Nógrád Megyei Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-27 / 98. szám
2002. ÁPRILIS 27., SZOMBAT HAZAI Nógrád Megyei Hírlap - 7. oldal KÖRKÉP Megmaradt az SZDSZ vitatott 9 mandátuma Mádl Ferenc levele az OVB-hez Budapest Az Országos Választási Bizottság péntek este úgy határozott, hogy nem lehet elvenni az SZDSZ országos listán megszerzett 9 vitatott mandátumát. A bizottság 8-4 arányban elutasította egy pécsi joghallgató beadványát, amely szerint a választások második fordulójában visz- szalépett MSZP- és SZDSZ-jelöl- tek töredékszavazatai után nem jár mandátum, így nem változott meg a szavazás eddig ismert végeredménye. Az államfő tájékoztatást vár Ficzere Lajostól az országgyűlési választások hivatalos végeredménye közlésének időpontjáról. A levélben ez áll: „Az országgyűlési képviselő-választások 2002. április 21-ei második fordulóját követően rendkívül nagy számú írásbeli kérelem, javaslat, bejelentés érkezett személyesen hozzám, illetőleg a Köztársasági Elnöki Hivatalhoz. Ezekben állampolgárok aggályuknak adtak hangot a lezajlott választási fordulók tisztaságával kapcsolatban. A beadványok egy részét - jogorvoslati kérelemnek tekintve - a Köztársasági Elnöki Hivatal haladéktalanul megküldte az OVB- nek. A jelzések másik része, amely jogorvoslatnak nem tekinthető, fenntartásait fejezi ki a választás egyes jelenségeivel kapcsolatban. A közeljövőben kezdeményezni fogom az Országgyűlés alakuló ülésének megszervezésével kapcsolatos tárgyalásokat a parlamentbe bejutott pártok képviselőivel. További alkotmányos kötelezettségeimnek azonban csak a választás eredményének hivatalos közlését követően tudok eleget tenni.” Ezek miatt szeretne tájékoztatást kapni a köztársaság elnöke a jogorvoslati kérelmek elbírálásának idejéről. MTI Szabó György a győztes Emlékhely Mindszentynek Emlékhelyet avatnak és szent- érsek nevét viselő országos za- misét tartanak Mindszenty Jó- rándoklat keretében május 4-én zsef tiszteletére a néhai bíbo- Esztergomban, ros, hercegprímás, esztergomi ___________-____________Ü5 P ályázó diákkörök 122 tudományos diákkör két évre finanszírozására fordíthatnak. A psszesen 480 millió forintot kap pályázók közül a legeredménye- az oktatási tárcától. A hallgatói sebb intézmények között találha- szervezetek pályázattal nyerhet- tó az ELTE, amely 64, a Szegedi ték el a támogatást, amit elsősor- Tudományegyetem, amely 53,4, ban a hallgatók kutatási, műsza- valamint a Debreceni Egyetem, ki tevékenységének dologi kiadá- amely 52,4 millió forintot nyert, saira, valamint szakmai utazások ___________________euhopress Autó mozgássérülteknek A súlyosan mozgáskorlátozottak gépjárművásárlásához keddig kérvényezhetik a települési ön- kormányzatok jegyzőinél az úgynevezett szerzési támogatás megállapítását. A Szociális és Családügyi Minisztérium ismertetőjéből kiderül: a hozzájárulás kétmillió forintnál nem magasabb vételárú autó, motoros rokkantkocsi, kerekesszék vásárlásához kérvényezhető. A támogatás összege a gépjármű árának hatvan százaléka, de legfeljebb 300 ezer forint lehet. A támogatásra csak azok a súlyosan mozgáskorlátozottak jogosultak, akiknek családjában az egy főre eső jövedelem nem több a nyugdíjminimum két és félszeresénél, 50 250 forintnál. Nem részesülhetnek a juttatásban azok, akik az elmúlt hét évben már részesültek e támogatásban. Ha az igénylőnek nincs jogosítványa, akkor a vele egy háztartásban élőnek kell nyilatkoznia, hogy vállalja a mozgássérült szállítását. A támogatást azok is igényelhetik, akiknek háromévesnél idősebb mozgássérült gyermekük szállításához van szükségük autóra. A mozgássérültek ezenkívül kérhetnek - elsősorban automata sebességváltó beszerelésére - átalakítási támogatást, amelynek felső összeghatára 30 ezer forint. MTI Leszereltek a katonák A pótköltségvetés nem szitokszó Medgyessy Péter számításai szerint kormánya júniusban léphet hivatalba. Akkor kezdődik a száz nap. A szocialista párt miniszterelnök-jelöltje a modern, mai szociáldemokrácia értékeit tekinti irányadónak: a demokratizmust és a piacgazdaságot. Medgyessy Péter: A szociáldemokrácia a mai modern világban demokratikus alapelveken és a versenyző piacgazdaság feltételein alapul. fotó: europress/kerék ágnes Budapest- Mikor kezdődik a száz nap?- A kormány megalakulásától kell számolni, amikor a parlament meghallgatja a kormányprogramot, a miniszterelnöki expozét, és elfogadja azt. Becslésem szerint valamikor június közepén, végén.- A most leköszönő kormány két héttel ezelőtt 4,5 százalékos nyugdíjemelésről döntött. A szocialista párt egyszeri 19000 forintos nyugdíj-kiegészítést ígért a választási kampányban. Mind a kettőt megkapják a nyugdíjasok?- A leköszönő kormányt jellemzi, hogy a választások előtt 3 nappal hoz olyan döntést, amiből igencsak kilóg a lóláb. Semmi másról nincsen szó, mint a választók befolyásolásáról, édesgetéséről, ígéretekről.- Két vélemény. Az egyik úgy szól: azért van szükség pótköltségvetésre, hogy fedezni lehessen a szocialista ígéreteket. A másik szakemberektől, gazdasági kutatóktól származik, és azt tartalmazza, hogy a gazdaság folyamatai már köszönő viszonyban sincsenek a kétéves költségvetés számaival. Ön hogyan vélekedik erről?- A szakemberek pontosan tudják, hogy a pótköltségvetés nem szitokszó, hanem szakkifejezés.- Orbán Viktor azt nyilatkozta, hogy még nem hallott olyan pótköltségvetésről, amely ne megszorításokat tartalmazott volna.- Hát Orbán Viktor nem nagy gazdasági szakember: fogalma nincs arról, hogyan működik az államgazdaság. Azt tudja csak, hogy mi az állam. Ő már egyébként is ajánlotta, hogy a közgazdasági tankönyveket ki kell dobni, sarokba tenni. Pótköltségvetésre azokban az esetekben van szükség, amikor a bevételek és a kiadások lényegesen eltérnek attól, amit a költségvetés eredetileg meghatározott. Az eltérést kell pótköltségvetésben rendezni. A pótköltségvetésnek tehát egyszerűen nincs előjele: a tények megfelelő elismerését jelenti. Nem megszorító, és nem feltétlenül adakozó. Egyszerűen be kell mutatni, hogy milyen eltérések vannak és ezt a parlamenttel jóvá kell hagyatni. Ez egy demokratikus országban így működik. Orbán Viktornak ezt nem kötelező tudni, de attól még ez a valóság. Ha lesz pótköltségvetés, az semmifajta megszorítást nem fog tartalmazni, de bizonyítja, hogy a parlament ellenőrző szerepe működik a döntések felett, a korábbi kormány által hozott és a most legalizálandó döntések felett, meg azok felett a döntések felett is, amelyekkel azokat a szociális intézkedéseket tesszük meg, amire ígéretet adtunk.- Az imént mondta: a kormány legkorábban június közepén láthat munkához. Addig tartanak a koalíciós tárgyalások?- A koalíciós tárgyalásokat sokkal hamarabb is be lehet, és be is fogjuk tudni fejezni. A szabály az, hogy választásokat követő 30 napon belül kell összehívni az új parlamentet. A köztársasági elnök láthatóan ennek a 30 napnak a vége felé fogja összehívni. Azt követő 30 napon belül kell beterjeszteni a kormányprogramot és megtartani a parlament következő ülését. Azt, amelyiken megválasztják a miniszterelnököt. Ezért mondom azt, hogy júniusra tolódik az új kormány munkájának megkezdése.- Azért kérdeztem ezt, mert ma úgy látszik, hogy olajozottan haladnak a koalíciós tárgyalások...- Annak ellenére így van, hogy mindenféle mendemonda, szóbeszéd és bírósági ügy van még a választás végleges adatait illetően.- A beavatottak viszont tudni vélik, hogy a koalíciós tárgyalásokon nagyon kemény harc folyik egyrészt a posztokért, másrészt a minisztériumokért az MSZP és az SZDSZ között. Az SZDSZ állítólag magának akarja például az oktatási tárcát, amelyet - mondják - ön már odaígért az MSZP oktatási szakértőjének és az MSZP sem szeretné Magyar Bálintot a tárca élén.- Menjünk a kérdések elejére. Még a választások végkimenetele előtt felhívtam a figyelmet arra, hogy a politikai életben meg kell tanulni méltósággal nyerni és méltósággal veszíteni. Úgy látom, hogy ez a figyelmeztetés hiábavaló volt, mert nagyon nehezen tud belenyugodni a Fidesz abba, hogy a választásokat elvesztette. Volt egy európai kulturált gesztusa a miniszterelnöknek a választás éjszakáján, és ettől teljesen eltérő módon viselkedik a párt elnöke és különböző képviselőik.-Ez az európai gesztus a telefon volt: amikor Orbán Viktor felhívta önt és gratulált?- Ez az európai gesztus a telefon volt és annak a bejelentése a nyilvánosság előtt, hogy elvesztették a választásokat. Ez a világon mindenütt így szokás. Ez a demokrácia alapszabálya. De a miniszterelnöknek rendet kellene tartania a saját háza táján, és megkövetelni olyan viselkedést, mint amilyet ő is tanúsít. Félreértés ne essék, nem akarok neki tanácsot adni, csak azt mondom, nekem inkább az a szimpatikus, az elfogadható, ha a Fidesz politikai képviselői azt a magatartást tanúsítják, amit a miniszterelnök a választások éjszakáján. Úgy látszik, hogy ez a politikai kultúra nem terjedt el még kellőképpen ebben a körben. Nagyon sajnálom. Ezért támadják meg, ahol csak lehet a választási eredményeket, ezért próbálják húzni az időt és bizonytalanságot kelteni. Ez nem jó, mert nem szolgálja a magyar társadalom érdekeit. A magyar társadalom nyugalomra, békességre vágyik és arra, hogy normális kerékvágásba folyjon az élete. Ne arról kelljen beszélgetni naphosszat, hogy most akkor a választások végeredménye egy, három, öt nap múlva lesz nyilvános, hogy még egy helyen, két helyen, vagy három helyen próbálják-e megtámadni és kezdeményeznek újabb és újabb újraszámlálást vagy értelmezést. Nagyon sajnálom, hogy nincs feladata magaslatán az Országos Választási Bizottság, s ebből következően nem képes arra, hogy ilyen kéréseket visszautasítson. Mondja például azt, hogy elismertük legitimnek a ma hatalmon lévő kormányt, pedig négy éve visszaléptetések árán jutottak mandátumokhoz képviselők. Alkalmazzák ugyanezt a mércét a mostani választásokra is. Ebből következik, hogy nem kérdőjelezhető meg: a vissza- léptetésekből adódó töredékszavazatokat lehet-e vagy sem most a nyertes kormánypártok számára elszámolni. Ebben az OVB-nek kellett volna egyértelmű álláspontot kialakítani és következetesen képviselni. Nem ezt teszik, hanem húzzák az időt, mert nincs a bizottság helyzete magaslatán. Nagyon sajnálom, nagyon nem örülök neki, hogy így van. Ami pedig az SZDSZ-szel a tárgyalásokat illeti: nem csak a látszat, hanem a valóság is az, hogy olajozottan mennek. Csütörtökön volt formálisan is a tárgyalások kezdése. Addig csak előzetes beszélgetések folytak. A formális indítást követően fogjuk kijelölni azokat a csoportokat, amelyek foglalkoznak majd a programegyeztetéssel, a tárcák elosztásával. Legeslegelőször a programokban akarunk megegyezni. Ehhez kapcsolódva még egy dolgot hadd mondjak, eddig semmifajta tárcamegosztásról, és személyi kérdésről nem tárgyaltunk.- A kampányban végig azt hangsúlyozta, hogy Medgyessy Péter kormánya nem elvenni akar, hanem adni. Az SZDSZ is?- Ez természetes. Egy ezzel ellentétes nyilatkozata volt az egyik SZDSZ-es politikusnak. Attól is elhatárolta magát az SZDSZ.- Ugyanazt akarja az SZDSZ programja, mint az MSZP-é? Vagy egyeztetésre van szükség?- Egyeztetésre van szükség a program kapcsán, bár a program fő irányaiban nincsenek olyan eltérések, amelyek konfliktust okozhatnának.- Nincs, amit el kell hagyni a 13+1-ből?- Abból biztos, hogy nem, a 100 napos programban egyetértés van. Megegyeztünk, hogy azt meg kell, és meg is fogjuk csinálni. Ez a kormány működésének első próbaköve lesz.- És mi az, amiben nincs egyetértés?- Majd ki fog derülni a programegyeztetések során, most nem tudok ilyet mondani. Nyilván apróbb részletkérdésekben lehet különbség. A mértékeket, a módszereket össze kell majd hangolni, hogy rendben legyen minden. Azért szeretnék emlékeztetni arra, hogy a program négyéves (ha 100 nap alatt le lehetne tudni, akkor nagyon kényelmes volna a kormánynak). Az első 100 nap programja kulcsfontosságú, mert bizonyítani fogja, hogy halálosan komolyan gondoltuk azt, amit ígértünk és amit mondtunk.- Orbán Viktor azt mondta, hogy az MSZP győzelme esetén Magyarországon a nagytőke alakít kormányt. Igaz-e ez az állítás, és ha igaz, akkor miért baj?- Nem tudom milyen alapon nyilatkozik az MSZP nevében Orbán Viktor. Az MSZP a szociáldemokrácia értékeit valló szociáldemokrata párt. A szociáldemokrácia a mai modern világban demokratikus alapelveken és a versenyző piacgazdaság feltételein alapul. A demokratikus alapelveket szigorúan és határozottan meg akarjuk követelni. Ez mindannyiunk számára jó és szükséges ahhoz, hogy az embereknek beleszólása legyen a világ dolgába, legyen párbeszéd, valódi viták lehessenek, érdemleges konszenzus alapján szülessenek a döntések, legyen egyfajta demokratikus kontroll a kormány felett az ellenzék és a média részéről. Ez nagyon röviden és dióhéjban az én demokráciafelfogásom. A másik alappillére a szociáldemokráciának a piac működése. A piac azon az alapon működik, hogy tulajdonosok vannak és a tulajdonosoknak van tőkéjük. Ha van tőkéjük a tulajdonosoknak, akkor tudnak fejleszteni, beruházni, új munkahelyeket létesíteni. Ez a piacgazdaság. Ezt Orbán Viktornak is értenie kell. Van a szociáldemokráciának egy harmadik nagyon fontos alapelve, pillére, ez pedig az igazságosság. A szociális ellátás biztosítása, a jóléti feltételek megteremtése, és az esélyek biztosítása. Ebből világosan következik, hogy ez egy szociáldemokrata kormány lesz, ezekkel az értékekkel, ezeknek az értékeknek a képviseletével. Azt én a helyében nem feszegetném, hogy a nagytőke alakít kormányt vagy nem, mert azt gondolom, ha valakit érhet ilyen megjegyzés, akkor az nem a szocialista kormány lesz, és végképp nem Medgyessy Péter kormánya. kercza imre ... a politikai életben meg kell tanulni méltósággal nyerni és méltósággal veszíteni... Szabó György, az MSZP képviselőjelöltje nyerte meg az ország- gyűlési választásokat Borsod- Abaúj-Zemplén megye 11-es számú választókerületében - döntött fellebbezések után hozott végzésében péntek délután a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság. A megyei bírósághoz az eredetileg otszavazatnyi különbséggel győztesnek nyilvánított Szabó György fordult amiatt, hogy a területi választási bizottság Koncz Ferencet, a Fi- desz-MDF jelöltjét hozta ki nyertesnek egy szavazattal a választások második fordulójában. ■ ____________________MTI P énteken 3921-en szereltek le, miután teljesítették kilenc hónapos sorkatonai szolgálatukat. Különböző fegyelmi okok miatt négyen csak büntetésük letöltése után hagyhatják el a hadsereg kötelékét. A leszerelést megelőzően különböző okok miatt öszszesen 512 fiatal már korábban félbehagyta sorkatonai szolgálatát. A fiatalok csaknem mindegyike leszerelési segélyt kapott, amely a honvéd alapilletmény - jelenleg 4950 forint - másfélszeresétől ötszöröséig terjedő összeg lehet. _______mti J övőre Országos ítélőtábla Három ítélőtáblát tart továbbra is szükségesnek az országban Solt Pál, egyelőre azonban csak egy, az Országos ítélőtábla áll fel a jövő év januárjában. A Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke pénteken azt is elmondta, hogy a jelenleg hatályos törvény egy ítélőtáblát irányoz elő 2003. január elsejétől, Országos ítélőtábla néven. Ugyanakkor az Alkotmány- bíróság hozott egy határozatot, amely szerint ez alkotmányellenes, hiszen a magyar alkotmány ítélőtáblákról beszél. ___mti