Nógrád Megyei Hírlap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-16 / 13. szám

2003. JANUÁR 16., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal Nógrád Megyei Hírlap Baráthi Ottó jegyzete Gyakran a kevesebb is több lehet —jigem már-már megindít L oktatásügyünk következe- L Jtessége. Szinte évről évre kirukkolnak valami meglepő­vel: reformmal, \ reformértékű törvénymódosítással - az ok­tatáshatékonyság javítása je­gyében. Nekem már ez az utóbbi is hülyén hangzik. Mert mit jelent a ráfordítás­egységre jutó eredmény (mert ez a hatékonyság) az oktatás­ban? Miért nem csak a köve­telményrendszerrel, a tanulók tudásszintjével, a pedagógu­sok fizetésével és közérzetével, a szülők bevonásával kapcso­latban tűzünk ki célokat? Nem egyszerűbb és érthetőbb lenne? No, de azért az új kormány­zat gyorsasága így is figyelem­re és elismerésre méltó, máris módosítani kívánja a közokta­tási törvényt. Még akkor is, ha ezzel a lépésével máris borzol­ja szülők és pedagógusok ide­geit, megosztja az iskolai kö­zösségeket is. Mármint azzal, hogy a tervezet szerint az alsó tagozatos diákok hét végére és iskolai szünetekre nem kap­hatnának írásbeli feladatot, valamint, hogy teljesítménytől függetlenül a negyedik osztály végéig nem lehetne a tanulót megbuktatni. Nos, nem csodálom, hogy megosztja a szakmát ez a tör­vénymódosítási javaslat, jó­szerivel még engem, kívülállót egymagámban is megoszt, de legalábbis ambivalens érzé­sekkel tölt el, úgy első blikkre. Mert szó van itt a gyermekek terheinek csökkentéséről, a követelményszint mérséklésé­ről, de most nincs szó arról, amit pedig eddig mindig han­goztattak, jelesül, hogy tanu­lóink tudásszintje messze el­marad a nemzetközi átlagtól, hogy 31 OECD ország között az alkalmazott tesztek szerint a 23. helyen állunk! Jó, hogy­ha 15 éveseink olvasni tud­nak, mert olvasás közben ér­telmezni esetleg már nem is mindig tudják az olvasott szö­veget... Arról meg már nem is aka­rok itt szólni, hogy van még a javaslatban egy nagy csavar, nevezetesen, hogy a negyedik osztályig bezárólag csak a ta­nítók taníthatnának, a szak­tanárok nem, mint tehették azt eleddig. Ugyanakkor az 5. és 6. osztályokban az órák fe­lét még mindig a tanítóknak kellene megtartaniuk. Ezzel azért nem foglalkozom bőveb­ben, mert itt határozott a véle­ményem: mindez - ha bevezet­nék - strukturális foglalkozta­tási feszültségeket indukálna (vagy fokozná azokat): tanító­hiányt és tanárfelesleget, utóbbiaknál elhelyezkedési gondokat okozna... Visszatérek az előző kérdés­re: hogyan lehet, lehet-e a ke­vesebb több? Hogyan lehet ki­sebb követelmények mellett jobb eredményt elérni? Nem abszurd ez? Vannak kételye­im, mégis azt mondom: lehet! Ugyanis ne feledjük, az alsó tagozatról, a kicsikről van szó, ahol az érettségbeli kü­lönbségek jelentősek, s ezek különböztetik meg őket. Az érettségbeli különbségek pe­dig, ahogy nőnek a gyerekek, könnyen eltűnhetnek. Ha te­hát a terhek csökkentésével, bukás, megbélyegzés nélkül - korrepetálással, felzárkózta­tással - lehetőséget adunk a lemaradóknak, akkor a kí­vánt esélyegyenlőség irányába lépünk egyet. így lehet a keve­sebb több! N e terheljük feleslegesen túl kisiskolásainkat! Drill és stressz nélküli di­ákokat lehet csak komoly kö­vetelmények elé állítani, belő­lük lehet csak terhelhető, telje­sítményorientált, versenyké­pes fiatal felnőttet nevelni! Törvényes a Karancs-árverés Salgótarján-Balassagyarmat Újabb fordulat a Karancs Szálló ügyé­ben: a Nógrád Megyei Bíróság felülbí­rálva a Salgótarjáni Városi Bíróság ta­valy októberi, a múlt nyári árverés eredményét megsemmisítő döntését, a vevőknek adott igazat. Ennek megfele­lően a jogerős ítélet kimondja, hogy a hotel a teljes vételár kifizetése után szabályosan kerülhet a budapesti szék­helyű Rico Casa Kft. birtokába - mint ismert, a cég az árverési előleget tavaly augusztusban már kifizette. Az ügyben érintett felek a hivatalos bírósági érte­sítés kézhezvételéig nem kívántak nyi­latkozni.- Törvényes volt a salgótarjáni Karancs Szálló árverése a Nógrád Megyei Bíróság jogerős döntése szerint - mondta el Barsi József, a megyei bíróság szóvivője. A Ma­gyar Távirati Iroda közlése szerint a megyei bíróság a napokban meghozott döntésével megváltoztatta a Salgótarjáni Városi Bíró­ság október végén kihirdetett végzését. A jogerős döntéssel lezárult a salgótarjáni belvárosi szálloda árverési ügye, a hotel a vételár teljes kifizetését követően a buda­pesti székhelyű Rico Casa Kft. tulajdonába kerülhet! A kft. 2002 augusztusában egye­düli licitálóként fizette ki az árverési előle­get'. A hétemeletes Karancs Szálló akkor már hat éve állt árverezés alatt illetéktarto­zás miatt. Az adós tulajdonos és a hotel bérlői sza­bálytalannak tartották az árverést, emiatt bí­rósághoz fordultak. A Salgótarjáni Városi Bíróság október 30-án helyt adott a kifogá­soknak és megsemmisítette az árverést. Az elsőfokú végzés ellen fellebbezést nyújtott be a Nógrád Megyei Illetékhivatal és az ügyben érintett végrehajtó. A másod­fokon eljárt Nógrád Megyei Bíróság úgy ítélte meg, hogy az árverési jegyzőkönyv tartalmazta a szükséges adatokat. A bíró­ság nem találta törvénysértőnek, hogy a jegyzőkönyvet kézzel írták és azt sem, hogy a hirdetményben a végrehajtó üres állapotúnak tüntette fel az ingatlant, mi­közben az egész szállodát bérbeadás útján hasznosítják. A megyei bíróság indoklása szerint erre vonatkozó adatot csak lakóingatlan esetén kell feltüntetni. Az ügyben érintettek még nem kaptak írásos értesítést a jogerős dön­tésről. Az érintettek kivárnak Lapunk megkereste az ügyben érintett feleket: dr. Szénási Zsuzsa, a tulajdo­nos és a hotel bérlőinek jogi képviselő­je, valamint Molnár Arnold, a Rico Casa Kft. ügyvezetője hivatalos formában még egyaránt nem értesültek a bírósági döntésről. Az ügyvédnő közölte, hogy csak ügyfelei további álláspontjának is­meretében kíván nyilatkozni. Molnár Ar­nold lapunknak szintén azt fejtette ki, hogy csak a hivatalos értesítés kézhez­vétele után áll majd rendelkezésünkre. ZOMÁNCVARÁZS. Tegnap tartották Bátonyterenyén, az Ady Endre Művelődési Központban Balogh Er­zsébet festőművész (a képen balra) „A tűzzománc varázsa” című kiállításának megnyitóját. A tárlatot L. Prestis Lujza nyitotta meg, az Erkel Ferenc Művészeti Iskola tanulói közreműködésével. ______fotó; rigó S zépül a Százszorszép Szátok A múlt év októberében kezdő­dött a szátoki Százszorszép Álta­lános Iskola és Diákotthon átala­kítása, felújítása. A volt diákott­hon földszintjén két lakásott­hont alakítanak ki a gyermekvé­delmi gondoskodásra szoruló gyerekeknek, a kollégium épüle­tét pedig felújítják. Babicz Ist­ván, az intézmény igazgatója ér­deklődésünkre elmondta, hogy nagyrészt az általuk elnyert pá­lyázati támogatásokból valósít­ják meg a terveket: minisztériu­mi pályázaton 16 milliót, a me­gyei területfejlesztési tanácstól 14 milliót nyertek, s a fenntartó megyei önkormányzat is hozzá­járul a munkálatok elvégzésé­hez. A kivitelezési költségek ösz- szege 34 millió forint, ezen kívül a berendezések még mintegy 5-6 millióba kerülnek. Várhatóan a tervezett határidőnél előbb, ja­nuár végén vagy február elején fejezik be a munkálatokat. ■ Tea jár a szabadban dolgozóknak Miniszteri rendelet írja elő a védőital és a melegedőhely biztosítását A kemény télben vajon hány embernek jut eszébe, amikor a hótól eltakarított járdán lépked, hogy milyen körülmények kö­zött dolgoztak azok, akiknek a járható utat köszönhetik? Ami­kor mínusz 10-20 fok között ingadozott a hőmérő higanyszála, s mindenki azon volt, hogy minél előbb fűtött helyiségbe jus­son: az utcákon ugyanakkor a közmunkások a havat lapátol­ták, szórták a járdát, hogy megkönnyítsék a közlekedést. NMH-Információ Mégis akadtak olyanok, akik­nek eszébe jutott: ilyenkor va­jon ezek az emberek kapnak-e forró teát, biztosítják-e számuk­ra a melegedőhelyiséget? S talán azt is kevesen tudják, hogy tör­vény is szabályozza, milyen fel­tételekkel lehet télen a szabad­ban munkát végeztetni. A hatá­lyos jogszabályok egyebek mel­lett kimondják: ha a hőmérsék­let szabadtéri munkahelyen a plusz 4 fokot, zártterű munka­helyen a plusz 10 fokot nem ha­ladja meg, a munkavállalók ré­szére „plusz 50 fokos” teát kell biztosítani cukorral, illetve meg­felelő édesítőszerrel. A rendelet pontosan szabályozza a teafÓ- zéssel, kiszolgálással kapcsola­tos közegészségügyi előírásokat is. Bátonyterenyén jelenleg 195 főt foglalkoztat az önkormány­zat, akik nemcsak a városban, hanem a környező települése­ken is dolgoznak. Sándor Péter­től, a közmunkások irányítójá­tól megtudtuk, hogy jelenleg nem tudják biztosítani sem a forró teát, sem a melegedőhelyi­séget számukra. Mint mondta, mindez idáig nem találták meg azt a biztonságos módot, hogy eleget tudjanak tenni a köz­egészségügyi előírásoknak. Fo­lyamatosan keresik a lehetősé­get, úgy néz ki, talán a jövő hét­re megoldódik ez a gond. Sán­dor Péter kiemelte azt is, hogy ugyancsak problémás a melege- dési lehetőség is, mert „ezeket az embereket mindenhonnan kizavarják”. Ennek áthidalására 2 mobil lakókocsit vásárolnak. Balassagyarmaton a Foglal­koztatási Kht.-nál jelenleg 80 ember dolgozik, közülük ötve- nen dolgoznak szabad terüle­ten, a többiek intézményeknél vannak elhelyezve - tudtuk meg Zoltánná Járja Orsolyától, a közhasznú társaság munkatár­sától. Forró teát kapnak cukor­ral, s a hidegtől függően csök­kentett munkaidőben dolgoz­nak. Pásztón is gondoskodnak a vonatkozó rendelet betartásá­ról: az intézmények konyháján főzik a teát a szabadban dolgo­zók részére, s biztosítják szá­mukra a melegedőhelyiséget is. Salgótarjánban a Foglalkoz­tatási Kht. a téli időszakban nem alkalmazott közmunkáso­kat. Január 15-én kezdett 15 közmunkás, akik a Városgazdál­kodási és Üzemeltetési Kft. szakmai irányítása alatt dolgoz­nak. Bodnár Benedek ügyvezető igazgató elmondta, hogy a város több pontján vannak melegedő­helyek, ahol biztosítják a telep­helyrendszerű szociális ellátást. Mint mondta, kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy biztosítsák a teafőzési lehetőséget, akár na­ponta többször is, ha szükséges. Azoknak a munkavállalóknak, akik messzebb dolgoznak, ter­moszokban adják ki a forró teát. A belső telephelyen a szállítók, szakipari dolgozók télen teát, nyáron szódát kapnak „védő­italként”', sőt esetükben a meg­felelő téli lábbeliről is gondosko­dik a munkáltató. Szécsényben jelenleg 13 főt foglalkoztat közmunkásként az önkormányzat. Bartusné dr. Se­bestyén Erzsébet jegyző elmond­ta, hogy a polgármesteri hivata­lon belül a gondokságon van ki­jelölve számukra a melegedő­hely, ahol a forró teát is biztosít­ják számukra. HEGEDŰS ERZSÉBET Röviden FELÚJÍTÁS, ALAPÍTÁS. Bátonyterenyén január 16-án 15 órakor rendkívüli ülést tart az önkor­mányzat képviselő-testülete az Ady Endre Műve­lődési Központban. A képviselők megtárgyalják a volt munkaügyi kirendeltség épületének felújítási javaslatát, valamint előterjesztést hallgatnak meg Gazdaságfejlesztési Kft. alapítására. CIKLUSTERV KÉSZÜLT. Karancsalján az önkor­mányzat legutóbbi testületi ülésén kidolgozta 2006-ig szóló ciklustervét. Idén a Napfény óvoda nyílászáróinak cseréjét, illetve a Kossuth út felújí­tását szeretnék megvalósítani pályázati pénzből. Ezen kívül saját erőből vízelnyelő rácsokat helyez­nének el a meredekebb utak végén. Terveik között további fontos beruházások, így a járda kialakítása és a helyi kultúrotthon felújítása, valamint az ön- kormányzat belső átalakítása szerepelnek. KIÁLLÍTÁS. Január 16-án, csütörtökön 16 órakor nyílik meg Pásztón, a városi könyvtárban a Gelen­csér János festőművész rajzait bemutató kiállítás, melyet Laczkó Pál író, kritikus nyit meg. Gelen­csér János festőművész, népzenész a Muzsla nép­táncegyüttes kísérőzenekarának tagja. A kiállítás február 10-éig tekinthető meg a könyvtár kiállító- termében. ÁTADÁS. A galgagutai művelődési házban tartják január 21-én 10 órakor a Galgaguta, Legénd, Nógrádsáp, Becske községek közös szennyvízháló­zatának átadási ünnepségét. Az esemény díszvendé­ge Pál Tibor, a Belügyminisztérium államtitkára lesz. MEGEMLÉKEZÉS. Bátonyterenyén, a Fáy And­rás Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban a napokban immáron harmadik alkalommal emlé­keztek meg a tragikus sorsú II. magyar hadsereg pusztulásáról. A diákok ünnepi műsort adtak, az emlékfalra faliújságot készítettek, amelynél Csank Csaba igazgató és a diákönkormányzat képviselői meggyújtották a kegyelet lángjait. ____________■ T etten ért fatolvajok A falopás egész évben szezonját éli, a fűtési időszakban azonban megszaporodnak az ilyen esetek. A rendőrség és az erdészek a közelmúltban újabb két esettel kellett foglalkozzanak: az erdő­járók Karancskesziben és Mizserfán érték tetten a tolvajokat. ___ NMH-Információ- Jelenleg két falopásos ügyön dolgozunk - mondta el Halász Ferenc őrnagy, a salgótar­jáni kapitányság közrendvédel­mi osztályának vezetője -, nem­rég három egyházasgergei gya­núsított karancskeszi erdőből lopta a fát. Az elkövetők teher­autóval és motorfűrésszel „dol­goztak”, azonban a helyi körzeti megbízott tetten érte őket. Január 14-én a mizserfai erdőbirtokossági csoport veze­tője ugyancsak fatolvajokat ért tetten. Értesítette a körzeti megbízottat, mivel egymaga a tetteseket . nem tudta feltartóz- j tatni. - Az egyelőre is­meretlen elkövetők hátrahagyták a teher­autókat és a fát, tehát nagy valószínűséggel rö­vid időn belül elkapjuk őket - hangsúlyozta Boga László hadnagy, a salgó­tarjáni kapitányság körzeti meg­bízotti alosztályának vezetője.- A tolvajok hatalmas károkat okoznak; mind a szegények, *ENDORS£g akik naponta kiskocsikon, bicik­lin lopják el az aznapi tüzelőt, mind pedig a motorfűrésszel, ra­kodógépekkel és szállítóeszkö­zökkel felszerelt „profik”, akik már nem saját részre, ha­nem értékesítés céljából > lopják a fát - hangsú- [ lyozta Kaszás Ottó rendőrségi szóvivő. ~1. Fontos tudni: a ki- í dőlt fa elhozása is lo- ■ pásnak minősül. - Az élő élő vagy kiszáradt, ki­dőlt fa szintén az adott te­rület tulajdonosáé, éppen ezért mindenfajta faanyag elhozatala csak a tulajdonos en­gedélyével lehetséges - tette hozzá Baga László.

Next

/
Thumbnails
Contents