Nógrád Megyei Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-24 / 95. szám

2002. ÁPRILIS 24., SZERDA SZECSENY MEGYE I KÖRKÉP BÁTONYTERENYE RÉTSÁG 3. OLDAL A népegészségügy katasztrofális hely­zetének felszámolására, javítására in­dított átfogó nemzeti program ezer és egy okai közül a legsúlyosabbak azt is indokolják, hogy a megoldandó felada­tok fontos célterületei legyenek az is­kolák. A célokra hangolódásukhoz, a tennivalóknak a mindennapi oktatási­nevelési munkába beépítéséhez adott segítséget az iskolai egészségnevelés és egészségtan oktatás témakörében teg­nap, a salgótarjáni megyeházán meg­tartott iskolaigazgatói konferencia. Az ÁNTSZ Nógrád Megyei Intézete, a Pápai Páriz Egészségnevelési Országos Egyesület és az Egészségtan Tanárok Egylete rendezvényét dr. Pálosi Béla, helyettes megyei tiszti főorvos nyitotta meg. Dr. Jávor András, az Egészséges Nemzetért Népegészségügyi Program vezető­je a főbb halálokok csoportját előtérbe állító előadásában részben az összetett feladatsor miértjeire mutatott rá. Adatokkal alátámaszt­va elmondta többek között, hogy a jellemző, súlyosan mozgáshiányos állapot (az összla­kosság mindössze 13 százaléka mozog aktí­van, rendszeresen) vészes következmények­hez - például csontritkuláshoz, ebből eredően combnyaktöréshez - vezethet. Nem kevésbé riasztó tény, hogy 800 ezres az alkoholisták látható tábora, s hogy a zugivók száma is eny- nyire becsülhető. Mivel a dohányzás, az egészséges táplálkozás, vagyis az életmód meghatározza az egészségi állapotot, másként Lecke az egészségnevelésből kell élni, s a gyerekeket már a másként szelle­mében szükséges nevelni, tanítani otthon és az iskolában is. Túlterheltek a diákok, de kell az egészségtan tárgy! Dr. Jávor András arra biztatta az iskolavezetőket, hogy a célokat Dr. Jávor András előadása szem előtt tartva és személyes életmódjukkal példát mutatva, bátran valósítsák meg a saját ötleteiket, folytassák kezdeményezéseiket oly­kor esetleg a szülők, családok bevonásával. Az iskolai egészségnevelés és egészségtan­oktatás korszerűsítéséhez dr. Székely Lajos professzor adott útmutatót a konferencia résztvevőinek. Ezután Czeróczki Zsuzsanna szólt az Egészségtan Tanárok Egyletének munkájáról. Ismeretközlő helyett képességfejlesztő, egészséget támogató környezettel és sze­mélyzettel rendelkező legyen az egész­ségnevelő iskola - hangsúlyozta előadásá­ban Katonáné Tórák Éva, a megyei ÁNTSZ egészségfejlesztési osztályának vezetője. Az iskolai egészségnevelés ta­pasztalatai között említette, hogy az alkal­mi jellegű, figyelemfelkeltő rendezvények a jellemzőek, hatásaik jók, de egyben kor­látozottak. Az összetett programok közül legelterjedtebb a DADÁ elnevezésű, (a drogozás, alkoholfogyasztás, a bűnözés, az AIDS megelőzését célzó), a második leggyakoribb az Egészséget testben, lélek­ben című. Sajnálatos, hogy egyes helye­ken a diákok egészségnevelése lényegé­ben ma is az iskola-egészségügyi, ellátásra hárul. Számos iskolában példaértékű vi­szont az öntevékeny körök működése és a kortárs oktatók tevékenysége. Katonáné Tórák Éva ezután az egészségfejlesztési osz­tály megyei felmérésének eredményeit ismer­tette. A konferencia záróelőadása egy buda­pesti iskola életmód tantárgy oktatásának ta­pasztalatairól szólt. _____________________________________uyi Tábornoki kinevezéssel ünnepeltek a rendőrök HÍREK (Folytatás az 1. oldalról) a szent tevékenységét állította követendő példaként a rendőr­ség elé. A megemlékezést követően a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskola együttese adott az ünnepség hangulatához illő igényes műsort, majd ismertet­ték az elismerésekről szóló hatá­rozatot és díszparancsokat. A rendőrség napja alkalmá­ból Mádl Ferenc köztársasági el­nök előléptette rendőr dandártá­bornokká dr. Havasi Zoltán ez­redes, rendőrségi főtanácsost, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapi­tányság vezetőjét. A belügyminiszter rendőrségi főtanácsosi címet adományozott Dávid Gyula ezredesnek, a me­gyei főkapitány helyettesének, bűnügyi igazgatónak. Az országos rendőr-főkapi­tány előléptette soron kívül rendőr alezredessé Szalai Tibor őrnagyot, a balassagyarmati rendőrkapitányság osztályveze­tőjét; századossá Laczkó Andrásáé főhadnagyot, a széc- sényi rendőrkapitányság hiva­talvezetőjét, valamint főhad­naggyá Kristyán Tamás hadna­gyot, a balassagyarmati rendőr- kapitányság főelőadóját és Pifka Vencel hadnagyot, a balas­sagyarmati rendőrkapitányság alosztályvezetőjét. Dicséretben és jutalomban részesítette Bottyányi Róbert főtörzszász­lóst, a szécsényi rendőrkapi­tányság körzeti megbízottját és Mládoniczki László főmunkatár­sat, a megyei rendőr-főkapitány­ság autószerelőjét. A megyei rendőrfőkapitány a rendőri munka segítése terén ki­fejtett eredményes tevékenysége elismeréseként díszkard emlék­tárgy jutalomban részesítette Rétközi Ferenc tűzoltó ezredest, a Nógrád Megyei Katasztrófavé­delmi Igazgatóság igazgatóját, Bálint Miklós határőr őrnagyot, a Balassagyarmati Határőr Igaz­gatóság szolgálatvezetőjét, Kárdási József büntetés-végre­hajtási főhadnagyot, a Balassa­gyarmati Fegyház és Börtön osz­tályvezetőjét, valamint Kovács György honvéd alezredest, a Nógrád Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság osztályvezetőjét. Aranylánc emléktárgy juta­lomban részesítette Erdei Imrénét, a megyei polgárőrszö­vetség elnökét. Kiemelkedő munkájuk ered­ményeként számosán részesül­tek még főkapitányi emléktárgy jutalomban, s Juhász István alez­redes, a salgótarjáni rendőrkapi­tányság vezetője is itt adta át több munkatársának az elismerést. Az ünnepséget követő foga­dáson dr. Szabó Sándor pohár­köszöntőjében gratulált a me­gye második tábornokának és minden jutalmazottnak. SZÜNET A RENDŐRSÉGEN. Április 24-e, a rendőrség napja alkalmából valamennyi rendőr- kapitányság ügyfélfogadási iro­dáján a nyitva tartás ma szüne­tel. A rendőrség az ügyfelek el­nézését kéri. SALGÓTARJÁN ÜGYFÉLSZOLGÁLAT. A Bel ügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Észak-magyarországi Regionális Igazgatóság salgótarjáni ügyfél- szolgálati irodájában az április 24-i, azaz a mai rendőrnapon a megszokott időben - délelőtt 8- tól 12 óráig, délután 13-tól 17 óráig - fogadják az ügyfeleket. KONDITEREM SAJÁT KEZŰ­LEG. A salgótarjáni önkor­mányzati tűzoltóságon történt felújítás során kialakítottak egy kondicionálótermet is, amely jól szolgálja az állomány kellő erőnlétét. Az Országos Kataszt­rófavédelmi Főigazgatóság elő­írása szerint minden tűzoltó kö­teles teljesíteni az előírt fizikai teljesítményszintet. Ezt pedig csak úgy lehet teljesíteni, ha az állomány tagjainak erőnlétét ál­landó szinten tartják és fejlesz­tik. Ehhez nyújt nagy segítséget a kialakított kondicionálóterem, amelyet kevés ráfordítással ma­guk a tűzoltók teremtettek meg. Ók készítették el a különböző gépeket, amiket már nemcsak szolgálatban használnak rend­szeresen, hanem szabadnapon is, sőt, újabban a tűzoltófelesé­gek is eljárnak férjükkel edzeni. BÁTONYTERENYE NŐK KLUBJA. Az Ady Endre Művelődési Központban április 24-én, ma 16 órakor kezdődik a nők klubjának következő foglal­kozása. A program azonban ez­úttal rendhagyó lesz: a klub megalakulásának 15. évforduló­jára emlékeznek egy kis házi ünnepséggel. mára megalakították Rétság Ba­rátainak Körét. Havi 200 forin­tos tagdíj ellenében a kör tagja­inak havonta elküldik a város lapját, évente pedig a Rétsági Kalendáriumot, melynek hato­dik száma készülőben van. Ezen kívül különböző rendez­vényekre való invitálással be­kapcsolják a baráti kör tagjait a város életébe. LEOÉNP ÉPÜL A CSATORNAHÁLÓ­ZAT. Két héten belül megkez­dődik a szennyvízhálózat kiépí­tése, melyet együtt oldanak meg Galgagutával és Nógrádsáppal közösen. Az in­gatlantulajdonosok 90 százalé­ka szerződésben vállalta, hogy a kiépítés után kérik rácsatlako­zásukat a tisztítóműre. PUSZTABERKI KÖNYVEK AJÁNDÉKBA. A salgótarjáni szakszervezeti könyvtár 1100 kötet könyvet ajándékozott a községi könyv­tárnak azokból a művekből, amelyeket kivontak az állo­mányból, de jó állapotban van­nak. A község vezetői örömmel fogadták, mert a korábban le­égett könyvtár állományából egy bizonyos részt pótoltak. KÉSZ A BERUHÁZÁS. Befeje ződött a községben a szenny­vízberuházás, jelenleg a pót­munkákat végzik. A hálózatra való rákötés szándékát eddig az ingatlantulajdonosok mintegy 70 százaléka jelezte. ÉPÍTKEZŐK. A jó idő bekö­szöntővel megindultak az épít­kezések a faluban. Az önkor­mányzattól és a magántulajdo­nosoktól vásárolt telkeken laká­sokat és hétvégi házakat egy­aránt tető alá hoznak. Az épít­kezők és a teleptulajdonosok száma jelenleg 25-30 között van. A visegrádi négyek kultúrájáért (Folytatás az 1. oldalról) jj folklórfesztivál különlegessé­gét elsősorban az adja, hogy Európában szinte egyedülálló módon egyszerre két ország­ban - hazánkban és Szlovákiá­ban - tizenegy helyszínen ke­rül megrendezésre. Mint megtudtuk, a szlovák delegá- jj ció Balassagyarmaton csatla­kozik a szervezőkhöz, a cseh partnerekkel pedig későbbi időpontban folytatódnak az együttműködési megbeszélé­sek. Baránek Ruzsenka mindemellett kiemelte, to­vábbi hosszú távú együttmű- ködösben bíznak, mely során j j nem csak a kulturális, hanem jj a turisztikai lehetőségekkel is igyekeznek megismertetni a partneri országok utazni vá­gyó polgárait. T.G. Lesz-e önálló frakciója az MDF-nek? (Folytatás az 1. oldalról) Kuncze Gáborral és Kovács Lászlóval szemben a Fi­desz és az MDF képviselői állnak-e, vagy a Fi- desz-*MDF képviselője. Arra természetesen már nincs befolyása az orszá­gos választmánynak, hogy kik lesznek a képviselő- csoport tisztségviselői, erről a frakciótagok döntenek.- Mindenesetre az MDF önállóságának határozot­tan jót tenne, ha önállóan politizálna a parlament­ben, és ne felejtsük el, hogy a demokrata fórumon be­lül korábban vitákat váltott ki a közös szereplés. A helyzetet akkoriban ügy illusztrálta a Heti Világgazda­ság címlapja, hogy Orbán Viktor mellényzsebéből kandikált ki Dávid Ibolya- A két párt együtt dolgozott a választásokon, és mondhatjuk, hogy ezt eredményesen tette. Az MDF 24 mandátumot szerzett, 20 egyéni és 4 listás képvi­selője van. Ilyen szempontból elégedettek lehetünk. Az eredményt pedig tudomásul kell vennünk. Valóban voltak képviselők, akik különböző meg­gondolásokból azt hajtották, az az első, hogy bejus­sunk a parlamentbe. Ezt el is lehet fogadni. A nagy többség álláspontja szerint az MDF önálló párt, és az is marad. Pártunknak van egy jövőképe, és az összes párt közül a Magyar Demokrata Fórum az, amelyik az 1990-es évek óta ugyanazt a politikát folytatja. Voltak kilépések, hiszen voltak, akiknek nem tetszett a kö­zéputas nemzeti politizálás, és az előfordult, hogy gyengültünk ezekkel a küépésekkel. A választók azonban méltányolják ezt, és azt hiszem, egyre na­gyobb súlya lesz az MDF-nek a magyar társadalom­ban. A választásokon jó kapcsolatok alakultak ki a Fi­desz és az MDF között, ezek még erősödhetnek is, és az önkormányzati választásokra is gondolni kell.- A pohtikai döntések persze nem szoktak céltala­nok lenni, a közös frakcióalakításnak is taktikai okai lennének, azon belül az, hogy milyen posztokat nyer­nének el ezzel a Tisztelt Házban. Emellett a köztársa­sági elnök elvileg a legnagyobb frakció jelöltjét is fel­kérheti kormányalakításra Ha együtt maradna a Fi­desz és az MDF, ez lenne a legnagyobb frakció, ugyan­akkor jelöltjük nem kapná meg a képviselők többségé­nek bizalmát.- Mádl Ferenc köztársasági elnöknek a pártok veze­tői véleményének meghallgatása ismeretében arról kell döntenie, hogy egyáltalán ki képes kormányt alakítani. Ha lennének a parlamentben független képviselők, ki­sebbségi kormányt is lehetne alakítani, ám a jelenlegi helyzetben erről nem érdemes beszélni. Kiélezett a helyzet, nem ülnek át képviselők a másik oldalra. A kü­lönbség kicsi, a köztársasági elnöknek pedig arra kell törekednie, hogy stabil legyen a belpolitikai helyzet, mert belpolitikai csatározások közepette nem lehet végrehajtani az uniós csatlakozást.________ dudellai Megünnepelték a Föld napját A hagyományokhoz hűen idén is tartalmas programmal tette emlékeze­tessé apróságai számára a Föld napját a salgótarjáni Szivárvány óvoda. A közel kilencven gyermek környezetközpon­tú nevelése az intézmény sajátos pro­filja, pedagógiai programja. A Föld napja alkalmából a gyermekek ezúttal is az ÉKE Környezetvédelmi Kft. mun­katársainak közreműködésével és anyagi segítségével ültettek növénye­ket, illetve részt vettek izgalmas vetél­kedőn is. A Föld napja idén sem múlt el gyermekrajzok nélkül, melyekből mind a Forgách úti, mind a som- lyóbányai tagintézményben kiállítást állítottak össze az óvodapedagógusok. FOTÓ: GYURIÁN TIBOR PÁSZTÓ SZIVÁRVÁNY FESZTIVÁL. Az Óvoda, Általános Iskola, Diák­otthon és Pedagógiai Szakszol­gálat a társadalmi integráció je­gyében rendezi meg április 27- én 9 órai kezdettel a Teleki Lász­ló Művelődési Központban a szivárvány fesztivált. A kulturá­lis fesztiválra öt megyéből ér­keznek résztvevők: a verseny­ben az ép és sérült gyermekek azt mutatják meg, amiben tehet­ségesek. RÉTSÁG PÁLYÁZAT. A városi művelődé­si központ és könyvtár meseíró­pályázatot hirdetett az iskolás gyerekek részére. Az írások ter­jedelme a megadott feltételek alapján nem haladta meg az egy-két oldalt. A zsűri szívesen vette a történteket kiegészítő il­lusztrációs rajzokat is. Ered­ményhirdetésre a gyermeknapi ünnepségen kerül sor. A legjob­bak könyvjutalomban részesül­nek és írásuk megjelenik a város lapjában, a Hangadóban is. BARÁTI KÖR. A város Pro Urbe-díjas polgárai, a városi művelődési központ és könyv­tár kezdeményezésére az egy­kori és a jelenlegi rétságiak szá­NAGYOROSZI KÉT ÉVTIZEDES GOND: MEGOLDÓDIK? A képviselő- testület döntése alapján a pol­gármesteri hivatal a Nógrád Me­gyei Területfejlesztési Tanácstól pályázaton hétmillió forintot kért a Mártírok és a Ságvári út felújítására, ami 800 métert je­lent. Amennyiben a kért összeg­re igent mond a testület, akkor az itt élő lakosság 20 éves gond­ja oldódik meg. PATAK ÚJ UTAKON JÁRNAK MAJD? Az önkormányzat a Nógrád Me­gyei Területfejlesztési Tanács­hoz benyújtott pályázatában a saját erő vállalása mellett 12 mil­liót kér az Ifjúság, az Alkotás és a Víg út hálózatának rendbetéte­lére. A tervezett felújítás egy ki­lométer hosszúságban érinti az említett utcákat. KAZÁR GAZDIKERESŐ. A falu térsé­gében találtak egy szép, fiatal leonbergi kan kutyát, amelyik keresi régi vagy új gazdáját. Ér­deklődni lehet a Gazdikereső Közhasznú Alapítvány 311-840- es telefonszámán. Sasbérc: tennivaló még akad (Folytatás az 1. oldalról) tehetik meg a látogatók, akiket a polgármester, illetve egy megbí­zott személy kísér el a kilátóhoz.- A megállapodás azonban a rendszeres látogathatóságot hangsúlyozza, ennek gyakorlati módját, megoldását hamarosan pontosítjuk a település első embe­rével - mondta Szi Benedek Jó­zsef. A többi helyiséget az erdő­gazdaság fogja idegenforgalmi cé­lokra hasznosítani, miután sike­rül megoldani a közművesítést és komfortosítást. Ehhez azonban az anyagi források még nem állnak rendelkezésre. Hasonlóan ezután következő feladatok a kilátó kör­nyezetének parkosítása, pihenő­padok kihelyezése és egy autó­parkoló megépítése.

Next

/
Thumbnails
Contents