Nógrád Megyei Hírlap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-21 / 221. szám

2002. SZEPTEMBER 21., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP 3. OLDAL „A bányászlámpa fénye mindannyiunknak világítana!” (Folytatás az 1. oldalról) a fiatalok nevelése mellett az idősekről való gondoskodást is fontosnak tartja, ezért szüksé­gesnek, hogy korszerűen felsze­relt idősek napközi otthona le­gyen Zagyvarónán. A feladatok között szólt a Bátki József iskola felújításáról, a buszjáratok sűrí­téséről és a szemétszállítás gya­koribbá tételéről is. A 6. számú körzetben dr. Ber­csényi Lajos indul, aki a választók bizalmából 1990-től tagja a városi képviselő-testületnek. Hangsú­lyozta: mindnyájunk legfonto­sabb értéke az egészség, fonto­sabb a pénznél, hatalomnál. Lé­nyegesnek nevezte a gyermek- gyógyászati és fogászati ügyelet kialakítását. Mint fogalmazott: a közös bölcsesség, a több irányból való kompromisszumos döntés jobb a közösségnek, mint a hege­mónia - ez politikai értelemben is értendő. Bercsényi Lajos annak is hangot adott, hogy Salgótarjánt a szénbányászat tette várossá. Ezért a bányászszobor felállítását javasolta a Meszes-tetőn, mely­nek lámpájából jelképesen árad városunkra a meleg és a fény - fo­galmazott. D. I. Baloldali kormányhoz baloldali önkormányzatot (Folytatás az 1. oldalról) Megállapodtak a szocialistákkal: ha a Munkáspárt bejut a megyei jogú város önkormányzatába, annak egyik társadalmi megbí­zatású polgármesterét Nagy Atti­la személyében a párt adja. A sajtótájékoztatón Nagy Atti­la, a párt városi elnöke mutatta be a Munkáspárt egyéni és listás jelöltjeit. Az egyéni jelöltek sorá­ban Tóth Mihály 62 éves építész- technikus az 1-es választókor (vk.), Zámbó Vilmos 48 éves vál­lalkozó a 2-es vk., Nagy Attila 38 éves vállalkozó a 3-as vk„ Toro­nyi Béla 55 éves létesítményi al­kalmazott a 4. vk., Csohány Ti­bor 50 éves nyugállományú pv. őrnagy az 5-ös vk., Szabó József 46 éves gépész üzemmérnök a 6- os vk., Szabados László 53 éves vállalkozó 7-es vk., Juhász Anita 23 éves tb- és személyügyi ügy­intéző a 8-as vk., Tóth Zoltán 64 éves nyugállományú rendőr al­ezredes a 9-es vk., Bánházi György vállalkozó a 10-es vk., Verebélyi Istvánná 51 éves szociá­lis munkás a 11-es vk., Kiss József 65 éves nyugdíjas a 12-es vk. Patinszki Lajos 53 éves nyugállo­mányú honvédtiszt a 13-as vk., Kalocsay László 67 éves nyugdí­jas a 14-es vk. jelöltje Salgótarján­ban. Listán kilencen indulnak: Nagy Attila, Tóth Zoltán, Csűrök Zoltánné 46 éves vállalkozó, Patinszki Lajos, a MEASZ megyei elnöke, Toronyi Béla, Juhász Anita, Horváth József nyugállo­mányú honvédtiszt, Csohány Ti­bor, Kovács József nyugdíjas. ______ SZ. GY. S. H ÁROM KO TAKAREKSZOVETKEZET NYÁRI AKCIÓ! A Háromkő Takarékszövetkezet kirendeltségein egyéni igényeinek megfelelően választhat ajánlatainkból, 2002. augusztus 8 - szeptember 30 -ig ! KEDVEZŐ BETÉTI KAMATOK: Takarékszelvény: • sávosan fix kamatozású, • 3 hónapos lejáratú, • bármikor felvehető (időarányos kamat mellett), • betéti okirat vagy számla formájában váltható. • Éves kamatok: 1-30 nap 5,0%, 31-60 nap 6,5%, 61-90 nap 14,5%. Lejáratkor történő visszafizetés esetén havonta kamatos kamat jár, az így elérhető hozam évi: 8,72%. EBKM:8,84% Egyedi számlabetét: • összeghatártól függően sávosan fix kamatozású, • 3 hónapos lejáratú, • Éves kamatok: 8,20%-8,80% EB KM: 8,31%-8,92% BEISKOLÁZÁSI HITELAKCIÓ! Személyi kölcsön: • max.200 000 Ft-ig, • Eves kamat: 18% +2% egyszeri kezelési költség. (A THM: 200 000 Ft esetén 21,62%-24,60% a futamidőtől függően.) Fiókjaink: Salgótarján, Klapka Gy.út 1. Tel.:32/521-230, 521-233. Bátonyterenye.Ózdi út 47.Tel.: 32/355-708. Cered, Petőfi út 5. Tel.: 32/ 406-177. Karancslapujtő,Rákóczi út Tel.: 321 447-321. Litke, Kossuth út 18. Tel.: 321453-115. Mátraterenye, Kossuth út 191. Tel.: 32/ 362-308. Kazár,Hunyadi út 6. Tel.: 321 341-439. Héhalom, Petőfi út 7.Tel.: 32/ 482-148. Buják, Felszabadulás út lO.Tel.: 32/ 488-088. Kálló, Rákóczi út 3. Tel.: 32/477-014. Vanyarc, Veres P. út 54. Tel.: 32/484-400. Bag, Petőfi tér. 14. Tel: 28/504-020. Együtt tovább jövet-meneí... Hí rek SALGÓTARJÁNBAN a pulzus diagnosztika lesz a téma a bel- szervi betegek egyesületének szeptember 23-ai, hétfői, a TESZ-székházban (Rákóczi út 13, első emelet)] 16.30 órakor kezdődő összejövetelén. Az elő­adó dr. Damdindorzse Danima. RIMÓCON falunapot tartanak szeptember 22-én, vasárnap a sportcsarnok melletti szabad te­rületen. A program 13 órakor ke­rékpáros bemutatóval kezdődik, a szüreti felvonulás résztvevői fél háromkor indulnak, a hagyo­mányőrző helyi és vendégcso­portok fellépését 15.30 órától te­kinthetik meg az érdeklődők, közben hirdetik ki az esemény­hez kapcsolódó borverseny eredményét. A SZÉCSÉNYI Körösi Csorna Sándor Gimnázium és Szakkö­zépiskola szép sikerrel kezdte a tanévet. A napokban megrende­zett „Édes anyanyelvűnk - nyelvhasználati verseny” me­gyei döntőjén a szakközépisko­lások kategóriájában első helye­zést ért el Frenkl András 12. osztályos tanuló. A gimnazisták mezőnyében második helyen végzett Árva Mariann, szintén 12. osztályos tanuló. SALGÓTARJÁNBAN hétfőn megkezdődnek a körforgalom­építési munkák a Salgó úti cso­mópontban. A buszmegállók helye egyelőre nem változik, vi­szont útszűkületre, s különösen a reggeli és délutáni órákban a menetidő növekedésére számít­sanak az arra közlekedők. A közútkezelőtől azt is megtud­tuk, hogy pénteken befejeződött a vásártéri buszöblök burkolat- építése, így ezen a szakaszon a torlódás megszűnt. ____ ■ H AGYOMÁNY, KÉPZÉS. A balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központban rendeztek teg­nap konferenciát és szakmai fórumot, workshopot a hátrányos helyzetben lévő roma kisebbség felzár­kóztatásával, képzési lehetőségeivel kapcsolatban. A szakmai napot hagyományos cigány viseletbe öltö- zött tánccsoport nyitotta meg.______________________________________foto gvurián Példa a japán modell (Folytatás az 1. oldalról) kutatásokat folytató tudományos központtá való fejlesztésére tettek javaslatot. A kiépítéséhez mindössze 15 százalékos állami forrást felhasználó rétsági ipari park nem ismeret­len Japánban sem, a TDK által jegyzett befektetői célpont a szigetországban. A Rétsági Ipari Park Kft. ügyvezetője, Vas Imre ugyanakkor közölte, hogy befektetőik tavaly 3 millió dollár állami támogatás­hoz jutottak. A Salgótarján-Bátonyterenye Vállalkozási Öve­zetet a térség önkormányzatainak egyesülete ne­vében Fodor Tibor ajánlotta a potenciális befekte­tők figyelmébe, a munkaerő szerkezetéről, az át­lagbérekről, tendenciákról Tamási Ildikó, a me­gyei munkaügyi központ igazgatója szólt. A fel­szólalók közül Brunda Gusztáv, a regionális vállal­kozói központ ügyvezető igazgatója példaértékű­nek nevezte az akitai vállalkozásfejlesztési rend­szert. A gazdaságfejlesztési szakember jelezte, an­nak hazai adaptációján szívesen együttműködne japán partnerszervezettel._______________ta. „ Hal is, háló is kellene” (Folytatás az I. oldalról) a településeket, amelyek élére politikai ellenfeleik kerülnek, sem fogják diszkriminálni. A miniszter a Nógrád Megyei Hírlapnak a nágyoroszi laktanya sorsával kapcsolatos kérdésére válaszolva el­mondta: a szaktárca a jövő év tavaszára rendelke­zik majd annyi információval, mely alapján a lak­tanyák jövőjével kapcsolatban konkrét döntése­ket hozhatnak. A kampánystart egyben seregszemle is volt, amelyen részt vettek a megye szocialista parlamen­ti képviselői és a helyhatósági választásokra készü­lő képviselőjelöltjei. Puszta Béla, az MSZP megyei elnöke bemutat­ta Dóra Ottót, a párt megyei közgyűlési elnökje­löltjét, Lombos István, a szocialisták balassagyar­mati polgármesterjelöltje, a rendezvény házigaz­dája pedig csapatát, amelynek tagjai: Paulusz Miklós, dr. Frankfurter Zsuzsanna, Gáspár Imre, Demus Iván, dr. Tiba Imre, Kaszab Gézáné, Láng Mihály, Győri János és Gyüre Istvánná. TARNÓCZI Végéhez közeledik a gyermekszépségverseny Keressük a legszebb mosolyt - ez volt a mottója a Star Áruház és a Nógrád Megyei Hírlap közös gyermekszépségverseny­ének, amely augusztusban kezdődött és most szombaton zá­rult le. A megye 5 városából és 19 falujából 116 szülő adta be nevezését a jeles versenyre. A részletekről Szabó Károlyné, a Star Áruház igazgatónője és Plachy György, a Nógrád Megyei Hírlap kereskedelmi igazgatója adott felvilágosítást.- A gyermekek mosolya olyan varázslatos dolog, ami nemcsak boldogságot ad az embernek, hanem színesebbé teszi napjainkat - mondta az igazgatónő. - A magam részé­ről mindent megteszek, hogy ez a mosoly állandó legyen és kollégáimat is folyamatosan er­re ösztönzöm. A Star-gyermek- napon tündérek és bohócok csaltak mosolyt a bájos arcok­ra, a születésnapi programun­kat pedig úgy állítottuk össze, hogy az a legkisebbek számára is emlékezetes maradjon. A most lezajlott szépségverseny igen nehéz döntés elé állított, s nem csak engem, a zsűri többi tagjait is. Aki látta a fotókat a Star kirakatában, az átérezheti a döntés súlyát, hiszen mind­egyik gyermekben van olyan megfoghatatlan vonzerő, ami miatt jelölhetnénk őt az első helyre.- Valóban, csak egyetérteni tudok az igazgatónővel - tette hozzá Plachy György kereske­delmi igazgató -, hiszen állítha­tom, hogy az egész szerkesztő­ség lázban égett a verseny ideje alatt. Mindenkinek volt 2-3 ked­vence, akinek szurkolt és titkon remélte, hogy a zsűri közülük választja ki a majdani győztest. A Star Áruházhoz hasonlóan mi is nagyon fontos dolognak tart­juk, hogy életünkben kiemelt szerepet kapjanak a gyermekek, bár hadd tegyem hozzá, ez leg­alább annyira élvezetes játék a szülők, az anyukák, az apukák, a nagymamák és a nagypapák számára. Mint megtudtuk, az ünne­pélyes eredményhirdetésre szeptember 30-án 17 órakor kerül sor a Star Áruház emele­ti részén. A gyermekszépség­versenyt követően legközelebb decemberben kedveskedik ügyfeleinek egy újabb nagy­szabású akcióval a Star Áru­ház. Ezt azonban övezze addig titok! PR-B.K. E HETI OT KÉRDÉSEM A LEKÖSZÖNŐ POLGÁRMESTERHEZ • Mint a Cigány Kisebbségi Önkormányzat hathatós támogatásával megválasztott országgyűlési képviselű, nem gondolja-e, hogy mára már mindenkinek jól kellene éreznie magát Salgótarjánban? • 2000-re kétezer új munkahelyet ígért. ígéretét mára megfelezte. Legalább a maradék ezer új munkahelyről tud valami konkrétumot is mondani? • Meg tudná-e nevezni pontosan azt a költségvetési forrást, amely felhasználásával le akarja bonyolítani az uszoda és a sportcsarnok rekonstrukcióját? • Hajlandó-e Salgótarján lakéi előtt is feltárni azt a (egyenlőre csak Ön által ismert) pénzügyi technikát, amellyel rendezni kívánja a város mára katasztrofális mértékűre duzzadt adósságállományát? • Érzi-e annak a súlyát, hogy a két legelhanyagoltabb városrész - Somoskőújfalu és Zagyvapálfalva - lakói önállósulva biztosabbnak érzik jövőjüket, mint Salgótarjánnal együtt? Október 20-án elválik, van-e még hitele a jelenlegi polgármesternek! VÉGRE, VAN VÁLASZTÁS! Dr. Fenyvesi Gábor, a Fidesz-MKDSZ-MDF salgótarjáni polgármesterjelöltje MÁR CSAK 29 NAP MDF F FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents