Nógrád Megyei Hírlap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-14 / 111. szám
2. OLDAL SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT MEGY E I K 0 R K E P PÁSZTÓ 2002. MÁJUS 14., KEDD Környezetszennyezés Karancsalján? Egy április 30-án gyújtott tábortűzzel kapcsolatban tett panaszt lapunknál egy karancsaljai lakos, mert szerinte a tűzgyújtók autógumikat égettek, ami viszont környezetszennyezésnek minősül. Jelezte ezt a térség országgyűlési képviselőjének, valamint az illetékes környezetvédelmi felügyelőségnek és nyílt levelet intézett az ügyben Karancsalja polgár- mesteréhez is. A szóvá tett gumiégetéssel kapcsolatban a hivatal semmiféle bizonyítékkal nem rendelkezik és a tűzoltóság sem tett észrevételt a tábortűz miatt. megakadályozzák illetve félbeszakítsák a gumiégetést. A harmadik kérdése, hogy ki adott tűzgyújtási engedélyt arra a napra, mert tudomása szerint április 30-án országos tűzgyújtási tilalom volt. Illetve, ha valaki engedélyt adott, akkor miért nem ellenőrizték, hogy mit égetnek? Karancsalja polgármesteréhez intézett nyílt levelében Győrfi László Tamás azt jelezte, hogy április 30-án a Mikszáth utca mögötti dombon valakik tábortűzzel ünnepelték május elsejét. Megfogalmazása szerint a máglyát az erdő szélétől alig 50-60 méterre rakták, ami igen veszélyes és tudomása szerint tilos. Ennél fontosabb problémaként jelezte, hogy a máglyára 15-20 használt autógumit raktak fel. Hozzátette: - Mindenfajta gumihulladék a 102/1996 (VII. 12.) kormányrendelet szerint veszélyes hulladéknak számít és mint ilyet, elégetni nem szabad. A gumiégetés súlyos környezetszennyezést jelent. Kérdése: indít-e hivatalos eljárást, hogy kiderüljön, kik követték el a környezetszennyezést, illetve milyen lépést szándékozik tenni, hogy a jövőben ilyen eset ne fordulhasson elő a községben, hiszen egy el nem oltott tűzből könnyen lehet akár erdőtűz is. Győrfi László Tamás egyéb problémákat is felvetett, így tanácsolta, hogy a községi hírlevelekben fordítsanak nagyobb figyelmet a környezet védelmére. Hívják fel a polgárok figyelmét, hogy a kommunális szemetet tilos kivinni az erdő szélére, hogy ne lopják a fát az erdőből, de az említett gumiégetés tapasztalatait is megosztani javasolta a község lakóival. Megkereste a panaszos dr. Sarján László országgyűlési képws-u * »■ '->»r .«5 Megörökítették a máglya maradványait is viselőt, és levélben fordult a Közép-Du- navölgyi Környezetvédelmi Felügyelőséghez. Utóbbiban közölte, hogy telefon- beszélgetésből kiderült: a tűzoltóságnak tudomása van a tűzrakásról, azt valaki en- gedélyezte. Bejelentette a gumiégetést a városi rendőrségen, végül ki is ment egy tűzoltó és egy rendőrautó, majd néhány perc múlva mindketten távoztak - íi- ía. A május 2- án készült fényképeket' csatolta a levélhez, az egyiket lapunknak is eljuttatta. A képeken látható a gumi maradványa, illetve az autógumikból visszamaradt dróthálók kötege. Győrfi László Tamás a felügyelőséget arra kérte, vizsgálják meg, tör- tént-e szabálysértés vagy bűn- cselekmény. Továbbá, hogy milyen felelősség terheli az intézkedő rendőröket és tűzoltókat, akik nem intézkedtek, hogy Lantos Sándor, Karancsalja polgármestere levélben adott választ. Ebben az egyéb felvetésekre is felelt, de a konkrét ügyben közölte: a hivatal nem adott ki engedélyt, és ezt akkor is elmondta, amikor április 30-án este 10 óra körül a tűzoltóságról hívták fel ez ügyben. A történtek után személyesen próbált információkat szerezni, így azt tudja, hogy kik szervezték a tábortüzet. Az érintettek elmondták, hogy a szóban forgó terület tulajdonosának beleegyezését megkapták. A tábortűzzel egy hagyományos népszokást akartak feleleveníteni, ami valóban nagy divat volt Karancsalján és a környező községekben. Elmondásuk szerint a bejelentésre kivonult tűzoltóság nem oltotta el a tüzet, illetve nem adott utasítást annak eloltására. A polgár- mester megjegyezte: a tűzoltóság azóta sem tett észrevételt a tábortűz miatt. A szóvá tett gumiégetéssel kapcsolatban semmiféle bizonyítékkal nem rendelkezünk - szögezte le Karancsalja polgár- mestere, majd ezt írta: „Lehetséges, hogy valóban történt gumiégetés, ami ténylegesen szennyezi a környezetet, ebben Önnel tökéletesen egyetértek, és meg nem engedhető cselekedetnek tartok. Azonban felmerül bennem a kérdés, hogy Önnek honnan származik az erre vonatkozó információja, hogyha nem volt jelen a helyszínen?” Lantos Sándor jelezte, a tűz- rakók ígéretet tettek a romok eltakarítására, ezt tudomása szerint meg is tették. Figyelmeztetésükön túl - illetékesség és megfelelő bizonyítékok hiányában - nem áll szándékában további eljárást kezdeményezni a tűzrakási ügyben. A polgármester azzal zárta levelét: „Ez esetben elfogadom, hogy a tűzrakás nyomait és maradványait az elkövetők eltakarították, de ha Ön ezzel nem elégszik meg, lehetősége van arra, hogy az illetékes hatóságokhoz panasszal forduljon.” A Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi Felügyelőségen cikkünk írása idején még nem foglalkoztak az üggyel. DUDELLAI ILDIKÓ Gyermek-néptáncfesztivál Pásztó: 2002. május 18. A Tehetséges Pásztói Gyermekekért Alapítvány és Pásztó Város Ónkormányzata, szombaton tizedik alkalommal rendezi meg a gyermek-néptáncfesztivált. A rendezvény fővédnöke Sisák Imre, Pásztó város polgármestere, védnöke Becsó Zsolt, Nógrád Megye Közgyűlésének elnöke. PROGRAM: 9 óra: megnyitó a Dózsa György Általános Iskola aulájában. Megnyitót mond: Sisák Imre. 9.30- 10.30óra: májusfa kitáncolása Pásztó Fő utcáján. 10.30- 14.30 óra: csoportok bemutatkozása a Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Központban 15.30- 16.30 óm: táncház az általános iskola aulájában, gálaműsor a művelődési központban 17 óm: eredményhirdetés 17.30 óm: szakmai értékelés Fellépési sorrend: 1. korcsoport: Gyöngyvirág, Ságújfalu Szent-Györgyi Albert Általános Iskola 4/b osztálya, Buják Picurkák, Domoszló Szászerka utánpótlás, Szurdokpüspöki Csácsogó, Pásztó, Cudar, Pásztó Rezeda, Vál Széltoló, Márkáz Zétácska utánpótlás, Adács Mákszem, Pásztó Bacsó, Gyöngyöstarján, Eszterlánc, Eger II. korcsoport : Laboda, Mihálygerge Búzavirág, Ságújfalu Vidróczki Lurkók, Gyöngyös Szászerka, Szurdokpüspöki Véli Villő, Vál Cinege, Egyházasgerge Tamócz, Detk Iglice, Szécsény Zétácska, Adács Apraja, Pásztó Kisforrás, Százhalombatta Lajtorja, Balassagyarmat Ördögszekér utánpótlás, Gyöngyös A fesztivál zenekara: Esztam népzenekar Könyvet nem vittek el, a hús kellett volna A bátonyterenyei rendőrök néhány óra különbséggel tolvajokat fogtak el a minap. A sötét éjszakai órán Bátonyterenyén, az Ózdi úti könyvesboltot törték fel ismeretlen tettesek. A cselekményt hajnalban vették észre a közelben lakók és értesítették a rendőröket, akik tüstént munkához láttak. A gyors adatgyűjtés, helyszínvizsgálat eredményeként előállítottak egy fiatalkorú és két felnőtt személyt, akik beismerték, hogy ők követték el a betörést. A betörőtrió mintegy 250 ezer forint értékű árut, CD-lemezt, videokazettákat, különféle plüssállato- kat vitt el a boltból. Szerencsére a rendőrök minden eltulajdonított holmit megtaláltak a tetteseknél, akik - minő furcsa! - egyetlen könyvet sem tettek a zsákjukba. Rajta vesztett Cs. 0.22 éves salgótarjáni lakos is, aki húslopásra vetemedett. Megleste azt a hússzállító gépkocsit, amelyik üzletről üzletre szállítja a húst, és amikor Nagybátonyban a Vasút utcai húsboltban pakoltak, ő is munkához látott. Nem volt szerencséje azonban, mert észrevették és értesítették a rendőröket, akik nagyon hamar a helyszínre érkeztek. Nem volt mit tenni, mint beismerni a cselekményt, amit tagadni sem lehetett, mert mások is látták. Az elkövető személye egyébként már nem ismeretlen a rendőrség előtt. Múzeum az ipari létesítményekből Szakmai tanulmányúton Spanyolországban Iskolánk, a Bátonyterenyei Fáy András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium már két éve együttműködik a Fórum Comenius 1-es programban német, norvég, lengyel, francia, olasz, belga és spanyol iskolákkal a következő témákban: háború és béke, konyhaművészet, zene, régi és új épületek, életstílus, energia és környezetvédelem. Diákpályázat: „Az én napközim” Az elmúlt napokban „Százéves a napközi” címmel kistérségi pedagógiai napot rendezett Salgótarján önkormányzata és az ÁMK Beszterce-lakótelepi Általános Iskola. A szakmai konferenciát megelőzően diákpályázatot hirdetett meg a vendéglátó intézmény „Az én napközim” címmel. A spanyol iskola tanárai WEB- lapot szerkesztettek, ahová minden résztvevő elhelyezheti saját anyagát. A közelmúltban a bátonyterenyei intézmény háromfős delegációja {Csánk Csaba igazgató, Gédné Antal Ilona tanár és e sorok írója) vett részt tanulmányúton. A találkozón résztvevők egyrészt tanulmányozták Barcelona földrajzi helyzetét, történelmi vonatkozásait, építészetét. A történelmi, földrajzi helyzetből adódóan sokféle hatás érvényesül a városban, ami sokszínűségét adja. A katalán történelem igen változatos, a város kikötői szerepe miatt igen sokféle iparág fejlődött, Április végén rendezték meg a Litterátum országos angol és német verseny szóbeli döntőjét Budapesten a Medgyessy Ferenc Általános Iskolában. Mindkét nyelvből három kategóriában indultak a versenyzők. Angol nyelv B-C kategóriában Pitman Basic for Young Learners, illetve Pitman Elementary for Young Learners nemzetközi szóbeli nyelvvizsgán vettek részt versenyzőink, melynek pontozása jelenleg Londonban zajlik. A nyelvvizsga eredményétől függően a siazonban a politikai szerep csökkent Toledo városának előretörésével, ezért a város fontosságát közlekedésének, épületeinek fejlettségével kívánták hangsúlyozni. Gaudi volt az az építész, akinek modem stílusa formabontó- an átalakította a városképet és mai napig a modem építészet „atyjának” tekinthető. Építészetében a katalán szimbólum rendszert alkotta meg, ami a természethez való közelséget hangsúlyozta. Külön érdekesség volt házának belsejét tanulmányozni (Pedera), amely az emberek igen magas szintű igényeit elégítette ki, már az 1910-es években. keres vizsgázók nemzetközi nyelvvizsga-bizonyítványt kapnak kézhez. A Nógrád megyei versenyzők az alábbi eredményeket érték el: Angol nyelv B kategória (általános iskola 5-6. osztály) 8. helyezett: Sisa Attila Ludányhalászi, II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola. Angol nyelv C kategória (általános iskola 7-8. osztály) 7. helyezett: SelmeciUli Balassagyarmat, Dózsa György Általános Iskola. ______________________________TAKÁCS OTTÓ versenyigazgató Az ipari fejlődés következtében csatlakozott a városhoz az a településrész, ahol a szakképző iskola is van. A polgármester tájékoztatása alapján a csökkenő ipari termelést úgy akarják egyensúlyozni, hogy növelik a zöldrészek arányát, úgymond „öko” városrésszé kívánnak alakulni, és az elmaradott ipari létesítményeket múzeummá kívánják alakítani. Ez számunkra is követendő példa lehetne. Az iskolai megbeszélésen egyeztettük és kicseréltük projektjeinket, a további együttműködési lehetőségeket és megállapodtunk abban, hogy tanulóink között is igyekszünk személyes kapcsolatot létrehozni. Átvesszük a belga iskola játékos energiafelhasználási programját, amivel a tudományos háttéren túl arra is ráébreszthetjük tanulóinkat, mennyi energiát pazarolunk el a mindennapokban, amit odafigyeléssel csökkenthetnénk. BOCSOK JÓZSEFNÉ Alkotások tükrében Salgótarján várossá válásának nyolcvanadik évfordulója tiszteletére rendezik azt a kiállítást, amelyet május 17-én, pénteken 12.15 perckor nyit meg Puszta Béla polgármester a Mackóvár központi óvoda (Aranya János u. 19/A) galériájában. A tárlat azokból a művekből ad válogatást, amelyeket a megyeszékhely óvodai dolgozói, illetve az óvodákba járó gyermekek készítettek Salgótarjánról. A megnyitóünnepségen közreműködnek a Hétszínvirág és a -Gyer- mekkert tagóvoda apróságai. Az irodalmi pályamunkák sorrendje: 1. Nagy Dávid, 3/c osztály, Beszterce (felkészítő: Koronczi Kornélia), 2. Laurencsik Laura, Karancsalja (felkészítő: Baloghné Molnár Judit), 3. Somoskői Réka, 3/c o„ Beszterce (felkészítő: Koronczi Kornélia). Különdíj: Hajnal Benjamin, 3/b o„ Beszterce (felkészítő: Koronczi Kornélia). A szakértelem és az akarat vizet fakasztott és alapokat rakott le, avagy sikeres beruházás emelte az értékét a bátonyterenyei víztározónak - tudhatták meg az olvasók a Nógrád Megyei Hírlap május 3- i számából. Meghatározó szerepe volt ebben a bátonyterenyei önkormányzatnak is, hiszen képviselő-testületi ülés határozott arról, hogy elsődleges anyagnyerő helyként a víztározó területe legyen megjelölve, így biztonságosabbá vált az árvíz- védelem, az ivóvízellátás és fejleszthető a horgászturizmus. A víztározó bővítésének és az ipari park feltöltési munkáinak rendkívül szerencsés (tudatos!) összekapcsolásából, az önkormányzat az említett cikkben nem részletezett jelentős eredményt is elkönyvelhetett, megtörtént ugyanis az ipari park kialakításának első lépése. A képzőművészeti kategória sorrendje: 1. Oláh Petra 7 éves, Váczi Gyula Művészeti Iskola somosi csoportja (felkészítő: Tomka Lászlóné) és Nagy Dávid 9 éves Beszterce-ltp. Ált. Isk. (felkészítő: Koronczi Kornélia), 2. Lukács Viktória 7 éves, Beszterce (felkészítő: Bulyáki Lászlóné) és Molnár Mihály 8 éves, Váczi Gy. Művészeti Isk. somosi csop. (felKülönös aktualizálást ad ennek a ténynek az ipari park feltöltés II. ütemének május 8-i sikeres műszaki átadás-átvétele. A megjelent szakemberek ösz- szességében mintegy 150 millió forintos beruházás végére tehettek pontot, melynek sikeres befejezését követően kerülhet sor az ipari park elő-közművesítési munkáira, annak érdekében, hogy a leendő beruházók teljes körű szolgáltatást kapjanak. Az elvégzett munkák, mérési eredmények bizonyítják, hogy a kivitelező felkészültsége, a folyamatos, szigorú minőség-ellenőrzés és az önkormányzat felügyelete eredményeképp a hatósági előírásoknak és szabványoknak minden tekintetben megfelelő, jó minőségű alépítmény ad helyet a további munkavégzésnek. Nagy szerepe van ebben a megfelelő feltöltési anyagnak is, amely tervezői és független szakértői vizsgálatok kedvekészítő: Tomka Lászlóné), 3. Prokk Levente 8 éves, Beszterce (felkészítő: Fülöpné Ámít Gabriella) és Rákóczi Réka 8 éves, Váczi Gyula Művészeti Isk., zagyvapál- falvi csoport (felkészítő: Tomka Lászlóné). Különdíj: Lukács Máté 10 éves, Váczi Gyula Művészeti Iskola somosi csoportja (felkészítő: Tomka Lászlóné). (A lapunkban május 6-án megjelent a „Nevelést szolgáló napközi” című cikkhez közölt képen nem dr. Horváth Attila, hanem Koppándi János ÁMK-igaz- gató látható!) ző eredménye után került felhasználásra. Ki gondolta volna e nélkül hogy az „eliszaposodott, posvá- nyos terület” felső - hasznosítha- tatlan - rétegének lefejtése és elkülönítése után jó minőségű „kavicsos” talajt termelhetnek ki és szállíthatnak a munkagépek. így a szigorúbb műszaki követelmények miatt, csak a későbbi szervizút feltöltésébe kellett más helyről kitermelt anyagot beépíteni. A kivitelező maradéktalanul teljesítette a szerződéses kötelezettségeit, sőt túl is teljesítette azokat, köszönhetően az egész beruházás során a résztvevők közötti jó együttműködésnek. Bátonyterenye város képviselőtestülete, polgármestere az elméleti és szakmai előkészítés vizsgálata után látta, hogy az „egyet fizet, kettőt kap” az ő esetükben nemcsak szlogen marad. A lebonyolító nevében: T1MMER ZOLTÁN i y. JjfjL, y—y y. . . _ Kiadja: Nógrádi Med;a Kiadó: Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Felelősszeikesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség \^||| UAI| -»Jpp- U I U I \ V és kiadóhivatal: Salgótaiján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. 11 \J\jm\I\mJ megyei XJLXXvIJiaX Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére Salgótarján vonzáskörzetében a Célvonal Bt. (tel.: 30/9433-548, 30/9951-279), Balassagyarmat és Pásztó vonzáskörzetében a KER-T.O.M. Bt. _____________________KOzÉLfn NAPILAP__________________ (tel.: 32/463-439, 30/475-83-80) juttatja el a lapot. Terjeszti a BUVIHIR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél é s átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1195 Ft, negyedévre 3585 Ft, fél évre 7170 Ft, egy évre 14 340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. , Azúj8áaa . * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. I az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. ! szerkesztős«^ készéit. Előkelő helyezések országos nyelvi vesrenyen Víztározó a „tócsa” helyén, ipari park a „mocsár” helyén