Nógrád Megyei Hírlap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-15 / 39. szám
2003. FEBRUÁR 15., SZOMBAT HAZAI KÖRKÉP Nógrád Megyei Hírlap - 9. oldal Hírek Hűség és jutalom Az egészségügyi szakdolgozók mellett várhatóan a szociális intézmények ápolóira is kiterjesztik a kormányprogramban megígért hűségjutalmat. Első lépcsőben a 2004. esztendőben a nyugdíjhoz közel álló dolgozók kapják meg a juttatást, míg a többi szakdolgozót 2006- tól illeti meg a négyévente ciklikusan járó jutalom, europress SZDSZ-kampány Gondolkozz Európában! címmel az európai uniós csatlakozás támogatására irányuló kampányt indít a Szabad Demokraták Szövetsége. Az SZDSZ leszögezi: az Európai Unió értékközösség, és a csatlakozással Magyarország az európai értékeket választja, mti Közös lista A Lungo Drom koalíciója és az Együtt Egymásért Roma Nagykoalíció (EERN) vezetői ma írják alá az együttműködés kérdéseit szabályozó koalíciós megállapodást. A dokumentumban rögzítik, milyen néven indul a március elsején megismételendő országos cigány elektori gyűlésen a csoportosulás, és hogy a résztvevő szervezetek milyen arányban delegálhatnak jelölteket a közös listára, mti Iskolai kényszer Három oktatási intézmény átvételére kényszerül július elsejétől Vas megye önkormányzata. Körmend város önkormányzata nehéz gazdasági helyzete miatt kérte a Kölcsey Ferenc Gimnázium, a Rázsó Imre Szakközépiskola, valamint a helyi nevelési tanácsadó intézmény megyei kezelésbe vételét, mti Felvételi könyv A követelményrendszerhez igazodó érettségi és felvételi szakkiadványok jelentek meg a Felvételi Információs Szolgálat gondozásában. A sikeres érettségi kézikönyve című kötet 92 kidolgozott érettségi tételt tartalmaz a három kötelező érettségi tantárgyból, europress Olvasói pénz Az oktatási tárca 150 millió forintos keretösszeggel pályázatot hirdet a felsőoktatási intézmények könyvtárainak támogatására; a jelentkezéseket február 28-ig várják. A minisztérium internetes honlapján ( www.om.hu ) közzétett felhívás szerint a pályázat célja a hallgatók és oktatók jobb szakirodalmi ellátása, mti Tiszta légtér A Ferihegyi repülőtéren az év végére teljesíteni tudják a schengeni egyezményben előírt feltételeket - véli Bendes Győző dandártábornok, a Budapesti Határőr Igazgatóság vezetője. Magyarország 2007- ben csatlakozhat majd az uniós országok schengeni rendszeréhez, mti Emlékbélyeg A magyar királyi 2. honvéd hadsereg emlékére alkalmi bélyeget bocsát ki a Magyar Posta Rt. Az „In memóriám magyar királyi 2. honvéd hadsereg” elnevezésű bélyeggel a Magyar Posta a „doni poklot” megjárt honvédek emlékének adózik, mti________________________________■ Eltörlik a sorkatonaságot 2005 első felében megszűnik a sorkatonai kötelezettség - jelentette be Juhász Ferenc honvédelmi miniszter. Az átállás legkevesebb 62 milliárd forintba kerülne. Budapest Körülbelül 25-35 ezer professzionális haderőben kell gondolkodnunk a jelenlegi 45 ezer.fős helyett - mondta Juhász Ferenc az Europressnek. A politikus jelezte, hogy a törvénymódosítás azt teszi lehetővé, hogy békeidőben felfüggesszék a sorkötelezettséget. A minisztérium biztos egzisztenciát kíván biztosítani a hivatásos hadsereg tagjainak. Cél, hogy esélyt teremtsen a fiataloknak a sorkötelezettség eltörlésével a tanuláshoz, családalapításhoz. Elérendő célként jelölte meg a miniszter azt is, hogy a hivatásos katonák a legjobban fizetett állami alkalmazottak legyenek. A katonák nemzetközi feladatokban is részt vehetnek majd. A kormány tárgyalt az Európa- terv bizonyos pontjairól is. Szóba került az egészségügyi reform, a vállalkozások támogatása, a Vásárhelyi-terv, a területfejlesztés kérdése. Kiss Elemér kancellária- miniszter azt mondta: az egészségügyi terv célja, hogy biztosítsa a jobb ellátást és bánásmódot. A miniszter a Vásárhelyi-tervről annyit mondott: víztározók építését tervezik a Tiszán, ahová árvíz esetén el lehet vezetni a felesleges vizet. A jövőre kezdődő munkák körülbelül 100 milliárd forintba kerülnek majd. Gál J. Zoltán kormányszóvivő jelezte: jelenleg 23 szakaszon van belvíz- védelmi készültség. A területfejlesztéssel kapcsolatban a kormány öt rendeletet fogadott el. A szabályozás kitér a területfejlesztés alapegységeire, amelyet mostantól a kistérségek és a régiók képeznek, nem pedig a megyék. A hét legszegényebb megyét kíméltén támogatják. A legrosszabb helyzetben lévő 42 kistérség 10-20 százalékkal több pénzt kaphat az átlagos támogatási összegnél. A kancellária- miniszter az útépítések kapcsán azt mondta: döntés született az autópályák és gyorsforgalmi utak építésének ütemezéséről, a részletekről csak később dönt a kormány. Csillag István gazdasági miniszter bejelentette: meghirdették a 2003. évre vonatkozó pályázatokat; a huszonhárom pályázat négy különböző program részét képezi. Ezek a SMART Hungary Beruházás-ösztönzési Program, a Széchenyi Vállalkozásfejlesztési Program, a Nemzeti Energiatakarékossági Program, illetve a Helyi Közúthálózat-fejlesztési program. A pályázati információkat a holnapi napilapokban lehet majd megtalálni, részleteket pedig a Gazdasági Minisztérium internetes honlapján találhatnak az érdeklődők. baranya Verseny helyett monopólium Az üzlet biznisze Budapest Pénzügyi manővert sejt az am- mónium-nitrát műtrágyára kivetett, majd gyorsan visszavont importvámpótlék hátterében a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége. Karsai József országgyűlési képviselő szerint ki kell vizsgálni, ki kezdeményezte a műtrá- gyaimportvám múlt év novemberében történt eltörlését, illetve ez év februári bevezetését, mivel szerinte az intézkedések hátterében ugyanaz az érdekeltségi kör állhat. A vámmentes időszak alatt beérkezett közel ötmilliárd forint értékű műtrágya vélhetően nagy biznisz volt valakik számára. ■ Budapest Fél év alatt 800 millió forintot költött az Informatikai és Hírközlési Minisztérium külső megbízásokra, és az ígéretek ellenére csupán egyetlen végrehajtási rendeletet alkotott - mondta Rogán Antal (Fidesz), az informatikai és hírközlési bizottság elnöke. A polgári kormány infomatikai kormánybiztosa 4 év alatt összesen 766 millió forint külső megbízással 35 rendeletet alkotott, és átfogó hírközlési törvényt terjesztett a parlament elé, emlékeztetett Rogán Antal. A politikus a jelenlegi szakminiszter nagyot- mondásai közé sorolta a 77 filléres intenetcsomagot. Mint mondta: a kormány azt ígérte, hogy ezt az otthoni internetfelhasználók 50 százaléka igénybe fogja venni, ehhez képest csupán kilenc százalékuk használja. A másik kifogásolt intézkedés a kábelcsomag, amit a tárca nem egyeztetett a szolgáltatókkal. A politikus szerint - amennyiben nem rendelnek a program mögé piaci forrást - néhány hónap alatt akár a háromszorosára is emelkedhet a csomag ára. FARKAS Kórházi perek Budapest A több műhibaper miatt egyre rosszabb üzlet felelősségbiztosítási szerződést kötni a biztosító- társaságoknak a kórházakkal. A horribilis kártérítési összegek tervezhetetlen és kiszámíthatatlan kockázatot rejtenek. Különösen a nőgyógyászokkal szemben indítanak a betegek, illetve a hozzátartozók kártérítési pereket. A jövő évtől új, kockázat- közösségen alapuló országos biztosítási rendszer veheti át a betegek jogos kárának megtérítését. EUROPRESS Egy jelölt Budapest Tisztújító gyűlést tart a hét végén a Magyar Demokrata Fórum. A kétnapos tanácskozáson várhatóan megerősítik tisztségében Dávid Ibolya pártelnököt, az egyetlen elnökjelöltet; a XVIII. országos gyűlés küldöttei az elnökség hét tagjáról is voksolnak. A tanácskozáson a Fideszt Pokomi Zoltán frakció- vezető-helyettes képviseli. ■ Jogszerű vizsgálat Budapest Az APEH felülvizsgálja a nagy összegű utazásokról történt adatszolgáltatással kapcsolatos gyakorlatot, és a megyei igazgatóságok részére megadja a szükséges instrukciókat a messzemenőkig törvényes és szakszerű eljáráshoz. Az APEH közleménye szerint az adatkérés önmagában nem törvény- ellenes: az adózás rendjéről szóló törvény lehetőséget ad a hivatalnak, hogy az egyes adózóktól a velük szerződéses kapcsolatban állt vagy álló más adó- zókról adatokat kérjen. ■ Gazdasági és Közlekedési Minisztérium A {laztesági és Köztektetei MatezlááiífM 20Ö3. felmmér 23 ipétjfáab l&Si tetet se» iaá, A pél/ázati Mhíwte iteálateftteái» réssé á jtó%ázéli tttrauiatő és í?*liéktefes; ezek egjaít S^íáírMsák » pé- iyfeMta* ezúkséft» tmzm tóttébatt. A päiyfeak áö*z«k (pályásai* feMtes, pályázati úimuteíó és «mllétts») rwégtal»«pi és tetőié» tők a Gazdaíságt te Kitaltéssd« Mínazlérium internete» haniftpjtei m «ámen, továbbá nyomtetetl formában 2003. februái 20401 lettemen* iesoo beszerezhetők a Magyar VáBalkozásteteszttei Khtoál, a Vállalkozói Kteponteteál, az Ertergs» Kés pont XM-rtel, a területi ke- tesáusdWrnt ás s£sai1u»marataáí as tpsrie-sluletek Országos Szteebse- ge jlPOSZ) ksjteWt ténteti ás «szakma» ipartestül«. lom«, az DDH-Mágyar és Karteke*teI«te*,te!Wrttei KJhtiwd és reg Kanal«» köpvisteteterÄ a kistérségi rnegb«tíSlakr<ál, vala- mwit a Hely* közútépítés! pályázás esőiében a megyei álíazm kezűik o- z*tó közhasznú társategateié. pályáitól teíháét »«fjéieéík « és Kőttetedétó ÍÁ«í*i« lapi«sft # Á Mirteztteum MhaMtrotteá altivá» é pályáz«* tetedataí * kötettemé Mk»w«űkbőé iiiják efe- á Széshlrtp Vtói*tfeaN«íl«^e*3fté8Í EVögrtwé ptíymMééB a Magyar VMMfiMiilNMtt KM,;- a SMM? Huég«f| frttyteatMál a te®» Ös»k é* a M mm WfaítertslejJé&tóéSíí KhM- o Memseé £i«rg»tóte»éto»ági Program jtótyázatawiii m Eísérfk K&pomKbfc;- a hétyí kézöt-éptte* páíyázáteáf m Wpűtóáitedte» te Ptemámé&m Igtófétőteg A pályázaté* nyteteeuk, a péíyMékai ra^*tftik&é$ kötéteftótsőg mm teliéi. A vtóMtozátóteféimém, a twh&áa^szl&raéai és az «wgiatatert- kúmép: é pitytosli jMMwáabaft «égte!««« sátettes« és ftefiifeifk Árt baiÉékbsft kitá«teéyké*rt Itól #• pjttaiw** a Q»dwá§l és Któtestetósé Míéistótey« pogtotámém wm wltsm A btetteöö M M térttel a példám kötetem« m. i M yipMÉtlíéŐésí é® Igaifa»i§ posteímére kÄ 1024 Budapest, Fér»y«s f*e*. a. 7-13, A Yátlaítozááte)tesjtéai, a #s u 2C03 fflémiws 1« a htójé k&áStepílétó péíyé- ratekal a piíyázaíi Whteásfeari rögaÉétték A «• Kőzlskeőés! Mi»»»«« állal »gtwteteazéii Äte- rftűkődé sz«‘»«Mtek mrtdén péfytoit teétt»ú értétót«ek pMyém- tok »nak A támogatátó te?« ktea«öte» éatóÉft a ílazdssági te Ktetteéáltó a páfyteaMk béadáaátt telüffástól és tedstmteji tett közzé, A Át!atezá*r*|tesítés»( a bsruhtótetetóéteétó te az #ft®fg*a!skar# pálytatektetó kapcaéttóte «nlornuk^öMtel a <Mzú* a^i te Köztaiaéétó ÉlteÉs»tei bivtlates kék 00 40 S3« S30 A kspe#<teatöá »«terréá&ékka! téitte (tőé m ttpűááltefiásí ét Koöfűíflébő« ípsgtóöáég alábbi #!»»; ^12 03 11 ItetiötökÄärtteHj 8-1600.. péftték« 8-13 tea közé« élte A M Önök rétetelkMisér«.: SMART Hungary Beruhazas-ösztÖnzesi Program pályázatai * V&rmufképm tertéiSzá«*. láteogaMsa SMA«T-20Ö3-1 * Regrenéte vMMm kőtpöteok Uékiiaaáméá SMART-20Ö3-2 * Kötéterw «arte^stetert támogotáaii SMÁfíT 2ÍD3.3 * üsgiäiSik« ki&stk&olö* éa íp»* psark* tteriőaéf* sztílgtótátÁsfciák fí^itealiésé SMAHT-2CKÁ4 “Ma « A rmtote is ;p«áci jaétó 4kiéti teíás»adte szsslgstoéwk ttóTiíjgattea SZVPi 2003<3 * Az «wópai: «rite® k&srtelmónyekr%ek vitóé megleWés »«kr»»^>8«fikias ektaite»!, «temíateé «köÄ iktelíésteel, fcseg»*« SZVP»f 0034 * A mteo, k» és »zéptefclfceztete. 1«*K#ter%"áégéi lámc^atteá 3»8 * A nvteo*. tea» é* közipYáialtezKMík. között báÁzalépttéa támogatja. * A mikro-, tea» te :fc&sép tellalkozások t-tezéf« mííTteégkáríjtóite ns«őazer bewzetéstesik te teűsítlatásának támogatása * A «lítete és te»^»ll»zááók Irtemetert I-# lámogatáM SZVF.2O03^ * A ka» éá közöp»Älk«tete tegíiö tenMttừeg»táá SZVF-tOOM Széchenyi Vállalkozásfejlesztési Program pályázatai * A itódblgözóipáAa« mvMM «tűkre- te ktetellafcistáaök. modé»?iíz*ö6jáí és téte»teé0tó«ji«szléaés »ttgátö tséniiáziste SZVF-20031 * A l«s- te kteáptellálkoteSók részére « kérszéró raptewte SIVF,2W3.2 « ÖnliMiárryzte te lí*ség«lésí siétemtepk ww#á« Whawtólteéiwfete wwgíaköteégtóne* rtersélétee j * A kteteágitéíS fccrs»n»lé*e, tenytetentesittá. | Ytesmteit «zsaték« PB gázzal «llaiöő tttepáilste j énergiteorteztea): történő ellátó« NEP>20034 « A távhéélálás sxoígálMö oldali NEP>M03»S \ * A megúplö teiergteörrásök téíháKáéiilstin* » Ä*i|;teb tekcKfnteyzatök te innegKiaxemé^ek »ámirá NEP»20034 * A megúíulö wi#rg»alci«á*e:k Wbasználisánte á bőteteé ÁMtazós p%teék »émtóá j * A tötezisftey Ws- és ktete¥»iWtozi»k K *■ F j«*sgé ««ergte tafcaréfcóssap %'l»sztése3inek támopiltea. valatent a lsrr»»lő tete#8fetsteteátesának a mérte»«, m tecrgiaköllteg 1 ráfordátete ostekwtt« éfdekébte NEP2t>O3-0 * ErMsrg i alak áré kossági bem ház ások tá-nogatÁsa f#« telaltezé pélyázőfe térném NEP2O03-f mii 1 / Nemzeti Energiatakarékossági Program pályázatai * Laiséwságs P»erpá«»gttea.rííte tármtgatás* tak«áégi p#|teőfc. teémérá NEF 2003-1 * LékiO«^í ®fi«ry»«n»»gttearííte térwsgaáét» teiitókszöí p%ázék számára NEf*<2©03>2 ■Éfec. Helyi Közúthálózat-feilesztési Program gtóá»