Nógrád Megyei Hírlap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-12 / 213. szám

2002. SZEPTEMBER 10., KEDD MEGYEI KÖRKÉP 3. OLDAL PALYAZAT „Salgótarján Jövőjéért” Közalapítvány támogatásának elnyerésére „Salgótarján Jövőjéért" Közalapítvány pályázatot hirdet a kiemelkedő tanulmányi eredményeket elérő és szociálisan hátrányos helyzetű hallgatók támogatására a „Salgótarján Jövőjéért” ösztöndíjra: Pályázhatnak, akik:- salgótarjáni állandó lakhellyel rendelkeznek, vagy salgótarjáni középiskolában érettségiztek,- második, vagy e fölötti évfolyamon nappali tagozatos hallgatók, év végi tanulmányi eredménye elérte, vagy meghaladta a 4,2-t,- havi jövedelme, vagy családjukban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a havi nettó 30 ezer forintot. A pályázat benyújtásának határideje: 2002. október 11. A pályázatot a hallgató zárt borítékban, a kuratórium elnökének címezve, a Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Irodához nyújthatja be. Az ösztöndíj időtartama: 10 hónap. Az ösztöndíj folyósításának kezdete: 2002. szeptember 1. Az ösztöndíjassal a kuratórium elnöke szerződést köt. A támogatás megvonható attól, aki tanulmányait megszakítja. A pályázati döntésről történő értesítés várható ideje: 2002. november 30. A pályázati kiírás és az adatlap a Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Irodáján szerezhető be, illetve letölthető a www.salgotarjan.hu/palyazatok honlapról. Bihary Lajos s. k. „Salgótarján Jövőjéért” Közalapítvány kuratórium elnöke PÁLYÁZATI KIÍRÁS „A” típusú Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata az Oktatási Minisztériummal együttműködve a 2003. évre ezen­nel kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára. A pályázatra azok a Salgótarjánban állandó lakóhellyel rendelkező hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hall­gatók jelentkezhetnek, akik állami felsőoktatási intézményben (kivéve a katonai és a rendészeti felsőoktatási intézményeket), illetve az Oktatási Minisztérium és az intézmények közötti megállapodás alapján nem állami fel­sőoktatási intézményben folyó nappali tagozatos, államilag finanszírozott első alapképzésben, első kiegészítő alap­képzésben, első szakirányú továbbképzésben, vagy első akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben* vesznek részt. A pályázatok elbírálása során előnyt élvez az a pályázó, aki:- árva vagy félárva,- családjában lévő eltartottak száma három, vagy annál több,- gyermeket nevel,- egyedül neveli gyermekét,- valamilyen betegségben szenved, rokkant, vagy a családban folyamatos ellátást igénylő beteg vagy rokkant van,- eltartója, szülője munkanélküli, vagy öregségi nyugdíjban részesül,- állandó lakhelyén kívüli intézményben tanul,- nem részesül kollégiumi ellátásban. A pályázónak szociális rászorultsága igazolására a pályázat kötelező mellékleteként az alábbi okiratot kell csatol­nia:- A pályázóval egy háztartásban élők havi jövedelmének igazolása,- Vállalkozók esetében a tevékenységi kör megjelölése,- Hallgatói jogviszony igazolása (IGAZOLÁS formanyomtatvány) A pályázat benyújtásának határideje: 2002. október 11. A pályázatot a hallgató zárt borítékban a kuratórium elnökének címezve, a Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Irodájához, a pályázó által aláírva egy példányban nyújthatja be. Az ösztöndíj időtartama: 10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi félév. Az ösztöndíj folyósításának kezdete: a 2002/2003. tanév II. féléve. Az ösztöndíj csak azokban a hónapokban kerül folyósításra, amelyekben a pályázó beiratkozott, államilag finan­szírozott hallgatója a felsőoktatási intézménynek. Salgótarján Önkormányzata határozatban rendelkezhet a támogatás visszavonásáról abban az esetben, ha a támo­gatásban részesített elköltözik Salgótarjánból. Az elnyert ösztöndíjat közvetlen adó- és tb-járulékfizetési kötelezettség nem terheli, azonban az adóalapot növelő jövedelemnek számít. A pályázati döntésről történő értesítés várható ideje: 2002. november 20. A pályázat eredménye nyilvános: a pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul a pályázat eredményének, illetve a pályázáskor rendelkezésre bocsátott személyes adatainak az azonosítás célja érdekében szükséges mértékben történő nyilvánosságra hozatalához. A pályázati döntés ellen fellebbezés a támogatásban részesített ösztöndíjasok listájának nyilvánosságra hozatalától számított 8 napon belül nyújtható be a polgármesteri hivatalban. A pályázati kiírás és az adatlap a Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Irodáján szerezhető be, illetve letölthető a www.salgotarjan.hu/palyazatok honlapról. Bihary Lajos s. k. „Salgótarján Jövőjéért” Közalapítvány kuratórium elnöke „B” típusú Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata az Oktatási Minisztériummal együttműködve a 2003. évre ezen­nel kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára. A pályázatra azok a Salgótarjánban állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű fiatalok (a 2002/2003. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások, illetve felsőfokú diplomával nem rendelkező, fel­sőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek) jelentkezhetnek, akik a 2003/2004. tanévtől kezdődően állami felsőoktatási intézményben folyó nappali tagozatos, államilag finanszírozott első alapképzésben, első kiegészítő alapképzésben, első szakirányú továbbképzésben vagy első akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben* kívánnak részt venni. A pályázatok elbírálása során előnyt élvez az a pályázó, aki:- árva vagy félárva,- családjában lévő eltartottak száma három, vagy annál több,- gyermeket nevel,- egyedül neveli gyermekét,- valamilyen betegségben szenved, rokkant, vagy a családban folyamatos ellátást igénylő beteg vagy rokkant van,- eltartója/szülője munkanélküli, vagy öregségi nyugdíjban részesül,- állandó lakhelyén kívüli intézményben kíván tanulni. A pályázó szociális rászorultsága igazolására a pályázat kötelező mellékleteként az alábbi okiratot kell csatolnia:- A pályázóval egy háztartásban élők havi jövedelmének igazolása.- Vállalkozók esetében a tevékenységi kör megjelölése. A pályázat benyújtásának határideje: 2002. október 11. A pályázatot a pályázó zárt borítékban, a kuratórium elnökének címezve, a Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Irodájához, a pályázó által aláírva egy példányban nyújthatja be. Az ösztöndíj időtartama: 3 x 10 hónap, azaz hat egymást követő tanulmányi félév. Az ösztöndíj folyósításának kezdete: a 2003/2004. tanév I. féléve. Az ösztöndíj csak azokban a hónapokban kerül folyósításra, amelyekben a pályázó beiratkozott, államilag finanszírozott hallgatója a felsőoktatási intézménynek. Salgótarján önkormányzata határozatban rendelkezhet a támogatás visszavonásáról abban az esetben, ha a támo­gatásban részesített elköltözik Salgótarjánból. Az elnyert ösztöndíjat közvetlen adó- és tb-járulékfizetési kötelezettség nem terheli, azonban az adóalapot növelő jövedelemnek számít. A pályázati döntésről történő értesítés várható ideje: 2002. november 20. A pályázat eredménye nyilvános: a pályázó pályázatra benyújtásával hozzájárul a pályázat eredményének, illetve a pályázáskor rendelkezésre bocsátott személyes adatainak az azonosítás célja érdekében szükséges mértékben történő nyilvánosságra hozatalához. A pályázati döntés ellen fellebbezés a támogatásban részesített ösztöndíjasok listájának nyilvánosságra hozatalától számított 8 napon belül nyújtható be a polgármesteri hivatalban. A pályázati kiírás és az adatlap a Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Irodáján szerezhető be, illetve letölthető a www.salgotarjan.hu/palyazatok honlapról. Bihary Lajos s. k. „Salgótarján Jövőjéért” Közalapítvány kuratórium elnöke * A középiskolai akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzésben résztvevők nem részesülhetnek Bursa ösztöndíjban, mivel ők tanulói jogviszonyban és nem hallgatói jogviszonyban vesznek részt a képzésben, így utánuk a képző intézmény tanulói nor­matívában és nem a Bursa Hungarica ösztöndíj intézményi forrásául szolgáló hallgatói normatívában részesül. Négy évtized munkája a gyermekgyógyászatban Dr. Romsics Lajost köszöntötték a salgótarjáni városházán (Folytatás az 1. oldalról) szeretetét, a hivatástudatot. Ugyancsak ezt emelte ki rövid méltatásában Puszta Béla polgár- mester, amikor dr. Romsics Lajos életútjáról szólt, külön is hangsú­lyozva a Salgótarjánban eltöltött 44 évet, bő négy évtizedet a vá­ros alkalmazásában szolgálva az egészségügyi alapellátást. Az Dr. Romsics Lajos (jobbra) Puszta Bélától vette át a kitüntetést 1953-ban frissen diplomázó or­vos életpályája Szegeden kezdő­dik, majd Kiskunhalas, Párád után Salgótarjánban folytatódik: először a megyei kórház gyer­mekosztályán tevékenykedett, majd 1961 végétől Salgótarján­ban körzeti gyermekorvosi fel­adatot vállalt. Csoportvezető gyermekgyógyász szakfőor­vosként a körzeti feladatokon túl városi bölcsődében, ifjúsági­egészségügyi szolgálatnál tevé­kenykedett, de helyettesítő or­vosként a környező települések gyermek-szakellátásában is köz­reműködött. Gyermekorvosok generációját segítette pályára. Nyugdíjba vonulását követően is aktív maradt, bekapcsolódott az új szervezeti rendszerben mű­ködő városi központi ügyeleti ellátásba. Nagy hivatástudattal végzett munkájáért 1976-ban az Egészségügy Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta, 1983-ban a Perliczi- díjat vehette át. A tegna­pi születésnapi ünnepségen Puszta Béla polgármester aján­dékot, a Salgótarján címerével díszített órát és a 80 éves város­jubileum tiszteletére készült em­lékérmet nyújtotta át a város or­vosának. Amíg élünk, nem feledünk! A világot fenyegető esztelen terror áldozataira emlékeztek tegnap délután Salgótarjánban. A helyi tűzoltólaktanyától kék villogó lámpákkal vonultak fel a katasztrófavédelem, a tűzoltóság és a rendőrség gépkocsijai a Fő térre, ahol égyenéá vonalba sorakozva némán várták azt a pillana­tot, amikor egy esztendeje az elvakult terroristák az el­ső repülőgépet belerepítet­ték a New York-i világkeres­kedelmi központ tornyába. Magyar idő szerint ponto­san 14 óra 26 perckor rövid megemlékezés hangzott el, majd megszólaltak a város és a téren lévő gépkocsik szirénái, hogy egyperces el­mélyült tiszteletadással em­lékezzenek a több ezer ál­dozatra, s azokra a hős tűzoltók­ra, akik életüket áldozták a men­tés közben. Bobrovics Árpái a salgótarjáni polgári védelmi ki­rendeltség vezetője csak ennyit mondott a tiszteletadás végén: ” Amíg élünk, nem feledhetjük ezt a szörnyű tettet!” Nagygyűlésre készülődve Salgótarján A Magyar Igazság és Élet Pártja szeptember 13- án, pénteken 17 óra 30 perckor politikai nagy­gyűlést tart a Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet A-épületében. A rendezvény szónoka Csurka István, a MIÉP el­nöke lesz, aki ez alkalom­ból mutatja be Vass Csa­bát, a párt salgótarjáni polgármesterjelöltjét. ■ Tűzzománcok, akvarellek Karancsság A községi I. István Ál­talános Iskola galériájá­ban a napokban nyílt meg Dénes Sándorné, az endrefalvai általános is­kola rajztanárának tűzzo­mánc-képeiből és akva- rell technikával készült miniatúráiból életre hí­vott kiállítás. Az alkotáso­kat szeptember végéig te­kinthetik meg az érdeklő­dők, az oktatási intéz­mény nyitva tartási ideje alatt. ■ Bemutatják a termést Salgótarján Huszonkilencedik alkalommal mutatják be legszebb terméseiket és készítményeiket a József Attila Művelődési Központ előcsarnoká­ban csütörtökön 10 órakor nyíló ki­állításukon a Bereczki Máté kert­barátkor tagjai. A háromnapos ren­dezvényt Puszta Béla országgyűlési képviselő, a város polgármestere nyitja meg. A legsikeresebb kiállító­kat ezúttal is díjazzák, a látogatókat igény szerint tanácsadás és tombo­la is várja a helyszínen. Tizenegy fecske már csinálhat nyarat! Amennyiben Ön is rendszeres olvasója a Nógrád Megyei Hír­lapnak, úgy tapasztalhatta, hogy lapunk az elmúlt időszak­ban mind látványában, mind tartalmában próbál megfelelni korunk elvárásainak. Ennek a megújulásnak egy újabb állo­másához érkeztünk el tegnap, amikor is egy megbeszélés ke­retén belül új kollégáinknak vá­zoltuk fel egy XXI. századi szer­kesztőség „jövőképét”. A kiadó képviseletében Kopka Miklós ügyvezető igazgató, főszer­kesztő ismertette a lap jelenlegi és jövőbeni stratégiáját. Fő célkitűzés­ként fogalmazódott meg egy megyei anyagokból gazdálkodó saját „hír- ügynökség” felállítása. Ennek alap­pillére lesz egy egész régióra kiterje­dő tudósítói hálózat kialakítása. Tizenegy jelentkező már úgy döntött, hogy ők vállalják a meg­mérettetést és összegyűjtik lakó­helyükön, valamint annak szű- kebb-tágabb környezetében az in­formációkat, illetve készítenek sa­ját írásokat. Németiné Finta Katalin Balassa­gyarmaton, Gordos Tímea Holló­kőn, Kolozsi Mónika Sámsonházán, Hajas Violetta Mátramindszenten, Juhász Mária Kishartyánban, Gyön­gyösi József Vizsláson, Tóth Veroni­ka, Oláh Ágnes Angelika, Ludasi Péter, Babosán Melinda és Komka Norbert pedig Salgótarjánban fogja az elkövetkezendőkben munkán­kat segíteni. Természetesen külsős tudósító­kat továbbra is várunk a megye egész területéről. Amennyiben esetleg Ön is érez magában tehetsé­get, s szeretné magát kipróbálni ezen a területen, akkor keresse kol­légánkat bővebb információért a szabop@axels.hu e-mail címen.

Next

/
Thumbnails
Contents