Nógrád Megyei Hírlap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-21 / 17. szám

2003. JANUÁR 21., KEDD Nógrád Megyei Hírlap - 12. oldal „Ideológiák helyett konkrét tenni akarás" - a Gabora-gálák örökös mottója igaz volt az ez évi, immár tizenkettedik salgótarjáni jótékony- sági öregfiúk teremfocitomára is, amelyet ismét a gyermekek, ezúttal a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolába járók sportolási feltételeinek ja­vításáért hívott össze Gabora János. Az egynapos, ám annál esemény- dúsabb rendezvényen a kapáért küzdő nyolc csapat mellett megcsillog­tatta tudását a Parlament-válogatott, valamint az olimpiai és világbaj­nokokból álló együttes is, felejthetetlenné téve a torna legnagyobb tá­mogatóinak, a nézőknek január első hétvégéjét. S hogy mit is ér valójában a Gabora-gála? Nos, 2003-ban a Rákóczi- sulinak 2 175 000 forintot! KIEMELT TÁMOGATÓK Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium, Háromkő Takarékszövet­kezet, Nógrád Megye Közgyűlése, Nógrád Volán Rt., Salgótarján Me­gyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala. Zsinórban harmadszor nyerte meg a Gabora-gálát a Ferencváros együttese Jánosi György sportminiszter (balra) Puszta Béla polgármester és Gabora János társaságában „Nagy hatalmúak” a parketten: bemutatózott a Parlament válogatottja is IH N MIT A sportereklye-árverésen Kovács István (jobbról a második) válogatott meze százezer forintot ért A döntőért vívott harcban a sárga mezes Dunaszerdahely és az SBTC is elbukott FOTÓK] GÓCS ÉVA FŐTÁMOGATÓK Amstel Beer, Bau-Union Sörgyárak Rt., Cered Mezőgazdasági Szö­vetkezet, Egri Nyomda Kft., Gáspár Győző, Hungarotel Rt., Karancs Szálloda, Kulacs Szálloda és Étterem, MOB Ép Tec Bt., Nógrád Megyei Hírlap, Nógrádprint Kft., Nor-Szil Kft., Ondrék és Társa Kft., Palócbrot Rt., Pfleiderer Üveggyapot Rt., Salgótransz Kft., Salgótarján és Kör­nyéke Vízmű Kft., Securicor Hungary, Seprényi Bt., Sinia Bútorgyár­tó Kft., St. Glass Öblösüveggyártó és Forgalmazó Rt., Tarjánhő Kft., Tartós Kft., Tavaszi Tamás, Triblex Kft., Volán Egyesülés, Volán Plusz Bt., Westel Salgótarján, Ziccer Sport Győr, Salgó Sped Fuvarozó és Lo­gisztikai Kft. „Értem én, kisasszony, de hogy magyarázom meg a feleségemnek?” - kérdheti Nyíl A Gabora Team zöld-fehér meze a nap folyamán három csapatot is kiszolgált Más pályákról ismerjük őket: az olimpiai és világbajnokok csapata TÁMOGATÓK Áfész Salgótarján, Arany Tamás, Varga Gábor, Tóth Vencel, Arizóna Sport, ÁSZ Kolbász, Berki Martin, Botos Attila, Buborék Bár, B-Vill Kft., CD és Könyvcentrum, Coral Bt., Deed Sport St., dr. Barrak Ahmed, Drogéria Markt, Dynamic 2001 Bt., Edzőközpont Tata, Elektromark, Fa-Héj Kft., Fehér Arany Ékszerüzlet, Rádió Focus FM 100,4, Fodor Cs. Péter, Földi Gyula, Frisco Sport, Generali Providencia, Gertin Kft., Gordos Zoltán virágkereskedő, Gorkij Söröző, Görcsi Gyula, GYIVI, Gyöngyösi Öregfiúk, Herczeg János, HEXA Kft.,_HHT Ital Nagyker, Hungária Biztosító Rt., Fény­újság Kft., Andó Ákos - Jakab Gábor, Bartus István Kft., Euro Ex- Bau Kft., Fila Márkabolt, Infoker Kft., JavKar, JET Benzinkút, Jupafon, Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Középiskola, KGR Bt., KKSZ, Kökény Ildikó, Krizsán József, Kun Zoltán, Létesítmény és Sport Kht., Lookács Kerékpár Szalon, Magyargéc 2000 Kft., Már­kus és Tsa Kft., Mocsányi Iván, MÓL Rt., Niki Bt., Nógrád Megyei Sportigazgatóság, Ocskay János, Oláh János, OTP Ingatlan Rt., Öblös ABC, Pancho Snack Palacsintázó, Pászti István, Pennax Bt., Platán Étterem, Ponyi Zsolt, Presto Ladi Kft., Prezent Text Bt., Rácz István, rákóczis diákok szülei, rákóczis tanárok, Rallye Au­tósbolt, Ring Árnyékolástechnika, Médiamix Kiadó, Mini-Trade, Sági Simon, SPAR Üzlet - Salgótarján Budapesti út, Svejk Söröző, Szent Benedek Patika, Tordasport, Új Műhely, Újhelyiné Csincsik Orsolya, Üveggyapot Rt., Varga Exkluzív Ajándék- és Borszaküz­let, Varga László-M. Kft., Vásártéri ABC, VGÜ, VST„ Nyerges- Bacsa Kft., Silver Ballon Dekor Stúdió, Szuperinfó Salgótarján. Világbajnokok egymás közt: a salgótarjáni Botos László, illetve Kovács Kokó István Az újpestiek másodszor játszhattak finálét, ám ezúttal sem sikerült a győzelem nekik

Next

/
Thumbnails
Contents