Nógrád Megyei Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-04 / 154. szám
2002. JÚLIUS 4., CSÜTÖRTÖK ■HEGYEI KÖRKÉP BÁTONYTERENYE W jjf RÉTSÁG 3. OLDAL Alkotói felajánlások a Glatz-képek elhelyezéséért (Folytatás az 1. oldalról) találkozót, amelyen ott volt dr. Limbacher Gábor, a megyei múzeumok igazgatója és Patkós István, Buják polgármestere is. írásaink jelezték azt is, hogy a festmények felújításra szorulnak. S most kedvező fordulatához, új fejezetéhez érkezett a kezdeményezés: megyénk alkotói közül jó néhányan rokonszenveznek a pénzhiány miatt kényszerpályán veszteglő elhatározással, s készek egy-egy alkotásuk felajánlásával támogatni a kiállító- hely létrehozását, az anyagi gondok mérséklését. Köszönjük a nemes gesztust a festőművészeknek, grafikusoknak, Nagy Mártának, Radics Istvánnak, R. Tóth Erzsébetnek, F. Csaba Máriának, Bakos Ferencnek, Fancsikné Deák Ibolyának és Kanyó Balázsnak. Természetesen várjuk más alkotók adományait is. Kérjük, hogy a felajánlásra szánt műveket a bujáki általános iskolába vagy a polgár- mesteri hivatalba juttassák el, (az utóbbi telefonszáma: 32/488-488), amennyiben ehhez a bujáinak segítségét kérik, a hivatal dolgozóinak jelezzék ezen igényüket. Kutyusok örömére Fiatal németjuhász szukának és kannak, pumi keveréknek, spániel és angolszetter keveréknek, kistestű lakásban tartható kutyusoknak, szálkásszőrű tacskónak, palotapincsi keverék kölyöknek és egyéb 3 hónapos kölyökkutyáknak és cicáknak keres új tulajdonost a Gazdikereső Közhasznú Alapítvány. (Telefon 32/311-840) Új szerepben a kisterenyei kastély Idős Szabó István életműve állandó' kiállítás keretében lesz látható megtekintésének lehetőségét az érdeklődők részére. Az önkormányzatok megállapodtak abban is, hogy Bátonyterenye hozza létre a kiállítóhelyet, a műtárgyakról és a szakmai feltételekről - a megyei múzeumok irányításával - a megye gondoskodik. Idős Szabó István életpályájának jelentős szakasza kötődik e Nógrád megyei településhez, 1955-ig Bátonyterenye városrészén, Kisterenyén élt és alkotott, műveinek néhány darabja a megyeháza galériájában látható, a többit raktárakban, itt-ott őrzik. A kastélyban a teljes életművét elhelyezik, az állandó tárlatot a tervek szerint a jövő évben, a szobrászművész születésének centenáriumán nyitják meg. Idős Szabó István Kossuth- díjas szobrászművész - aki jövőre lenne százesztendős és éppen tíz éve lesz július 5- én, pénteken, hogy eltávozott az élők sorából - életművét bemutató állandó kiállításnak a felújítás alatt álló bátonyterenyei Gyürky- Solymossy kastély ad végleges otthont. így határozott legutóbbi ülésén a Nógrád Megyei Ön- kormányzat Közgyűlése és ugyanaznap délután ekképpen döntött a Bátonyterenyei Ön- kormányzat Képviselő-testületé is. Az utóbbi tagjai csak úgy, mint a megyei döntéshozók a Szabó-hagyaték végleges elhelyezésére kidolgozott két terv közül választották a fenti megoldást, ami gyakorlatilag biztosítja a szobrok mindenkori •'■Mu.aaa.. .r.n.n,,- t-. . -__________• ■ ■ - ■■ __________________________' 'Mfflv-a'rav '••oaf.f ::S , • . . I dős Szabó István gazdag hagyatékában a jövőben sokkal többen gyönyörködhetnek majd ___ii_.... I iWffTWWB— É let költözik újra a Gyürky-Solymossy kastélyba F0T(j. gyurián tibor BALASSAGYARMAT VÉRADÁS. A Vöröskereszt területi szervezete és a Dr. Kenessey Albert Városi Kórház július 4-én, csütörtökön 8-tól 13 óráig véradást szervez a kórház véradó állomásán. A szervezők - a sok közúti balesetre való tekintettel - minél nagyobb számban várják a város és a környező kistelepülések önkéntes véradóit. SZÉCSÉNY/HATVAN TÁRLAT. Bakos Ferenc szécsényi grafikus alkotásaiból nyílik kiállítás július 5-én pénteken 17.30 órakor a hatvani Moldvay Győző Galériában. A grafikákat és pasztellképeket Bőgős Tamás, a Nógrád Megyei Közgyűlés kulturális bizottságának elnöke ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A kiállítás egy hónapig tekinthető meg. SZÉCSÉNY KIS KÉPZŐMŰVÉSZEK. A szécsényi művelődési központ keretén belül működő művészeti iskola növendékei magán táborban gyakorolják, csiszolják tudásukat Nógrádsipeken. A hét elejétől működő „alkotói műhely” munkáját Bakos Ferenc, szécsényi grafikus irányítja. LfTKE JOBB FÉLNI... Riasztóberendezéssel látják el a helyi általános iskola épületét, ezzel együtt a kiszolgáló létesítményeket, így például a konyhát is. A biztonsági rendszer kiépítése a napokban fejeződik be, költségét az önkormányzat fizeti. SALGÓTARJÁN FOGADÓSZOBA. Boldvai László országgyűlési képviselő július 5- én, pénteken 10 órakor az MSZP város irodáján (Kossuth u. 8. sz.) tart fogadónapot. Ősztől huszonnégy órás esetkocsi jár a pásztói térségben (Folytatás az 1. oldalról) Sisák Imre megfogalmazta, hogy a város önkormányzata 2001. február 5-én kezdeményezte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatójánál a pásztói mentőállomás felújítását. Az állomás lapos tetős szerkezete évek óta beázik olyannyira, hogy az esővíz a világítótestek armatúrájába csorog. A garázsban elhelyezett három mentőkocsi szintén ki van téve az eső okozta, valamint a beázások hatására leszakadó mennyezeti vakolat kártételeinek A mentőállomáson dolgozók munka- és életkörülményeit károsan befolyásolja emellett az a tény, hogy több mint 10 éve nem volt tisztasági festés az épületben, és kritikán aluli a fürdőszoba állaga. Az épület felújításához Pásztó önkormányzata félmillió forintot tud biztosítani. Az OMSZ főigazgatósága sajnos a mai napig sem adott visszajelzést a pásztói kérésre. Csehák Judit miniszterhez írt levelében Sisák Imre azt is kiemelte, hogy a pásztói mentőállomáson jelenleg egy 24 órás szállító, egy nappalos 8 órás szállító egység, valamint egy 10 órában foglalkoztatott esetkocsi látja el feladatát. Pásztó Salgótarjántól és Hatvantól egyenlő távolságra helyezkedik el a 21-es főút mentén. A pásztói kistérség több mint 35 ezer lakója, valamint a 21-es úton bekövetkező súlyos balesetek sérültjeinek ellátása szükségessé tenné, hogy a most 24 órás szállító mentőegység helyett 24 órás esetkocsi szolgálatot vezessenek be. Jelenleg az ehhez szükséges feltételek közül az autó teljes felszerelése, az ápolók és a gépkocsivezetői állomány rendelkezésre áll, azonban az egészségügyi tárcától kérik a mentőtisztek munkabérének, délutáni és éjszakai pótlékának biztosítását, amely éves szinten mintegy 10 millió forintot jelent. Ez esélyegyenlőséget biztosítana a 21-es úton történő balesetek sérültjeinek, valamint Pásztó, és az ellátási körzetében élő emberek életben maradásához - fogalmazta meg Sisák Imre. Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium vezetőjének válasza egyaránt kedvező a mentősöknek, a városnak és a városkörnyéknek. Csehák Judit egyaránt ígéretet tett a mentőállomás felújítására és a 24 órás esetkocsi beállítására, amely egyben létszámfejlesztést is jelent, mindezek anyagi kihatásaival együtt. A miniszter arról tájékoztatta Pásztó polgármesterét, országgyűlési képviselőt, hogy az OMSZ 204 mentőállomása közül az épület állapota miatt 20-at minősítettek alkalmatlannak, 109 igényel komolyabb mértékű felújítást, korszerűsítést (ezek közé tartozik a pásztói mentőállomás is), és mindössze 77 épület kapott a műszaki-építészeti felülvizsgálat során alkalmas minősítést az országban. Több’ mentőállomást az épület állagának leromlása és az alapvető higiénés feltételek biztosításának hiánya miatt az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat csak ideiglenes működési engedéllyel enged működtetni, záros határidővel. Ilyen mentőállomás az észak-magyarországi térségben Jászberény, Jászkísér, Heves, illetve a nagyobb mentőállomások közül a soproni. Csehák Judit miniszter jelezte, a felújítások és korszerűsítések elmaradásának egyik oka az, hogy az OMSZ intézményi költségvetésében az elmúlt években nem szerepelt felújítási előirányzat. Az Egészségügyi Minisztérium fejezeti kezelésű épület felújítási keretében is az elmúlt négy évben mindössze a szombathelyi megyei mentőállomás felújításának pénzügyi támogatását irányozta elő az előző kormány. Az OMSZ-nek a több mint 200 mentőállomás épület felújítását és karbantartását működési költség- vetéséből kellett biztosítania, ami messze nem fedezte a felmerülő igényeket. A karbantartás és felújítás évek óta tartó elmaradása miatt a mentőállomások műszaki állapota, így a pásztói mentőállomásé is jelentős mértékben romlott. Csehák Judit közölte: a felújítás költsége Pásztón - a közelmúltban végzett felmérés szerint - összesen mintegy 10 millió forintot tesz ki, amelyhez a város önkormányzata félmillió forint támogatást ajánlott fel. Hozzátette: az OMSZ pénzügyi helyzetének és a központi kezelésű, felújításra igénybe vehető források áttekintése után még ebben az évben intézkedni fog, hogy megteremtsék a forrást a pásztói mentő- állomás legsürgősebb felújítási munkáinak elvégzésére. A miniszter arra is kitért, ugyancsak megvizsgáltatja a pásztói mentőállomáson működő esetkocsi szolgálat működési idejének 24 órásra történő bővítési lehetőségét is, ami a pénzügyi fedezeten kívül az OMSZ létszámkeretének növelését is igényli. Ezzel kapcsolatban az egészségügyi miniszter arról tájékoztatta Sisák Imrét, hogy Pásztón kívül az OMSZ 17 mentőállomásán működik korlátozott óraszámban (7- től 15-ig, illetve 7-től 17 óráig) esetkocsi (vagyis orvosi-mentőtiszti szolgálat), és mivel ezeken a helyeken az esetgépkocsi és a mentéstechnika rendelkezésre áll, elsőrendű feladatnak tartja a szaktárca a 24 órás esetkocsi bevezetését.- Úgy tűnik - folytatta a miniszter -, hogy Pásztón ennek személyi akadálya nem lesznek, ugyanis 3 fő idén (októberben) végző mentőtiszt alkalmazását tervezik, ami már ez év utolsó negyedévében lehetővé tenné a non-stop esetkocsi szolgálat működtetését. Végül Csehák Judit azt írta: az ehhez szükséges létszámfejlesztésre és a fedezet biztosítására megteszi a szükséges intézkedést. DUDELLAI ILDIKÓ MENJEN BIZTOSRA!!! Nyáron is aukció az FHB-nál. Magánszemélyek, jogi személyek és egyéb szervezetek 2002. július 8-án 15 óráig tehetnek aukciós vásárlási ajánlatot az FHB fix és változó kamatozású jelzálogleveleire. A hatéves fix kamatozású jelzáloglevél kamata évi 8,25%, a tízéves változóé (2003.03.13-ig) 9,25%. Az FHB aukciós limitárat nem határoz meg. A jelzáloglevelek névértéke 10000,- forint, a tőzsdén szabadon adhatók-vehetők. A jelzáloglevél a kockázatot kerülők biztonságos értékpapírja, a hasonló futamidejű állampapírokénál magasabb hozammal. A magánszemélyeknek adóhitel kedvezményt is biztosít, az árfolyamnyereség után nem kell adót fizetni. Ajánlat tehető: az Aegon Ép.Rt., a CA IB Ép.Rt., a CIB Értékpapír Rt., a Concorde Ép.Rt., az MKB Rt., a Raiffeisen Ép.Rt., és a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Rt. kijelölt fiókjaiban. További információ: aukciós értékesítési helyek, FHB 06-40-200-115-ös hitelvonala, Internet: www.fhb.hu ©FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. Nálunk biztosan megtalálja! A lapban megjelenő apróhirdetéseket július 2-ától kereshető formában, rovatonkénti csoportosításban, jóval gyorsabban megtalálja. Hirdessen - az első napon ingyen, egy hétre p Az ára is apró. www.nograamegyeihirlap.hu