Nógrád Megyei Hírlap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-08 / 33. szám

2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 2003. FEBRUÁR 8., SZOMBAT „Közlekedésbiztonság gyermekszemmel” Az ORFK Országos Baleset­megelőzési Bizottság gyer- mekrajzpályázatot hirdet 3-6, 6-10 és 10-14 éves kor­osztály számára „Közleke­désbiztonság gyermekszem­mel” címmel. A pályaműve­ket a Nógrád Megyei Baleset­megelőzési Bizottság címére: 3100. Salgótarján, Rákóczi út 40. kell eljuttatni. pályamű- egyedüli kezeti felté- az A/3 A/4-es pá­rét. A be- i határidő ...W" " 2003. február 25. A N ógrád Megyei Bal­esetmegelőzési Bizottság által létrehozott zsűri korosztályon­ként az első öt pályaművet zsű­rizésre az Országos Baleset­megelőzési Bizottság juttatja el. A megyei zsűri által kiválasz­tott pályaművekből a Nógrád Megyei Balesetmegelőzési Bi­zottság vándorkiállítást szer­vez. Az országos zsűrizés alap­ján a legjobb munkákból kiállí­tást rendeznek ez év áprilisá­ban Budapesten. A kiállítás helyszínéről és időpontjáról az ORFK ÓBB írásban értesíti a díj­nyertes pályamunkák beküldő­it. A megyei és országos zsűri által díjazottak értékes jutalom­ban részesülnek, ugyanis a fő­díj korosztályonként egy kerék­pár. A szervezőbizottság tájé­koztatja a pályázókat, hogy al­kotásaikat nem őrzik meg és nem küldik vissza. Fogadószoba Balázs Pál, Bátonyterenye al­polgármestere február 10-én 9-11 óra között tart fogadónapot a kisterenyei ügyfélszolgálati iro­dán. Délután 12-14 óra között a városházán várja a polgárokat. ■ Pokoli történetek az első világháborúból Harcok az Isonzo, a Tagliamento és a Piave mentén (1.) Valamikor, réges-régen, a negyvenes évek végén, az ötvenes években, amíg jó apám élt, nyári munkák szünetében, de leg­inkább télen, amikor a kinti munkákról a tél beszorított ben­nünket a meleg szobába, esténként, a ropogó kályhatűz fényé­nél, mely sejtelmesen bevilágította kicsiny falusi szobánkat, hallgattam édesapám visszaemlékezéseit árva gyermekkorá­ról, megpróbáltatásairól és katonaéveiről. Most, hogy a nagy hó leesett, a kandalló pattogó tüze mellett arra gondolok, hogy az újra meg újra feltörő emlékeket, no meg, ami azóta történt, papírra vetem, hátha valakit érdekel, hátha lesznek fiatalok is, akik méltónak tartják elolvasni az édesapámról és hős baj­társairól szóló történetet... Kikre emlékeznénk, kiket tisztel­nénk önmagunk és gyermekeink előtt, ha nem apáinkra és ré­gebbi múltunk hőseire, becsületben élt és elhunyt őseinkre? 1998 nyarán úgy hozta sors, hogy néhány napot az Adria partján, a Tagliamento torkolata közelében töltöttem kis családommal. Mi­vel az észak-olaszor­szági emlékek apám el­beszélései alapján so­ha nem halványultak bennem, elkezdtem keresni, hova is me­gyünk, hol is lehetnek azok a helységek, aho­vá tartunk, ahol apánk járt. Megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy célpontunk 50-100 kilométeres körzetében egy sor ismerős nevet találok, amelyekre határozottan emlé­kezem: Udine, Conigliano, Pordenone, egyebek. Volt még egy sor falu és kisváros is, ame­lyek úgy tűntek, hallottam ró­luk apámtól, de nem tudtam összekapcsolni őket az emléke­immel. Nyaralásunk után elha­tároztam, hogy többet tudok meg e vidékről és frontharcos édesapám katonamúltjáról. Mert hogyan is mesélt?- Tudod, fiam, amikor behív­tak bennünket katonának, szép szokás volt mifelénk a faluban. A legényeknek a családtagok, a rokonok, no meg a lányok - már akinek volt, széles nemzetiszínű szalagot tűztek a kalapjukra, ami hátul 5 kalap szélétől boká­ig ért. Egy legény annál büsz­kébb volt, minél több szalag dí­szelgett a kalapján, mert ez azt jelentette, hogy neki sok hozzá­tartozója, kedvese van, akik fájó szívvel búcsúztatják. Mi, be­vonuló legények nem éreztünk mást, csak büszkeséget: a haza hívott bennünket, a hazának szüksége volt ránk. Nem is ju­tott eszünkbe, mi vár ránk, mit fogunk átél­ni, mennyi szenve­désben, nélkülözésben lesz ré­szünk, hányán leszünk, akik nem fognak hazatérni, hányán lesznek, akik jeltelen sírban, vagy szétszaggatott testtel örök­re a harcmezőn maradnak. Erről nekünk semmi sem jutott eszünkbe, tele voltunk lelkese­déssel, harci vággyal és a harc­mezőn akartunk lenni. De hát fi­atalok voltunk mindannyian. Én 19 éves voltam ekkor és 1917 szeptemberét írtuk.- Goricában (Akkori nevén Görz.) vagoníroztunk ki, és gya­logmenetben masíroztunk az Isonzóig. Gyönyörű tájakon me­neteltünk, míg kijutottunk a sík­ságra. Jobbra tőlünk és hátunk megett magasodtak az Alpok fenséges hegyei, havas csúcsaik­kal. Szegényes menázsinkat megettük az utolsó morzsáig, mégis mindig éhesek voltunk, mindig ettünk volna. Azt gon­doltuk, majd ha kiérünk a front­vonalba, akkor majd nekünk, fontharcosoknak jobb lesz, mert most csak menet közben gya­korlatoztunk, edződtünk, és így nekünk nem jár jobb ellátás. De nem tudtuk, mi vár ránk, nem is tudhattuk...- Aztán mi volt édesapám em­lékei között a legnehezebb, vagy amit nem tud elfelejteni?- Hát, fiam, ez nehéz kérdés. Az egész háborút, az értelmet­len öldöklést, keresztény embe­rek egymás öldöklését, amíg élek nem felejthetem el. Kép­zeld csak el fiam: minden vasár­nap, ha a harc szünetelt, misét hallgattunk és imádkoztunk. Tá­bori lelkészeink vezetésével fo­hászkodtunk Isten segítségéért és a fegyverek győzelméért. Tá­madás előtt megáldották fegyve­reinket. Amikkel majd ugyan­olyan keresztény embereket fo­gunk ölni, mint mi vagyunk. De ugyanez történt a másik oldalon is. Ott is imádkoztak, és ott is megáldották a fegyvereket, győ­zelemért imádkozva. Elgondol­koztam. Igencsak nehéz dolga lehet az Úristennek velünk! Ho­gyan fog dönteni? Később per­sze kiderült, hogy kik imádkoz­tak jobban. Persze, az imádság mellett nekik minden bőségé­ben volt: élelem, ruha, modern fegyverek, temérdek lőszer, ami nekünk alig. Hát persze, ilyen feltételek mellett könnyű min­dent az Istenre fogni! Ha ne­künk mindez meglett volna! No, amit te kérdeztél fiam, az talán az lehetett, amikor a Piavén át­kelve el kellett foglalni egy szi­getet...- Fergeteges ágyútűzben kezdtük meg az átkelést. A pio­nírok hidakat építettek, és ren­geteg fém, meg facsónak kezdte meg az átkelést. Gyilkos tűzben sikerült megvetni lábunkat a túl­só parton, ami nem lehetett messzebb, mint 25-30 méter! Rendes körülmé­nyek között lábbal is át lehetett gázolni a folyón, de ha megáradt! Azt gon­dolom, hogy már átkeléskor is árad­hatott a folyó. Szó­val, átmentünk a gyalogság részére készített pontonon, és sikerült megvet­ni a lábunkat. Iszonyú vesztesé­geink voltak! Emellett persze az ellenség irtózatos ágyú-, gép­fegyver- és gránáttüze egy pilla­natra sem csökkent. Létszá­munk talán harmada sem volt annak, mint ami elindult, lősze­rünk elfogyott, ennivalónk már átkelés előtt sem volt, nemhogy most! Közben besötétedett. Eget és földet csak a gránátok robba­nása, meg a lövegek torkolatfü­zének fénye világította meg. El­vesztettük időérzékünket. Vala­mikor az éjszaka közepén pa­rancsot kaptunk a visszavonu­lásra. Amikor a folyópartra ér­tünk, akkor estünk csak kétség­be! Nem találtuk a pontonokat. Kiderült, hogy a pontonokat be­takarta az áradó víz! Egy tiszt volt a parancsno­kunk. Nem volt karabélya, csak talán oldalfegyvere. Honnét, honnét nem, kerített egy hosszú botot és az állandó dörejt túl­harsogva üvöltötte, hogy „utá­nam emberek!” Majd a botjával kitapogatta a ponton szélét, és elindult. Csak ekkor vettem ész­re, hogy magával cipel egy sebe­sült katonát is! Mi, a puskánkra feltűzött szuronnyal a palló szé­lét, meg - ha elértük volna - a meder fenekét próbáltuk kita­pogatni. Megfogtuk egymás de­rékszíját és csatárláncban in­dultunk vissza a változatlanul heves tűzben. Mellettünk, tő­lünk nem messze, egy-egy felvillanás fényében láttunk más átkelőket is, akik, vagy mert nem találták a pon­tont, vagy mert el­vitte azt a víz, egy­más derékszíját fog­va, csatárláncban próbáltak átkelni a már derékig érő se­bes folyón. Később hallottam, hogy so­kan nem bírták a terhelést, vagy találat érte őket. Sokan-sokan odavesztek ezen az éjszakán... ______________________________KISS SÁNDOR Somoskő A következő rész tartalmából A Tagliamento nevű folyót nemes egyszerűséggel a magyar katonák Taglamentónak nevez­ték. A bevetés előtt sokat gya­korlatoztak, ezután a harc következett.... Talán 1957 nyarán lehetett, amikor egy este, már lábadozva betegségéből, kint ültünk kis házunk udvarán a ragyogó csilla­gos ég alatt. Sehol a világon nincs még egy olyan különleges hely! Két patak, mindkettő közrefog egy kis dombot - Nógrád megyei feleségem előtt hegynek mertem egyszer nevezni, ne tudja meg senki, mit mondott erre... Tavasztól őszig esténként mindent betölt békakuruttyolás, csak az tudja milyen ez, aki hallgathatta, élvezhette ezt a gyönyörűséget. Esténként szinte ezer meg ezer szólamban rezeg a levegő. Azon a nyári estén is, mint mindig, a számomra legizgalmasabb téma felé, háborús emlékei felé tereltem beszélgetésünk fonalát. Kapásom van - Horgászsarok Befektetőt keres a tó A Bátonyterenyei Bányász Horgász Egyesület közgyűlésén Dérer István az egyesület elnöke irigylésre méltó eredmé­nyekről számolhatott be. Vendégként szerkesztőségünkben beszédes adatokat sorolt fel. Tavaly 17 millió forintért 320 mázsa halat telepítettek, ami a 2001. évinek a duplája. Az igazán vonzó azonban az évi 56 kilo­gramm feletti egy főre jutó kifogott halmennyiség, amellyel, gyanítjuk, a képzeletbeli országos listán is elő­kelő helyet foglalnának el, a me­gyében pedig mindenképpen a spiccen vannak. A megyében uni­kum a rekordhalakkal telepített V. számú tórészlet. Országos hímevet eredményezett a 122 darab rekord­listás hal is. Az év során több orszá­gos verseny színhelye volt a víztá­rozó, az ezzel járó korlátozásokat a horgászok többsége elfogadja. A természeti környezet alakítása, a meglévő értékek védelme látvá­nyos lépések. Lassan befejeződik a tereprendezés, a fásítás eredmé­nyes volt. Az előtározó gondosko­dik a vízminőség védelméről, egy­ben a halutánpótlás bázisa is.- Jó a kapcsolatunk a KDV- VIZIG-el és a városi önkormány­zattal. Olyan társaim vannak, mint Jenei Attila, Kalapos Ferenc és Orosz János.- Mindennek ára van. Mibe ke­ríti az, hogy valaki itt tagként hor­gászhasson?- A közgyűlés 25 ezer forint­ban határozta meg partról való­horgászás esetén az egy felnőtt személy által fizetendő éves dí­jat, a napijegy továbbra is 2500 forint. A tagdíjakat teljes egészé­ben telepítésre fordítjuk. A kí­nált szolgáltatás és az ezért járó fizetség egyensúlyát bizonyítja a több ezer vendéghorgász és az új tagnak jelentkezők nagy szá­ma. A közgyűlés csaknem ötven fő felvételéről határozott. Ma még fogadjuk a jelentkezőket, de érvényesítjük az 1999-ben meghatározott tagi maximumot. Nem fogjuk túlzsúfolttá tenni a tópartot.- Lapunk beszámolt már arról, hogy a Széchenyi-terv pályázati le­hetőségét kihasználva 8,4 millió forintot nyertek. Mire is?- Egy komplex szolgáltatást nyújtó horgásztanyára a tározó infrastruktúrájának fejlesztésére kaptuk, szigorú korlátozások mellett. Ezzel az összeggel célja­inkat megvalósítani nem tudjuk. Tovább fogunk pályázni. Megyei források elérését célzó eddigi pró­bálkozásaink eredménytelennek bizonyultak. Lenne helye egy, vagy több befektető pénzének is, feléjük is nyitottak vagyunk. Bí­zom benne, hogy az önkormány­zat a fejlesztésben partnerünk lesz. Ez egy érdekes fordulat. Sok példa erre nincs...- Mit kínálnak átfektetőnek?- A 65,4 ha felületű tározó a megye immár legnagyobb állóvi­ze, összefüggő ökológiai rend­szer. Minden eleméről egy időben kell gondoskodni. Nem kell rész­letezzem, hogy a sok ezer látoga­tó hogyan és milyen mértékben terheli a környezetet, a lehetséges megoldások ismertek. Gondolko­dunk közvüágításban, a csónakki­kötő felújításában, pihenőhelyek kialakításában, egy szüárd burko­latú déli út kiépítésében. Nagy kincs ez a terület!- Akkor ön most elégedett ember.- Tudom, hogy mit végeztem el, s vannak nagy céljaim, álma­im. Fontos számomra, hogy anya- güag nem függök e tevékenység­től, így remélhetőleg még sokáig megmarad ezen elfoglaltságom, amelyet egy - bevallottan - öncél­tól is vezérelt, de a tagság bizal­mából vállalt jószolgálati tevé­kenységnek tekintek!- Köszönjük a beszélgetést. Erdő kellene a bamamedvéknek Rimóc és Hollókő között, egy erre kiszemelt erdőrészen bar­namedvéknek szeretne rezervátumot létesíteni egy elköte­lezett medvementő, a budapesti Dávid Éva, aki erre a célra hozta létre az Ursus Medve Alapítványt. Tavaly kezdte el járni terve megvalósításának útját, számított arra, hogy egyedülálló elképzeléseit nem lesz könnyű elfogadtatni. Ez­zel szemben a különböző hivatalos szerveknél eljárva nyi­tottságot tapasztalt az ügy iránt, melynek tétje, hogy a nem megfelelő hazai körülmények között élő barnamedvéknek jobb életfeltételeket teremtsen. NMHhnformáció Dávid Éva ismeri a hazai állat­kertek lehetőségeit, tudomása szerint például a veszprémiben három olyan macit is tartanak, amelyeket a balkáni háború ide­jén hozták ide Horvátországból. Legalább tíz olyan állatról is tud, amely magánkézben van. Az ál­latvédelmi törvény előírásai szi­gorúak, ezért arra számít, hogy idővel egyre több bamamedvé- nek kell megfelelő körülménye­ket keresni, időt, fáradságot nem sajnálva ezért szorgalmazza terve megvalósítását: a természeteshez hasonló élőhely kialakítását a két nógrádi falu között. Körültekintő­en, lépésről lépésre járja az útját: sorra felkeres az ügyben érintett minden szervet. Elsők között kereste meg a ter­mészetvédelmi hivatalt, ahol kez­deményezése támogató meghall­gatásra talált, aztán a Bükki Nem­zeti Park Igazgatóságához kopo­gott be, ahol hasonlóan reagáltak a felvetésére, a szóban forgó terü­let kezelője, az Ipoly Erdő Rt. sem ellenezte a tervet. Az egri erdőfel­ügyelet, a minisztérium, Hollókő és természetesen az akkori rimó- ci önkormányzati képviselő-tes­tület is a megkeresettek között volt, a sajátos medvementést az utóbbiak is támogatták. Dávid Éva a lapunknak adott korábbi interjúban elmondta többek között, hogy ha a létesí­tésre minden megkeresett szerv igent mond, megkezdheti a for­rásteremtést, részben pályáza­tok útján. Közben leteszi az állatgondo­zói szakvizsgákat. Ami az utóbbi­akat illeti, azokon sikeresen túlju­tott, tervezi, hogy egy németor­szági rezervátumban - medvék és farkasok között - önkéntes­ként kamatoztatja majd tudását egy ideig. Arra a kérdésünkre, hogy hol tart a nógrádi medvete­lep létrehozása, a következő vá­laszt adta: - Elvben változatlanul mindenki támogatja a létesítést. A Kincstári Vagyonkezelővel, az Ipoly Erdő Rt.-vel és a Nemzeti Földalap képviselőjével kellett fel­vennie a kapcsolatot, jelenleg a földalap asztalán van az a szerző­dés, melyben többek közt szere­pel, hogy az alapítvány hatvan évre szeretné használatba venni az állami tulajdonú területet. Ki­emelten kezelik az ügyet, de dön­tés még nincs. Elvi építési „enge­délye” is van, vagyis továbbra is hasznos tevékenységnek ítélik meg azt, amit csinálni szeretne. A hosszasabb előkészítésekre, a jo­gi természetű döntések megho­zatalára elfogadható indoknak tű­nik az, hogy szokatlan, egyedül­álló témában kell eljárni. Dávid Éva majdani medvere­zervátuma egy szakszerűen be­kerített tölgyesben lenne, ahol patak is van. A szóban forgó er­dőrészt azért is tartja ideálisnak, mert kellő távolságra van a lakott településektől, ugyanakkor a te­lep létesítése, működtetése, az ál­latok ellátása szempontjából még sincs túl messze. Véleménye sze­rint a lakosok is biztonságban érezhetik magukat, mert a telep kerítését dupla villanypásztorral szerelik majd fel, s egyébként az egészet úgy építik meg, hogy az állatok el se jussanak a kerítésig. ________________________I*JJ NÓGRÁD* HÍRLAP KÖZÉLETI NAPILAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN és TIBAY GÁBOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótaiján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-30-908-77-71, Pásztó térségében a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat teijeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1345 Ft, negyedévre 4035 Ft, fél évre 8070 Ft, egy évre 16 140 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóteijesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. szerkesztőségi rendszerrel készüli

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents