Nógrád Megyei Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-09 / 82. szám

2002. Április 9., kedd VILÁG TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 7. oldal Orosz felelősség a Közel-Kelet kapcsán Oroszország külpolitikája változatlanul a Nyugattal folytatott együttműködésen alapul, dacára a némely kérdésben mutatkozó nézetkülönbségnek - hangoztatta az orosz elnök német tudósí­tóknak adott interjújában, amely hétfőn, a weimari német-orosz csúcsszintű konzultáció előtti napon jelent meg a sajtóban. Az Erste Bank ajánlata „Szükséged lesz-e még rám...?” „Szükséged lesz még rám, etetsz még engem, ha 64 éves leszek?” - idézte hétfőn a Beatles egyik sláge­rét Kofi Annan ENSZ-főtitkár Mad­ridban a Föld népességének öre­gedéséről szóló tanácskozáson. - Remélem, a válasz igen - adott azonnali választ a kérdésre az ép­pen 64. születésnapját ünneplő Annan, aki 160 ország és nemzet­közi szervezet küldöttei előtt mondta el megnyitóbeszédét. A vi­lágszervezet adatai szerint a 60 évesnél idősebbek száma évente 2 százalékkal nő, és 2050-re a számí­tások szerint a történelemben elő­ször az idősek aránya meghaladja majd a gyermekek számát. Az idő­sek száma akkorra a jelenlegi 600 millióról mintegy 2 milliárdra nő. Az egyhetesre tervezett tanácsko­zás képviselői záródokumentu­mot állítanak össze, amely az el­öregedő világ számára perspektí­vákat kínál: a megfelelő nyugdíj­tól, a megfizethető egészségügyi ellátáson át a diszkrimináció és a visszaélések megelőzéséig. A Die Welt és a Süddeutsche Zeitung által közölt moszkvai beszélgetésben Vlagyimir Putyin leszögezte: a 80-as évekkel el­lentétben ma Oroszország nem azért működik együtt a Nyugat­tal, mert el akarja nyerni annak tetszését, vagy pedig ellenszol­gáltatásra számít. - Én csakis azért folytatok ilyen politikát, mert úgy hiszem, hogy ez teljes egészében megfelel Oroszor­szág nemzeti érdekeinek. Ez nem Putyin politikája, hanem Oroszországé - szögezte le az államfő. Szavai szerint a fő cél: a gaz­daság növekedésének és a lakos­ság emelkedő életszínvonalának a biztosítása. - Ez pedig nem si­kerülhet kedvező külpolitikai légkör kialakítása nélkül - tette hozzá. Putyinnak meggyőződé­se, hogy ezt a felfogást osztja az orosz lakosság, a szakemberek és a hadsereg többsége. Az Egyesült Államokhoz fűző­dő viszonyt érintve az orosz elnök aggodalmának adott hangot az atomkísérletek miatt. Mint mond­ta, Washington betartja ugyan a tilalmat, ám nem hajlandó ratifi­kálni a szerződést. - Potenciáli­san tehát fennáll a robbantások felújításának a veszélye - fogal­mazott. Egyúttal elismerte, hogy az Egyesült Államok korrektül járt el, amikor egyoldalúan fel­mondta a rakétaelhárító rendsze­rek telepítését korlátozó ABM- szerződést.- Jogi szempontból minden ki­fogástalan volt, ám az a vélemé­nyünk, hogy a nemzetközi biz­tonság helyzetét tekintve (a kilé­pés) hiba volt - tette hozzá. Irak kapcsán Putyin burkoltan óva intette az amerikai felet a bag­dadi rezsim ellem „egyoldalú fel­lépéstől, bárki szánná is rá magát, és bárki ellen irányuljon is az”. Szerinte egy ilyen akció feltétle­nül „kontraproduktívnak” bizo­nyulna, különösen azért, mert nincs objektív bizonyíték arra, hogy Irak támogatná az al-Kaida terrorista csoportot. A Közel-Kelet kapcsán az orosz elnök kiemelte hazája „kü­lönös felelősségét” a térség iránt. Utóbbit egyrészt az arab világhoz fűződő hagyományosan jó kap­csolatokkal indokolta, másrészt azzal, hogy „Izraelben több mint egymillió oroszul beszélő ember él, akik az egykori Szovjetunióból vándoroltak ki.” Putyin szerint a válságot csak az Egyesült Álla­mok, Oroszország és az Európai Unió aktív beavatkozása enyíut- heti. Egyúttal óva intett attól, hogy bárki is megpróbálja kiszo­rítani a politikai porondról Jasszer Amfatot. Ennek már a kísérlete is „bizonyos körök radikalizálódá- sát eredményezné az arab vilá­gon belül” - figyelmeztetett az orosz államfő. Az Osztrák Takarékpénztárak Első Bankjának (Erste Bank) 41 százalékos főrészvényese, a részesedéseket kezelő taka­rékpénztár (AVS) hétfőn hiva­talosan is kötelező érvényű át­vételi ajánlatot tett részvé­nyenként 375 koronával a Ceská Sporitelna cseh taka­rékpénztárra, azaz annak még nem az Erste Banknál lévő kö­zel 48 százalékos részére. Az ajánlat május 10-ig érvényes. A hétfőn bejelentett ajánlatban szereplő ár megfelel a korábban is jelzettnek, s annyit tesz, hogy az AVS-nek mintegy 750 millió eurót kell kifizetnie. Az Erste Banknak jelenleg 52,29 százaléka van a cseh takarékpénztárban. A felajánlott ár 22,6 százalékkal ha­ladja meg a CS utolsó hat hónapi részvényárfolyamának 309,02 ko­ronás átlagát, március 21-ével be­zárólag. Az AVS közleményében megemlítette, hogy a CS vezetése április 2-án úgy foglalt állást, hogy az átvételi ajánlat megfelel a rész­vényesek érdekeinek és tisztessé­ges árat kínál, s ugyanerre a meg­állapításra jutott a Fox-Pitt, Kleton befektetési bank független érté­kelése. Az AVS egyeztette ajánlatát ^z Erste Bankkal, és a bekebelezés céljának nevezte a CS fokozott el­lenőrzését, illetve a cseh pénzin­tézet integrálását az Erste Bankba. A tervek szerint az AVS kivezetné a tőzsdéről a CS részvényeit és he­lyette az Erste Bank papírját ve­zetné be. Ugyanakkor a közle­mény szerint az AVS az átvétel nyomán nem tervez lényegi be­avatkozásokat a CS operatív tevé­kenységébe. Az Erste Ausztrián kívüli legnagyobb leánybankja 12 ezer főt foglalkoztat. Többségi részvényese 52,29%-ká az Erste Bank, kisebbségi részeket tart a Ceská Pojistovna biztosító, (8,1%), egy sor cseh helyi önkor­mányzat (7,4%) és a londoni EBRD (5,9%), 26,5% pedig közké­zi. Az ajánlatot az előzetes jelzé­sekkor több kisrészvényes túl ala- csonynak tááta, a piacon speku­lációk láttak napvüágot az aján­lott ár emeléséről. Andreas Treidú, az Erste vezérigazgatója azonban ezt elutasította. Ipari parkos tapasztalatok Angliában Az ipari és tudományos par­kokban szerzett angliai ta­pasztalatait adta közre hallga­tóinak Fodor Tibor, a Salgótar­ján és Bátonyterenye Térségi Önkormányzatok Egyesületé­nek ügyvezető igazgatója, azon a konferencián, amelyet a Nógrád Megyei Területfej­lesztési Tanács szervezett az angol SQW Limited cég, vala­mint a megyei munkaügyi központ támogatásával. Fodor Tibor Szabolcs-Szatmár- Bereg és Nógrád megyei ipari par­kos vezetők társaságában vett részt angliai tanulmányúton. La­punknak elmondta, hogy külö­nösen Észak-Anglia hasonló problémákkal nézett szembe gazdasága átalakításakor, mint hazánk, s ezen belül is Észak-Ma- gyarország. Az ipar dominanciája érvényesült, ezen belül is megha­tározó volt a szénbányászat, a ha­jógyártás és a vegyipar túlsúlya. 1955-ben még 850 működő szénbányát tartottak számon a szigetországban, 1992-ben vi­szont - az átalakítás következ­ményeként - már csak 50-et, há­rom évvel később pedig már csak 31-et. 1994-ig több mint 5 ezer olaj- és gázkutat fúrtak az ener­giaéhség csillapítására. Az ipari koncentráció hatásaként a gyár­ipar termelésének felét 1909-ben még 2 ezer, 1970-ben már csu­pán 140 cég állította elő. Mind­eközben jelentősen nőtt a kisvál­lalkozások száma: 1991-ben 900 ezerrel többet tartottak számon, mint 1979-ben. Átstrukturálódott a foglalkoz­tatás is: 1995-ben a szolgáltatási szektorban dolgozott a foglalkoz­tatottak 76 százaléka, míg a me­ző- és erdőgazdaság, valamint a halászat az aktív lakosság alig egy százalékának adott munkát. A delegáció négy ipari és tudo­mányos park életét tanulmányoz­ta, köztük az egyik legnagyobbat, Team Valleyt, amely 470 hektá­ron terül el, s ma már 16 ezer em­bernek ad munkát. A parkok ki­alakításában éppúgy közreműkö­dött az állam, mint a magántőke. Állami segítséggel szerezték meg a szükséges területeket, s köz­ponti támogatással ösztönözték a befektetőket, hogy települjenek a kedvezményezett zónákba. Az angol kormány három fő ipari központot jelölt ki terve megvalósításához: a már emlí­tett Team Valleyt, Északkelet- Angliában, Treforestet Dél-Wa- lesben és Hillingtont Glasgow közelében. Valamennyinél szá­mított a jó megközelíthetőség, egy ismert városhoz való közel­ség. A jól irányzott marketing hatásaként a befektetőket teljes körű infrastruktúra fogadta. Fodor Tibor kiemelte, hogy az ország szegényebb vidékein dön­tően az állam vállal szerepet a gazdaság fejlesztésében, a gazda­gabb vidékeken pedig a magán- szektor dominál. Egy-egy körzet vonzerejét tovább javította, hogy 1980-tól vállalkozói övezeteket alakítottak ki Angliában. Az angliai ipari parkok révén szerzett tapasztalatok között is nagyon fontosnak ítélte az előadó a marketing és a reklám szerepét. Gyakori eset, hogy két, vagy több ipari park közös marketing kere­tében működik együtt. A befektetők jelentős központi támogatást élveznek ma is, kivé­tel a kiskereskedelem és a szol­gáltatás, illetve a mezőgazdaság és a kertgazdálkodás. Prioritást élvez a gyártás, illetve napjaink­ban a technológiai fejlesztés lete­lepítése. A beszállítói program­ban közreműködő, induló tósvál- lalkozókat az állam maximálisan segíti, akár eszközbeszerzésben, akár az ingatlan megvásárlásá­ban, de kiállításokon való részvé­telben is. Támogatja a vállalko­zást, ha munkanélküli fiatalt al­kalmaz. A tapasztalatokat összegezve Fodor Tibor elmondta, hogy az ipari parkok infrastrukturális fej­lesztése nem befejezett művelet, folyamatosnak kell lennie. Külö­nösen fontos e tekintetben a tele­kommunikáció legújabb vívmá­nyainak alkalmazása, valamint a szolgáltatási, szórakoztatási kör bővítése. Egyes angliai parkok­ban az óvoda sem ritkaság. Angliában az ipari parkok spe- cializációja figyelhető meg. Tu­dományos parkok esetében na­gyon szoros kapcsolatot alakíta­nak ki neves egyetemekkel (Ox­ford, Cambridge). Az ipari par­kok létesítményeit elsősorban bérleti formában értékesíti a va­gyonkezelő. A zöldmezős beru­házások helyett az utóbbi időben előtérbe kerül a bamamezős terü­letek reorganizációja, illetve reak- tiválása, amit az állam nagy mér­tékben támogat. Az angliai parkok közötti ver­seny nagy a befektetőkért, hiszen rendkívül erős a konkurencia. Ezért a parkok minden olyan szol­gáltatást nyújtanak, amit a bérlő, vagy a vevő kíván. Emellett na­gyon fontosnak tekintik a vonzás- körzet humán infrastruktúrájának fejlesztését, az életminőség min­denre kiterjedő javítását. Ez nem­csak a befektető, hanem a park gazdájának, s a környező önkor­mányzatoknak is közös érdeke - mondta végezetül Fodor Tibor. T. NÉMETH LÁSZLÓ Politikai hirdetés Tisztelt Hölgyem, Uram! Tisztelt Választópolgár! Április 7-én minden eddiginél többen szavaztak a jólét, az igazságosság és a demokrácia mellett. A Magyar Szocialista Párt meggyőző fölénye bizonyítja: ezt az országot nem lehet hamis ígéretekkel becsapni, sem megfélemlíteni! Köszönjük ... köszönjük;. . , megtisztelő bizalmat! Kormányra kerülésünk után haladéktalanul nekilátunk az egészségügy és a mezőgazdaság rendbetételének. Visszaadjuk a pénzt, amit az Orbán-kormány vett el a nyugdíjasoktól, és bevezetjük a 13. havi nyugdíjat. A meglévő támogatásokon felül új családtámogatási rendszert hozunk létre, továbbfejlesztjük a diákhitelt és a lakástámogatási rendszert. Felszámoljuk a korrupciót, helyreállítjuk a közszolgálati média függetlenségét, és maradéktalanul biztosítjuk a lelkiismereti és vallásszabadságot. Április 21-én befejezzük a kormányváltást. Hiszünk a sikerben, mert együtt erősek vagyunk! Velünk az ország!

Next

/
Thumbnails
Contents