Nógrád Megyei Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-04 / 154. szám

Fakanalasok között „fehér holló” Mátrakeresztesen sokak számára kenyérkereső megélhe­tés a fakanalasság. Csupán két család foglalkozik mással: vágódeszka- , lapockakészítéssel. Közülük Holtnerékhez látogattunk. (Az írás ré­sze a Pásztó és térsége összeállításunknak.) oldal I m 3, I Uj szerepben a terenyei kastély I Idős Szabó István Kossuth-díjas szobrászművész gaz­dag életművét bemutató állandó kiállításnak - a múlt heti megyei és bátonyterenyei testületi döntés értelmében - a kisterenyei egykori Gyürky-Solymossy kastély ad végleges otthont. Ma is szépen ragyog a bronzérem Nógrád megye történetében az eddigi legnagyobb si­kert az SBTC labdarúgó-csapata érte el, amikor a Nemzeti Bajnokság első osztályában a harmadik helyen végzett. Ennek éppen harminc esztendeje. Cikksorozatunkkal e nagy bravúrra emlékezünk. Alkotói felajánlások a Glatz-képek elhelyezéséért Öröm és gond rendszerint együtt jár, ha értékeket kell megőrizni, átmenteni a jövőnek. Hiszen az már önmagában öröm, ha van mit becsben tartani, van mire vigyázni, ugyanakkor nagyon komoly, felelősségteljes megbízatás is, íratlan törvények maradéktalan betartására ösztönöz, s nem ritkán áldozatokat kíván egyénektől és közösségektől egyaránt. Buják község magáénak mondhatja a Kossuth-díjas ne­ves festő, Glatz Oszkár, felesége, Wildner Mária és fia, Glatz Hen­rik festményeit, összesen het­venhét képet, amelyet jó ideje a Nógrádi Történeti Múzeum rak­tárában őriznek. Az elmúlt he­tekben lapunkban megjelent írá­sok is tanúsítják, hogy tulajdo­nosuk, a falu más sorsot szán a számára nagyon kedves hagya­téknak, abban a házban, ahol Glatz Oszkár alkotott, állandó kiállítást szeretne megvalósítani a településvezetés. Törekvéseit, ide értve a pályázati pénzszer­zés majdani lehetőségének kiak­názását, a pénzhiány gátolja. A Nógrád Megyei Hírlap Kopka Miklós ügyvezető igazgató, fele­lős kiadó kezdeményezésére cikksorozatával segít abban, hogy Buják lépésről lépésre kö­zelebb kerülhessen tervei valóra váltásához. Ennek érdekében szervezték nemrégiben azt a (Folytatás a 3. oldalon) MINDENNAPI KENYERÜNK. A Pásztóhoz közeli Nagymezőn, az Agroprodukt Kft. búzatábláján is serényen dolgoznak a kombájnok, hogy a nagy melegben minél kevesebb legyen a szemveszteség. fotó, gyurián tibor Kitoloncolás közokirat-hamisítás miatt A Magyar Köztársaság bizton­ságát veszélyeztető tevékenység folytatása miatt a Belügymi­nisztérium Bevándorlási és Ál­lampolgársági Hivatal Észak­magyarországi Regionális Igaz­gatósága kitoloncolással végre­hajtott kiutasítást és egy év idő­tartamú beutazási és tartózko­dási tilalmat rendelt el azzal a román állampolgárral szem­ben, aki 2002. június 28-án Parassa-puszta határátkelőhe­lyen útlevelében két darab nagylaki hamis bélyegző lenyo­mattal kívánta elhagyni Ma­gyarország területét. A lenyomatokról kiderült, hogy a pámafestékek színe nem egyezik meg az eredetivel, csakúgy, mint a bélyegZök-keretvonalai és dátum­sorai, és azok UV-fényben nem lu- mineszkálnak, ellentétben az ere­deti bélyegző-lenyomatokkal. A hamisított útlevelet a Balassagyar­mati Városi Ügyészség foglalta le, ahol úgy ítélték meg, hogy az elkö­vetett bűncselekmény olyan cse­kély fokban veszélyezteti a társa­dalmat, hogy ez esetben elégséges ügyészi megrovásban részesíteni az elkövetőt. A lefoglalt útlevelet a későbbiek folyamán megküldik a kiállító ha­tóságnak. A hatóság a külföldi ál­lampolgárt útiokmány hiányában idegenrendészeti őrizetbe vette a kitoloncolás feltételeinek megte­remtéséig. A kitoloncolást a Ma­gyar Köztársaság és Románia kö­zött érvényben lévő „toloncegyez- mény” alapján hajtották végre. Képviselői hírek Az országgyűlésben Keller Lász­ló (MSZP) helyett Szabó Lajost (MSZP) választották a költségveté­si bizottság alelnökévé, akinek gazdasági bizottsági helyére Boldvai László (MSZP) került. A salgótarjáni illetőségű képviselő eddig is tagja volt a költségvetési és pénzügyi bizottságnak. Keller László számvevőszéki bizottsági helyét Gráf József (MSZP) foglalja el. Napirend előtti felszólalásában a szintén salgótarjáni Gusztos Päer országgyűlési képyiselő (SZDSZ) az előző kormány tagjainak vita­tott lakásügyeire emlékeztetett, hangsúlyozva: ha igaz Orbán Vik­tor voljj miniszterelnök 50 millió forintos vagyongyarapodása, azt ki kell vizsgálni. 9 771215 901000 02154 Októbertől három mentőtiszttel bővül a pásztói mentőállo- szélességgel támogatta az ügyet- más létszáma, így megoldhatóvá válik, hogy végre 24 órás jelezte Tamássy Gyula, esetkocsi lát el szolgálatot. Jelenleg ugyanis ez a mentőautó Az országgyűlési képviselő öt órától reggel 7-ig áll, miközben a betegekért a salgótarjáni Csehák Judit egészségügyi, szo- esetkocsit küldik, és így az érintettek akár félórás késéssel ciális és családügyi miniszter­kerülnek kórházba. Miniszteri ígéret van emellett a pásztói nek tett fel ezzel kapcsolatban mentőállomás felújítására is. írásbeli választ igénylő kérdést a parlamentben. Erre időközben Tamássy Gyula, a Nógrád me- te meg Sisák Imrét, Pásztó polgár- már megérkezett a - kedvező ­gyei mentőszervezet vezető mén- mesterét, országgyűlési képvise- miniszteri válasz, tőtisztje e problémák miatt keres- löt, aki nyitott volt és teljes mell- (Folytatás a 3. oldalon) Volt feleségével végzett a szügyi férfi Egészségügyi miniszteri ígéret van a pásztói mentőállomás felújítására FOTÓ; GYURIÁN TIBOR Ősztől huszonnégy órás esetkocsi jár a pásztói térségben Volt feleségét szúrta le kedden délután Szügyben egy férfi, aki nem tudott belenyugodni abba, hogy megromlott házasságuk tavaly válással végződött. A tragédia részleteiről a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője tartott teg­nap sajtótájékoztatót. Kaszás Ottó őrnagy ismertette, a bejelentés után kiérkező rend­őrök egy földön fekvő nőt, és egy ráboruló, zokogó férfit találtak a buszmegállóban, aki azt mondo­gatta, hogy nem ezt akarta. A megbilincselt férfit, a 49 éves M. J.-t előállították a rendőrségen. Részletes beismerő vallomásából kiderült, nem tudott beletörődni, hogy elveszítette a feleségét. A szügyi házaspár válását tavaly mondták ki. A férfi azóta többször kérte házasságuk visszaállítását, mindannyiszor eredménytelenül. A 44 éves asszony a válás után el­költözött a faluból, de Szügyben dolgozott. Munka után várta a buszt, amikor volt férje észrevet­te, odament hozzá a buszmegál­lóba és megint arra próbálta rábe­szélni, hogy menjen vissza hozzá. Az újbóli elutasítás ezúttal tra­gédiával végződött. A férfi a táská­jából elővett 7 centiméter penge­hosszúságú zsebkéssel nagy erő­vel előbb nyakon, majd hason szúrta a szerencsétlen asszonyt, aki a helyszínen elvérzett. M. J. saját ereit is megpróbálta felvágni, de csak könnyű sérülést szenve­dett, kórházi kezelést nem igé­nyelt. A szóvivő elmondta, a szügyi férfit őrizetbe vették és kezdemé­nyezték előzetes letartóztatását. Ellene emberölés bűntettének alapos gyanújával indítottak eljá­rást. A szügyi családi tragédia után egy 21 éves lány és 13 éves fiútestvére maradt magára. DUDELLAI ILDIKÓ PÁLYÁZATOKBÓL MÁSFÉL MILLIÓ FORINT „A demokrácia helye és szerepe az iskolai okta­tásban” témakörben hirdetett pályázatot a Közok­tatási Modernizációs Alapítvány. A pályázaton a Litkei Körzeti Általános Iskola is részt vett és 1 mil­lió forintos támogatást nyert. A Nógrád Megyei Közoktatási Közalapítvány pályázatán eszközbe­szerzésre háromszázezer forintot kapott az intéz­mény, a harmadik ilyen módon szerzett nyeremé­nyének összege 230 ezer forint, a támogató ezúttal is a modernizációs alapítvány. A roma és magyar gyerekek részére szervezett augusztusi életmód táboruk megrendezését az Oktatási Minisztérium pályázati pénzzel segíti. 977121590100002154

Next

/
Thumbnails
Contents