Nógrád Megyei Hírlap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-06 / 104. szám
6. oldal - Nógrád Megyei Hírlap világtükör 2002. MÁJUS 6., HÉTFŐ Hírek MAUTHAUSENBEN 40 ország mintegy 9000 képviselője emlékezett meg vasárnap a náci Németország koncentrációs táborainak áldozatairól. Az Osztrák Szociáldemokrata Párt képviselői beszédeikben hangsúlyozták: a második világháború nyomán vált közös meggyőződéssé, hogy Európát soha többet nem érheti ilyen sors, és ezen a meggyőződésen alapul az Európai Unió. A táborokban mintegy 200 ezer embert tartottak fogva, és mintegy százezren - köztük sok magyar - vesztették életüket, mti EGYMILLIÁRD 45 millió katolikus él a Földön - derül ki a napokban megjelenő és a szentszéki sajtóiroda által a hét végén röviden bemutatott legújabb egyházi statisztikai évkönyvből. A kiadvány a 2000. esztendő adatait tartalmazza, összehasonlítva azokat az előző év számaival. Eszerint 2000- ben egymilliárd 45 millió volt a katolikus hívők száma a világban, ez enyhe emelkedést jelent 1999-hez képest. 1978-hoz képest pedig 38 százalékkal nőtt ez az arány, mti A SZÖVETSÉGI CSAPATOK 10 szakadár fegyverest semmisítettek meg az elmúlt napokban végrehajtott operációik során. Ilja Sabalkin ezredes, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat egyik csecsenföldi vezetőjének tájékoztatása szerint a szövetségiek az elmúlt héten összesen 13 katonai műveletet hajtottak végre, amelyek kiterjedtek a köztársaság területének jelentős részére. A műveletek során 32 személyt vettek őrizetbe, mti A JUGOSZLÁV kisebbségügyi miniszter szerint május 13-án várható a magyar-jugoszláv kétoldalú kisebbségvédelmi megállapodás aláírása. Rasim Ljajic közölte, hogy a megállapodás egyebek mellett rendelkezik a kisebbségek helyzetének javításával foglalkozó államközi vegyes bizottság létrehozásáról is, amelyben részt vesznek a Magyarországon élő szerb, illetve a Jugoszláviában élő magyar közösség legitim képviselői. Az egyezmény a kisebbségek kulturális, nemzeti és politikai helyzetével is foglalkozik majd. Pandur József, Magyarország belgrádi nagykövete szerint azonban a megállapodás megkötésére csak az új kormány megalakulása után kerül sor. mti A HÉTVÉGÉN először igazolódott be Lengyelországban a szivacsos agysorvadás kór jelenléte a marhaállományban: a lengyel főállatorvos bejelentése szerint egy krakkói laboratóriumban megállapított, majd egy második teszttel is igazolt megbetegedésről van szó. A rendőrségi nyomozás során egyelőre nem sikerült megállapítani az állat származását. A beteg szarvasmarha húsát nem engedték kereskedelmi forgalomba kerülni, sőt az érintett állatot feldolgozó vágóhídról származó összes húst további vizsgálatra bevonták, a vágóhidat fertőtlenítették. A környező közép- és kelet-európai országokban, Szlovákiában eddig már kilenc, Csehországban kettő, Szlovéniában egy BSE-esetet észleltek, mti NYOLC RAB vesztette életét az Egyesült Államokban egy bör- töntűzben. A lángok péntek este csaptak fel az Észak-Karolina állambeli Baskerville-ben, és olyan gyorsan terjedtek, hogy már nem volt idő az összes cella kinyitására. Az áldozatok többsége megfulladt a sűrű füstben. A tűz oka egyelőre ismeretlen, mti Jobbra vagy szélsőjobbra át PÁRIZS Franciaország tegnap a választások második fordulójában arról szavazott, hogy Jacques Chirac jelenlegi jobboldali elnököt vagy a szélső- jobboldali Le Pent látná szívesen az állam élén. A döntő forduló egészen más légkörben zajlott le, mint a két héttel korábbi első szavazás. A szélsőjobb akkori áttörése drámaian felértékelte az elnökválasztás jelentőségét, egyúttal két hét alatt át is alakította a francia belpolitikai mezőt, vagy legalábbis megindította annak átalakulását. Megfigyelők szerint ezért az újraválasztásáért küzdő államfő, Jacques Chirac a szavazatok túlnyomó részére számíthat. Egyes óvatos felmérések szerint 75-85 százalékára is, mert még azok is mellé álltak a szélsőjobbal szem-, ben, akik egyébként sem politikájával, sem személyével nem azonosulnak. Az elnökválasztás eredménye ugyanakkor arról is pontos képet ígér, hogy a francia szavazók körében mekkora a szélsőjobbot vezető Jean-Marie Le Pen támogatottsága. Ez meghatározza majd jórészt azt is, milyen szavazóbázisra támaszkodhatnak a francia pártok a követkeBicikliversenyzők szavaznak Észak-Franciaországban FOTÓ: EUROPRESS/EPA ző, június derekán rendezendő megmérettetésen a törvényhozási választásokon. Ma mindenképpen új korszak kezdődik Franciaországban. Ha a következő öt évben is Jacques Chirac marad az Élysée-palota gazdája, jobboldali átmeneti kormányt nevez ki, amely az öt hét múlva kezdődő kétfordulós törvényhozási választások június 19-én megszülető döntéséig marad hivatalban. Lionel Jospin, a leköszönő baloldali kormány- többség szocialista miniszterelnöke, aki hajszálnyi (0,68 százalék) különbséggel esett ki az április 21-ei első fordulóból, várhatóan ma nyújtja be lemondását az elnöknek. Á miniszterelnök veresége éjjelén bejelentette, hogy véglegesen távozik a politika színpadáról. Az átmenetet levezénylő kormány első emberének neve egyelőre ismeretlen. A jelöltek között a legesélyesebb a magyar származású, markánsan jobboldali politizálást ígérő Nicolas Sarkozy. Ha a politikai barométereket meghazudtolva mégis Le Pen futna be, neki várnia kellene miniszterelnöke kijelölésével: Chirac jelenlegi mandátuma május 17-ig tart. ■ Sáron béketervet vitt az USA-ba Jeruzsálem - Washington Ariel Sáron izraeli miniszterelnök vasárnap Washingtonba utazott, hogy bemutassa közel- keleti béketervét George Bush- nak, és meggyőzze az amerikai elnököt arról, hogy Jasszer Arafatot félre kell állítani a Palesztin Hatóság éléről. A Közel- Keleten mindeközben újabb gyermekáldozatot követeltek az összecsapások. Sáron béketerve egyelőre nem ismert. Izraeli kormányzati forrásokból is csak annyit lehet tudni róla, hogy nem számol Arafattal a rendezésben, kizárja a megszállt területeken levő zsidó telepek felszámolását, és ütközőövezeteket javasol létrehozni Ciszjordániá- ban az izraeli területek biztonságának szavatolására. Sáron bemutat Bushnak egy hozzávetőleg százoldalas dokumentumot is, amely szerinte egyértelműen bizonyítja, hogy Arafatnak nagyon is köze van az Izrael-ellenes palesztin terrorcselekményekhez, a palesztin elnök közvetlenül felelős ezekért. Az Egyesült Államok, az ENSZ, az Európai Unió és Oroszország megegyezett a minap, hogy közös védnökségük alatt nemzetközi békekonferenciát hívnak össze a nyáron a közel-keleti válság megoldásának céljával. Az állítólagos bizonyíték fotó: epa Sáron azt szeretné, ha saját béketerve lenne a tárgyalások alapja. Az Arab Liga államai ugyanakkor Abdullah szaúdi trónörökös tervét pártolják, amely az arab államok részéről teljes körű elismerést ajánl a zsidó államnak, ha kivonul az 1967-es izraeli-arab háborúban elfoglalt területekről. Az izraeli kormányfő kedden találkozik Bushsal. Látogatásán várhatóan megbeszélést folytat az amerikai kormány illetékeseivel, a kongresszus számos tagjával, valamint az amerikai zsidó szervezetek vezetőivel - jelezte az AFP izraeli kormányzati forrásra hivatkozva. Az izraeli hadsereg szombaton engedélyezte, hogy megtartsák a hagyományos tüzszentelési menetet három pap részvételével a jeruzsálemi Szent Sír Bazilikától a betlehemi Születés Templomáig. A hagyomány szerint az ortodox húsvét szombatján a Szent Sir Bazilika összes lámpáját eloltják, ezzel jelképezve a keresztre feszítés pillanatában beállt sötétséget. Ezt követően Krisztus sírjánál megkezdődik a gyertyagyújtás, egészen addig, amíg az egész templom fényárban nem úszik, jelezve ezzel a Feltámadást. A legenda szerint a tűz a mennyből jön. Ilyenkor egy lámpába tett égő gyertyát körmenetben visznek a Szent Sír Bazilikából Betíehembe. Mindeközben az izraeli katonák vasárnap agyonlőttek egy palesztin nőt és két gyermekét a ciszjordániai Dzsenín közelében - közölték egybehangzóan palesztin és izraeli források. Dzse- níntől délre, egy izraeli katonai támaszponttól nem messze nagy erejű pokolgép robbant egy harckocsi közvetlen közelében. Az izraeli katonák tüzet nyitottak a közelben mozgó gyanús alakokra, ekkor érte a halálos lövés a harmincéves palesztin asszonyt valamint a három- és a négyéves gyermekét. A pokolgép felrobbanásakor egy izraeli katona könnyebb sérüléseket szenvedett. ■ Ünnepi Hetek Bécsben Pénteken kezdődik az osztrák fővárosban az az öthetes rendezvénysorozat, amely 21 országból 46 produkciót, összesen több mint másfél száz előadást kínál - jelenti a Compress. BÉcs A nagyszabású megnyitót május 10-én este kilenckor tartják a Városháza előtti téren. Az ingyenes rendezvény azoknak az osztrák és német zeneszerzőknek állít emléket, akik a nácizmus elől Amerikába menekültek, és világhírűvé vált filmek halhatatlan melódiáit komponálták az emigrációban. A vetítővásznon olyan filmek részletei elevenednek meg, mint az Elfújta a szél, a Casablanca, vagy az Exodus. Az Ünnepi Hetek minden ’érdeklődő számára kínálnak csemegét, a klasszikustól a digitális zenéig, és a múzeumi negyed is érdekes kiállításokkal várja a látogatókat. A kortárs zenét többek között Eötvös Péter Három nővér című operája képviseli, amelyet május 25-én a Theater an der Wien színpadán adnak elő. Ugyanott csendülnek fel május 28-án a magyar zeneszerzőtriász: Eötvös, Ligeti és Kurtág művei. A 25. születésnapját ünneplő Vienna Orchestra dzsesszegyüttes pedig hosszabb szünet után négyszer lép a közönség elé. A fesztivál május 23-tól 25-ig betekintést nyújt az elektronikus zene világába. A programban olyan hírességek szerepelnek, mint Kervokian, vagy Craig, az elektronikus zene szülőatyja. A színházi produkciók középpontjában idén kilenc ország kortárs íróinak művei állnak. A klasszikusok között fellelhetjük Molnár Ferenc Liliomját is a hamburgi Thalia Színház előadásában, amelyet május 19-én mutatnak be. Újdonság a fesztiválon, hogy kifejezetten a televízió számára is készül előadás. Antonin Ártanának, a „kegyetlen színház” feltalálójának a francia rádió számára írt Legyen vége az istenítéletnek című alapművét Peter Sellar amerikai színházi szakember rendezi meg június 16-án, és a közszolgálati tévécsatorna - az ORF - még aznap műsorraúűzi. Az Ünnepi Hetek alatt nyílik meg és október végéig látogatható a Bécsi Történelmi Múzeumban a „Mesél a bécsi erdő - az őserdőtől az ápolt erdőig” című kiállítás, amely ennek a híres régiónak az ezeréves történetét mutatja be. TORONYI ATTILA ÁLLÁSPONT HÁMORI ZOLTÁN Dolgozni veszélyes Évente 1,3 millióan halnak meg munkahelyi okok miatt a világban. Nem azt mondja a statisztika, hogy munkahelyi balesetben - mert az azért más -, hanem munkahelyi okok miatt. Melyek lehetnek e rejtélyes és végzetes okok? Lehet stressz, félelem a főnöktől, esetleg allergia, kóros lustaság, vagy bármi. Talán kevesen szállnak velem vitába, ha azt mondom, hogy hideg sört szürcsölgetni a tengerparton a napernyő árnyékában nemcsak kellemesebb, hanem jóval kisebb kockázattal is jár, mint mondjuk síneket fektetni lejtős talajon. Dolgozni nemcsak strapás, hanem veszélyes is ezek szerint. Kérdésem, hogy vajon az elborzasztó statisztika miatt redő- zik-e gondbarázdák a munkaadók homlokát? Nem redőzik. Az idősebbek emlékeznek még a balesetvédelmi oktatásra. Megvolt ennek a maga dramaturgiája: jobb kéz előrenyújtva, csukló lazán behajlítva, a tollat felcsippentve viszonylag stabilan behelyezni a hüvelyk-, a mutató- és a középső ujj közé - aztán aláírni gyorsan a papírt. (Hogy tudniillik: munka- védelmi oktatásban részesült.) Ezzel kész is, a vállalat felelőssége innen átszállt a dolgozóra. Nyugodtan meg lehet halni, a többit majd a szakszervezet elintézi. Ám mégis, nem kis hazafias büszkeséggel jelenthetem, hogy Magyarországnak nincs oka különösebb panaszra. Ezen belül is azoknak elsősorban, akik életben vannak. Ugyanis százezer lakosra vetítve kevesebben halnak meg nálunk munkahelyi balesetben, mint Amerikában. Ugyanakkor a szakszervezeti kimutatás azt is elárulja, hogy itt a munkavédelem mostohagyerek. Mi lehet akkor a magyarázat a jó helyezésre? Talán eltitkolják a balesetek jó részét, mert ez a rosszindulatú hipotézis is felmerült egyes elemzőben. Szerintem pedig az, hogy a magyar ember jobban tud magára vigyázni, ami nyilván viharos történelmünkből adódó nemzeti erény. A szakszervezeti vélemény szerint a különösen nemtörődöm magyar munkaadóknak azonban semmi okuk az elbizakodottságra. Itt költik a legkevesebbet munkavédelemre. Ez meglepett. Eddig azt hittem, hogy fizetésre. EGYETÉRTEK: 06-90-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330430 as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Az olvasó mondja NYERNI, DE NEM ELÉGGÉ. ÁPRILIS 22. Női hang: A választási kampány minősítéséről más a véleményem. Szerintem a politikával nem egyeztethető össze az ízlés. Férfi: Nem csak a Fidesz kampányának finise volt ízléstelen, hanem a másik oldalé is. MAGYARORSZÁG VÁLASZTÁSA. ÁPRILIS 25. Férfi: Nem értek egyet dr. Habsburg Ottóval. Személyesen is ismerem, és nemzetközi szélhámosnak tartom. Dr. Futó László, Pécs: Osztom Habsburg Ottó véleményét, s hálás lennék, ha lehetővé tennék, hogy írjak neki. Nő: Nem hiszem, hogy Habsburg Ottó jól látja a magyarországi eseményeket. Az, hogy a világban ilyen kép alakult ki rólunk, az az eddigi ellenzék felelőssége is, amely kígyót-békát elmondott a Fideszről. GÓL - SÍPSZÓ UTÁN. MÁJUS 2. Férfi: Jó, hogy a leköszönő kormány még el akarja árverezni az állami földeket. Takács József: A mezőgazdaságban nagy földínség van, a vállalkozók nem tudnak tulajdonhoz jutni. Félő, hogy az új kormány nem nekik, hanem külföldieknek akarja juttatni a földeket. Nő: Jól tudjuk, hogy miért olyan sürgős az Orbán-kormánynak a földek elárverezése. Nem szabad engedni, hogy ezeket a birtokokat is átjátsszék saját híveiknek, mint sok minden mást. ŰRTURISTA. Kazahsztánban tegnap földet ért a második űrturista. A dél-afrikai Mark Shuttleworth 20 millió dollárt fizetett az egyhetes kirándulásért, de megvette a Szojuz leszállóegységét is. FOTÓ: EUROPRESS/EPA