Nógrád Megyei Hírlap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-20 / 220. szám
4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap KÉK T Ü K Ö R 2002. SZEPTEMBER 20., PÉNTEK Rendőrkézen a taxirabló A férfi ki akarta próbálni, hogy megy a vezetés Miskolc Pisztollyal kényszerített a rabló autója elhagyására egy taxist Szikszó és Miskolc között. A támadónak - elmondása szerint - kocsikáz- ni támadt kedve. A férfit a bejelentéstől számított 25 percen belül elfogták. és az út menti kukoricásba szaladt. A járőrök immár gyalogosan üldözték tovább az elkövetőt, és több riasztólövést is leadtak. A rabló a felszólítás ellenére sem állt meg, és a rendőrök a magas növényzetben szem elől tévesztették. Az időközben kiérkező járőrtársak azonban a kukoricás túloldalán felbukkanó férfi után vetették maFegyvert fogott egy taxisofőrre az autójában ülő utas a Szikszó és Miskolc közötti útszakaszon szerda délután. A férfi arra kényszerítette a taxist, hogy szálljon ki az autójából. A tettes az így zsákmányolt Skoda Octaviával Miskolc felé vette az irányt. Fél öt körül érkezett a bejelentés a megyei ügyeletre, amelynek nyomán több tucat rendőr indult az elrabolt jármű és a rabló keresésére. A szomszédos kapitányságok bevonásával ellenőrző-áteresztő pontokat állítottak fel. Nem sokkal ezután az Ongaújfalu irányába haladó járőrpáros arra lett figyelmes, hogy az előttük haladó fekete gépkocsi hirtelen megfordul, és nagy sebességgel az ellenkező irányba indul. A rendőrök üldözőbe vették az autót. A jármű vezetője ezt látva megállt, kiugrott a kocsiból, A pisztolyt a fiatalember engedéllyel tartotta magánál gukat. Felszólításukra a tettes eldobta a fegyverét, és megadta magát. Délután öt óra körül a rendőrség őrizetbe vette a rablót. Az előállított - egyébként büntetlen előéletű - férfi kihallgatásakor elmondta: tettét azért követte el, mert hirtelen kedve támadt egy kis kocsikázáshoz. Jogosítványa ugyanis van, de autója nincs, és ki szerette volna próbálni, mit is tud valójában. így arra az elhatározásra jutott: taxit rendel. Felsőzsolca egyik nyilvános fülkéjéből tárcsázta a helyi taxitársaság számát, a kiérkező kocsival pedig a turulszobor környékén lévő szőlős területre vitette magát. A szőlők között megállította a taxist, és a nála lévő flóbert pisztollyal kényszerítette kiszállásra. A pisztolyt a fiatalember engedéllyel tartotta magánál. A taxisnak a támadás során nem esett bántódása, és a tettest is sérülés nélkül kerítették kézre. A 24 éves arnóti fiatalembert fegyveresen elkövetett, jármű önkéntes elvétele miatt vették őrizetbe. STEINER KATA Becsapott munkavállalók Kiskunhalas - Várpalota Több százezer forintot csalt ki áldozataitól az a kiskun- halasi férfi, aki apróhirdetésen keresztül külföldi munkalehetőséget kínált. A gyanúsított a pénzt és az iratokat beszedte, munkahelyet és vízumot azonban senkinek sem szerzett. A 26 éves Sz. R. a régi, jól bevált trükköt használta. Az emberi hiszékenységet használta ki, amikor feladta a hirdetéseket, hogy külföldi munkalehetőséget tud szerezni azoknak, akik sok pénzt szeretnének keresni - tájékoztatta a lapunkat Hortobágyi István rendőrségi sajtószóvivő. - Azt ígérte, ő megszerzi a vízumot, elintéz minden papírmunkát - természetesen pénz ellenében. Személyenként 30-50 ezer forintot kért a vízum megszerzéséért, és az ehhez szükséges iratokat is elkérte a jelentkezőktől. A szóvivő elmondta: Sz. R. összesen harminchárom személyt csapott be. A férfi lakásán megtartott házkutatás során a nyomozók több, névre kiállított személyes okmányt és számlákat, valamint nyugtákat találtak. A férfi egyik ügyfélnek sem szerzett munkalehetőséget külföldön, és senkinek sem intézte el a vízumát. A bezsebelt pénzt elköltötte. A rendőrségi jelentésből az is kiderül, hogy a becsapottak közül mindössze négyen tettek feljelentést. Mindannyian várpalotaiak, ezért a feljelentéseket a helyi rendőrség elküldte a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság- | nak. A fiatalember ellen őrizetbe vétele mellett folyik eljárás csalás alapos gyanúja miatt. GERENCSÉR ZOLTÁN Sírgyalázó gyerekek Dombrád Sírrongáló gyerekeket lepleztek le a rendőrök Domb- rádon. A 10 és 12 éves fiú elismerte, hogy ők rongáltak meg 25 síremléket a település régi temetőjében. Mint mondták, csak játszani mentek, nem tervezték előre vandál cselekedetüket.- A két fiú augusztus 24-én játszani indult a használaton kívüli temetőbe, ám szórakozásuk érthetetlen vandalizmusba torkollt. Huszonöt síremléket rongáltak meg, sírköveket döntöttek le, vázákat törtek össze- mondta az Europressnek Fiilöp Gergely, a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság sajtóreferense. A gyerekeket szerdán leplezték le, és a két fiú még ezen a napon egyik tanáruk jelenlétében beismerte tettét. A rendőrség megszünteti az eljárást, mivel a két gyerek még nem töltötte be 14. életévét, ezért nem büntethető - tette hozzá a szóvivő. Fülöp nem tudta pontosan megmondani, hogy a fiúk mekkora kárt okoztak, mert a temetőbe már 30 éve nem temettek senkit, ezért a megrongált síremlékek mintegy felénél nem találták meg az elhunytak hozzátartozóit. A gyerekeket tehát nem vonják felelősségre, de az nem kizárt, hogy azoknak a halottaknak a rokonai, akik tudnak a rongálásról, kártérítési pert indítanak a fiúk szülei ellen. FARKAS MELINDA KIZUHANT AZ AUTÓBÓL. A biztonsági öv megmenthette volna annak a pécsi férfinak az életét, aki szerda éjjel halálos balesetet szenvedett Dombóvár közelében. A férfi Audijával - eddig ismeretlen okból - letért a jobb oldali útpadkára, majd onnan átcsapódott az út bal oldalán lévő árokba a 61-es úton, Kocsola és Nagykónyi között. A gépkocsi vezetője, egy 34 esztendős pécsi férfi, kizuhant a jármű hátsó ablakán, és a helyszínen életét vesztette. Az eddigi adatok szerint a fiatalember - aki egyedül utazott a kocsiban - nem használta a biztonsági övét. Az utastér ép maradt. __________________fotó: rendőrség 1 2 év apagyilkosságért Eger 12 év fegyházban letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta a Heves Megyei Bíróság a most 27 esztendős egri R. Pétert különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért. A vádlott 2001. december 18-án olyan brutálisan megverte az édesapját, hogy az 53 éves sértett másnap reggelre belehalt sérüléseibe. ütés a fejet érte. R. Gyula halálát a kemény és lágy burok alatti bevérzések, traumás agyvizenyő, a kisagymandulák beékelődése, s az ennek következtében beállt légzésbénulás okozta. Az Ítélet indoklása szerint az ilyen hosszadalmas, nagymértékű bántalmazáskor - ha nincs is meg az egyértelmű ölési szándék - az elkövető felismeri annak a lehetőségét, hogy áldozata akár bele is halhat a bántalmazásba, és bele is nyugszik ennek lehetőségébe. Mindenképp fennáll tehát az ölési szándék: Vagyis nem A nem jogerős ítélet szerint apa és fia hosszabb ideje alkoholista életmódot folytatott. December 18-án késő este is az italozás körül támadt vita közöttük. A fiú nehezményezte, hogy apja bort iszik. Ezen összeszólalkoztak, majd a vádlottnak „elborult az agya”: nekiesett a férfinak, ütötte- vágta, majd magára hagyta. Másnap reggel holtan találta az apját. A bántalmazás következtében legalább 33 külsérelmi nyom keletkezett az elhunyton, s ebből 12 a halált okozó tesü sértés bűntette állapítható meg - mint azt a védelem "indítványozta -, hanem az emberölésé. További kérdés volt, hogy megvalósultak-e a minősített emberölés körülményei. A bíróság úgy látta: igen. Az ilyen „durva bántalmazás az elember- telenedés olyan példája, ami után nem lehet a cselekményt alapesetként megítélni” - hangzott el. A vádhatóság tudomásul vette az ítéletet, a vádlott és védője téves minősítés, illetve tényállás részbeni téves megállapítása miatt enyhítésért fellebbezett, így a Legfelsőbb Bíróság (vagy az időközben felálló ítélőtábla) hoz majd ügydöntő határozatot. Addig a bíróság fenntartotta R. Péter előzetes letartóztatását. síké Sándor forintos vásárlási utalványt NYERHET! 100 db KEYO pólót is nyerhet, aki ezt az ezüst pontot kivágja, és az arany pont mellé teszi. "Xezüst pont A talp másik fele a A TALP talált ^j arany ponttal S@Q @00 forintos ________a______ De mkoVedeR® vagy szeptember 19-én, csütörtökön megjelenő 31. számában van. A TALP segít megőrizni egészségét ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig HALOTT SOFŐR. Rosszul lett vezetés közben és meghalt egy menetrend szerinti buszjárat gépkocsivezetője tegnap reggel egy körforgalmi kereszteződésnél Győrben. Az 50 év körüli férfi valószínűleg szívinfarktust kapott, és a helyszínen életét vesztette. Az irányítás nélkül haladó busz személyautóval ütközött, valamint nekiment egy oszlopnak. Személyi sérülés nem történt, mert a járat utasai meg tudták állítani a buszt. MTi BALESET. Autóbalesetben vesztette életét egy veszprémi férfi szerdán este Nemeshany külterületén. A 24 éves fiatalember egy Volkswagen Passattal érkezett Devecser irányából a falu határába, amikor autójával letért az útpadkára. A jármű az árokba borult, és nekiütközött egy fának. A teljesen összetört kocsiban az egyedül utazó fiatalember a helyszínen meghalt, europress CSALÓ. Ez év elején Szlovákiában rubinként bizsukat adott el egy ismeretlen csaló magyar állampolgároknak. A kövek nem egyszerű bizsuk, hanem szintetikus úton előállított hamisítványokat voltak. A csalónak magyar segítői is voltak, akik a későbbi vásárlókat Szlovákiába csalták, és „próbavásárlást” színleltek azt a látszatot keltve, hogy a köveket haszonnal tovább lehet értékesíteni. A kazincbarcikai rendőrök szerint a bűncselekménynek több sértettje is van, ezért kérik, hogy akit hasonló módon megkárosítottak, jelentkezzen a 06/48/310-644-es központi szám 272-es mellékén. EUROPRESS CSEMPÉSZEK. Számítógépcsempészeket leplezett le a vám- és pénzügyőrség. Három gazdasági társaság úgy importált Magyarországra számítógép-alkatrészeket, hogy a vámkezelésnél hamis - a való érték töredékét tartalmazó - számlákat mutattak be. A csempészek mintegy 2,5 milliárd forint kárt okoztak. A vámosoknak külföldi vámhatóságok is segítettek a nyomozásban. A gyanúsítottak közül két magyar állampolgár már előzetes letartóztatásban van, egy görög férfi ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki. A nyomozás tovább folytatódik, europress TOLVAJ. A szegedi rendőrök elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint május 19. és szeptember 4. között több alkalommal szerzett magának autót fizetés nélkül. Általában vásárlási szándékot színlelt, a gépkocsit átvette, de a vételárat nem fizette ki. Egy alkalommal pedig a „megszerzett” autót továbbértékesítette. K. Károly ellen a rendőrség körözést adott ki. A férfit - aki ellen egyébként ittas járművezetés vétsége miatt is eljárás folyik - szerdán fogták el a rendőrök, europress 3 hónapos lekötött betet 9,01%* • EBKM, 5 000.000 Ft feletti («kötött összeg eseten, eves k .mi.it 8,89%. At »kelő 2002. szeptember 10tol október 31 lg tart. A bank a karnatvaftoxtatas Jogát fenntartja. www.erstebank.hu 06 40 555 444 ERSTEÉ