Nógrád Megyei Hírlap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-11 / 109. szám
2002. MÁJUS 11., SZOMBAT Nógrád Megyei Hírlap - 7. oldal Felszabadult a Születés Temploma A távozó palesztinok pokolgépeket hagytak hátra maguk után Kijöttek a palesztin fegyveresek a Születés Templomából; egy csoportjuk európai száműzetésbe kerül. A megszállt területeken azonban változatlanul folytatódnak a zavargások. Izrael - Palesztina A Születés Templomába magukat 38 nappal ezelőtt elbarikádo- zó palesztin fegyveresek közül az Izrael által legveszélyesebbnek tartott tizenhármat Tel- Avivba vitték, majd még pénteken Ciprusra szállították át egy brit katonai repülőgéppel, amely magyar idő szerint délben meg is érkezett a larnacai repülőtérre. További 26 palesztin szélsőségest a palesztin fennhatóságú Gáza-övezetbe visznek, izraeli kihallgatás után. Az a 84 palesztin polgári személy, akiket Izrael nem tart veszélyesnek, továbbá a külföldi békeaktivisták, szerzetesek és a templom korábbi őrei - ellenőrzés után - szabadon távozhattak a templomból, tíz külföldi békeaktivista azonban nem volt hajlandó elhagyni az épületet. Őket később a szent helyet megrohamozó rohamsisakos izraeli rendőrök kivezették. Amerikai szakértők robbanószerkezeteket találtak a temp__________Hírek__________ A NATO állandó tanácsa pénteken döntést hozott a két balkáni nemzetközi békefenntartó erő átszervezéséről és számottevő csökkentéséről, mivel a békefenntartó erők kivezénylése óta Boszniában és Koszovó tartományban jelentősen javult a helyzet, mti HARMINCHAT parlamenti elnök és mintegy négyszáz parlamenti képviselő részvételével pénteken Zágrábban megkezdődött az európai parlamenti elnökök értekezlete a terrorizmus elleni harcról. Magyarországot a házelnök helyett Csóü György zágrábi nagykövet képviseli, mti HARMINCKILENCRE nőtt a csütörtökön elkövetett kaszpi- jszki robbantásos merénylet halálos áldozatainak száma: pénteken újabb sebesült halt bele sérüléseibe. Dagesztánban gyásznappá nyilvánították május 10-ét. Vlagyimir Putyin orosz elnök Nyikolaj Patrusevet, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatóját bízta meg a nyomozás helyszíni koordinálásával, és óránként tájékozódik a nyomozás fejleményeiről, mti CSEH TEHERVONATTAL ütközött össze péntek reggel egy haditechnikai eszközöket szállító amerikai katonavonat a nyugat-csehországi Vojkovice mellett, nem messze a cseh-német határtól. A balesetben a cseh vonat vezetője életét vesztette, s tíz amerikai katona megsérült. A balesetet az okozta, hogy a két tehervonat egyikét az egyik pályaudvaron rossz vágányra irányították, így az összeütközés elkerülhetetlenné vált. mti EGY AFGÁN rakétaállás célradarja csütörtök este befogta azt a repülőgépet, amelyen Gerhard Schröder német szövetségi kancellár Kabulból, az afgán fővárosból Üzbegisztán felé tartott. A Transall típusú katonai repülőgépben ennek következtében működésbe lépett az önműködő rakétaelterelő rendszer. Az incidensben senki sem sérült meg. A kancellár gépéből sztaniolpapír- és magnéziumgolyók dobódtak ki. Az így keletkezett hő eltereli a rakétákat eredeti céljuktól. A repülőgépben hatalmas csattanás hallatszott, mti ■ lomban a palesztinok távozása után - közölte Ron Edelheit, az izraeli hadsereg szóvivője. A pokolgépek felfedezése nyomán a görögkeleti patriarchátus kérte az izraeli hadseregtől, hogy fésüljék át az épületegyüttest. A Hamász szélsőséges iszlám szervezet legalább húsz aktivistáját vették őrizetbe csütörtök óta a palesztin biztonsági szolgálatok. A dél-izraeli Beér-Seva központjában reggel kézigránát robbant, s négyen könnyebben megsebesültek. Egy gyanúsítottat elfogtak. A jeruzsálemi rendőrség és a Sin Bét izraeli titkosszolgálat őrizetbe vett négy zsidó telepest, akik fel akartak robbantani egy arab kórházat Jeruzsálemben. Az esetről a Háárec című izraeli lap számolt be pénteken. Az izraeli rendőrség közölte, hogy a négy őrizetben lévő személynek nincs köze a Jordán folyó nyugati partján palesztinok ellen elkövetett erőszakos cselekményekhez, gyilkosságokhoz. ____________■ E gy távozó palesztin megcsókolja a földet FOTÓ: EUROPRESS/EPA Cseh ragaszkodás Beneshez A Benes-dekrétumokról folytatott nemzetközi vita következtében az utóbbi három hónapban romlott Németország, Ausztria és Magyarország megítélése Csehországban. Prága A prágai Közvélemény-kutató Központ (CWM) országos felmérése szerint május elején csak a cseh lakosság 24 százaléka tartotta jónak a cseh-osztrák kapcsolatokat, míg márciusban ez az arány 35 százalék volt. A cseh-német viszonyt ugyan 56 százalék minősítette jónak, de márciussal összevetve ez is 21 százalékos csökkenést jelent. A magyar-cseh viszony kedvező megítélése az elmúlt időszakban, tehát két hónap alatt, 73 százalékról 62 százalékra csökkent. Konkrét felvetésre válaszolva a megkérdezettek 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a kétoldalú viszony megítélésének romlását egyértelműen a Benes-dekrétumokról folytatott vitában, mégpedig az osztrák és a német politikusoknak a dekrétumok érvénytelenítésére irányuló igyekezetében kell keresni. A válaszadók 35 százaléka szerint ezzel magyarázható elsősorban a cseh-magyar viszony megromlása is. A megkérdezettek több mint kétharmadának az a véleménye, hogy a dekrétumok érvényességéhez nem szabad hozzányúlni, és mindent úgy kell hagyni, ahogy most van. A dekrétumok érvényességének megszüntetését az emberek öt százaléka támogatja, míg 28 százalék úgy nyilatkozott, hogy nincs egyértelmű véleménye a dologról. A szudétanémetek második világháború utáni kitelepítését az akkori Csehszlovákiából a megkérdezettek 60 százaléka tartja igazságosnak és jogosnak. Húsz százaléknak az a véleménye, hogy jogtalanság történt ugyan, de már nem szabad bolygatni a témát, jogilag lezártnak kell tekinteni. A cseh állam esetleges bocsánatkérését a történtekért csak az emberek egy százaléka támogatja. Sztrájkhullám Németországban Németországban a Krisztus mennybemenetelére emlékező ünnep miatti egynapos szünet után pénteken takaréklángon folytatódott a fém- és gépipari forgósztrájk. Stuttgart Baden-Württemberg tartományban - ahol vasárnap éjszaka óta tart a vállalatonként egy-egy napos sztrájk - pénteken 11 üzem 3500 dolgozója nem vette fel munkát. A jövő héten Berlinben és Brandenburg tartományban további 99 ezer fémipari dolgozó kapcsolódik be a munkabeszüntetésekbe. Hétfőn elsőként 25 üzem több mint 10 ezer dolgozója teszi le a munkát. Klau$ Zwickel, az IG Metall vezetője azt mondta: a keletnémet tartományok bevonásával az a cél, hogy a lehető legrövidebb időn belül méltányos bérmegállapodást lehessen elérni. Ennek feltétele azonban, hogy a munkáltatók megemeljék ajánlatukat - tette hozzá. A Gesamtmetall munkáltatószövetség elnöke, Martin Kannegiesser viszont úgy vélte, hogy nem fogja éppen megköny- nyfteni a megállapodást, ha a sztrájkot kiterjesztik egy gazdaságilag nehéz és bonyolult helyzetben lévő területre. Az IG Metall szakszervezet eredeti követelése 6,5 százalékos béremelés volt, de ezt a több mint két hete kudarcba fulladt tárgyalásokon 4 százalékra csökkentette^ ___________________■ V ASÚTI BALESET. Hat utas meghalt, 12 súlyosan megsérült London közelében péntek délután, amikor a Londonból Norfolkba tartó személyvonat egyelőre ismeretlen okból kisiklott Potters Bar pályaudvarán. A szerelvény utolsó kocsija a peronra zuhant, s beszorult a tetőszerkezet alá. Számos utas, köztük kritikus állapotban lévő sérültek rekedtek a kisiklott kocsikban.___________________fotó, europress/epa Á LLÁSPONT TÓTH ILONA Móriak Móri vagyok. Közös udvarú házban cseperedtem, vaskályhás iskolában írtam le az első betűt, a gimnázium híres 4. a osztályából kerülhettem az egyetemre. A Lamberg-kastélybeli bújócskákat, a Vértes felfedezett titkait, a téli Békás-tavi korcsolyás kalandokat, az éjszakai utcai nótázásokat, a szüretek hangulatát örökre őrzöm - életem legszebb tizennyolc évét. Ha elkerültem is onnan, vissza-visszajárok barátokhoz, osztálytársakhoz. Nem tudtam arról a bankról. Csak amikor csütörtökön a rádióban hallottam az őrületet. Úristen! Hívom a család legjobb barátját otthon. Nem veszi fel. Gyorsan a mobilt. Üzenetrögzítő: Hívj, azonnal hívj! Hol vagy? Örökkévaló percek után meséli: a brutális gyilkosság előtt fél órával váltott pénzt abban a pénzintézetben, onnan ment a temetőbe férje sírjához. Akinek életét egy felelőtlen autós oltotta ki évekkel ezelőtt. Fordítva tervezte az útirányt. Ha előbb 3 temető, aztán a _ bank... Fél órán múlt. Él. És fél. Nyugtatom. Nyugtathatom? Őrzöm nemesítő móri gyökereimet. De gyökere se maradjon ebben az országban annak a brutalitásnak, amit a móriak elszenvedtek - mert nem akarunk tízmilliónyian rettegni, emberállatok gyilokjától megsemmisülni. Időben állítsátok meg a gyilkosokat! Főleg, ha sejthető róluk, hogy ölni fognak. TÓTH ANDRÁS Mit érdemel az a bűnös... ? Életkép: ismerőseim beszélgetett a móri bankrablásról. „Tudod, mit kellene ezekkel a gazemberekkel csinálni?!” - kérdi az egyik, és mutatja: „puff, így lelőni”. A másik még rá is licitál: „élve ledarálni!” Elképedve vágtam közbe: „az emberi értékek és az élet iránt abszolút elkötelezett két demokrata hogyan mondhat ilyet?” Ma már kész életveszély a békésnek látszó polgári élet. Példák mutatják, legyen az ember tanár vagy banki alkalmazott, nem biztos, hogy viszontlátják estére a szerettei, mert napközben valami őrült végez velük a munkahelyen. Elég csak bemenni dolgozni, és egy ámokfutó simán, lélektelenül kinyír bárkit, legyen az várandós vagy gyermekes anya, akár idős vagy fiatal ember, esetleg nagycsaládos. Mitől lett ilyen zaklatott az élet? Hát nem elég a sok háború, a robbantgatás a világ számos táján? Ezek szerint nem. Itt kell, hogy történjen velünk valami, a közelünkben, hogy a televíziók este már élőben közvetíthessenek a helyszínről... Mindennapjainkba észrevétlenül beszökött az erőszak. Eljön hozzánk az erfurti borzalom, a brutális „reality show”: szinte már nincs is szükség akciófilmekre. Az élet borzalmasabb forgatókönyvet ír. Mit tehet ellene a békés polgár? Felfegyverkezzen? Értelme nem sok, ha a halál váratlanul sújt le. Erfurtban mellesleg együtt gyászolt pártállásra való tekintet nélkül minden vezető politikus, a kancellár és kihívója. Nálunk is megszólalt mindenki, de a részvét szavaiba politikai felhang vegyült. S mi lehet az elvetemült, brutális gyilkosok sorsa? Az, hogy puff, lelőjük vagy hogy ledaráljuk őket? Ezt bizton állíthatom, csak az első indulat mondatja velünk. Egy harmadik ismerősöm szerint elég életük végéig leültetni őket. Az élet- fogytiglanba úgyis beleőrülnek. Mi, a józan többség ítélkezzünk legalább higgadtan mások felett. Muszáj, még ha ökölbe is szorul a kezünk... EGYETÉRTEK: 06-90-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90^30-304 SZTRAPAK FERENC Ballag már Az idén már nem kaphatnak piros szegfűt tarisznyájuk mellé a búcsúzó 12. osztályosok az egyik iskolában útravalóul. így döntött a ballagást előkészítő osztályfőnöki bizottság. Na és? Egy hagyománynak vége. Mit tehetnek most azok, akiknek jobban tetszik a régi szokás? Esetleg nem kérnek az uzsonnás asztalok narancskínálatából. Kis, hétköznapi történet. Kész szerencse, hogy a fehér és lila orgonáról senkinek nem jut eszébe a jobb- vagy a baloldal. Egyébként mivel díszítenék a falakat, korlátokat? Két meghatározó pártjelkép. Az egyik a szocialistáké, akik rövidesen átveszik a kormányt. A másik a fideszeseké, akik ballagófélben vannak a végrehajtó hatalom alma materéből. Az egyik közkedvelt virágot, a másik déli gyümölcsöt választott magának jelképül annak idején. Szegény szegfűk és narancsok! Mármost ők kit válasszanak? Talán a következő évjáratokat inkább. A végzős diákok helyébe új osztályok lépnek. Új kézfogások és szerelmek ideje jön el, új kapcsolatok és kihívások előjeleit látni. A piros szegfű mindettől függetlenül bizonyos középiskolákban nem ldvánatos a maga valójában ballagási virágként. Ilyen alapon a sárga rózsa sem, mert az meg a női tagozat jellegzetes színére emlékeztet. De csak akkor, ha ezeknek a kifinomult politikai jelképeknek a tudatában vagyunk. S az érett narancs íze, származási helye? De jó lett volna kihagyni tanulmányaink sorából az utóbbi néhány keményebb, nekivadult hetet, amikor az osztálytermeket is elérte a tanterven kívüli ismeretek áradata! Ez esetben úgy ballaghatnának a gyerekeink, hogy bizonyos értelemben tanulatlanok, netán képzetlenek, mégis sokkal okosabbak és bölcsebbek lehetnének - velünk együtt. Milyen furcsa ez! Persze, nem kell mindent a szívünkre venni. Ilyen a narancs, olyan a szegfű. így van ez, amikor tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom. EGYETÉRTEK: 0090-330422 MAS A VELEMENYEM: 06-90-330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről.