Nógrád Megyei Hírlap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-10 / 133. szám
10. oldal A Nógrád Megyei Hírlap sportmelléklete 2002. JÚNIUS 10., HÉTFŐ Ember tervez, eső végez Terepduatlon és futóverseny a IV. tóparti randevún Minden szabadtéri rendezvénynek egyetlen nagy ellensége van - az eső. Lehet bármilyen jól szervezett, nagy érdeklődésre számító és tömegeket vonzó egy program, ha közbeszólnak és megnyílnak az égi csatornák, alábbhagy a részvételi kedv. Valahogy így volt ez a maconkai tónál negyedik alkalommal megrendezett tóparti randevú sportversenyén, a Nógrád Megyi Hírlap Grátisz Kupán is, amelyet egyébként először iktattak be a programba, s amely a Palóc Próbák idei harmadik állomása is volt egyben. Kicsit irigyelték a szombati csendesen, de kitartóan szemerkélő, vagy éppen zuhogó esőben gyülekező duatlonisták, futók a horgászverseny résztvevőit. A pecások legalább gumicsizmában és esőköpenyben gubbaszthattak a gyönyörűen kialakított, kibővített víziparadicsom központi tavának partján, de a sportolóknak maradt a versenyruházat és a sár. Bár a leleményes rendezőknek, a rutinos balassagyarmatiaknak sikerült a legkedvezőbb kerékpáros és futópálya nyomvonalat megtalálni, azért nem akárki vállalta volna mindezeket. De hát a jövendő vasemberei - köztük Szász Viktor révén egy valódi és többszörös, Hawaii-t is megjárt „ironman” - csak nem riadnak vissza az ilyen körülményektől! Az, hogy a balassagyarmatiak közül a Vitalitás tri- atlétái, futói, monüsai, vagy a Salgótarjáni Triatlon Klub versenyzői közül jó páran ott voltak, nem csoda, de még a fővárosból is érkeztek néhányan. Ami még ör- vendetesebb, hogy a futást és kerékpározást kedvelő Szász Viktor nagy csatában győzött Maconkán bátonyterenyei srácok is kipróbálták a duatlonozás szépségeit, kínját. A verseny befejeztével, mikorra a rendezők nevében Plachy György, a Nógrád Megyei Hírlap kereskedelmi igazgatója átadta a támogatók által felajánlott reprezentatív ajándékokat, az addig pokolba kívánt időjárás jóvátette addigi tévedését, kisütött a nap - ahogy ez már lenni szokott. Hiába, jobb későn, mint soha... TEREPDUATLON Felnőtt férfiak (3 km futás-6 km kerékpározás-1,5 km futás): 1. Szász Viktor (Vitalitás, Balassagyarmat) 34:14 perc, 2. Bálint Zoltán (Budapest) 34:34, 3. Ozsvárt Henrik (Salgótarjáni Triatlon Klub) 34:52. Nők: 1. Szarvas Judit (Vitalitás, Bgy.) 43:50. 16 éven aluliak, fiúk (1,5-4-1 km): 1. Bene Zoltán 27:39 perc, 2. Simon Roland (mindketten Bátonyterenye) 28:51. Lányok: 1. Géczi Szabina 27:06 perc, 2. Kiss Brigitta 29:02 (mindketten Salgótarjáni Triatlon Klub). TEREPFUTÁS Fiúk, 2 km: 1. Fűrész Gábor 5:13 perc, 2. Kovács Ákos 5:14,3. Fűrész Márton 5:42 (mindhárman Vitalitás Bgy.). Lányok: 1. Tolnai Rita (Magyarnándor) 9:17 perc, 2. Wágner Bianka 9:47, 3. Wágnemé Tolnai Katalin (mindketten Vitalitás, Bgy.). Férfiak, 6 km: 1. Telek András (SAC, Salgótarján) 23:41 perc, 2. Fűrész Gábor 25:13, 3. Kovács Ákos 29:57 (mindketten Vitalitás, Bgy.). Nők: 1. Kéri Orsolya (Salgótarján) 37:31 perc. SATIS Lovagolj és vezess! Boszorkányosán ügyesnek kell lenni az autóért Ha a világon nem is, de hazánkban minden bizonnyal egyedülálló az ózdi lovasklub ötlete, mivel a lovaglótudást összekötik a volánfoíorgatás képességével is a hagyományos Boszorkány Kupájukon. Barnamedve és lovasa, Korill Krisztina A versenyt minden sanda sejtés ellenére nem a (csak) nőneműként ismert fenti gonosz perszónáról nevezték el, hanem egy kitűnő ugrólóról, amely emlékének most már évek óta egy háromfordulós versengéssel adózik az ózdi egyesület. A két nap folyamán öt-öt versenyszámot rendeztek legutóbb is, amelyek egyik különleges érdekessége a „lovagolj és vezess” attrakció, ahol a díjugratás után azonnal egy járó motorú autóba ülnek az indulók és egy szlalompályát teljesítenek, majd két próba együttes ideje adja a szám eredményét. További vonzereje a „boszorkányos képességeket” követelő versenynek, hogy a három forduló kupaszámainak összetett győztese egy személygépkocsi boldog tulajdonosa lesz. Nos, ezen a gálánsán díjazott sorozaton évek óta eredményesen szerepelnek a nógrádi lovasok is, de idén csak a tanulmányai miatt Gödöllőhöz kötődő salgótarjáni Korill Krisztina képviselte megyénket, méghozzá nem is akárhogy. A C-kategóriában, Barnamedve nyergében második és negyedik lett, míg a Bibén ötödik helye mellé szintén szerzett egy másodikat, s jó eséllyel várja a folytatást. Éremért zajlik az utolsó meccs Labdarúgás, NB III Duna-csoport, 29. forduló Az ipolyveceiek (csíkos mezben) vasárnap odahaza a bronzéremért mérkőzhetnek ______________ fotó: archív/gócs éva D ömsöd - Ipolyvece 0-1 (0-0) Dömsöd, 100 néző, vezette: Jakab (Kassai, Kalmár). Dömsöd: Petró - Fehérdi (Lódi), Tasnádi, Jaksa, Király K. - Árky Cs„ Simon (Malyer), Kajdá- csi, Király J. - Magyar, Lengyel. Edző: Madarász András. Ipolyvece: Telek - Saár, Krasnyánszki, Króner, Mihály - Szilágyi, Valyai, Lénáit (Mitasz), Szalánszki - Fábri, Ferencz (Hodászi). Edző: Bodonyi Béla. GL: Szalánszki. Sárga lap: Szalánszki. Jók: Petró, Jaksa, Kaj- dácsi, ill. Krasnyánszki, Fábri, Szilágyi, Valyai. 83. perc: a vendégek végeztek el szabadrúgást a tizenhatossal egy vonalban bä oldalról. Lénáit kétszer ismételhetett, de a hazaiak a félpályáig szabadítottak fel. Fábri szerezte meg a kivágott labdát, végigvezette azt a hazaiak térfelén, majd a büntető- terület jobb sarkáról keresztbe passzolt, a keresztbe mozgó elgurította a kapus mellett az átadást, de egy hazai védő a gólvonalon becsúszva, a bal kapufára mentett. A kipattanó labdát Szalánszki egy méterről az üres kapuba bombázta. 0-1. Két jól felkészített csapat lépett pályára, s egy igen sportszerű mérkőzést játszottak. Az első játékrész elején jobbára a mezőnyben folyt a játék, Króner fejeséig a kapusoknak szinte nem is kellett játékba avatkozniuk A hazaiak nem találták a szervezetten védekező vendégek játékának ellenszerét. A második félidőben a dömsödi csapat frissebben játszott, többet birtokolta a labdát, de mezőnyfölényét nem tudta gólra váltani. A mérkőzés hajrájában a végig sokat futó Fábri egyéni megmozdulása mattolta a hazai védelmet és ezáltal megszületett a küzdelmes mérkőzést eldöntő egyetlen vendégtalálat. A kapott gól után a házigazda már nem tudott váltam, s ezért a döntetlen-szagú mérkőzésen a vendégek kis szerencsével, de megszerezték a győzelmet. Az Ipolyvece hétvégi, hazai zárómérkőzésén a bronzéremért fogadja az azonos ponttal rendelkező Veresegyházát. Madarász András: - A játék alapján győznünk kellett volna, de egy kavarodás után mégis a vendégek találtak a kapunkba. A döntetlen igazságosabb lett volna. Bodonyi Béla - Tipikus egygó- los mérkőzésen végül is a nagyobb akarati tényezőket mozgósító csapatom szerezte meg a győzelmet, a jól játszó hazai csapat ellen. BÉLÁK GYULA További eredmények: Szomor- Zsámbék - Mezőfalva 0-3, Ikarus- RAFC 1-0, Esztergom - BTC Rákosmente 0-1, Veresegyház - Gázművek 4-0, Gr. Rojik Törekvés - Dunakeszi Vasutas 1-2, Ercsi- Oroszlány 1-1, Baracs - Taksony 3-1. A bajnokság állása 1. Rákosmente 2918 8 3 73-36 62 2. Mezőfalva 29 18 5 6 65-28 59 3. Ipolyvece 29 16 8 5 50-23 56 4. Veresegyház 29 17 5 7 54-37 56 5. Ercsi 2915 6 8 52-30 51 6. Szomor-Zs. 2912 6 11 4348 42 7. Ikarus 2912 2 15 53-63 38 8. Gázművek 29 11 4 14 58-76 37 9. Dunakeszi V. 29 10 6 13 4448 36 10. Gr. Rojik-T. 29 9 8 12 48-57 35 11. Oroszlány 29 9 7 13 3745 34 12. Dömsöd 29 9 6 14 44-53 33 13. Taksony 29 9 4 16 47-61 31 14. RAFC 29 9 4 16 40-55 31 15. Esztergom 29 8 3 18 33-54 27 Ott leszünk Portugáliában! Kézilabda, világbajnoki selejtező, visszavágó, férfiak Ukrajna - Magyarország 21-26 (10-10) Kijev, 4000 néző, vezette: Nacevski-testvérek (macedónok). Góldobók: Koszteckij 5, Nyikiforov 5, Prudiusz 3, Petrenko 3, Malcev 2, Nat 1, Gladun 1, Szfecjuk 1, illetve Bendó 7, Nagy 6, Lendvai 4, Mohácsi 3, Mezei 2, Tóth 2, Pásztor 2. A magyar férfi kézilabda-válogatott Kijevben is legyőzte az ukrán csapatot, ezzel kiharcolta a világbajnoki részvételt. Jól kezdtek a mieink, Bendó találataival és Fazekas remek védéseivel egészen a 21. percig tartották egy-két gólos előnyüket. Ekkor viszont két ziccer is kimaradt, és fordítottak az ukránok. A 25. percben már 9-7-re vezettek a hazaiak, vagyis ledolgozták az egy hete Szegeden szerzett hátrányukat. A szünet előtt azonban Mezei és Bendó - utóbbi már negyedszer - volt eredményes, így 10-10-zel mentek pihenőre a csapatok. A fordulást követően egészen az 50. percig fej fej mellett haladt a két gárda. Ekkor viszont sorozatban háromszor találtak be a vendégek, így összesítésben már öt gólra nőtt az előnyük. Az ukránok megzavarodtak, és már nem volt esélyük a fordításra. A magyar együttes kettős győzelemmel harcolta ki, hogy részt vehet a 2003. január 20. és február 2. között sorra kerülő portugáliai vébén. A válogatott ezt megelőzően utoljára 1999 nyarán szerepelt fontos eseményen, azóta lemaradt a 2000-es horvátországi Eb-ről és a sydneyi olimpiáról, a 2001-es franciaországi vb-ről, valamint az idei svédországi Eb-ről is. Skaliczki László szövetségi kapitány: - A játékosaim maradéktalanul betartották a taktikai utasításokat. Türelmesek voltunk, és akkor sem estünk pánikba, amikor nem álltunk továbbjutásra. Az első félidőben jól védekeztünk, és szerencsére a későbbiek során sem fáradtunk el, sőt, a hajrában még a támadásban is jeleskedtünk. Nagyon boldog vagyok, de sok munka áll még előttünk, hogy a vb-n is sikeresen szerepeljünk. Egri sikerek a nyitányon Labdarúgás, női megyei futsal-bajnokság az OTP Garancia Kupáért Salgótarjánban, a Baglyasalja SE pályáján megkezdődött a 2002. évi kispályás női megyei bajnokság az OTP Garancia Kupáért. A FIFA fut- sal-szabályok szerint a Nógrád Megyei Labdarúgószövetség kispályás bizottsága által rendezett pontvadászatba öt nógrádi csapat (Közeg Salgótarján, Tornádó Mátraszőlős, Toldi DSZSE Dorogháza, Buják SE, Skorpió SE Salgótarján-Baglyasalja II) mellett a Heves megyei Amazon SE Apc és az SHS Union Dobó Katica SE Eger, illetve a Pest megyei Kartal Főnix SE nevezett be. A bajnokság az A- csoport küzdelmeivel kezdődött meg, a B-jelű négyes első játéknapja június 23-án Bujákon lesz. A salgótarjáni találkozókat Cséki János, Szeles Tamás és Tóth István vezette. A-CSOPORT Közeg - Tornádó 1-8 (1-3) Közeg Salgótarján: Pilló - Hegedűs, Baranyi J., Kelemen, Varga. Csere: Tóth A., Pál, Szűcs, Kollár, Tóth K. Edző: Kovács Dénes. Tornádó Mátraszőlős: Kovácsné - Csépéné, Nágel, Blaskó, Tóthné. Csere: Géczi, Bangó I K., Bangó II K., Koczka, Hegymegi, Bangó B. Edző: Nágel Gyula. GL: Szűcs, ill. Nágel (4), Bangó II K. (3), Csépéné. SHS Union - Skorpió II 7-2 (4-2) SHS Union Dobó Katica Eger Princz - Farkas, Virág, Surányi, Kakuk. Csere: Kovács. Edző: Orsi János. Skorpió SE Salgótarján-Baglyasalja II: Dénes - Petrovics, Gál, Gyurcsák, Tóth F. Csere: Árvái, Baranyi Á„ Csicsman. Edző: Villnyi József. GL: Surányi (5), Farkas (2), ül. Baranyi A. (2). SHS Union - Közeg 8-0 (4-0) GL: Farkas (5), Surányi (2), Virág. Skorpió II - Tornádó 3-1 (1-1) GL: Baranyi A. (2), Gál, ill. Nágel. Sárga lap: Csépéné. Közeg - Skorpió II0-4 (0-3) GL: Baranyi A. (3), Gál. Tornádó - SHS Union 3-5 (0-4) GL: Géczi, Nágel, Tóthné, ül. Surányi (3), Farkas (2). A csoport állása 1. SHS Union 3 3 0 0 20- 5 9 2. Skorpión 3 2 0 1 9- 8 6 3. Tornádó 3 1 0 2 12- 9 3 4. Közeg 3 0 0 3 1-20 0