Nógrád Megyei Hírlap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-08 / 106. szám

SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT PÁSZTÓ 2002. MÁJUS 7., KEDD — MEGYE K Ö R K É P K1 Szereti és tiszteli a művészetet Illés Győző palotási amatőr festő Zombori Béla rajztanár ál­talános iskolai szakkörében szerette meg a művészetet a hetvenes évek elején. Ma is a művészet szeretete és tisztele­te hatja át munkáit. Autodidaktaként tanulva portrékat, ak­tokat, csendéletet és tájképeket fest. Úgy gondoltam, a szórakozás kedvéréért megfestem az Arany­csapatot egy fotóról...- Kitől leste el az alapokat?- Még általános iskolás ko­romban, itt Pa­lotáson tanított a hetvenes évek elején Zombori Béla rajztanár, aki jelenleg Bu­dapesten az Iparművészeti Egyetem Tanár­képző Karának vezetője. Az ő szakkörein sze­rettem meg a rajzolást, a fes­tészetet. Sokat segített az előb­biekben említett Szpisják Pál is tanácsaival.- Hol voltak eddig kiállítá­sai?- Sok helyen _______(esla felv) sikerült a képei­met bemutatni, í gy itthon, Palotáson a Mihályfi Ernő Művelődési Házban 1999- ben, majd Szirákon a Kastély Szállóban, Gödöllőn és Miskol­con. Remélem, hogy még más helyeken is bemutathatom mun­káimat.- Úgy tudom, hogy a festésze­tet eleinte titokban művelte és csak a véletlen folytán derült ki, hogy festeget.- Valóban így volt, a magam szórakozására, titokban festeget- tem. Apám tudott róla, ám egy­szer elszólta magát Szabó Mihály polgármester előtt. Ő aztán ad- dig-addig biztatott, amíg nyilvá­nosan, egy kiállításon is bemu­tattam az alkotásaimat. A mai na­pig figyelemmel kíséri tevékeny­ségemet, ha kell, mindig segít.- Milyen tervei vannak a mű­vészet terén?- Sokat szeretnék még tanul­ni, de a festészetet nem akarom hivatásszerűen művelni, csupán hobbiszinten akarok alkotni. Na­gyon sok témát szeretnék még megfesteni, ötletben pedig nincs hiány! KEREKES LAJOS lllés Győző néhány alkotásával- Eredeti szakmám bánya- elektrolakatos, de közel huszon­öt éven át villanyszerelőként dolgoztam - mondja Illés Győző. - Nagybátonyban, a panellakás­ban a sok szabad időből adódó­an kipróbáltam újra régi szenve­délyemet, a festészetet. Felesé­gem keresztapja - aki idős korá­ban maga is festegetett - biztatá­sára kezdtem alkotni. Az ő pél­dája segített abban, hogy ke­zembe vegyem az ecsetet. Beteg édesanyám ápolására költöztem haza Palotásra. Közben a helyhezkötöttség miatt tovább folytathattam e tevékenységet, nagyméretű képek festéséhez kezdtem. Amatőr festőnek tar­tom magam, nem tűzök ki ma­gam elé lehetetlen célokat, a művészet szeretete és tisztelete hatja át munkáimat. Autodidak­taként a magyar festészet nagy mestereitől próbáltam tanulni, így Markó Károlytól, aki képei­vel megteremtette a magyar fes­tészet alapjait. Nagy hatással volt rám a romantikus és a klasszicista stílus is.- Milyen témákat dolgoz fel?- Széles skálán mozognak a témák, ugyanis tájképet, csend­életet, portrékat és olykor akto­kat is festek. Olajfestéssel kezd­tem, de ma már pasztellel is dol­gozom. Számtalan tájképet fes­tettem, mint Galyatető esőben, Tájkép csobogó patakkal és Táj­kép búzatáblával... Erről a képről mondta a Palotásról elszárma­zott, Hatvanban élő festő- és szobrászművész, Szpisják Pál egyik kiállításom megnyitóján, hogy Markó Károly hatása jele­nik meg benne. Munkáimban - ugyancsak Szpisják Pál szerint - érződik a környező táj szeretete, az itt élő emberek életét példázza a Nagyapám pihenője című ké­pem is, ami személyes vallomás és egyben kellemes emlék egy ré­gi világról, és az idős emberek nyugalmáról. Megfestettem Sissy királyné portréját is, igyekeztem tükröztetni szépségét és érzé­kenységét a tekintetében. A port­rék, az aktok festésénél képei­men az emberi test szépségét kí­vánom bemutatni. Úgy érzem, eljutottam oda, hogy mindent meg tudok jeleníteni a vásznon. Endrefalva: önkormányzati munka, idei tervek Május 18-án, 16 órától a községi kultúrházban falugyűlés lesz. Csőri Péter polgármester előter­jesztésében a jelenlévők megismerik az elmúlt négy esztendőben a község állampolgárainak ér­dekében végzett önkormányzati munkát, képet kapnak az idei célkitűzésekről. Ebben szerepelnek a pályázatok, melynek sikeressége révén korszerű­sítik a községben lévő összes buszmegállót, foglal­koznak a földprogram második ütemével. Egyenruhában is az órák szerelmesei A rendőrökről - de általában az egyenruhásokról - hajlamosak va­gyunk azt gondolni, hogy nem is tartoznak közénk, civilek közé - hiszen megkülönbözteti őket a viselet. Nos, ők ugyanolyan embe­rek, mint bálid más. Csupán a foglalkozásuk miatt éreznek sokan fenntartásokat velük szemben. Azért talán, mert nem ismerik őket A következőkben olyan rendőröket mutatunk be, akik méltán bizo­nyítják, hogy ugyanolyan érző, szerető, szorgalmas, szenvedélyes, fegyelmezett emberek, mint sokan ebben a társadalomban. A balassagyarmati rendőrkapi­tányságon szolgál Gemer Gabriel­la és Gemer Krisztián. Az őrhalmi testvérpárról nemcsak azt mond­ják el, hogy kezdő rendőrként is kiválóak, hanem azt is, hogy van egy különös hobbijuk. Órákkal foglalkoznak, valóságos mesterei a régi és az új időmérőknek. A meglepetés csak akkor ért, ami­kor az őrhalmi családi házban ta­lálkoztunk Krisztiánnal és az édesapjával, Gemer Ferenccel. A nagyon barátságos Gemer Ferenc már nyugdíjas és ő maga is az órák szerelmese, akárcsak a gyerekei. De ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen mind a hár­man tanult órásmesterek. A parasztcsaládból származó édesapa már gyermekkorában ér­deklődött az órák iránt, s maka­csul kitartott a mellett, hogy órás lesz mindenáron. Igaz, akkoriban az autószerelő-szakma volt a me­nő, őt azonban jobban érdekelte az órák belseje. Regénybe illő a története, de órásmester lett. Többéves szövetkezeti óráskodás után kiváltotta az ipart is, hogy a szakmát gyerekeinek is ő tanít­hassa. Merthogy mindketten az órásszakmát választották.- Noha mind a ketten tartot­tunk egy kicsit az órásszakmától - mondja Krisztián - de a szüléink tanácsára kitanultuk, a biztosabb jövőnk érdekében. Az édesapa időközben felöl­tötte magára a tűzoltó-egyenruhát és innen is ment nyugdíjba. A fiatalok azonban csak addig voltak órások, amíg kitanulták a •szakmát. Az ő sorsuk is érdeke­sen alakult...- Az órásszakma tanulásakor rendszeresen bejártunk a tűzoltó­ságra - meséli Krisztián. Összeis­merkedtünk apám kollégáival és nagyon tetszett mind a kettőnk­nek az egyenruha. Az édesapa közbeszól.- Mindezt örömmel láttam, mert én istenigazából tűzoltót szerettem volna faragni a gyerek­ből. Ez azonban nem sikerült, mert amikor be akartam vinni a fi­út, nem vették fel, mivel nem volt katona. Krisztián így aztán rendőrnek jelentkezett, ahol megoldható volt megfelelő iskola elvégzésével a katonaidő beszámítása is. Ez azonban nagyon kemény tanulás­sal járt, mert csak jó eredmény esetén maradhatott rendőr. Ez si­került is. Három éve avatták rend­őrré, azóta Balassagyarmaton tel­jesít szolgálatot. Gabriellának pedig a bátyja je­lentette a húzóerőt.- A húgom is felismerte, hogy a mai világban már nem lehet órák javításából megélni - magya­rázza Krisztián a testvére helyett, aki éppen szolgálatban van: - Óra­szalon megnyitására meg gondol­ni sem lehetett, annyi pénzbe ke­rül. így aztán döntés született a családban, ő is rendőrnek jelent­kezett. Szerencsére neki is sike­rült. Az édesapa nem adta fel még régi vágyát, ám a fiatalok egy élet­re döntöttek. Igaz, az órák iránti érdeklődésük megmaradt. A szü­lői házban számos régi óra hang­ját hallani. Mindegyiknek más a hangja. Gabriellát inkább a régi tí­pusú, nagy, állványos antik órák érdeklik, ezeket szeremé gyűjte­ni. Nem baj, ha hibás, meg tudja javítani. A kar- és faliórák, a ka- kukkos időmérők kevésbé érdek­lik. Mind a ketten értenek a kvarc­órákhoz is. Egy-egy új darabot szívesen megnéznek belülről is. A Gemer gyerekek - ejnye, már komoly rendőrök! - az órásszakma minden szépségével gazdagabb életet élnek. Amikor pedig hazatérnek a fárasztó szol­gálatból, kikapcsolódnak az órák között. Búcsúzáskor Gemer Fe­renc hamiskásan megjegyzi.- Abban azonban bízom, hogy az unokám órásmester lesz! PÁDÁR ANDRÁS Versenyeztek, vetélkedtek, túráztak Tudáspróbák som kórustalálkozóval a Kiss Árpád-napokon Különösen gazdag programmal emlékezett idén névadójára a ba­lassagyarmati Kiss Árpád Általános Iskola. Tizenhatodik alkalom­mal megtartott rendezvénysorozata a Mese, mese, mátka című rajz­kiállítás megnyitásával indult és a csesztvei úti céllal szervezett Kiss Árpád-emléktúrával ért véget A két esemény közötti szűkre szabott időben számos érdekes program közül ki-ki megtalálta a kedvérevalót. A Rózsavölgyi Márk Zeneisko­lában, a megyei kórustalálkozón nem kevesebb mint 475 gyermek hallatta a hangját, a csaknem há­romórás programon a magyar és a nemzetközi kórusirodalom szebb­nél szebb alkotásai csendültek fel. Eljöttek a salgótarjáni Kodály isko­la diákjai, itt volt a bátonyterenyei Erkel iskola csoportja, Szécsény- ből a városi gyermekkar lépett fel, a helybeliek közül a házigazda in­tézmény és a Balassi gimnázium énekkara adott műsort. A követke­ző napokon iskolai és városi verse­nyeket, vetélkedőket tartottak. „Házi” megmérettetés volt angol és német nyelvből, de a felső tago­zatosok terítésben is összemérték tudásukat. Az eredményekről a rendező iskola évkönyve részlete­sen beszámol majd. A Föld napja alkalmából szer­vezett tudáspróbán a Szent Imre iskola remekelt, második a Dózsa György, harmadik a Kiss Árpád csapata lett. Helyismeretből is „vizsgáztak” a tanulók: ez esetben az első-második helyet a Kiss Ár­pád iskola szerezte meg, a harma­dikon a Dózsa csapata végzett. A felsősöknél ugyanez az eredmény született. A zenetörténeti vetélke­dőn a Dózsa iskola tanulói meg­előzték a Kiss Árpád két csapatát. A szintén hagyományos „Humor az irodalomban” vers- és próza­mondás helyezettjei az alsós kor­csoportban: első Knyazoviczki Adrienne (Szent Imre iskola), má­sodik Mák Attila (Kiss Árpád) a két harmadik: Antalics Péter (Bércéi) és Berekvölgyi Péter (Dejtár). Felsősök: első Odor Dá­niel (Szabó Lőrinc iskola), a két második Vaskor Dóm (Magyar- nándor) és Egri Alexandm (Dó­zsa), harmadikok: Forgách Zsu­zsanna (Dejtár), Hodászi Zsolt (Balassi gimnázium). A Kiss Ái- pád Kupát a Kiss Árpád DSE nyer­te el, második a Dózsa, harmadik a Szügy együttese lett. Dolgos bányászévek- Már nyolcévesen két tehenet rámbíztak. Én gondoztam, fejtem őket. Bizony nem olyan áet volt, mint most! A mai gyerekek nincse­nek ráfogva a munkára. Egyik-má­sik még a szemetet sem viszi ki, annyit se segít az édesanyján - kezdi mesélni az életét Orosz Ven­del, aki már bizony elmúlt 70 éves, de ez egyáltalán nem látszik rajta.- Dolgozni kellett mindig a föl­deken... Aztán meg 1956-ban meg­nősültem, majd '57 elején bekerül­tem a bányába. Mátracserpusztá- ról mindennap, télen-nyáron, hó­ban- fagyban a Mátranovák bánya­telepi Gáti bányába jártam. Napon­ta gyalogoltam, körülbelül tíz kilo­métert. Először segédvájárként dolgo­zott öt évig. A bányában megvolt a lehetőség az előrelépésre. Ót év után lehetett vájár belőle.- A telepi bányában Kákák Fe­renc tanított mindenre. Ő volt a csapatvezetőm. Sokat tanultam tő­le. Nagyon szerettem a bányában dolgozni. Hajnal négykor kellett kelnem, fél ötkor indultam el ott­honról. Előtte készültem, elláttam a jószágot... Hát, bizony ki kellett lépni, mert ha fél hatra nem értünk oda, akkor baj volt. A föld alatti munka nagyon ki­veszi az ember erejét, de Orosz Vendel sokkal jobban szeretett lent dolgozni, mint fent. Mehetett vol­na a bányarakodóra is, de inkább kérte magát a mélybe. Többször volt kiváló dolgozó is.- A muszáj, a szükség is rávitt, mert akkor vettem Cserpusztán házat, és 1200 forint havi tör­lesztőrészletem volt, de emellett még élni is kellett. Szombaton-va- sámap is mentem. Tizenkét-tizen- hat órákat nyomtam le, de számta­lanszor előfordult a huszonnégye- zés is. Sokszor még arra sem volt idő, hogy egyek, csak futtában kaptam be egy-két falatot. A többi mátracserpusztait, Ko­vács Gyulát és Földi Sándort áthe­lyezték a mátranováki falusi Csur­gó-tározóhoz. Én nagyon szomor- kodtam, mert szerettem volna hozzájuk kerülni. Nem kellett vol­na annyit gyalogolnom, és mégis pusztabeliekkel lehettem volna. A Gátiban engem nagyon szerettek és sehogy nem akartak elengedni. Aztán a csapatvezetőm azt mond­ta: „Na, Vendikém! Feldobok egy pénzt és ha írásra fordul, akkor el­mehetsz a Csurgó-táróhoz, ha sas, akkor maradsz!” így is volt. Hónapokig .órás" jött ki, soha nem fordult „sasra”. Majd egyszer rám mosolygott a szeren­cse és az érme a „sas” oldalára esett. így kerültem a faluba, ami már sokkal közelebb volt, nem kel­lett 10 kilométert gyalogolnom, csak nyolcat. Örültem! Jó munka­helyem lett, Susán István volt a csapatvezetőm. Bent dolgoztam a frontfejtésnél. Én hordtam a fejtés­hez a kaparóteknőt, láncokat, csúszdákat és mindent, amit kel­lett. Nagyon sokszor volt úgy, hogy az elemózsiámat úgy vittem haza, ahogy az asszony becsoma­golta... Később átkerültem a Gá­tas-rétre. Ez olyan hely volt, hogy véletlenül, egy elővájással a fel­színre lyukadtunk ki. Négy méter magas létrán közlekedtünk Egy kicsit szabálytalan volt, de a szük­ség rávitt, mert így rövidítettük az utat. Aztán az egyik vájár ennél a lyuknál akasztotta fel magát, és utána már nem nagyon merték használni ezt a kijáratot... Voltak veszélyes, kalandos dol­gok is a föld alatt. „Ligentben” bányásztunk a fronton. Ez a „ligent” nagyon ke­mény anyag. Az öreg bányászok mondták, hogy ehhez még ácsolat sem kell, mert nem omlik. Jó 10-12 métert haladtunk előre ácso­lat nélkül, amikor jött egy öreg vá­jár, a Répás Pista bácsi, és azt mondta: „Ezt nem tűröm. Azonnal ácsolatot kell csinálni, mert mégis­csak több mint 100 méter mélyen vagyunk a föld alatt!” És milyen igaza volt! Egy másik alkalommal a kollé­gámmal lehajtottuk a vágatot. A célunk az volt, hogy megpako­lunk 20-22 csillét. A cimborám­mal azonban összeszólalkoztunk, mert sehogy sem akarta úgy csi­nálni a robbantást, ahogy az elő volt írva. Mondtam neki, hogy fordítsunk fel két csillét, hogy a lö­kés ne tolja el a többit. Ajaj! De­hogynem tolta el! Jó húsz méter­re elhajigálta csilléket, de még a síneket is felszaggatta. A kollégám káromkodott és otthagyott ma­gamba a felforgatott csillékkel. Jaj! Én szenvedtem annyit, mint a kutya. Visszaforgattam egyedül, segítség nélkül valamennyit, a sí­neket is leraktam. Kapával vertem be a sínszögeket. Olyan akarat volt bennem, hogy lefektettem a síneket és még hat csillét is meg­pakoltam. Orosz Vendel bácsi dolgozott olyan helyen is, ahol nyolc órán keresztül vízben álltak. Ezen a munkahelyen nem szeretett dol­gozni senki, mert térden csúszva másztak a vízben. Gumicsizmá­ban, és bőr lábszárvédőben, tér­den, négykézláb haladtak előre a másfél méter magas vágatban.- Olyan meleg volt, hogy majd megfulladtunk. Izzadtunk, víz­ben tocsogtunk, de ezt is kibírtuk. Állandóan csepegett és folyt a víz. Olyan követ is hoztam föl, mint amilyen Aggteleken, a cseppkő­barlangban látható. 1972-ben be­zárt a bánya, és én jöttem el leg­utoljára. A Ganz Mávaghoz kerül­tem. Ez a gyár akkor létesült. El kellett végeznem a 7-8. osztályt, majd szakmunkásképzőbe jár­tam felnőtt fejjel, és hegesztő-la­katos szakmunkásvizsgát tettem. 58 éves koromba jöttem el nyug­díjba korkedvezménnyel, de a Ganzban eltöltött évekre is szíve­sen emlékszem vissza, mert még kitüntetéseket is kaptam újításo­kért. Nyugdíjas koromban sem tétlenkedtem, ezt belémnevelték a szüleim. Tehenekkel, nyulakkal és birkákkal foglalkoztam. Nem­rég vásároltunk Mátranovákon egy kis házat, és beköltöztünk a feleségemmel Mátracserpusztá- ról. Sajnos, nem fiatalodunk és egyre többször kell orvos is, ami Cserpusztán nincs... CSERHALMI ADEL NÓGRÁDÉ HÍRLAP KÖZÉLETI NAPILAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Felelősszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési'és teijesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére Salgótarján vonzáskörzetében a Célvonal Bt. (tel.: 30/9433-548, 30/9951-279), Balassagyarmat és Pásztó vonzáskörzetében a KER-T.O.M. Bt. (tel.: 32/463-439, 30/475-83-80) juttatja el a lapot. Teijeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó saját teijesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1195 Ft, negyedévre 3585 Ft, fél évre 7170 Ft, egy évre 14 340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóteljesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. szerkesztőségi rendszerrel készült.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents