Nógrád Megyei Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-09 / 82. szám

a előfizet púnkra L\ £» £1 k llwM takaríthat meg. Részletes információ: mellék! Ittas személyekre vadásztak A pásztói rendőrségre érkezett a bejelentés, hogy egy fiatalkorú helyi lakost ismeretlen személyek beültettek egy személygépkocsiba, kivitték a mátraszőlősi vasútállomásra, ahol helyben hagyták és meglopták. Hűséges szülőföldjéhez Csaknem három évtizedes pedagógiai tevékenységé­ért Apáczai Csere János-díjat kapott a közelmúltban az oktatási minisztertől Pénzes Géza, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola művész-tanára. Nógrádi „városvédő futók” Több mint hétezren vettek részt a budapesti város­védő futáson, a Vivicittán és Minicittán, ahol a salgó­tarjáni Papp Ildikó, és a már-már elfelejtett Kadlót Zoltán remekül szerepelt. Kik lesznek 21-én a szavazólapon? A jelöltek optimizmusa töretlen - További szavazatokat keresnek a pártok Halálos kórházi tévedés Műhiba következtében halt meg egy beteg a balassagyarmati kórházban Nógrád megyében két vá­lasztókerületben a 70%-ot is meghaladta a részvételi arány az országgyűlési vá­lasztások első fordulójában, két körzetben pedig megkö­zelítette ezt az arányt. A salgótarjáni választóke­rületben 31692-en mentek el szavazni 7-én, ami 70,23%-os arányt jelent. A ’körzetben 230 érvénytelen szavazat volt (0,73%), a vitatott szava­zólapok száma 11 darab. A pásztói-bátonyterenyei választókerületben a ,67.82%- os arány azt jelenti, hogy 31448 ember járult az urnák elé. Itt 336 érvénytelen szava­zatot regisztráltak (1,07%). A szécsényi választókerü­letből összesen 25992-en voksoltak vasárnap, ami 67,41 %-os részvételi arányt tükröz. Négy szavazólap tar­tozik a vitatottak közé, az ér­vénytelen szavazatok száma pedig 336 (1,29%). Még nem dőlt el semmi, állítja a képvi­selőjelöltek többsége Nóg- rádban: a két nagy pártcso­portosulás lényegében dön­tetlen eredményt ért el a vá­lasztások első fordulójában. A továbbiakra nézvést meg­oszlanak a vélemények, ab­ban azonban szinte minden­ki egyetért, az elkövetkező két hétben nagy erőkkel in­dulnak „harcba” a jelöltek a választók bizalmáért és a győzelemhez megszerzendő voksokért. Arányaiban a legtöbben a balassagyarmati választókerü­letből vettek részt a választá­son, összesen 32150-en, ami ^71.47%zűi jelent. E körzetben 263 érvénytelen szavazatot ta­láltak, ez az összes voksok 0,82%-a. A vasárnap éjszakai választá­si eredményeket követően egy napig lehet óvást bejelenteni, vagyis az eredmények hétfőn éj­ük vajon kire adták voksukat? szaka válnak hivatalossá. Ha nem érkezik jogorvoslati kére­lem, a nógrádi eredményeket kedden továbbítják az Országos Választási Bizottsághoz. Mint dr. Barta Lászlótól, a Nógrád Megyei Területi Választási Iroda vezetőjétől megtudtuk, már hét­főn reggel ülést tartott a területi választási bizottság, és megálla­pították a megyei területi pártlis­ták helyességét, miután azokat összevetették a számítógépes adatokkal. Az iroda vezetője arról is tájé­koztatott: a megyében semmi olyan rendkívüli esemény nem történt, ami befolyásolta volna a választások tisztaságát. Mint az ilyenkor természetes, a második fordulóba jutott jelöl­FOTÓi RIGÓ teket állító pártok az egymás ja­vára történő visszalépésekről tárgyalnak. Mind a négy nógrádi választókerületben lesz máso­dik fordulós szavazás, hiszen egyik képviselőjelölt sem ért el 50%-osnál nagyobb eredményt. Salgótarjánban, Pásztón, Szé- csényben és Balassagyarmaton is hárman jutottak a második fordulóba, ám az csak később derül ki, hogy mindhármukra szavazunk-e az egyes körzetek­ben. Dr. Barta László kérdésünkre elmondta, a jelöltek egészen a szavazás megkezdéséig jelezhe­tik visszalépésüket. Volt is már arra példa a megyében, hogy el­készültek a szavazólapok rajtuk (Folytatás a 2. oldalon) Tragikus figyelmetlenség okozta egy beteg halálát március végén a balassagyarmati kórházban. A 48 éves bátonyterenyei nő rossz infúziót kapott, melytől leállt a szíve. Azt még vizsgálják, hogyan kerülhetett az ebben az esetben végzetesnek bizonyuló ká­lium a gyógyszeres szekrénybe. A balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Városi Kórház pszichiátriai Il-es osztályán még március 23-án történt a végzetes tévedés, amelynek körül­ményeiről Szekeresné Vermes Katalin alezredes, az ügyben eljárást folytató Nógrád Megyei Rendőr-fő­kapitányság vizsgálati osztályának vezetője tájé­koztatta a Nógrád Megyei Hírlapot. Mint megtudtuk, az osztályon fekvő 48 éves bátonyterenyei nő halálát az okozta, hogy a nővér, aki az orvos előírása szerint infúziót kötött be, összekeverte az infúziós és a kálium-klorátumot tartalmazó 100 milliliteres üvegeket. Ezek egyéb­ként alakra egyformák, a címkéjük is csak annyi­ban különbözik, hogy a káliumos üvegen vékony piros csík látható. A nővér a szokásos módon vette ki az üvegeket a gyógyszeres szekrényből az infúzióhoz. Az még máig sem tisztázódott, hogy hogyan kerülhettek oda a káliumos üvegek, azokat ugyanis a hűtőszekrény­ben kellett volna tartani. Ez a csere bizonyult később végzetesnek. A beteg rosszul lett; a mindenki által (Folytatás a 3. oldalon) A hagyomány gazdagabbá tesz Tegnap megkezdődött a XXIII. Stromfeld-napok rendezvény- sorozata Salgótarjánban. Április 8-tól 13-ig több mint ötven program körül választhatnak a salgótarjáni Stromfeld Aurél Gépipari és Építőipari Szakközépiskola tanulói, tanárai és az érdeklődők. A rendezvénysorozatnak sajátos hangulatot köl­csönöz az a tény, hogy ez a hét a magyar nyelv hete, és ezen a héten ünnepeljük a költészet napját is. Pataki Ferenc, az iskola igaz- ben jelentős időtartam a 23 év. gatója az április 8-i ünnepélyes Bizton kijelenthetjük, hogy e megnyitón a következőket rendezvény hagyománnyá vált. mondta: „ Egy rendezvény életé- Mai, felgyorsult világunkban pe­dig egyik legfontosabb felada­tunk, hogy megőrizzük kiala­kult hagyományainkat, s újakat teremtsünk. Minden megőrzött, létrehozott hagyomány gazda­gabbá tesz egy közösséget.” S, hogy miből válogathatnak a GT-sek? Ebben az iskolában is szíve­sen látott vendégek az öregdi­ákok. A néhány évvel ezelőtt itt (Folytatás a 3. oldalon) Bacsa Gergely, volt gépiparis diák kiállítása nagy sikert aratott az iskolagalériában FOTÓ! GYURIÁN TIBOR EZ A VILÁG CSAK A KICSIKÉ! Veszélynek vannak kitéve a most újjáépített játszóterek Salgótar­jánban. Mint a Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft.-nél megtudtuk, az utóbbi időben vandál pusz­títást tapasztaltak mind a Pécskő úti, mind a Kemerovo-lakótelepi játszótér eszközeiben, növényze­tében. A bruttó értéken számított 10 milliós beruházás játszóeszközeit főleg esténként felnőttek ve­szik birtokba, s azokat nem rendeltetésszerűen használják. Kérik, hogy aki ilyet észlel, jelentse a rendőrségen, vagy értesítse a 112-es segélyhívó számot. _____________________________________■ N incs telitalálat Az ötöslottón 5 találatos szel­vény nem volt, a 4 találatosokra 1 861 448, a 3-sokra 18 919, a 2 találatosokra 1121 forintot fizet­nek. A Joker játékban, az első nyerőosztályban nyereményt el­ért szelvény nem volt. A hatoslottón 6 találatos szel­vény nem volt, az 1 darab 5+1 találatosra 9 240 290, az 5 talála­tosokra 243 166, a 4 találatosok­ra 4507, a 3 találatosokra 891 fo­rintot fizetnek. ■ Bérlakások Öt szociális bérlakás épül Nógrádkövesden, több mint 40 millió forintos állami támogatás­sal. A fiatal házasok ősszel köl- tözhetnek be új otthonukba. ■ Rágcsálóirtás Salgótarjánban Idén április 15-én kezdődik a nógrádi megyeszékhelyen az évenként esedékes rágcsálóir­tás. A feladatot ismét a Városgaz­dálkodási és Üzemeltetési Kft. látja el, vállalkozó bevonásával. A totális irtás április 15. és május 15. között zajlik majd, előre megha­tározott ütemterv szerint. Elsőként Zagyvapálfalván helyezik ki a pogá­csa alakú irtószereket, főként csa­tornák környezetében, felszín alatti rejtekhelyek közelében - tájékozta­tott Feketéné Sörös Erika, az önkor­mányzati cég kommunális részleg- vezetője. A második ütemben Baglyasalja, a harmadikban Somlyó-bányatelep következik. A városközpont április végén kerül sorra, ezt követi a Salgó út, Acélgyári út környéke, s végül a Beszterce-lakótelep. A totális és az októberben következő pótirtás al­kalmával összesen mintegy 2500 pogácsa alakú, véralvadást okozó szert helyeznek ki, elsősorban fel­szín alatti rejtekhelyekre. A részlegvezető felhívta a figyel­met, hogy bár az anyag elvileg ve­szélytelen felnőttre, fogyasztása nem tanácsos, mert különösen gyermekkorúaknái súlyos betegsé­get idézhet elő. Ebben az esetben azonnal orvoshoz kell fordulni, s az ajánlott ellenszer a Kl-vitamin, va­lamint a Konakion injekció. Az el­múlt évi tapasztalatok alapján idén már kerülik a színes búzaszem al­kalmazását, mivel ez felkeltette né­hány fiatal érdeklődését. Az irtás természetesen kiterjed azokra az itt nem sorolt területekre is, ahol a kö­vetkező időszakban patkánymoz­gást észlelnek. Ebben az esetben bejelentés tehető a VGÜ Kft.-nél, il­letve a polgármesteri hivatalban. T.N.L.

Next

/
Thumbnails
Contents