Nógrád Megyei Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-11 / 160. szám
4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap S 2 O L G Á L T A T Á S 2002. JÚLIUS 11., CSÜTÖRTÖK Várható időjárás: Nógrád megye # Cí3 derült napos felhős & párás ködös borult & <£> zápor zivatar esős & havas eső <0hózápor <£> havazás Készítette: 15 A napsütést ma időnként erős felhősödés zavarja meg, és elszórtan zápor- eső, zivatar is kialakulhat. Északira fordul, megélénkül, időnként megerősödik a szél. Ma még alig enyhül a forróság, holnap már néhány fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés. Közlekedésmeteorológla az Allianz Hungária Biztosító támogatásával A melegfronti hatást előbb nyugaton, majd másutt is hidegfronti hatás vátja fel. Főként a Dunántúlon lesz erős, olykor viharos a szél. HUMOR- Tudod mit, drágám - mondja a szerelmes fiatalember - jó lenne, ha először csak próbaházasságot kötnénk. így az se okozna gondot, ha valamilyen nem várt esemény állna közénk, vagy ha kettőnk kapcsolatába valami hiba csúszna. Csendben elválnánk és legfeljebb újra kezdenénk az életünket.- Milyen igazad van, drágám! - válaszolja a lány. - Azt azért jó lenne megbeszélnünk, mi is legyen azzal a szegény kis hibával? Egyedül ugyanis nehezen tudnám felnevelni! A nászéjszaka intim, boldog perceiben az újdonsült férj nem tud ellenállni a kíváncsiságának és izgatottan kérdezi nejét:- Mondd drágám hány férfival feküdtél le előttem? A nő hallgat. A férfi fél óra múlva megszólal:- Most haragszol, drágám?- Dehogy haragszom, csak számolok. A szerencsés ember százmilliót nyert a lottón.- Mit szólt hozzá a feleséged? - érdeklődik az egyik barátja.- Egyszerűen elállt a lélegzete!- 0! Hogy egyeseknek milyen szerencséjük van! Egy férfi dicsekszik barátjának:- Egy időben két lánnyal éltem egyszerre. Együtt éltünk és mindkettő imádott engem. Egy nap azonban levelet találtunk, amikor az egyik lánnyal hazaérkeztem. Csak egyetlen mondatból állt: „Nem tudok osztozni rajtad, inkább elmegyek.” Megdöbbenten olvastam, ennyire szeretett engem a lány? Ekkor a barátja megszólal:- Miből gondolod, hogy neked szólt az a levél? Július 11. ___ S zeretettel köszöntjük névnapjukon Lili és Nóri nevű olvasóinkat! Lili több név német és angol becézője. Védőszentje: Szent Liliosa, akit a keresztényüldöző mórok 852-ben Hispániában lefejeztek. Virága: viola. A Nóra az Eleonóra arab eredetű név (jel.: Isten az én világosságom) becéző rövidülése. Védőszentje: Boldog Eleonóra, a francia forradalom idején kivégzett cisztercita apáca (1794). Virága: mályvarózsa. Nap kel: 4.58, nyugszik: 20.41 órakor. A Hold kel: 5.37 nyugszik: 21.55 órakor. Ügyeletes Szerkesztő: Faragó Zoltán Újságíró: Szabó Gy. Sándor MOZI 17.30 órától: Kaié és Leopold. Am. romantikus filmvígjáték 20 órától: Végszükség Amerikai filmdráma (13-14-én 15 órától is!) SmM XsiMís) Július hónapban ZÁRVA! DsiÄi Nagyteremben: 15.30,17.45 és 20 órától: Pókember Színes amerikai sci-fi. (P.-Sz.: 22 órától is!) Új teremben: 17,19 és 21 órától 40 nap, 40 éjszaka. Szín., szinkr. am. film. MM Kara« 17 és 20 órától: A gyűrűk ura. Szín., szinkr. am. film. Rádió- és televízióműsor-ajánlat 30 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 9.00 Kultúrpercek 9.05 Kutya legyek... (14.) 9.35 Pillangósziget (14.) 10.00 Rosszcsont kalandjai (ausztrál sorozat) 10.30 Gyalogbéka (ifjúsági sorozat-10/9.) 11.05 Szeretni kell (német sorozat-26/18.) 12.00 Híradó délben 13.00 45 éves az MTV 14.00 Együtt 14.50 Merlin-kommandó 15.00 Alpok-Duna-Adria 15.30 Több mint doktor (olasz sorozat-32/16.) 16.20 Mai hitvallások 16.50 „Én semmi nagyon nem csináltam” 17.50 Körzeti híradók 18.00 Híradó hatkor 18.05 Dempsey és Makepeace (31/31.) 19.00 Szépítész (1.) 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 45 éves az MTV A fekete város (sorozat, 1972-7/2.) a 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 9.00 100 kép a 20. századról (23.) 9.15 A kushita királyság - A halál birodalma (angol dokumentumfilm) 10.00 Moloney (am. bűnügyi sor., 21/19.) 10.50 Magyar Ház :régiókban a Meseautóig Ókori elődeink titkai (angol sorozat - 5/3.) A világ metrói Budapest A helység kalapácsa (dokumentumfilm) 20.30 Kajak-kenu Eb előtt 20.45 Cseh Tamás (dokumentumfilm - 2/2.) 21.30 „Az én 20. századom” Szerelmes biciklisták (matjyar film) 23.10 Záróra 0.10 Aktuális K3? A lőcsei szenátorok körülhordozzák a haldokló, még vérző főbírót Görgey birtokán, mert egy már-már elfeledett előjog szerint a lőcsei bíró vérének földszerző ereje van. 21.10 Látástól vakulásig (tévéfilm) 22.30 Aktuális 22.50 Híradó este. Időjárás 22.55 Théma 23.10 Kultúrpercek 23.15 +1 Kulturális háttérműsor 0.10 Világhíradó 5.45 Faluvilág 6.00 Ablak Európára 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Barátok és szerelmek (mexikói sorozat) 9.30 Szeretni beindulásig (spanyol-argentin sor.) 10.00 Rosalinda (mexikói sorozat) 10.30 Sonadoras- Szerelmes álmodozók (mexikói sorozat) 11.10 Közvetlen ajánlat 11.55 ClaudiaAz önök kedvéért újból 12.55 Aranyaprérin (ol.-sp. western) 14.50 Kapcsoltam 15.20 Az ifjú Indiana Jones kalandjai (anr.kalandfilmsor.-25. 16.15 Helene szemei (francia sorozat - 9.) 17.15 Yago (arg. kalandfilmsor., 19.) 18.00 Aktív. Magazin 18.30 Tények. Hírműsor 19.05 Jó barátok (amerikai vígjátéksor.) 19.30 Száguldó vipera (am. akciófilm-sor., 18.) 20.30 Tények röviden 20.35 Sítúra a halálba (német akciófilm) 22.35 A kiválasztott- Az amerikai látnok (am. akciófilm-sor., 14.) 23.30 Jó estét, Magyarország! 0.15 Háború (amerikai kalandfilm) 8.40 Nyári matiné 8.45 Szívtipró gimi (9.) 9.30 A pilóta (amerikai film) 11.00 Talentum (ism.) 11.50 Híradó. Vers 12.10 Gazdakör (ism.) 12.25 Isten kezében (ism.) 12.55 Madách: Egy ember tragédiája (magyar film) 14.15 Életem, Afrika 15.15 Utazás szent helyekre (olasz sorozat-12/8.) 16.10 Isten áldja a tisztes ipart (sorozat-15/6.) 16.25 Neptunusz zászlaja alatt (német sor. - 5.) 16.55 Ötórai zene 17.00 Kalendárium 17.50 Hej, hej, helyes beszéd! 18.00 Híradó. Sport 18.30 Mesefilmek 19.00 Kalendárium 20.00 Jób lázadása (magyar film) 19.00 Fókusz-ráadás 19.25 A bohóc (német akciófilm-sor.) 20.25 Barátok közt (magyar sorozat) 20.50 Sólyomasszony (amerikai kalandfilm) 19.40 Kertünk titkai 20.15 Ausztrália lencsevégen 20.50 Futuro - egy elfeledett terv 21.30 Kalauz a boldogsághoz 22.05 Kis fegyverek: cél az ember 23.05 Folt hátán folt 23.30 Uralkodóházak 24.00 Nagyvárosok VIASAT §L Jób és felesége a Tisza menti faluban él. Miután hét gyermeküket eltemették, Jób az árvaházból örökbe fogadja Lackót. Ő lenne az örökös is. Ám a német megszállás után megkezdődik a deportálás. 21.35 Népszerű operamelódiák 21.45 Híradó. Sport 22.10 Miért? 22.40 Kolozsvári operamesék (13/11.) 23.35 Összkép (ism.) 23.50 Hírek. Vers 7 Stephen Simons megjárta a vietnami háború poklát, és nehéz az élete. Állandó rémálmok gyötrik, pszichiátriai kezelesre jár. Amikor végre hazatérhet, alig talál munkát. Pedig el kell tartania a családját. Felesége, Lois kitart mellette. Még a gyerekekkel, Stuval és Lídiával is megérteti, hogy össze kell tartaniuk. Pedig ők el vannak foglalva saját bunkerük építésével és külön háborújukkal a Lipnicki testvérekkel. 2.35 Aktív 3.10 Vers éjfél után ^5^ DUNA TV 5.10 Vatikáni Rádió adása 5.30 Indul a nap 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub (ism.) 9.10 Minimax-rajzfilmek 9.40 Teleparti. Játék 10.05 Top Shop 10.45 Teleparti 11.05 Top Shop 11.35 Delelő 12.00 Híradó Déli kiadás 13.10 Teleparti 13.55 Klipklub 14.15 Milagros (perui sorozat - 279.) 14.40 Csak egy szavadba kerül! 14.45 Melrose Place (amerikai sorozat - 78.) 15.35 Receptklub 15.45 Csak egy szavadba kerül! 15.50 Hegylakó (am. kalandfilm-sor., 19.) 16.45 Vad szenvedélyek (argentin sorozat-118.) 17.35 Kell egy csapat! 18.30 Híradó Esti kiadás 18.55 Fókusz Hétszáz éve Aquila várbörtöne volt a leghírhedtebb. Csak Philippe Gaston tudott megszökni. Közben szövetséget kötött a titokzatos Navarre kapitánnyal és nappalra sólyommá varázsolt kedvesével... 23.15 Híradó Késő esti kiadás 23.35 Nyáresti találkozások 23.40 C-16: Szuperügynökök (amerikai akciófilm-sor.) 0.30 Stella moziklub SPORT 1 8.45 Helyzet (ismétlés) 9.00 Spanyol labdarúgóbajnokság (ismétlés) 10.00 Salakmotor, Svéd Nagydíj (ismétlés) 13.00 Angol labdarúgó-bajnokság - a Premiership 2001-2002-es idénye (ismétlés) 14.00 Német labdarúgás, bajnoki mérkőzés 1860 München- Bayern München (ism.) 16.30 Jégkorong, divízió 1-es vb (ismétlés) Magyarország-Románia 19.15 Helyzet 19.30 Baseballmagazin 20.00 Német labdarúgó-bajnokság 21.00 Atlétika, Golden League-verseny, Párizs (ismétlés) 23.15 Spanyol labdarúgó-bajnokság 6.25 Rajzfilmek 7.35 Alex Mack titkos élete (ism.) 8.00 Kapcsolódj be! 9.00 Sztárcsázz! 10.00 Tantusz 11.00 Kapcsolódj be! 12.00 Tv-shop 13.00 Starsky és Hutch (ism.) 13.50 Rajzfilmek (ism.) 15.05 Tantusz 15.55 Alex Mack titkos élete (amerikai ifj. sorozat) 16.25 StarTrek 17.15 Starsky és Hutch (24.) 18.05 Hollywoodi sztárok 18.15 Jerry Springer 19.00 Egy rém rendes család 20.00 A Simpson család 20.25 StarTrek 21.20 Mutánsok (amerikai sci-fi) Los Angelestől távol problémás tinédzsereket igyekeznek megtanítani a beilleszkedésre. A táborban kiderül: mutáns kullancsok jelentek meg a helyi drogtermesztők kísérletezése nyomán... 22.50 Hollywoodi sztárok 23.20 Egy rém rendes család (ism.) 0.15 Jerry Springer (ism.) 8.00 Rendhagyó útikalauz «Qu m 15.45 Kontraszt 8.40 Emberi jogok és jogtalanságok 9.00 A kezdet és a vég 10.00 Keresztül-kasul Kanadán 10.50 Organikus lehetőségek 11.05 Szép otthonok 11.35 Bor-ászok 12.10 T-akták 13.00 Hosszú az út Compesteláig 13.15 Legendák földje 13.50 Varázslatos szigetek 14.20 Az utolsó nap 15.10 Mozdonymúzeum 15.25 A kelták 16.25 Kétéltűek 17.00 Vissza a vadonba 17.40 Emberkert 18.40 Fortyogó földkéreg- Dél-Afrikában (ism.) 16.30 Mit szól hozzá? (ism.) 17.25 Ralimánia 18.00 A hír igaz! 19.00 Esti mérleg 19.25 Maga lesz a férjem (magyar vígjáték, 1937) 20.50 Ed Sullivan-show 21.20 Könnyűzenei klipek 22.00 Mit szói hozzá? 22.55 Törzsasztal 23.30 Ralimánia (ism.) 24.00 Esti mérleg (ism.) 0.25 Maga lesz a férjem (magyar vígjáték, ism.) TARJANI IV KOSSUTH 430 Hírek. Időjárás. Óránként: Hírek. Időjárás. 12.02 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 13.05 Vendég a háznál. 13.30 Római katolikus félóra. 14.04 Társalgó. 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika. 16.20 „Magyarországról jövök...'' (magazin). 17.05 Vállalkozásklinika. 17.45 Kék bolygó. 18.00 Esti krónika. 19.05 Határok nélkül. 19.30 Sportvilág. 19.50 Esti mese, 20.04 Aranyemberek. Válogatás a sorozat legsikeresebb darabjaiból. 20.35 Kiszáradt az én örömem zöld fája - Győri Klára emlékezése. 21.04 Hét végi műsor- ajánló. 21.10 A 20. század titkai. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Iskolapélda. 23.00 Kenő, 23.04 „Számomra minden út Bartókból indult...” PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. Óránként: Hírek. Időjárás. 8.45 Sportreggel. 9.00 Petőfi-délelótt, 9.16 Riport-interjú- stúdióbeszélgetés. 9.52 Apró-cseprő. 10.10 A vélemény szabad... 10.45 Zenesarok. 11.05 Sporthírek. 11.10 Gordiusz-plusz. 11.38 Zöldjelzés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli, 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Kabarécsütörtök. 17.00 Háztól házig. 18,00 Közlekedés. 18.01 Kölyökrádió. 18.30 Gordiusz-játék- tér. 19.04 Sportpercek. 19.15 Unikum. 20.00 Váltóhang. 21.04 Nyugat-keleti díván. 22.00 Modemidők. 22.30 Drogéria. 23.00 Hírpercek. Sporthíradó. 23.15 Teiestúdió. 24.00 Éjfél után... 3.03 Melódiakoktél. 4.03 Cigánynóták 9.00 Visszatekintő 9.40 Kodályos diákok Finnországban 17.00 Megvédett városmag Kecskeméten 17.30 Hírek 17.40 Salgótarjáni ifjúsági művészeti napok 18.10 Szevasztok! 18.20 Csendes percek 18.35 Ház a vár alatt 18.42 Szivárvány sztár 19.12 A múltból 19.20 Hírek 19.30 Hírháló 20.30 Thalassa 21.00 Forró szél (4.) 22.00 Egészségmagazin 22.30 Nyitott világ RAK (VI. 22—VII. 22.) Jó, ha tudja, hogy a Rák-jegyűnek rendkívül fontos a kényelem. Ha jót akar magának, akkor kiveszi a szabadságát, és elmegy valahova nyaralni. Júliusban a vízpart a legjobban ajánlott. OROSZLÁN (VII. 23—Vili. 23.) Ma borzasztóan fáradtnak érzi magát. Ezt részben a túlfeszített munkatempójának köszönheti. Munkamennyiségét csökkentheti, és talán az életvitelén is változtathatna. Nem csak a fizikai, de a lelki kifáradás is nehézségeket okozhat. SZŰZ (Vili. 24—IX. 23.) Nyugtalanítja egy-két esemény, ami a közelmúltban történt. Gondoljon át mindent újra alaposan. Hol tudna úgy beavatkozni az események alakulásába, hogy az Ön számára kedvező legyen. Talán így megnyugszik. MÉRLEG (IX. 24-X. 23.) Bizonyos lehet abban, hogy ma nem mond csütörtököt. Ha találkozót beszélt meg valakivel, annak most különleges jelentősége lesz. Ne szalasz- szon el egyetlen alkalmat sem. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.) Nem szereti a váratlan, kiszámíthatatlan dolgokat. Most mégis valami ilyesmivel találja szemben magát. Ne veszítse el a fejét, ne kapkodjon! Gondolkozzék logikusan és kiderül, hogy nem is olyan meglepőek az események. NYILAS (XI. 23—XII. 21.) Az életében jelentős változás várható. Ez lehet apróság, de akár jelentős esemény is. Ha jól felkészül, nem érheti kellemetlen meglepetés. BAK (XII. 22-I. 20.) A félreértéseket ne hagyja elintézetlenül, most elveszítheti fontos barátait. Pénzét ne kockáztassa, az a legjobb, ha számláit rendezi és utána beosztja jövedelmét. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.) Gondjai vannak, de ezeket ne nagyítsa fel, inkább igyekezzen megoldani azokat. A feszültséget nem viseli könnyedén. Erősítse a magába vetett hitét és önbizalmát. HALAK (II. 21-111. 20.) Emelkedjen felül az érzékenységen! Próbálja megkeresni a bajok eredetét és folytasson rendezett életritmust. Társai között tekintélye van, uralja az irányítást. KOS (III. 21-IV. 20.) Ne hajtsa túl magát sem fizikailag, sem szellemileg! Találja meg mindenben a szépet és a rejtett értéket. Sikeresen tud vásárolni vagy eladni. BIKA (IV. 21-V. 20.) Jó üzleti lehetőség kínálkozik, amit ki kell használni. Új ötleteit merészen használhatja a siker érdekében. Rövid utazásra van lehetősége, amit kár lenne elmulasztani. IKREK (V. 21—VI. 21.) A nézeteltéréseket rendezze le, mert az Önt aggasztja, és gátolja munkájában. Igyekezzen biztonságát és egészségét megőrizni. Ne vegye a dolgokat túlságosan a szívére, úgyis megoldódnak. Sztárpletykák Mick Jaggert lovaggá ütötték Önként beállt a sorba, fejet hajtott és térdre ereszkedett a tradíció előtt a Rolling Stones együttes frontembere, a hatvanas évek és a rock fenegyereke, a hagyományokra fittyet hányó Mick Jagger. Hosszú évtizedekkel a Beatles tagjai, Cliff Richard és Elton John után neki is sikerült elérnie, hogy II. Erzsébet királynő lovaggá üsse. Jagger évről évre könnyed érdektelenséget színlelve fogadta, hogy rendre lemarad a királyi lovagrend jelöltjeinek listájáról - miközben bántotta a dolog. Csupán a brit királynő uralkodásának ötvenedik évfordulója alkalmából tette első tréfás megjegyzését arra vonatkozóan, hogy szívesen venné a „sir” megszólítást. Az ünnepi koncert szervezésében nyújtott kiemelkedő tevékenységéért - és persze régi nagy rajongója, Tony Blair brit miniszterelnök hathatós segítségének köszönhetően - idén felkerült az áhított listára. ■ AZ ÁLKOLDUS A két rajz között hét eltérés van. Melyek ezek? HALLÓ SZÍVPOSTA Szerelmem! Keresem a jelentését, az értelmét "ez a nap volt az utolsó reményem"-nek, de nem találom, kétségbeesek, összeszorul a szívem, sikítani szeretnék, ugye nincs baj, sietek, hogy időben éljek hozzád, hogy elmondjam százszor és ezerszer, szeretlek. Nem akarom megölni a szerelmed, mert az étkem, borom, levegőm és napsugaram. Kérem, hogy maradjon még nálam. Lehet, hogy valami miatt el akartam fojtani magamban ezeket az érzéseket, talán a veszteségtől való félelemből. Hányszor mondtam, többé már nem hiszem, de másnap ismét hinni és remélni akartam, mert így még nem szerettem, s engem így még nem szerettek. NÓGRÁDtHÍRLAP mmmmSumt mmíW" Az előfizetés Önnek toü 3(D(D IFtt megtakarítást jelent. Telefoni 32/416-455,35/301-600