szabad áramlása elvének, de ez nem zárja ki, hogy piac-felügyeleti tevékenységünk keretében a forgalomban lévő cikkeknél gyanú esetén a biztonságosságra vonatkozó vizsgálatokat és az esetleges jogsértés súlyával arányban álló intézkedéseket megtegyük. Tari Ottó, a fogyasztóvédelmi egyesület megyei elnöke elmondta: Nógrád megyében 1991 óta működik az egyesület. Feladataik közé tartozik egyebek mellett a fogyasztóvédelmi politika kialakítása, az érdekfeltáró munka, azaz a jogszabályok figyelemmel kísérése. Képviselik és védik a fogyasztókat az állami, önkormányzati, gazdasági szervezetek előtt, illetőleg tájékoztatják őket jogaikról, kötelezettségeikről. Lakossági fórumokat rendeznek, amelyhez jó hátteret kínál a fogyasztók hete, amelyet minden évben megrendeznek a fogyasztók világnapjához kapcsolódóan. Kiemelte, céljuk, hogy a fogyasztóvédelmi szervezetek a háttérbe szoruljanak: ha ugyanis a fogyasztók tudatosan járnak el, csökken a szervezetek szerepe. Közreműködnek az egyéni jogsérelmek orvoslásában, Salgótarjánban, Balassagyarmaton, Pásztón tanácsadó irodák várják a hét meghatározott napjain a fogyasztókat. Hangsúlyozta az érdekérvényesítés fontosságát a közüzemi szolgáltatások terén figyelmet érdemlő problémák esetében, mint mondta, már csak azért is, hogy a közüzemi szolgáltatók ne tekintsék magukat monopóliumoknak. Végezetül felhívta a figyelmet arra a konferenciára, amelyet az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület rendez március 25-26-án Budapesten, amelyen neves előadók ismertetik az EU-s csatlakozással kapcsolatos jogszabályváltozásokat. ______________ HEGEDŰS P óka György (balra) és Tari Ottó kézfogása fotó, mGó tibor