Nógrád Megyei Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-10 / 83. szám
8. oldal - Nógrád Megyei Hírlap S P O R T T Ü K Ö R 2002. ÁPRILIS 10., SZERDA Nagylóc lehet a harmadik Sakk, megyei csapatbajnokság- Most visszaléptünk, stagnálunk, vagy valami újra megindulni látszik megyénk sakkéletében? - tettük föl az álságos és költői kérdést Lengyel Istvánnak, a Nógrád Megyei Sakkszövetség elnökének, bár a válasszal magunk is tisztában voltunk. Már hogyne, amikor az előző évhez képest újra csak két gárda jelent meg a megyei csapatbajnoki döntőn, ahol nem más, mint az NB II- be kerülés lehetősége merült fel. Vajon van-e annál fontosabb egy sportközösség életében, mint előrelépni, bizonyítani a fejlődést, megfelelni önmaguk, egy község, egy egyesület elvárásának?! Nemigen, de furcsa módon a fenti „követelménynek” most két csapat is megfelelt megyénkben. A Nagylóc csapata azért, mert megnyerte a megyebajnokságnak nevezett párviadalt, a másiknak, a Garancia-Salgótarján ificsapatának pedig azért, mert a parányi gyerekek vereségük ellenére remekül teljesítettek, még ha csak ezüstérmesek is lettek. Másodiknál rosszabbak persze nem is lehettek, de azt mindenféleképpen figyelembe kell venni, hogy a salgótarjáni gyerekek átlagéletkora 11,4 év, azaz összéletkoruk alig valamivel több, mint a nagylóci- aknál szereplő legidősebb játékos, a kiváló NB I/B-s, NB Il-es játékvezető, megyénk legidősebb aktív sakkozójának, a kétségkívül tiszteletet érdemlő Miklós Antal éveinek száma. Egyszóval mindenki nyert, s remélhetőleg a nagylóciak sikerrel veszik a rájuk váró selejtező mérkőzést, azaz újra háromra bővül megyénk NB-s sakkcsapatainak száma. Az azonban biztos, ott már nem 11 éves gyerkőcök ülnek majd a tábla másik oldalán... Garancia-Salgótarján - Nagylóc 1:7 Eredmények a táblasorred szerint: Istvanovszki Martin - Gál Gábor 0,5-0,5, Petri Attila- Koltányi Imre 0-1, Fazekas Péter - Gyebnár Gyula 0-1, Jakab Jácint - Kánya Zoltán 0,5-0,5, Kovács Zsolt - Serfőző László 0-1, Dávid Máté - Miklós Antal 0-1, Kiss-Simon Áron- Balogh László 0-1, Kovács Dániel - Zsidai Béla 0-1. TONIS Koronáznak, vagy lefejeznek? H elyes a Magyar Sakk Szövetség elgondolása, miszerint a magasabb osztályban szereplő egyesületek tartalékcsapatai játéklehetőséget és rutinszerzési alkalmat kaphassanak a nemzeti bajnokság eggyel alacsonyabb osztályában - csak arra nem gondoltak, hogy a nagycsapatba be nem férők fogják eldönteni a bajnoki cím sorsát, vagy a kiesés kérdését. A Gödöllő, a BEAC, a Mattadon vagy a Gyöngyös második gárdája ha a nagycsapattal megegyező időpontban otthon játszik, jó esélye van arra, hogy bárkit elkaphasson, amikor pedig jön az idegenbeli a forduló, akkor a „fakó" sokszor ki sem tud állni, kis túlzással a sofőr, vagy a nézőnek hozott gyerek is leül játszani. A fentebb említett egyesületeknek, amelyeknek akár két garnitúrára való játékosuk is van, nem probléma, hogy az utolsó helyek valamelyikén majd osztályozót kell vívniuk, mert addigra beülhetnek a nagycsapat játékosaiból is jó páran. így bánt el tavaly a feljutni akaró Gyöngyös ,,1+U. ” az osztá- lyozón a Karancslapujtő- Karancskeszivel, amely azóta „bánatában" már fel is oszlott. Ugyanez a Gyöngyös II. most mindenki pofozógépe lett... S ok múlik tehát a „tartalékok" kényre-kedvre elpo- tyogtatott, vagy elnyert pontjain. Az „egyke” csapatok nem kevés pénzt és energiát áldoznak arra, hogy virágzó sakkéletet teremtsenek tágabb közösségükben, s csak várják, ugyan kit hoz útjukba az osztályozón a sors és imádkoznak, nehogy valamelyik nagycsapat fakója legyen az... SATIS Győzelem Palkovics vezérletével Teremlabdarúgás, futsal NB II, rájátszás, férfiak Domaszék - Complex Montage 4-5 (2-3) Szeged, 50 néző, vezette: dr. Hegyi, Richák. Domaszék: Masa - Tóth E., Ocskó, Püspöki, Sopt. Csere: Buborczi, Herédi, Veres, Patkó. Edző: Szélpál József. Complex Montage: Takács - Medve, Omyik, Sebestyén, Tóth Cs. Csere: Palkovics, Garami, Laczkovich. Edző: Toldi Miklós. GL: Tóth E., Püspöki (3), ül. Palkovics (3), Sebestyén (2). Nehezen lendült játékba a feljutási álmokat szövögető vendégegyüttes, így már az első perc végén - egy gyors hazai kontra után - Takács hálójában kötött ki a labda. Lassan és körülményesen vezette akcióit a Como és nem tudta feltörni a Domaszék nagyon fegyelmezetten játszó védelmét. A félidő közepén egy védelmi hiba után sikerült egyenlíteniük a tarjániaknak, de szinte a középkezdésből újból hátrányba kerültek Omyikék. Ekkor a Complex edzője időt kért, s ez talán egy kicsit megzavarta a vendéglátókat, hiszen előbb egy egyéni akció végén Palkovics mattolta az addig jól védő hazai kapust, majd egy begyakorolt csodaszép szabadrúgás-variáció után Sebestyén alakította ki a félidei eredményt. Térfélcsere után túlságosan el- kényelmesedtek a tarjániak, ami megbosszulta magát: előbb egyenlítettek, majd a vezetést is újra megszerezték a vendéglátók. Ekkor ismét időt kértek a salgótarjániak, s ezután magukhoz ragadták a kezdeményezést, így a remek napot kifogó Palkovics két góljával megfordították az állást, s minimális előnyüket a mérkőzés végéig sikerült megőrizniük. Toldi Miklós: - Sajnos a kéthetes kihagyás meglátszott a játékosokon, de örülök annak, hogy a csapat küzdött, hajtott, s kétszer is meg tudta fordítani az eredményt. Palkovics Zsolt góljai a legjobbkor jöttek A Complex Montage legközelebb április 15-én, hétfőn 20 ómtól a Salgótarjáni Várná Sportcsarnokban a Ceglédet fogadja További eredmények: Trans Am - Fonté Paradiso 2-3, Charlton Gel- lért - Cegléd 5-1. A rájátszás állása: 1. Fonté 51 pont, 2. Complex Montage 43,3. Cegléd 42,4. Trans Am 41, 5. Charlton Gellért 31, 6. Domaszék 25. Próbáld ki a duatlont! Canada Dry duatlongála Immár 11. alkalommal nyílik lehetőség, hogy aki még nem ismeri a duatlont, megismerkedjen vele, aki még nem próbálta, az is versenybe szálljon. Április 14-én, vasárnap rendezi ugyanis a Budapest Sportiroda a 11. Canada Dry duatlongálát. A gála helyszíne ezúttal is a budai alsó rakpart lesz a Batthyány térnél. A tavalyi verseny rajtja a Duna partján rank esi Reggel tíztől délután 15 óráig óránkénti bontásban zajlanak a futamok a Duna mellett, a gyermekektől a szeniorokig, a 20 év alattiaktól a felnőttekig, végül a meghívott profik szállnak harcba, futva és kerékpározva. A verseny egyben szakosztályok közötti pontverseny, mely végén a három legtöbb pontot elérő szakosztály 100 ezer forinton osztozik. A profik pedig látványos, kieséses rendszerű bemutatón küzdenek az 500 000 Ft-os pénzdíjért. A nők között nagy versenyre lehet számítani, hiszen rajthoz áll a triatlon sportág sokszoros magyar bajnoknője, olimpiai résztvevő, Molnár Erika és a duatlon Európa-bajnok, Világkupa-győztes Csömör Erika. Kedvezményes nevezési díjat biztosítanak a serdülők, gyermek, újonc kategóriában indulóknak, az ő nevezési díjuk április 12-ig 200 Ft, a helyszínen pedig 400 Ft lesz. A 16 éven felüliek nevezési díja április 12-ig 1100 Ft, a helyszínen pedig 1500 Ft lesz. Érdemes igyekezni, mert futamonként csak az első 200 nevező indulhat! A rajtszámot és az ajándék pólót már át lehet venni a Budapest Sportirodában. Bővebb információ a 06- 1/273-0939-es telefonszámon kérhető vagy a www.bpsportiroda.hu címen olvasható. SPORTTURMIX ÜLLŐI ÚTON A LEGJOBBAK A labdarúgó NB I tavaszi idényének két Jegjobbja, a Ferencváros és a Haladás találkozik szerdán az Üllői úton, a 29. fordulóban. Az FTC remekül szerepel Garami József vezető edző irányításával: hat mérkőzéséből ötöt megnyert és mindössze egyszer, Sopronban kapott ki. A szombathelyieket sokan biztos kiesőnek tartották, de tavaszi szereplésük alapján még jó esélyük van a bennmaradásra. A szerdai műsor: Győr - Videoton 17 óra, Zalaegerszeg - Újpest 17.45 óra, Debrecen - Kispest-Honvéd 18 óra, Vasas - Dunaferr, Illovszky-stadion, 18.30 óra, MTK Hungária - Sopron, Hidegkúti-stadion, 18.30 óra, Ferencváros - Haladás, Üllői út, 19 óra. KÖNYV ZAKARIÁSRÓL Az 1952-ben olimpiai bajnok, 1954-ben világbajnoki ezüstérmes legendás magyar labdarúgó-válogatott egyik leghasznosabb tagjának, a védekező középpályás Zakariás Józsefnek állít emléket Szeidl István most megjelent, Az Aranycsapat szürke eminenciása című könyve.- Megtisztelő, hogy egy olyan labdarúgóról írhattam, akit nemcsak játékosként, hanem a hétköznapokban is mindenki szeretett - mondta a könyvet bemutató sajtótájékoztatón a szerző. A régi játékostársak közül Buzánszky Jenő, Grosics Gyula és Várhidi Pál emlékezett Zakariásra. - Példaképként állítható mindenki elé, abban a tekintetben, hogyan kell egyszerű eszközökkel, nagyon jól futballozni - mondta Buzánszky. Grosics szerint Zakariás halk szavú, visszahúzódó ember volt. - Soha senkit nem kritizált, és ha kellett, mindig vállalta a felelősséget - emlékezett az egykori kiváló kapus. Várhidi az Újpest játékosaként sokat játszott az MTK-ban szereplő védekező középpályás ellen. - Ha csak tehettük, a bal oldalon támadtunk, mert a másikon még Szusza Ferencnek sem termett sok babér Zakariás mellett. Az Aranycsapat legkorábban, 1971 novemberében, 47 évesen elhunyt tagjáról szóló könyv 1200 forintos áron már kapható. Labdarúgó-szabályismeret egyesületeknek és szurkolóknak A Nógrád Megyei Labdarúgószövetség és a Nógrád Megyei Hírlap közösen szeretne segítséget nyújtani a sportegyesületek nek és a szurkolóknak a labdarúgás szabályainak nyilvános közzétételével, azzal a szándékkal, hogy a hétköznapok vitatott eseteiben jobban el tudjanak igazodni, könnyebben tudják kezelni a felmerült problémákat, esetleg meg is előzzék azokat. A kiválasztott témákkal a gyakran feltett kérdésekre szeretnénk választ adni Játékvezető kijelölését, működését kizáró tényezők- Működési jogából felfüggesztett játékvezető a felfüggesztés idején semmilyen minőségben nem működhet mérkőzésen. - A működési jogától eltiltott játékvezető az eltiltás ideje alatt semmilyen minőségben sem működhet mérkőzésen.- A játékjogából felfüggesztett vagy eltiltott játékos, aki egyben játékvezető is, felfüggesztése és eltiltása ideje alatt semmilyen minőségben nem működhet mérkőzésen, mint játékvezető.- Az a sportszervezeti vezető, edző stb., akit fegyelmi vétség miatt a szövetség működési jogából felfüggesztett vagy határozott időre eltiltott, s aki egyben játékvezető, a felfüggesztés és az eltiltás ideje alatt semmilyen minőségben nem működhet mérkőzésen, mint játékvezető.- Ha az 1-4. pont valamelyikét a játékvezető megsérti, ellene fegyelmi eljárást kell folytatni. Óvás esetén a mérkőzés eredményét törölni kell, és újrajátszást kell elrendelni. (Folytatjuk) Egy év albérlet A Juventus labdarúgócsapata átépítés miatt májustól több mint egy évig nem játszhat az otthonának számító Stadio déllé Alpiban. A torinói klub a következő hetekben vásárolja meg a várostól az 1990-es világbajnokságra készült, 64 ezer férőhelyes arénát. Az új tulajdonos azonban nem költözik be, hanem 14 hónap alatt új fazont ad a létesítménynek: megszünteti a „hangulatot rontó” futópályát, és páholyokat építtet a szponzoroknak. A környékbeli Piacenza, Reggio Emilia, Monza és Cesena már jelezte, hogy a munkálatok idejére szívesen vendégül látja a zebracsíkos együttest. A megújult stadionban kerül sor 2006-ban a téli olimpia nyitó- és záróünnepségére is. VJ * EGLO Óriási választékban kaphatók II. osztályú és kifutó termékek, csillárok, fali-, mennyezeti és halogénlámpák, gyermeklámpák SZENZÁCIÓS ÁRAKON, AMÍG A KÉSZLET TART! Helye: EGLO Magyarország Kft. - 3060 Pásztó, Fő út 155. Ideje: 2002.04.13. ( szombat) 9.00-től 19.00-ig és 2002.04.14. ( vasárnap ) 9.00-től 16.00-ig. 06-E0/m-3V23 Kedves Koweet Add meg a mobil számodat! Az élet Isten módszereahús tartósítására Szivem! E^yrc közeledik az idő, és egyre Csillagom! Aki önmagából csak egy tüneményt tud adni, az eléged jen meg egy fantommal. Én megkérdezni: Te hogy vagy ezzel a kérdéssel4'* Évának és Saraiak Sqritoskóbet Köszeiiiük a Manó Kflkxtnak tizemen hogy egy lányt szeressen* Hercegnőm1 Eri nem szeretem a kütos kalácsot! Puszil téged egy ismerős Na ki vagyok én, és ki vagy Te? Na cső! Hä» csúszott az oktatásban. Átírnak, akik «ein tudják, hogy 50.000 több, mint 19 500! fis sokan vannak! Azt sen tudják, hogy jobb a fogakat megtartani, mint kikopni* Esz-M) Azt íiiazitek, megint 3.60 Fi lesz 1 kg kenyér? Legfeljebb 3.60 Büro! A meggy magokat köpködhettek kifelé, ha nem akarjatok,, hogy bele törjön a fogatok Tamas1 Nagyon hiányzol! Héra Bébi Előri^liésakövedcé^ még 200 méter a kockás 2ászk%, 3 perces idŐelcffiy' És megv an: Sbümí újból megmntata, ez mar az 56 ' Kovvee A választás megmutatta, mennyi tarka él ebbel az országban, és nem az ercknenyek miau Hihetetlen mennyire lehet. befolyásolni az embereket Ez ma Mt^arország... ? Taijánba menet, a cérédi e%á&íbari nem satulckcf-kéli nyáluk és kitenni jobbra az uényjelzőt, hanem szépén tovább kell menni1 Üdv! Sárga hirg« s tbol egy Opelnek A palfalvai körforgalmak égy, vagy kétsávosak'1 luftommal kettő, de akkor miéit, nem mernek bejönni, ha én a belső sávon haladok 0630428Í21Ö üzeni Kowee-nek, hegy jobb lesz, ha Hakkmenrói iessálL mert baj lesz Häkkinen Manó! A boleseleteiddel már fele van n t..ni! Bocs, a hócipőm! E Manó! Tudod én a barmaimmal szavakkal érintkezem, íés fiem névtelen levéllel: Szégéiw gazdagok Igaza van Kovvee-nek: A íerraris Schnmim valóban király.. a McLarenes pilóták pedig yveresek! Zozo Rísmaeím! Most még nem tudom mi fog történni, de-mire ezt olvashatjuk, valószniíi okosabbak lettünk Nagyon szurkolok inagmkéit! Rezső Csak gratulálni leltet annak, aki letette ismét a voksát a böksL ovi. iskola bezárása cs az egyhelyben tepegás mellett Kár, hogy ez a város a visszarendeződést támogatja. Kincsemnek1 Soha nem gondoltam volna, ltogy megtöildiihet velem, de megtörtént és örtilök. hogy így van! Ölel a Te kincsvadászod Ördögfiókának Zabarba! A szerelmed Tudtad hogy a rendőrök vezetnek klónozásban' Dk állítják elő a legtöbb embert! szeretnem. 1« mindig csak engem szeretnél! Marcipán Az EMBER, hibázhat* A hibát meg kell tudni bocsájtani, aki nem tudja, nem is ember. Lehet Rolandkám, álomból lesz vegre már valóság? Ha mdhád. hogy megszenvedtem már eiíe! Kene rennen rvunonnmu azt az égy szót . Ha á többség vállíaruakai, akkoraz miéit fáj ez Mindenhol jo. de legjobb a tónásrétes.. ennyire a kisebbségnek? Savanyu a szőlő"' Íz SMS fit kilétei nélkül az olvasóink által beküldött üzenetekből áll i szerkesztőség nem vállal felelősséget azok tartalmáért és fenntartja a pgol. bogy válogasson közülük