Nógrád Megyei Hírlap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-22 / 18. szám

2003. JANUÁR 22., SZERDA SPORT TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal Schumacher: kellemetlen szezonkezdet Forma-1 - A világbajnok a gumifalban töltötte első idei munkanapjának egy részét ÖÉ»#; Kisebb balesettel kezdte az évet a Ferrari ötszörös Forma-1-es világ­bajnok pilótája, Michael Schumacher, a német klasszis a barcelonai teszt nyitányaként kicsúszott az aszfaltról és a pálya szélén elhelyezett gumiabroncsoknak ütközött. A 34 éves autóversenyző sértetlenül úsz­ta meg az esetet, majd az összetört hátsó szárny cseréje után folytatta a gyakorlást. Az idősebbik Schumacher október vége óta szabadságát töltötte, a keddi volt az első hivatalos „munkanapja” 2003-ban. Mandula Petra párosban elődöntős Tenisz - Tizenkét év után játszhat párosban újra magyar játékos a fináléért Másodikként, óriási meglepetésre WayneFeneim jutott a legjobb négy közé a férfiaknál az ausztrál nyílt teniszbajnoksá­gon, miután két nagyon szoros és egy sima szettben legyőzte a 4. helyen kiemelt spa­nyol Juan Carlos Ferrerót. A dél-afrikai játé­kos 11 év után került újra Grand Slam-torna elődöntőjébe. A nap szenzációját Mandula Petra szol­gáltatta, aki a svájci Emanuelle Gagliardi oldalán bekerült a négy közé, miután két játszmában legyőzték az ötödik helyen ki­emelt Daniela Hantuchova, Meghann Shaughnessy szlovák, amerikai duót. A magyarok közül utoljára Temesvári And­rea játszott elődöntőt párosban Grand Slam-tornán, 1990-ben, szintén Mel- bourne-ben. Egyesben az amerikai Venus Williams, a belga Justine Henin-Hardenne, s a szintén amerikai Andre Agassi könnyedén jutott to­vább, utóbbihoz csatlakozott később Ferreira. A juniorok mezőnyében Németh Virág egyesben simán nyert, párosban viszont ve­reséget szenvedett a nyitó fordulóban. Szatmáry Adrián a jugoszláv Karolj Fodor ol­dalán, mint az előző nap egyesben is, már az első körben búcsúzott. Phil Jackson kétszázadik sikerét ünnepelte Kosárlabda, NBA - Jordan 25 pontja, negatív rekord New Yorkban A legendás Michael Jordan 25 ponttal vezette a Washington Wizards együttesét győzelemre a Denver Nuggets ellen az észak­amerikai profi kosárlabda-bajnokság legutóbbi játéknapján. New Yorkban a Knicks és a vendég Miami Heat NBA-rekordot ért el azzal, hogy közösen mindössze 57j>ontig jutottak az első két ne­gyedben: a mérkőzés felénél 27-30 volt az állás. A Detroitban 28 pontot szerző indianai Reggie Miller lett a 18. játékos a liga történe­tében, aki átlépte a 23 ezer pontos határt. Philadelphiában ismét a bostoniak szuperkettőse, Paul Pierce és a szeptemberben Budapesten járt Antoine Walker jeleskedett: össze­sen 73-at dobtak a 76ersnek a Celtics 100 pontjából. Phil Jackson ve­zetőedző 286. találkozóján a 200. győzelmének örülhetett a címvé­dő Los Angeles Lakers kispadján. Shaquille O'Neal 32, Kobe Bryant pedig 26 ponttal „kedveskedett” a Chicago Bulls-szal hat bajnoki cí­met besöprő mesternek a Clippers elleni házi rangadón. Eredmények: Washington Wizards - Denver Nuggets 89-74, New York Knicks - Miami Heat 72-65, Philadelphia 76ers - Boston Celtics 99-100, Los Angeles Lakers - Los Angeles Clippers 96-92, Atlanta Hawks - Chicago Bulls 102-115, Detroit Pistons - Indiana Pacers 88- 78, New Orleans Hornets - Phoenix Suns 114-102, Golden State Warriors - Sacramento Kings 80-102, Memphis Grizzlies - Portland TrailBlazers 87-99, Minnesota Timberwolves - Toronto Raptors 89- 81, San Antonio Spurs - Houston Rockets 87-82, Utah Jazz - New Jersey Nets 106 - 103 (hosszabbítás után). Ezúttal nem „csúszott” át Sí - Alberto Tómba útlevelet hamisított Meghamisította útlevelét, s így próbált átjutni a repülőtéri ellen­őrzésen Alberto Tómba, minden idők egyik legeredményesebb és legnépszerűbb alpesi síelője. Miután lebukott, a már visz- szavonult sportoló bevallotta a rendőröknek: csak az utazás előtt néhány órával vette észre, hogy az okmány lejárt, s mivel mindenképpen el szeretett vol­na indulni a seychelles-szigeteki vakációra, saját kezűleg próbál­ta meg „érvényesíteni” azt. A hatóság okirat-hamisításért feljelentette az egykori klasszist, aki szabadlábon várja az ügy folytatását. A 37 éves sztár 1998- ban hagyta abba a versenyzést, pályafutása során többek között három olimpiai és két világbaj­noki aranyérmet, valamint fél­száz Világkupa-viadalt nyert. Edzőcsere Barcelonában? Labdarúgás - Van Gaal helyett Schuster a legesélyesebb a kispadra Jól értesült helyi források szerint elképzelhető, hogy na­pokon belül távozik Louis van Gaal, az FC Barcelona labdarú­gócsapatának edzője, s helyét a német Bemd Schuster foglal­ja el. A katalán elitklub egyik, ma­gát megnevezni nem kívánó ve­zetője azt mondta, hogy Joan Gaspart elnök válaszút elé ke­rült: vagy meneszti a holland trénert, vagy mindkettőjüknek távozni kell. A spanyol sajtó úgy tudja, hogy legnagyobb eséllyel Schuster, a jelenleg másodosztá­lyú Jerez szakvezetője pályázik a posztra, de szóba került az olasz Alberto Zaccheroni és a ju­goszláv Radomir Antic neve is. A 23 esztendővel ezelőtt Eu- rópa-bajnok futballista játékos­ként 1988-ban botrányos körül­mények között vált meg a kata­lán egyesülettől, miután csapat- kapitány létére egy évig nem lé­pett pályára, de a 2000/2001-es szezonban tanácsadóként már újra szerepet vállalt a klubnál. Az FC Barcelona, miután szombaton hazai pályán 4-2-re kapott ki az FC Valenciától, 18 forduló után a 10. a tabellán, 17 ponttal lemaradva az éllovas Real Sociedadtól és 14-gyel az ősi rivális Real Madridtól. Országot nem, klubot azonban vált Omar Gabriel Battistuta (balra), az olasz élvonalbeli AS Roma csatára. A 34 esztendős argentin válogatott a szezon végén cseréli le a fővárosiak mezét az Internazionale kék-fekete csíkos szerelésére, amelyet tegnap Gianchito Facchetti klubelnökkel közösen mutatott be a médiának fotói epa I ___^_________________________________________I M adrid főpolgármestere, Alvarez del Manzano érthetően örült spanyol bizottság döntésének ___________________________________________________________________________________________FOTÓIEPA Madrid is kandidál 2012-re Eldőlt, hogy Spanyolor­szágból Madrid száll ver­senybe a 2012-es nyári já­tékok rendezési jogáért. Erről az olimpiai bizottság 260 tagja kedden döntött. A fővárosra 157-en sza­vaztak, míg „ellenfele”, Sevilla 103 voksot kapott. Eddig Budapest, Pá­rizs, New York, Toronto, Rio de Janeiro, Moszkva, Isztambul, az indiai Hyderabad és egy német város jelezte rendezési szándékát, de további ér­deklődőkre lehet számíta­ni. A hivatalos kandidálás határideje: július 15. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2005-ben jelöli ki a helyszínt. Április közepén lesz a csúcsmeccs Ökölvívás - Vitalij Klicsko Las Vegasban lép ringbe Lennox Lewis ellen Vitalij Klicsko, a WBA interkontinentális övének birtokosa Kijevben bejelentette, hogy végleg el­dőlt, mikor mérkőzik meg a WBC nehézsúlyú vi­lágbajnokával, Lennox Lewisszal. Az óriási érdek­lődéssel várt összecsapásra április 12-én Las Vegasban kerül sor. A brit ökölvívó, aki szeptember elején mondott le az IBF világbajnoki címéről, eddigi 43 találkozó­ján kétszer szenvedett vereséget, míg a hamburgi Universum Box Promotionben - Erdei Zsolt klub­jában - szereplő ukrán bokszoló 32 profi mérkőzé­séből csak egyet veszített el. Ha Vitalij legyőzi Lewist, akkor ő léphet kötelek kö­zé az amerikai Mike Tyson ellen, ellenkező esetben pedig öccse, Vlagyimir várna az egykori botrányhősre. Hegyi tragédiák: hét halott Kanadában Heten meghaltak, miután'a Sziklás-hegység kanadai ré­szén lavina sodort el egy hob­bisportolókból álló sífutócso­portot. A tragédia a Calgarytól 200 kilométerre nyugatra fek­vő Revelstoke közelében tör­tént. Az áldozatok közül né­gyen kanadaiak, hárman ame­rikaiak. Társaik - akik még időben ki­ásták magukat a hótömeg alól - életben maradtak, s kisebb sérü­lésekkel úszták meg a tragikus esetet. * * * A hegyi mentők megtalálták annak az orosz alpinistának a holttestét, aki egy hónapja tűnt el, miközben megpróbált feljut­ni az 5642 méter magas Elbrusz csúcsára a Kaukázusban. A tragédia napján a 29 éves Grigorij Aljehin azt üzente társa­inak, hogy nagyon rosszul érzi magát és megpróbál visszatérni a táborba, de próbálkozását már nem kísérte szerencse. A hegy­mászó halálát az első vizsgála­tok szerint kihűlés okozta.

Next

/
Thumbnails
Contents