Nógrád Megyei Hírlap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-31 / 26. szám
2003. JANUÁR 31., PÉNTEK KÉK Nógrád Megyei Hírlap - 7. oldal TŰKOR Rács mögött az „illetékesek Hamis ötezer forintos illetékbélyegeket előállító és forgalmazó bűnözői csoport nyomára bukkantak a rendőrök. Eddig kilenc személyt hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hármat őrizetbe is vettek. A hatóság több száz, összesen több millió forint értékű bélyeget foglalt le Pécsett, információink szerint az okmányirodában. PÉCS A nem mindennapi hamisítási ügyben egyelőre csaknem teljes a hírzárlat. A Baranya Megyei Rendőrfőkapitányság mindössze egy szűkszavú közleményt adott ki, amelyből kiderül, hogy a pécsi jegyző feljelentése alapján rendelték el a nyomozást ismeretlen tettes ellen bélyeghamisítás alapos gyanúja miatt, miután a pécsi okmányirodában a gépjármű-átírásokhoz benyújtott kérelmeken hamis 5000 forintos bélyegek bukkantak fel. A rendőrség szerint kilenc gyanúsítottat hallgattak ki, közülük hármat őrizetbe vettek. A nyomozás eddigi adataiból az is kiderül, hogy a bélyegek felhasználása több pécsi, az átírások intézésével foglalkozó céghez köthető. A rendkívül jó minőségű hamisítványokat nyomdatechnikai úton állították elő. Több száz, több millió forint értékű bélyeget lefoglaltak. Úgy tudjuk, erre az okmányirodában került sor. A rendőrség a nyomozás érdekeire való hivatkozással nem hajlandó többet mondani az ügyről, így azt sem tudni, hogy a gyanúsítottak közül dolgozott-e valaki az okmányirodán. A pécsi okmányiroda vezetője szintén elzárkózott mindennemű nyilatkozattól, csakúgy, mint dr. Papp Judit, a város jegyzője. Információink szerint a rendőrség akcióját titokban végzett nyomozás előzhette meg, s így a hatóság már „biztosra” ment a házkutatás során. Feltehetően a tettesek nemcsak Pécsett, és nemcsak az okmányirodákban éltek vissza a hamisított bélyegekkel. Az sem kizárt, hogy egy országos bűnözőhálózat nyomára bukkantak a rendőrök. Azok az okmányirodák, illetve hivatalos szervek, amelyek illeték- bélyegek forgalmazásával foglalkoznak, a készpénzt helyettesítő bélyegekről szigorú számadást vezetnek. Ez azt jelenti, hogy minden egyes általuk megvásárolt bélyeget számon tartanak, így azt is, ha eladnak belőlük. Azonban annak ellenőrzésére már nincs mód, hogy a bélyegek forgalmazásával foglalkozó személy a nyilvántartott, avagy más, esetleg hamis ELÚSZHAT A BÉLYEG ÁRA Az általunk megkérdezett szakemberek szerint az, aki jóhiszeműen vásárolt hamisított bélyeget, nem tehető felelőssé azok felhasználásáért. Az kétséges, hogy ezek után kártalanítja-e valaki azt, akinek van még ilyen a birtokában, az azonban biztos, hogy felhasználni már nem lehet. Ezen felül azzal is számolhat a hamis bélyegek vétlen tulajdonosa, hogy „lebukáskor" a hatóság érdeklődni fog, hogyan kerültek a birtokába. bélyegcsomagból ad-e el. Utóbbi esetben hiány nem keletkezik, arra pedig szinte senki sem gondol, hogy az illetékbélyeg hamis is lehet, ezért akár hosszú időn át is folyhatott az eddig példa nélküli machináció. máté balazs Börtönből ment esküt tenni Lelkesen fogadták a csalással vádolt képviselőt Malinák (balról), fekete ruhában FOTÓ: BANCZIK RÓBERT Kunszentmiklós Mégsem a börtönben, hanem fegyőri őrizet mellett a kunszentmiklósi városházán tette le képviselői esküjét Malinák Árpád. A képviselők már megrendelték a buszt, ami a börtönbe szállította volna őket, ám az utolsó pillanatban kiderült: az előzetes letartóztatásban lévő politikus megy hozzájuk. A városatyát folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett csalással vádolják. Malinák a vád szerint a Kiskunsági Ifjúsági és Kulturális Egyesület elnökeként jogtalanul visszatartotta és felvette a polgári szolgálatos katonák illetményét. Az október 20-i választás előtt néhány nappal vették őrizetbe a rendőrök, majd letartóztatták. így tegnapig nem tudta letenni képviselői esküjét. Szinte az utolsó pillanatig úgy tudta mindenki, hogy a kunszentmiklósi képviselő-testület utazik be Kecskemétre, a Wéber Ede utcai börtönbe. A kecskeméti utazáshoz a buszt délután fél kettőre meg is rendelték. Végül Malinák Árpádot szállították el Kunszentmiklósra, ahol délután három órakor ünnepélyes körülmények között esküt tett. A jelenlévő képviselőtársak és a kunszentmiklósi polgárok kitörő lelkesedéssel fogadták Malinákot, aki esküje utáni beszédében könnyeivel küszködve hangoztatta ártatlanságát. Bődi Szabolcs polgár- mester dörgedelmes beszédben bírálta a sajtót. A ceremónia után az immár hivatalos esküt tett képviselőt visszaszállították Kecskemétre, a Mátyási utcai börtönbe. ■ ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-IG ÁLDOZAT. Meghalt az a nő, akit három és fél hónapja ápoltak a nyíregyházi kórházban, mert egykori élettársa októberben megpróbálta megfojtani. Az áldozatot október 14-én a mentők élesztették újra, majd válságos állapotban szállították kórházba. Az orvosok több mint száz napon át küzdöttek az életéért. Az elkövetőt a rendőrség még a bűncselekmény napján elfogta, azóta előzetes letartóztatásban Van. EUROPRESS HOLTTEST A PARTON. Egy középkorú férfi holttestére bukkantak szerda este Kőszegen a Gyöngyös-patak partján. Igazságügyi orvos szakértők vizsgálják, hogy mi okozta az 52 éves kőszegi férfi halálát. Az áldozat valószínűleg gyilkosság áldozata lett, a rendőrség emberölés alapos gyanúja miatt nyomozást indított az ügyben, europress REJTÉLYES HALÁL. Meghalt egy nő tegnap hajnalban Miskolcon. Testén zúzódásokat találtak, de a halál pontos oka egyelőre ismeretlen. Az asz- szonyhoz a férje hívott mentőautót, de mire az orvos megérkezett, a nő már halott volt. A holttesten friss zúzódások voltak, ezért az orvos értesítette a rendőrséget, europress ERŐSZAKOSKODÓ. A Buda pesti Rendőr-főkapitányság erőszakos közösülés gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen. Január 29-én fél kilenc körül Budapest XI. kerületében, az Etele úton egy férfi feltehetően fegyverrel megfenyegetett egy 16 éves lányt, és az Ormay Róbert utca bokros területére vitte. Ott megerőszakolta, és elvette kabátját, iratait. A grafikán látható férfi 30 év körüli, körülbelül 170 centiméter magas, sportos testalkatú, arca kerek, szeme barna. Pamutsapkát, fehér Nike márkájú cipőt, és fekete pufimellényt viselt. Aki tud valamit férfiról, hívja az ingyen hívható 06-80-555-111 Telefontanú-vonalat. europress KÉSSEL FENYEGETETT. Ki raboltak egy élelmiszerüzletet szerdán háromnegyed kilenckor Székesfehérváron, a Bátky Zsigmond utcában. Az ismeretlen férfi vásárlást színlelt, majd késsel kényszerítette az alkalmazottat a pénz átadására. Magához vette a zsákmányt, és elmenekült. A tettes 160-170 cm magas, átlagos testalkatú, 27 év körüli, barna szemű, szemöldöke sűrű. Aki tud valamit a rablóról, értesítse a Székes- fehérvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályát a 06-22-541- 600-as telefonszámon, europress Indul a DeMarco Hűségprogram! A salgótarjáni Star Áruház indulásától fogva kiemelten fontosnak tartotta és tartja a törzsvásárlói rendszer kiépítését, a vásárlók hűségét, s ennek elismeréseként vezeti most be a DeMarco Hűségrendszert. A részletekről Szabó Kinga, az áruház igazgatója tájékoztatott.- Hogyan lehet valaki a DeMarco Hűségprogram tagja? - adódott második kérdésünk.- Vajon miért előnyös belépni a DeMarco Hűségprogramba? - kérdeztük elsőként.- A DeMarco Hűségprogram lényegében egy pontrendszer, az összegyűjtött pontok azonban sokat érnek hűséges vásárlóink számára - mondotta Szabó Kinga. A hűségprogramot böngészve kitűnt, hogy minden befejezett 1.000 Ft-os vásárlás 50 hűségpontot jelent. Akciós termékek esetén pluszpontokkal ajándékozzák meg a vásárlót. Újdonság, hogy minden nap az első vevő +10 pontot kap. Ha születés- vagy névnapján vásárol a DeMamo Hűségprogram résztvevője, +10 ponttal növekszik pontjainak a száma. Ha havi vásárlása eléri a 100.000 Ft-ot, akkor ugyancsak +10 ponttal növelte vagyonát. A hűségprogram résztvevője folyamatosan naprakész információkat kap e-mailen, vagy postán új kollekciók érkezéséről, akciókról, divat- bemutatókról, vagy az áruházát érintő egyéb fontos eseményekről. DeMarco hűségkártya Sokat adunk a hűségéért!- Az áruházban közzétett Működési Szabályzat elolvasása és elfogadása után a DeMarco Hűségkártya- igénylőlapot és pluszpontért az Információkérő lapot kell kitölteniük kedves vásárlóinknak - mondja Szabó Kinga. - Az első vásárláskor a kitöltött lapokat át kell adniuk a pénztárosnak, s megkapják a DeMarco Hűségkártyát. Mint megtudtuk, a DeMarco Hűségkártya díjmentes. További vásárlások esetén mindösz- sze annyi a teendő, hogy fizetésnél a kártyát át kell nyújtani a pénztárosnak, aki azonnal feltölti rá a vásárlásért járó pontokat. A DeMarco Hűségprogramban összegyűjtött pontokat forintra válthatják, vagy a fizetendő forintértéket a pontokkal csökkenthetik. 1 pont T Ft-ot ér!- A DeMarco Hűségprogramot azért hozta létre az áruházunk csapata, hogy még kedvezőbb feltételekkel vásárolhassanak kedves vevőink - mondta végezetül az igazgató. - Jöjjenek, s igényeljenek kártyát már ma! PR-T.N.L. PÁRNARABLÓK. Szerdán éj szaka 23 óra körül ismeretlenek betörtek egy demecseri házba. Fegyverrel megfenyegették a szobában alvó idős asszonyokat, majd a kamrába zárták őket. A rablók kizárólag párnákat és egyéb ágyneműt vittek el. Az áldozatoknak nem esett bajuk. EUROPRESS FOSZTOGATÓK. Egy fiatalokból álló négytagú rablóbandát keresnek a budapesti rendőrök. A gyanúsítottak január 23-án délután a 19-es villamoson, a Szent Gellért tér és Döbrentei tér között késsel megfenyegettek egy fiút, és elvették tőle mobiltelefonját. Kiderült, hogy a fiatalok több hasonló bűn- cselekményt követtek el. Módszerük a következő: az egyik bandatag - egy lány - odamegy az áldozathoz és a pontos idő felől érdeklődik, miközben felméri, milyen értékek lehetnek az illetőnél, europress