Nógrád Megyei Hírlap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-25 / 120. szám
2002. MÁJUS 25., SZOMBAT A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE | Megjelent a Palócföld új száma - „Múltkóstoló” Változatos tartalommal látott napvilágot a Palócföld című irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat idei másodikként jelzett - de valójában, a költészeti különszámmal együtt harmadik - száma Salgótarjánban. Ezt a számot Lipták György grafikusművész művei illusztrálják. A borítón a művész „Mikszáth és felesége Horpácson” című alkotásának részlete látható. A folyóirat szépirodalmi kínálata gazdag, Utassy József, Kőrössi P. József, Merényi Krisztián, László Zsolt, Lukáts János, Tóth Franciska, Szegedi Kovács György verseit, továbbá Sárándi József naplóregényének Lipták György: Fótonfót király (lusrajz. Móra Könyvkiadó, 1984) ■ Mórái Sándor „Szabadulás” című regényéről szóló tanulmánya vezeti be, gazdag jegyzetanyaggal. Bakonyi István Jókai Anna „Napok” című regényét elemezi. Kovács Sándor Iván „Felföldi íróportrék” sorozatában ezúttal a XVII. század rejtelmes életű költője, Beniczky Péter munkásságát méltatja bőséges versidézetekkel téve szemléletesebbé tanulmányát. Simonits Mária és Rákos KataUn Lipták György káprázatos illusztrációs mesevilágát értékeli. A művész 1951-ben Bocsárlapujtőn (ma Karancslapujtő) született és a salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban érettségizett. Szvorák Zsuzsa, a füleki gimnázium tanára „Ezer esztendő előtted...” címmel a füleki Magyar Közösségi Ház tavalyi átadásáról tudósít, Bozó Gyula salgótarjáni szerző az Ipoly fo lyóról szóló lírai hangvételű jegyzettel jelentkezik. A folyóirat „Múltkóstoló” című rovatában Szigethy Gábor „A Tragédia kálváriája” című írásában a felépült új Nemzeti Színházról és Madách Imre „Az ember tragédiája” című drámájának előadásáról elmélkedik, történeti visszatekintést is nyújtva az olvasónak, Kerényi Ferenc pedig Lukács Margitra emlékezik. Salgótarjánban, a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban a Gerelyes Endre Irodalmi Kávéházban ez év februárjában rendezték meg az „ Ifj. Szabó István” című könyv bemutatóját (Hollósy Galéria, 2001), ahol Csongrády Béla a művész életének és munkásságának mély ismeretében szólt az immár hetvenöt éves jeles Lipták György: Illusztráció Angela Nanetti „Nagyapó a cseresznyefán" című művéhez (ceruza és színes tinta, Móra, 2002) ■ részletét, Kilián László novelláját, Zsávolya Zoltán írását olvashatják az érdeklődők. Az irodalomtörténeti közlések sorát Lőrinczy Huba irodalomtörténész szobrászról. „Kötelez a hűség...” című írásában arról a kötődésről szól, amely a művészt szülőföldjéhez, Nógrádhoz és népéhez, illetve barátjához, egyúttal a szellemi társhoz, Váci Mihály költőhöz is fűzi - egyebeken kívül - a közös életelve kapcsán. íróportrék, káprázatos illusztrációk Kiragadni a jelenség lényegét Veres Mihály félszázadik fotókiállítása Salgótarján ötven évéről Lehet az portré, természetfotó, városkép, a fehér és fekete éles kontrasztja az, ami az első pillanatban meghökkenti, megragadja az embert, ha megtekinti Veres Mihály kiállítását Salgótarjánban, a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban, valamint ezzel párhuzamosan a pásztói Mikuska Galériában, a 4. Magyar Fotóhónap alkalmából. Persze ez nem holmi véletlen műve, hűen tükrözi a Budapesten született, de az ötvenes évektől minden szállal a megyeszékhelyhez kötődő fotóst. És az 50-es szám még többször fölmerül a válogatás kapcsán, mert a kiállítás címe, mottója és tematikája: Salgótarján 50 éve. Ráadásul a művész félszázadik tárlata a mostani. Veres Mihály pályafutása még amatőrként, a Heves Megyei Fotóklubból indult, de nél, majd huzamos ideig a Képes Sportnál is. A természet és épületfotók, portrék, képriportok mellett kiemelten kedvelte a sportfelvételeket, a pillanat szinte megfoghatatlan és egyedüli varázsát. Fotói egyébként is ember- középpontúak, még akkor is, ha például egy olyan fejlődő majd hanyatló iparváros, mint Salgótarján fél évszázados történetét, fejlődését mutatja be. Időrendben legutolsó műveiben már megjelennek legújabb technikai törekvései, az útkeresés a fotógrafika és a komputertechnika irányába. További törekvéseinek tekinti megyénk fotótörténetének feldolgozását, a kallódó alkotások közgyűjteménybe történő elhelyezését, valamint több ezer saját felvételének feldolgozását újabb kiállítások fotóalbumok részére.- A jelenségből akarom kiragadni a lényeget, a sokszínűből a jellemzőt - vallja művészi hitvallását Veres Mihály lapunk külső Egy jellegzetes fekete-fehér fotó Veres Mihály munkásságából aztán szinte nem volt olyan salgótarjáni munkatársa, akinek kiállítását június 1-ig te(vagy megyei) fotósegylet, amelyiknek ne kinthetik meg az érdeklődők a megyei lett volna tagja. Sajtófotósként 1957 óta dől- könyvtárban, gozott a megyei napilapnál, újságunk elődjé- ----------------------------------------------------------A művész is ember Művészek. Egy más világ. Nehéz fazonok1 Nem feltétlenül. Idegenek? Dehogy! Itt élnek a mindennapjainkban, meghatározzák kultúránkat, szórakozásunkat, így véletlenül sem lehetnek azok. Közelebb vannak hozzánk, mint bárki mások, csak másképp. Nézzük őket a tévében, halljuk a rádióban, látjuk az újságban, fellépéseken, néha az utcán, de közelebbit nem tudunk róluk. Hogy élnek, milyenek a hétköznapjaik? Gyűlölnek, ölelnek, szeretnek? Mindent, amit mi civil emberek csinálunk, csak ők máshogyan. Egy - valamivel - zártabb világban. Ebbe a világba enged bepillantást rovatunk. Picasso Branch: A siker nem jogosít fel az arroganciára- Hogyan telt gyermekkoruk? Milyen zenei élményeket éltek meg? RICKY: - Izgalmas, színes és gyönyörű gyermekkorom már korán hatással volt későbbi pályaválasztásomban. Kisgyermekként Libanonban éltünk, ahol a mediterrán nép hangulatos zenéje és tánca felpezsdített. Később Magyarországon már tudatosabban képeztem egy színjátszó körben az odáig csak ösztönös érzést. A kiteljesedés a Picasso Branch születése volt, ugyanis ebben a bulis csapatban aztán tényleg megmutathattuk, mit is tudunk igazán.- Libanon nem volt furcsa a maga más világával? R.: - A misztikumot éreztem mindig is, később amikor visszajöttünk Magyarországra, édesapánk mesélt nekünk libanoni meséket és családi történeteket. Igazából csak előnyöm származott a külföldön töltött évekből, mint hátrányom. Mindkét hely stílusa és mentalitása bennem van; édesapám libanoni, édesanyám magyar, ezért megpróbáltam minél jobban egyensúlyban és harmóniában összehangolni magamban ezt a két világot. Remélem jól sikerült!- Most Mackü.-t és Tommy G.-t kérdezem a gyermekkorról.. MACK O.: - Már pici koromban tudták a szüleim, hogy imádok szerepelni közönség előtt. így volt az óvodában is, ahol próbálkoztam tánccal is. Csak a szülők elbeszéléseire tudok hagyatkozni, de állítólag olyan sikerem volt, hogy az óvónők még évekig emlékezetükben tartották a produkciót. Ezen felbuzdulva az általános iskolában énekkaros lettem, ahol a többiekkel nemzetközi sikereket arattunk, amire máig nagyon büszke vagyok. Otthoni szintetizátorunkon autodidakta módon zenéltem, sőt a bátyám dobfelszerelését is sokszor próbára tettem. Természetesen a táncot sem hanyagoltam, az ország legjobb tánciskoláiba jártam. A Picasso Branchba való bekerülésemmel nagy álmom teljesült. TOMMY G.: - Ha már az álmoknál tartunk, természetesen én is ilyesmiről álmodoztam. Édesapám zenész, tehát odahaza muzsikaközeiben nőttem fel. Egyértelmű volt számomra, hogy a zene az egész életemet ki fogja tölteni, bár nekem amellett ott volt a sport is. Ezt az igényemet a break-ben éltem ki.- Az iskolában már Ön is ott volt a színpadi szerepléseknél? T.: - Már az óvodában felléptem kis gitárral; édesapám megtanította a dallamot, így kísértem a többieket hangszeres aláfestéssel. Később elkezdtem zongorázni és egy fúvószenekarban is voltam. Serdülőkoromat különböző együttesekben, de legfőképpen egy rockzenekarban töltöttem el zenéléssel, énekléssel.- Azért a rockzene más mint amit a Picasso Branch művel.. T.: - Minden műfajt szeretek. Mindegyik tud valamilyen pluszt adni az embernek. A komolyzenét is kipróbáltam zongorával. Úgy hiszem, most érkeztem el a végállomáshoz. R.: - Pont ez a jó az együttesünkben, hogy nem azonos sémán felnevelkedett egyének vannak köztünk, ezért színesebb a produkció.- Amikor az óvodai, iskolai szereplésekkel kisebb sikereket értek el már akkor ott lebegett a szemük előtt, hogy egyszer majd „nagyban” is így tapsolnak a produkciójuknak? R.: - Nem akarok hazudni, de tényleg nem emlékszem olyan esetre, hogy a színpadon állva kudarc ért volna. Hála Istennek egészen kis korom óta, amióta például a Micimackóban Malackát játszottam, olyan élethűen estem el a lufit kidurrantva (amire hetekig gyakoroltam is a koreográfiát), hogy a nevemet ki is emelték és oklevelet kaptam, de akkor gyerekésszel mindez csak játék volt számomra és nem sejtettem, hogy ezt kamatoztatni és fejleszteni lehet. Hálát adok a családomnak, hogy ők ösztönöztek arra, hogy válogatásokra járjak, így nagyon sok Émben játszottam. Talán ezért lehetett könnyebb, mert a kudarccal nem igazán találkoztam, és a szerepeket általában mindig megkaptam. M. O.: - Azt hiszem, igazából nem is gondoltam bele, hogy ez nekem most hiányzik, hogy tapsoljanak az emberek, hanem egyszerűen élveztem a zenét, szerettem ezt csinálni. Lehet, hogy furcsán hangzik, de én sem találkoztam a kudarccal. Talán ez adja az embernek az erőt a folytatáshoz. T.: - Szerintem a siker első szabálya, hogy egyesülni tudsz azzal, amit elő szereméi adni. A végeredmény siker és biztos tapsvihar.- Az osztálytársak hogyan fogadták a szerepléseket? R.: - Az ismerőseim, mikor először megláttak a Picasso Branch-ban akár egy klip, akár egy tévéműsor apropóján, akkor azt mondták, hogy ez nekem való, merthogy ők tudták, egyszer úgyis bekövetkezik. Azok a közeli ismerősök, akik támogatnak bennünket, tudják, hogy rengeteg lehetőség és talentum van bennünk, és ezt tudjuk is kamatoztatni. T.: - Éppen ezért talán ők már hamarabb látták, mint mi, hogy mi lesz belőlünk.- Hol hallottak a válogatásról, arról, hogy lesz együttes? R.: - Egy újságban olvastam, hirdetésben. Ilyen jellegű válogatáson még soha nem voltam, ezért izgultam. Viszont ott voltam azon a válogatáson, ahol Tommyt beválasztották, mert akkor én már a csapatban voltam, hallottam őt énekelni és teljesen megdöbbentem.- Igaz, hogy a magánéletben is sűrűn összejámak? R.: - így van. Nagyon szeretünk bulizni, szórakozni. Én még a fellépést sem nevezném munkának, mert nekünk az is egy buli. Sőt ez is, amikor interjút adunk...- Hogyan osztják fól egymás közt a dalokat? R.: - Erről inkább Tommyt kellene kérdezni, mert ő az, aki a leginkább zeneorientált, neki nagyon jó ráérzései vannak ezekre a dolgokra; hallgatja a számot, és tudja, hogy ez melyikünknek állna jól. T.: - Mivel a zene és a szöveg meg van írva, így csak meg kell nézni, hogy kinek illik a hangfekvéséhez - illetve a szövegnél is fontos, hogy melyikünk érzi magáénak az adott részt.- A szövegek mennyire szólnak a személyiségeikről? R.: - Úgy érzem, mindenkiről szólnak, mivel érzéseket fogalmaznak meg. Az az egészben a legjobb, hogy a szöveg kétértelmű, mindig benne van egy romantikus és egy erotikus vonal, éppen ezért jó, emiatt szólnak mindenkinek. Örülünk annak, amikor látjuk, hogy egy 70-80 éves néni az unokájával eljön, elfelejti, hogy valójában hány éves és nőként élvezi a produkciónkat.- A sikert, amelyben jelenleg részük van, hogyan dolgozták fel, és hogyan fogadta a közvetlen környezetük? R.: - A tapasztalatunk az, hogy ezt a dolgot sokan nem igazán tudják kezelni, mi pedig megpróbálunk úgy viselkedni, hogy ez ne menjen át nagyképűségbe, arroganciába. A siker nem jogosít fel erre senkit sem. Örülünk annak, amit eddig elértünk, a további sikerekért még többet dolgozunk.- Van úgy, hogy a népszerűség sok egy kicsü? R.: - Olyan nincs. Aki igazán vágyik arra, hogy a népszerűséggel járó elismerést megkaphassa, az ugyanúgy szereti és tudja kezelni is. Sokszor kérdezik tőlünk, hogy miként viseljük, amikor letámadnak minket és a pólóinkat letépik rólunk. Tudjuk, hogy ezt nem azért teszik, mert bántani akarnak, hanem egyszerűen azért, mert szeretnek bennünket.- Müyen legyen az a hölgy, akivel a Picasso Branch tagjai kapcsolatot teremtenek? R.: - Az a fontos, hogy aki mellettünk van, az partner legyen és elviseljen bennünket, szeresse minden jó tulajdonságunkat! Szeretjük a kiegyensúlyozott, normális kapcsolatokat, hiszen fontos ebben a rohanó világban, hogy biztonságban és jól érezzük magunkat a párunkkal.- Ricky, Libanonban tudják, hogy idehaza sztárként él? R.: - Ott nem vagyok az. Akik ismernek Libanonban, azok tudják, hogy egy európai országban egy zenekarban énekelek. Azonban az együttest is egyre jobban ismerik külföldön, nemrégiben jöttünk haza Ausztriából, az ottani magyarok felkérésének tettünk eleget. Járjuk az országot, s lassan a világot... SÁNDOR ANDRÁS
