Nógrád Megyei Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-10 / 83. szám
6. oldal - Nógrád Megyei Hírlap HIRDETÉS 2002. ÁPRILIS 10., SZERDA Mély fájdalommal tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyám, ÖZV. THERN KÁROLYNÉ sz. Genge Mária Gyöngyi életének 89. évében elhunyt. Hamvait a római katolikus vallás szertartása szerint 2002. április 6-án, a rákoskeresztúri Szent Pál templomban helyeztük örök nyugalomra. GYÁSZOLÓ LEÁNYA, ZSUZSA f "Küzdötte! sokat, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet" Mély fájdalommal tudatjuk, hogy K0CZKA SÁNDOR (volt kisterenyei MÁV dolgozó) 2002. március 23-án, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetéséről később intézkedünk. SZERETŐ FELESÉGE ÉS GYERMEKEI „rex-humanum' TEMETKEZÉS Salgótarján, Füleki út 26. (32) 431-544 Éjjel -nappal: 06-30/9-552-137; 06-30/9-552-138 Fájdalommal tudatjuk, hogy FOLK ISTVÁNNÉ sz. Kómár Zsuzsanna 46 éves korában elhunyt. Temetése 2002. április 12-én, 15 órakor lesz a salgótarjáni új temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD g "Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LÖWY LAJ0SNÉ sz. Martusz Anna (Pannika) 78 éves korában elhunyt. Temetése 2002. április 12-én, 11 órakor lesz a salgótarjáni izraelita temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SEBESTYÉN JÓZSEF életének 66. évében elhunyt. Temetése 2002.04.11-én (csütörtökön) 14.00 órakor lesz a salgótarjáni új temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD _______INGATLAN_______ B .-GYARMÁTTÓL 20 km-re, Szandán, félkész állapotban lévő családi ház eladó. Alapterület: 120 m!. Alápincézett, tetőtér- beépítéses, víz, gáz, közmű van. 06- 70/315-6629. *8590* KÜLFÖLDI befektetők részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-210-4904,210-4673. w KÜLFÖLDI vevők részére eladó ingatlanokat keresünk! 30/268-96-88. *9175* ST., Arany J. úti, II. em.-i, 58 m2-es lakás kiváló állapotban, felújítva, sürgősen eladó. Irányár: 5,1 M Ft. Érd.: 32/311-586, 06-30/326-2843. *9209* CSERHÁTSURÁNY, Kossuth u. 14. sz. alatt 500 négyszögöl közművesített telek eladó. Irányár: 1 400 000 Ft. Érdeklődni lehet: 06-30/859-1131-es mobilon egész nap. *9244* HOMOKI szőlőben zártkert eladó. Van kis téglaház, pince, víz, villany. Érd.: 18 óra után, 35/310-189. *926i* JÁRMŰ ‘92-ES, 1.3-as, 5 ajtós Samara eladó. Tel.: 06/30/408-4832. *9213* 1999. év végi Toyota Hiace tgk. megkímélt állapotban, 60 E km-rel, sok extrával eladó. Érd. t.: 35/301-327, 20/362-4161. *9258* FORD Escort 3 éves, betegség miatt olcsón eladó. Érd.: Ludányhalászi, Losonci út 65. *9259* SKODA 105 S friss műszakival, teljesen felújítva, sok pótalkatrésszel 100 E Ft-ért eladó. T.: 30/499-1591 vagy este 32/387- 316. *9279* VEGYES 8000 db használt, kisméretű tégla, ugyanitt 1500-as Zsiguli eladó. T.: 06-20/913- 3596. *9060* NÓGRÁD MARCALBAN 1 db tehén, 1 db ló és külön-külön 1-1 hektár erdő, közel egymáshoz eladó. T.: 35/345-159. * 9238* A Keyo Paris divatárubolt berendezéssel és árukészlettel eladó. Érd. t.: 9-17-ig, 06- 20/5669-222, 18 ó. után 35/310-189. •9260* ÁLLAT KUTYAKOZM ÉTI KA I 30/286-8894, 30/459-7773. *9on*__ 1 00 db anyabirka eladó. Nógrádmegyer, Arany J. út 11.32/376-398. *9203* NÉMETJUHÁSZKUTYÁK eladók. Tel.: 32/404-075. *9205* TÁRSKERESÉS HARMÓNIAI Jelentkezzen regisztrációs díj nélkül! Ismertető éjjel-nappal: 30/401- 2142. *8726* ÁLLÁST KÍNÁL SALGÓTARJÁNI munkahelyre burkolni tudó kőműveseket keresek felvételre. T.: 06- 30/2277-710. -siss* _________ KŐ MŰVEST vagy kőművesbrigádot folyamatos munkára keresek. T.: 06-30/226-2410. •9230* SZOLGÁLTATÁS FORDÍTÁS minden nyelvről, minden nyelvre! Az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Rt. vállal szakszövegfordítást, tolmácsolást. Hiteles fordítások készítése kizárólagosfeladatkörben! Salgótarján, Erzsébet tér 6., II. em. T.: 32/416-455. *864«* TALAJVIZES házak szigetelése. 30/268- 6020. *9047* SZOBAFESTÉS, tapétázás. 06-20/495- 2927. *9228* ________OKTATÁS________ ÉR INTÉSVÉDELEM szabványossági felülvizsgáló tanfolyam indul május elején Budapesten, a Megamos Kft. (nyilvántartási szám: 03-0088-02) szervezésében. Jelentkezés: Váczy Gáborné, t. 1/243-7854. •8932* MEZŐGAZDASÁG BÚZA eladó. T.: este 6 után, 32/392-033. *9254* HIRDETMÉNY Az ST GLASS Öblösüveggyártó és Forgalmazó Részvénytársaság /31OO Salgótaiján, Huta utca 1./ pályázat keretében értékesíti a tulajdonában lévő 1978. évben gyártott 40 fő szállítására alkalmas, 256.50 típusú IKARUS autóbusz g gépjárművet. S A pályázatokat 2002. április 16., 14.00 óráig lehet zárt borítékban az ST GLASS RT. Titkárságára benyújtani. A gépjármű a részvénytársaság székhelyén 2002 .április 15-én, 9.00 13.00 óra között megtekinthető. A pályázatok elbírálására 2002. április 19-én, 10.00 órakor kerül sor. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás kérhető Puszta Miklóstól, a 32/416-433 telefonon. A részvénytársaság fenntartja a jogot, hogy az eljárást eredménytelennek nyilvánítsa. Hirdetését telefonon isieladhatja! (32) 416-455/215-ős mell. KIRABOLT PÉNZSZÁLLÍTÓ. Álarcban várta a banknál egy pénzszállító autó sofőrjét három rabló Budapest XII. kerületében - tájékoztatott Bartha László, a BRFK sajtóügyeletese. A támadók fegyverrel kényszerítették a férfit a pénzeszsák átadására, majd betapasztották a száját és összekötözték a kezét. A három tettes a zsákmánnyal együtt nyomtalanul eltűnt. A rendőrök és a kommandósok arra gyanakodtak, hogy a rablók a környéken bujkálnak, ezért átvizsgálták a környező épületeket. A bank vezetője nem árulta el, hogy a zsákban mennyi pénz volt, de a rendőrség információi szerint több millió forintról van szó.______________________________________fotó, europbess/kerék ágnes T öbb pénz, hatékonyabb munka Sikeres évet zárt a Fővárosi Bíróság A Fővárosi Bíróságon és kerületi bíróságain 2001-ben 670 bíró országosan az összes ügy közel egyharmadát intézte. Az elmúlt évek közül a tavalyi a bíróság életében a legsikeresebb - mondta Gatter László, a Fővárosi Bíróság elnöke. Az intézmény két munkatársát aranygyűrűvel tüntették ki az összbirói értekezleten. Budapest- Tavaly a Fővárosi Bíróságon a folyamatban maradt ügyek száma jelentősen mérséklődött- mondta Gatter László. Hozzátette: - Az országos adatok csökkenése javarészt a főváros bírálnak köszönhető. Annak ellenére sikerült ilyen jó teljesítményt nyújtanunk, hogy a fővárosi bírói kar az ország más bíróságain dolgozó kollégáinál többnyire kedvezőtlenebb elhelyezési és munkafeltételek mellett dolgozott. Az elnöki beszámoló szerint a Fővárosi Bíróság 2001-ben majd ötmilliárd forintot költött személyi juttatásokra, a dologi kiadások pedig a tervezettől lényegesen elmaradva egymilliárd forintot tettek ki. Tavalyelőtt a személyi kiadások alig érték el a négymilliárd forintot.- Az egymilliárd forintos növekedés a közalkalmazottak életpályadíjának, a minimálbér emelkedésének és a nyolcszázalékos béremelkedésnek köszönhető - mondta Sándor Zsuzsa, a Fővárosi Bíróság sajtó- szóvivője. A beszámolóból kiderül: az informatikai felszereltséget tekintve jelentős a Fővárosi Bíróság elmaradása, ugyanis három személyre jut egy számítógép. A bíróság évek óta küzd ilyen jellegű problémákkal, de tavaly kevesebb pénz jutott az informatikai fejlesztésre, mint 2000-ben. Az elmúlt évben összesen három bíró részesült írásbeli figyelmeztetésben, kettő ellen indult fegyelmi, kettő ellen pedig büntetőeljárás. Az egyik fővárosi bíró esetében közlekedési baleset gondatlan vétsége, a másiknál szándékos bűncselekmények miatt. A Fővárosi Bíróság aranygyűrűjével 2002- ben Sándor Zsuzsa fővárosi bírósági tanácselnököt, a bíróság sajtószóvivőjét, a Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Titkárságának vezetőjét, illetve Vaskuti András fővárosi bírósági tanácselnököt tüntették ki. A Fővárosi Bíróság elnöke három éve alapította a díjat, amelyet évente egy vagy két olyan bírósági dolgozó kap meg, aki az adott évben munkájával kiérdemelte az elismerést. Eddig általában bírák kaptak aranygyűrűt, az idén először azonban Sándor Zsuzsának a sajtószóvivői tevékenységéért, valamint a fórum arculatának kialakításáért járt a kitüntetés. _________ PRIVACSEK ANDRÁS Ü GYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-1G Éjszakai gyilkosság Halálos késszúrás ért egy férfit Miskolcon szombaton éjszaka. A 36 éves férfi és barátja vitába keveredett egy többtagú társasággal a város Szűcs utcai sörözőjében. A veszekedést az utcán is folytatták. A szócsata tett- legességig fajult, amelynek során a férfit halálosan megsebesítették egy késsel. Az egyelőre ismeretlen tettesek elmenekültek a bűncselekmény helyszínéről, x-press Halálos pofon Belehalt sérüléseibe egy 47 éves férfi, akit egy felháborodott autós vágott pofon. A Dunaharasztiban élő középkorú férfi részegen sétált Alsónémedi egyik utcáján, és véletlenül egy autós elé tántorgott. A sofőr elkerülte az ütközést, ám dühében megállt autójával az ittas férfi mellett, és pofon vágta a bizonytalan lábakon álló embert. Az áldozat elesett, beütötte a fejét és azonnal meghalt. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés miatt keresi azt a körülbelül 25 éves férfit, aki a bűncselekményt elkövethette, majd egy Volkswagennel elhajtott. X-PRESS Őrizetben a késelő A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya őrizetbe vett egy 55 éves férfit és eljárást indított ellene. Azzal gyanúsítják, hogy április 5-én este a nyíregyházi Sóstói úti kórház egyik folyosóján mellkason szúrt egy 26 éves férfit, aki életveszélyesen megsérült. A rendőrség lefoglalta az elkövetés eszközét. A gyanúsított azt állítja, hogy a sértett rántott kést, amit ő kirúgott a kezéből, majd ezzel az eszközzel szúrt. A két férfi ismerte egymást; a gyanúsított a sértett élettársának az apja. europress Rendőrkézen a motoros rablók A rendőröknek sikerült elfogniuk azokat a motor- kerékpáros rablókat, akik egy lámpánál várakozó autóst raboltak ki a főváros XIV. kerületében tegnap délelőtt fél 10-kor. A bukósisakot viselő motorosok a Nagy Lajos király útján álltak a várakozó gépkocsi mellé, majd betörték az autó ablakát, és az ülésen heverő táskával elmenekültek. A nagy sietségben azonban a bűncselekmény helyszínétől nem messze, a Nagy Lajos király útja és a Fogarasi út sarkán járművükkel felborultak, így a kiérkező rendőröknek sikerült elfogni őket. Előkerült az elrabolt táska is. vm Segítség a szabadulóknak A Magyar Vöröskereszt humanitárius munkája során újabb programot indít a börtönből távozók megsegítésére. Szabadulócsomaggal, ruhával, cipővel, tisztálkodási szerekkel és hajlékkal támogatják azokat, akiket büntetésük letöltése után senki nem vár otthon, europress Újra bíróság előtt A prágai első kerületi bíróságnak újra kell tárgyalnia Kocsis Anikó ügyét. A magyar nőt azzal vádolja a cseh államügyészség, hogy a 2000. szeptemberi globalizációellenes tüntetések során hatóság elleni erőszakot követett el. A városi bíróság nem hagyta jóvá az alsóbb fokú testület 2001 májusában hozott felmentő döntését. Tavaly májusban hat magyar állampolgárnak kellett az ügy kapcsán ítélőszék elé állnia, altkor négy embert öt évre kiutasítottak Csehországból, kettőt pedig felmentettek. Az államügyész azonban a hölgy esetében megfellebbezte a döntést. A városi bíróság helyt adott az óvásnak, és az ügyet visszautalta a kerületi taláros testülethez. A vád szerint a magyarok a Világbank és a Nemzet- közi Valutaalap elleni, 2000 szeptemberi prágai tüntetésein a Vencel téren macskakövekkel dobálták meg a rendőröket.