Nógrád Megyei Hírlap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-18 / 140. szám

SZÉCSÉNY MEGYEI KÖRKÉP BÁTONYTERENYE RÉTSÁG 3. OLDAL Az egyetem segíti Nógrádot (Folytatás az 1. oldalról) a rendelkezésére álló decentrali­zált forrásokkal támogatja a kuta­tási projektek megvalósulását. Az NMTT kinyilvánítja támo­gató szándékát, mellyel megfele­lő pályázat esetén forrást biztosít az MeAKKK számára a SAC Rt., az SVT-Wamsler Holding Rt., és a Mixed Bt. következő két féléves kutatási feladataihoz. A tervezett támogatásban a MeAKKK bizto­sítja a költségek kétharmadát, a NMTT pedig az egyharmadát. Az NMTT e célra 7,5 millió forintot különít el. Az NMTT további 12,5 millió forintot biztosít keretenként az MeAKKK részére olyan kis- és kö­zépvállalkozói clusterek kutatási feladatainak támogatására, me­lyek jelenleg még nem tagjai az MeAKKK konzorciumának, de gyártási kultúrájukat annak kere­tében folyó kutatásokkal szándé­koznak javítani. A clustert az MeAKKK Nógrád megyei vállala­tokból szervezi, lehetőség szerint a kutatási témát integrálva az MeAKKK konzorciumi tagjainak kutatási igényeihez. Végül a felek kinyilvánítják, hogy együttműkö­désüket hosszú távra tervezik. A konferencia további részé­ben dr. Barkó József, az Oktatási Minisztérium kutatás-fejlesztési helyettes államtitkárság stratégiai referense az idei műszaki fejlesz­tési célelőirányzat pályázati rend­szeréhez fűzött hasznos tanácso­kat, az összejövetelen megjelent cégvezetőknek, vállalkozóknak, gazdasági szakembereknek. T.N.L. Állásbörze a városokban Hatvani cégek munkalehetőségei A Nógrád Megyei Munkaügyi Központ városi kirendeltségei júniustól kezdődően állásbör­zék sorozatát rendezik a mun­kanélküliek elhelyezkedési esélyeinek javítása érdekében. Az elmúlt héten két városban, Balassagyarmaton és Szécsényben a helyi kirendelt­ségeken délelőtt várták a mun­káltatók a munkavállalókat. Balassagyarmaton öt cég ösz- szesen ötven munkahelyet kínált. A felkínált állások mindegyike fi­zikai munkakör volt: betanított munkást, beállító géplakatost, raktárost, tüzeléstechnikai kar­bantartót, fűrészgépkezelőt, laka­tost és betanított elektronikai sze­relőt kerestek alkalmazásra. A ki- rendeltség 200 regisztrált munka- nélkülinek küldte ki az értesítést, közülük 129-en jelentek meg. Nehezebb a helyzete annak az 1600 munkanélküli álláskereső­nek, akik a szécsényi munkaügyi kirendeltség körzetében élnek. A betöltetlen álláshelyek száma ke­vés a körzetben, ezért szervezték az állásbörzét a tartósan munka- nélküli álláskeresők elhelyezkedé­sének elősegítésére. A bejelentett állásigények alapján az állásbörzé­re öt olyan munkáltatót kértek fel, amelyekkel már eddig is jó kap­csolat alakult a foglalkoztatás ér­dekében. A legtöbb állásigénnyel a SINIA Kft. képviselői érkeztek: asztalos, szabász, kárpitos szak­munkás, betanított munkás és ta­karító munkakörbe kerestek mun­kavállalókat. Egy másik salgótarjá­ni cég varrónőknek és gyakorlott betanított varrónőknek kínált ál­lást, de jelentkeztek betanított munkás és gépkezelői állásaján­lattal is. A jelentkező munkanél­külieket a munkáltatók előjegy­zésbe vették, és a közeljövőben ér­tesítik a felvétel időpontjáról. Június 18-án Pásztón, a Teleki László Városi Művelődési Köz­pontban várják a munkanélkülie­ket: mivel a pásztói térségben nincs nagyobb létszámot foglal­koztatni kívánó cég, ezért nyitot­tak a hatvani térség irányába. A megkeresett munkáltatók nagy örömmel fogadták a kapcsolatfel­vételt, volt olyan cég, amely 30-40 betanítottmunkás-igénnyel je­lentkezett. Szintén hatvani cég az, amely elektroműszerész, la­katos, gépbeállító lakatos álláso­kat kínál, de szerepel a listán tit­kárnő, hegesztő, villanyszerelő is. Június 20-án Salgótarjánban, az Ifjúsági Tanácsadó és Informá­ciós Irodában, június 26-án Bátonyterenyén a városi kiren­deltségben rendeznek állásbör­zét. A rétsági körzetben július 4- ére hívják majd a munkáltatókat és a munkanélkülieket. H. E. Haladék a vállalkozóknak? (Folytatás az 1. oldalról) azzal indokolta, hogy a módosítást szakmai szervezetek is javasolták, továbbá, hogy a változtatás a vállal­kozók érdekeit szolgálja. A szabad demokrata honatya, Zwack Páer szintén közölte: az SZDSZ támo­gatja a módosítást. A salgótarjáni okmányirodában lapunknak el­mondták, a jelenlegi határidő közelsége miatt május végén, jú­nius elején indult meg az ok­mánycserére kényszerülő vállal­kozók rohama. Az iroda munka­társai szerint azonban az érdek­lődés a hír felröppentével az el­múlt két napban jelentősen alábbhagyott. ______________■ F otográfia nőnemben - Száz életre elég élmény Ács Irén a szülőföldről, a szécsényi zsidókról, pályájáról Megjelent egy érdekes könyv a Balassi Kiadó és a Magyar Fotóművészek Szövetsége kiadásában Budapesten, Szarka Klára Fotográfia nőnemben című interjúkötete a Feminizmus és történelem sorozatban. A könyvben szereplő fotográfusnők portréit Gáti György készítette, a borító képei és a szövegközi képek az interjúalanyok magánarchívumaiból származnak. A tíz nő természetesen tízféle. Fotográfusként is különböznek egymástól. Indíttatásuk, életpá­lyájuk ugyancsak más és más, jóllehet a korszak, a XX. század, amelyben életművük létrejött, mindannyiuk számára azonos időkeretet, bár korántsem azonos életlehetőséget jelentett. Volt, aki­nek az életben maradás is szinte maga volt a csoda. A tíz nő, Ács Irén, Nádor Ilona, Keleti Éva, Molnár Edit, B. Müller Magda, Koncz Zsuzsa, Rátonyi Magda, Horváth M. Judit, Felvégi Andrea, Szilágyi Lenke élete csak abban azonos, hogy mindannyiuk szá­mára meghatározó a fotográfia. Mint mondani szokták, minden ember élete kész regény. Tízé együtt még inkább az. Sőt képes regény, hiszen az életükről, csa­ládjukról, sorsukról, hivatásukról szólók saját fotográfiáikkal is igyekeznek minél többet elmon­dani önmagukról és a korról, amiről szóban is vallanak. A nógrádi olvasók számára az Ács Irénnel készült ragyogó inter­jú külön is érdeklődésre tarthat számot. Bár a 2000-ben megje­lent Őrizd meg... című gyönyörű könyvében sok mindent elmond életéről, családjáról, a szécsényi Haas-féíe kocsmáról, a település helyi társadalmáról, a megölt szécsényi zsidókról, a fel-szaba­dulás utáni újrakezdésről, a Pa­lócföld iránti érzéseiről, mégis megannyi új adalékkal, eredeti gondolattal gazdagodhat az olva­só, aki számára így még vüágo- sabbá válhat, hogyan is válhatott nemzetközi hírű fotóművésszé Ács Irén, akinek életművét a Ma­gyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára őrzi. Pesten, ahol 1944- ben is élt, tudott min­denről, ami Szécsény­ben történt, tudott a szécsényi gettóról is, bár azt álmában sem gondolta, hogy az oda hurcoltakat megölik a gázkamrákban. Meg­jegyzi: „Sok kegyetlen­ség volt a világban, az is kegyetlenség, ha vala­kit, aki nem akar harcol­ni, megölnek a háború­ban, az is, ha konstruált perek után kivégzik, de az, hogy valakik, akik semmit sem követtek el, azokat a csecsemőtől az öreganyjukig egy gáz­kamrában elpusztítjuk, csak mert zsidók, ilyen nem volt addig a törté­nelemben. Ez semmihez sem hasonlítha­tó.” Családját elvesztette, ő túlélte ezt a kort. De legalább üyen cso­da, hogy a veszteség ellenére a felszabadulás után ép lélekkel, Haas Baby - így ismerik Ács Irént Szécsényben - palóc lányként 1938-ban m töretlen élni akarással vágott neki az életnek, és bár nagyon is sokat tud a rútról, mind a mai napig megtalálja a szépet a tájban, em­adott interjúban elmond életéről és munkásságáról, a pálya örö­meiről és viszontagságairól, mára már kortörténet. Ács Irén 1995-ben a hollókői múzeum előtt palóc asszonyokkal berben, az egymás közötti vi­szonyokban. Ezt gazdag életmű­ve is bizonyítja. Találóan jegyzi meg a Fotográ­fia nőnemben című interjúkötet szerkesztője és írója, Szarka Klá­ra: „Ács Irént receptre kellene föl­írni. Sok mindenre javallható. Használ búskomorság és kiáb­rándultság ellen, beválik túlzott önsajnálat és lustaság esetén, használhat az előítéletek kórsá­gával folytatott küzdelemben is. Napfényes nő. Az emberek kitár­ták előtte lelkűk ablakait, nyíltan mutatkoztak meg fürkésző ka­merája előtt. Évtizedekig riporterkedett az Ország-Vüágnál, hogy aztán ország-vüágnak meg­mutassa, milyen az otthona, Ma­gyarország.” Erről fotóalbumai láttak nap­világot, köztük több csodálatos könyv a szülőföldről, Palócföld­ről és a világörökség részének nyüvánított Hollókőről, ahol az egyik műemlékházban állandó kiállítása is látható felvételeiből. Magyarország-Otthon című, 1996-ban megjelent többnyelvű fotóalbumába csaknem hetven­ezer felvételéből válogatott. Mindaz, amit Ács Irén a Száz életre elég élmény címmel közre Jellemző a viszonya az embe­rekhez. Pár éve a Petőfi rádióban találkozott egy csinos, harmincas nővel, a stúdió technikai vezető­jével, aki elmondta, hogy a ma­májától már sokat hallott róla beszélgetéseik során. Ő ugyanis éppen akkor szüle­tett, amikor Ács Irén a Péterfy Sándor utcai kórházban riportot csinált és ^szép kisbabákat fény­képezett. Ő pedig csúnya volt és a mamája elkeseredetten sírt emi­att.^ Ács Irén így fejezi be a nőtől hallott történetet: „Én pedig állí­tólag leültem a mamája mellé az ágyra, és vigasztaltam, hogy ne sírjon, mert a gyerekből gyönyö­rű lány lesz, simogattam a kezét és megesküdtem neki, hogy mire megnő a lánya, nagyon szép lesz. Az a fiatal nő elmondta ne­kem, hogy otthon számtalanszor hallotta ezt a történetet a mamá­jától, és állíthatom, nagyon szép nő lett belőle.” Efelől semmi két­ség sem lehet. Ács Irén ugyanis szereti az embereket, ami tájat, embert egyaránt megszépít. Amit és akit nem, azt nem is érdemes megszépítem. BÓDI TÓTH ELEMÉR „Megcsináljuk, amire felhatalmazást kaptunk” (Folytatás az 1. oldalról) Hitünk szerint most és mindeniáért. Meg­csináljuk, amire felhatalmazást kaptunk. A frakcióvezető-helyettes sorolta a legfon­tosabb intézkedéseket: visszaadják a nyug­díjasoknak a fejenként 19 ezer forintot, szep­tember elsejétől 50 százalékkal növekszik a pedagógusok, a közalkalmazottak, az egész­ségügyiek bére, adómentes lesz a minimál­bér és 4 millió embernek lesz könnyebb. Au­gusztus elsejétől a termőföldről szóló tör­vényben helyreállítják a földtulajdonosok jogait, társadalmi ellenőrzés alá vonják a nemzeti földalapot. Még szüret előtt kikerül­nek a szőlőtermelők és a szőlő a jövedéki törvény hatálya alól, augusztusban és min­den következő augusztusban kéthavi családi pótlékot juttatnak a családoknak az iskola- kezdés terheinek csökkentésére, szeptem­ber elsejétől 30 százalékkal emelik a főisko­lai és egyetemi ösztöndíjakat, eltörlik a tévé előfizetési díjakat, nem növelik a hiányt és nem kerülik meg a közbeszerzést.- Bezártuk az „országblamázs-központot”, megy a pénz a gyermekek étkeztetéséré - emelte ki a képviselő. - Elindultak a vizsgála­tok a Magyar Fejlesztési Banknál, a Millenáris Kht.-nál és másutt. Tárgyalunk és megállapo­dunk a szakszervezetekkel, mert komolyan vesszük a partnereket. Ezek után teljesen egyetérthetünk a Fidesz röplapjában szereplő megállapítással hogy „ezek nem ígéretek, ha­nem tények”. Orbán Viktornak is igaza volt abban, hogy „Az ország polgárait egyesíteni nem politikai szólamokkal, hanem tettekkel lehet”. Kérem: kéretik minket a tetteink alap­ján megítélni. Örülünk, hogy vállalásunk sze­rint jót tehetünk 600 ezer családnak, 4 millió magyar embernek. De láthatja ő is, és láthat­ja mindenki, Medgyessy Péter jól megjegyez­te: „a tett az első, a szó a második”. HEGEDŰS E. A mesemondás nagymestere Kiállítást nyitott a bámai hatodikos kislány (Folytatás az 1. oldalról) egyedülálló, magával ragadó humo­rával belopta magát a szívekbe, az unokák, köztük a legkisebb, Szandi is igen erősen kötődött hozzá. A nagyi már évek óta nincs, de a kislány szereti maga mellett tudni az ő tárgyait, összegyűjtötte az ima­könyveit, s időnként ezeket is olvas­gatja. A mesélés és ő remekül egy­másra találtak, olyan szoros barát­ságot alakított ki a könyvekkel, olyan jól, otthon érzi magát a törté­netekben, hogy könnyedén, lebilin- cselően adja vissza, mondja el egyi­ket vagy másikat. Nem csoda hát, ha tanárai versenyeken indítják, s lebilincselő előadásmódjával, taní­tóinak, szüleinek köszönhető felké­szültségével elvarázsolva a közön­séget, komoly díjakat nyer. Két éve mondhatja magáénak a Palóc Mese­mondás Nagymestere címet, a pa­lóc mesemondó versenyen nyerte ezt el. Idén márciusban hasonló megmérettetésen Rozmaring díjjal ismerték el a teljesítményét. Ézt azok kaphatták, akik éveken ke­resztül Idemelkedő eredménnyel versenyeztek. Nemrégiben a néprajzi múzeum levelet küldött a családnak és a bár- nai iskolának is a következő kérés­sel: szeretnék, ha a kislány, a mese­mondás nagymestere nyitná meg egyik kiállításukat. Szandi Pesten is nagyon sokaknak szerzett felejthe­tetlen élményt A feledékeny legény című históriával. Meghallgatói kö­zött volt Koltai Róbert színművész is, aki értékelésében elismerően szólt a kislány előadásmódjáról. A múzeumi megnyitó kapcsán a kis mestert Gyúróra hívták mesélni, közeljövőbeni meghívásai között van debreceni, balassagyarmati és hollókői is, utóbbi településre isko­latársával megy majd. Szegedi Alexandra kitűnő tanu­ló, most végezte a hatodik osztályt. A mesék világa, mint a mesélés tu­dománya valószínűleg még hosszú időn át elkíséri. Könyvszeretetéről mondta édesanyja: egyetlen hétvé­gén képes kiolvasni egy-egy kötetet, s mellette a leckéit sem hanyagolja el, a könyvtárban is gyakori vendég, van, hogy kétnaponta megy a kö­vetkező olvasnivalókért. Kicsi korától csupa mozgás, ele­venség, két nővérét, édesanyját, ap­ját könnyedén megnevetteti, példá­ul azzal, ha családi körben Tolnay Klári egyik emlékezetes alakítását utánozza... Érzelemgazdag, meleg­szívű. Anyák napján a temetőben, a nagyinak is elmondta a szép ver­set... Ha megkérdezik tőle, mi szeret­ne lenni, azt feleli: színész vagy pol­gármester... _________________ tm-i H ELYÉN MARAD A MÁSODIK TRAFÓ IS. Az Országos Villamostávvezeték Rt. szakemberei teg­nap a helyére emelték a Salgótarjánban épülő új, 120/20/10 kV-os villamos elosztó állomás máso­dik, 74 tonnás transzformátorát is, így várhatóan nem lesz akadálya annak, hogy szeptember végén átadják a térség biztonságos villamosenergia-ellátását és az ipari parkba települő cégek többletener­gia-igényét szolgáló létesítményt. A munkálatokat az ÉMÁSZ Rt. megrendelésére a TeSSAG Kft. végzi,az említett transzformátorokat a Ganz Transelektro Rt. gyártotta - tájékoztatta lapunkat La­katos Zoltán, az ÉMÁSZ Rt. salgótarjáni régióközpontjártak vezetője. . .

Next

/
Thumbnails
Contents