Nógrád Megyei Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-19 / 91. szám
4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 2001. MÁJUS 19., PÉNTEK Elfelejtett választók? Nem lenne szabad mindig és mindenhol kampányolni: ki kellene ebből maradni az iskoláknak, óvodáknak és sokak szerint nem megfelelő helyszín erre a templom sem. Ezt mondta legalábbis az a felháborodott olvasónk, aki telefonált szerkesztőségünkbe. Először természetesnek vette, hogy nevét is adja az elmondottakhoz, később mégis meggondolta magát. Mint mondta, jobban belegondolt, mi történhet akkor, ha valakiknek az érdekeit sértik az általa elmondottak.- Édesanyám az egyik politikai vitaműsor figyelése kézben annyira felizgatta magát, hogy kapott egy enyhe agyvérzést - foglalta össze az előzményeket. - Szerencsére meggyógyult, de orvosa szerint mindenképpen pszichés kíméletre szorul... Nem is járt máshová, csak a templomba, Zagyvapálfalvára, de az elmúlt hét szombatján sírva, zaklatottan jött haza. Elmesélte, hogy a pap azt mondta a mise végén: a hívő embereknek illene a Fideszre szavazni, aki pedig nem így tett a választások első fordulójában, annak nincs keresnivalója a templomban. - Felháborítónak tartjuk, hogy ilyen kemény politizálás folyik ott, ahová azért mennek az emberek, hogy lelki megnyugvást találjanak - mondta a telefonáló. Megkérdeztük az érintett Deák Mihály apát-plébánost is, aki visszautasította a vádakat. Mint mondta, ő azt hirdette, amiről úgy érezte, hogy el kell mondania. A Fidesz neve nem hangzott el, arra viszont felhívta a figyelmet, hogy erre a kormányra kell szavazni. Indoklásként felsorolta, mit kapott az egyház e kormánytól. Hangot adott azon véleményének, hogy a panaszos valamit félreérthetett, majd azt is közölte velünk: az újságnak nem ezzel kellene foglalkoznia, hanem azzal, hogy mi minden jó is történik az egyház területén.- Zaklatottak az emberek, ez indokolhatja az apát úr ingerültségét - mondta dr. Lébényi Antal, az egyházkerület esperese. - Úgy gondolom, a püspöki körlevelet olvasta fel a mise végén, amelyben az áll, hogy mi a katolikus emberek feladata az egyházi lelkiismereti szabadság megtartásában. Mindenkinek lehet véleménye, ezért nem is értem, miért kell felháborodni, amikor azt kérik a hívektől: olyan pártra szavazzanak, amely segíti az egyházat, a keresztény hit megőrzését. El kellene már végre simítani ezeket a dolgokat, mert nem jó dolog az, hogy olvasók, lakosok, polgárok egymással is szembe állnak! Nekem is van olyan idős hívem, aki megmondta, hogy neki a másik pártban jobban van bizalma, mégis ugyanolyan kedves nekem, mint a másik. Mindenki feszült, hiszen mindenkinek van egyéni gondja- baja is. Mindazonáltal azt mondom, bármi is történik, üdvösségünkre szolgál. Mi az Úristen kezébe helyezzük ügyeinket, ő tud dönteni. Nekünk ott van az emberi felelősség, megvan a feladatkörünk, az a dolgunk, hogy tisztességgel elvégezzük! __________ H. E. Még a választások első fordulója idején fölpanaszolták a Balassagyarmat külső városrészéhez tartozó újkóvári választók: nem küldtek értük autóbuszt, hogy Ipolyszögön leadhassák a szavazatukat, de még urnát sem hoztak ki, hogy a beteg és idős emberek leszavazhassanak.- El vagyunk felejtve - panaszolta akkor a 70 éves Sipos Tibomé kővári lakos és azt emlegette, hogy volt idő, amikor a választások idejére autóbuszt biztosítottak az ittenieknek, vagy az ön- kormányzat által küldött mikrobusz fordult velük amennyit kellett. Most, hogy a megye napilapjában szó esett a kőváriak panaszáról, az illetékesek azt mondják, hogy valaki, az ottaniak közül adjon be egy kérvényt, hogy a szava- zóumát kivihessék Kővárra. Sipos Tibomé azonban nem tudhatja, hogy kinek jár ez a lehetőség, kinek nem, meg egyébként is: ő talpaljon utána? Van egy ön- kormányzati képviselőjük, aki felmérhette volna ezt az igényt, vagy akadhatna erre ember akár a polgármesteri hivatalban is.- Külön autóbuszjáratra nincs pénz - mondták a polgármesteri hivatalban. Sipos Tibomé szerint, ha más különjáratokra volt pénz, akkor talán a kőváriakra is juthatna, ha már három kilométerre tették az ő szavazóhelyüket. Mert Ipolyszög bizony távol van és ha négy szavazásra jogosult is akad egy családban, az bizony nyolcszáz forintot jelent a buszon. Igaz, akinek van autója, az vitte a szomszédját és volt, aki kerékpárra ült, hogy szavazhasson, de bőven akadt, főleg az idősebbjéből és a szegényebb cigányságból, akinek nem volt módjuk leszavazni emi att. A Nógrád Volán Rt. vezérigaz gatója azt mondta: ha megrendeli valaki a szállítást, biztosítanak a szavazáshoz autóbuszt. De az ügyben illetékesek, mintha nem mernének lépni. A kőváriak azt mondják, hogy talán attól félnek a városházán, hogy a város szélén, az évtizedek óta elhanyagolt, dicstelen környezetben élők döntik el az országos szavazást... A kőváriak vallásossága közismert és most úgy tűnik, hogy csak a Mindenhatóban reménykedhetnek, mert az illetékesek nem intézkednek.- Mi ez a közömbösség? Azért vannak, hogy a köz dolgaiban eligazítsanak és segítsék az állampolgárokat - háborog Sipos Tibomé és még hozzáteszi: - A kőváriak mindig kötelességüknek tartották, hogy az országos és a helyi ügyekben letegyék a szavazatukat. Mi úgy látjuk, hogy nem kellünk, de ez fordítva is igaz lehet... SZABÓ ENDRE A 2002. évi országgyűlési képviselő-választások április 21-i, második fordulójáról A 2002. évi országgyűlési képviselő-választások második fordulójának lebonyolítására 2002. április 21-én, vasárnap kerül sor. Nógrád megye négy országgyűlési egyéni választókerületében - az érvényes első fordulót, illetve több képviselőjelölt visszalépését követően - két-két jelölt indul a mandátumok megszerzéséért. 1. sz. OEVK (Salgótarján): Becsó Zsolt (Fidesz-MDF), Puszta Béla (MSZP); 2. sz. OEVK (Pásztó- Bátonyterenye): Juhász Gábor (MSZP), Sisák Imre János (Fidesz-MDF); 3. sz. OEVK (Szécsény): dr. Serfőző András (MSZP), dr. Surján László (Fidesz-MDF); 4. sz. OEVK (Balassa- gyarmat-Rétság): Balta Mihály Tibor (Fidesz-MDF), Urbán Árpád (MSZP). A szavazás lebonyolítása az első fordulóhoz hasonló módon történik azzal az eltéréssel, hogy a választópolgárok erre az alkalomra külön értesítést már nem kapnak - a második fordulóról a helyi választási iroda vezetője - a helyben szokásos módon - hirdetményt tesz közzé. A szavazás helye, időtartama és szabályai nem változnak, azaz: a választójoggal rendelkezők április 21-én 6 óra és 19 óra között adhatják le szavazataikat ugyanabban a szavazókörben, ahol az első fordulóban is szavaztak. (Az első fordulót megelőzően igényelt és a kérésben meghatározott forduló (k)ra vonatkozó igazolásokkal lehet szavazni, viszont külön a második fordulóra igazolás már nem kérhető.) A választópolgárok személy- azonosságukat és lakcímüket az első fordulóval azonos módokon igazolhatják, tehát: az érvényes lakcímet tartalmazó, régi típusú (füzet formátumú) személyazonosító igazolvánnyal (megváltozott lakcím esetén szükséges a lakcímigazoló kártya is!), új (kártya alakú) személyazonosító igazolvánnyal, útlevéllel, 2001. január 1-jét követően kiállított gépjárművezetői engedéllyel, illetve - sorkatonák esetén - katonai igazolvánnyal. Ez utóbbi négy dokumentum mellett - mivel ezek az érvényes lakcímet nem tartalmazzák - szintén szükséges a lakcímigazoló kártya bemutatása is. (A személy- azonosság- és lakcímigazolás szempontjából érvényes az ideiglenes személyi igazolvány is, valamint a lakcímigazoló kártya igényléséről szóló igazolás.) A választásra jogosultak nyilvántartása a folyamatosan vezetett névjegyzék alapján történik, mely a polgármesteri hivatalokban 2002. április 19-én (pénteken) 16 óráig tekinthető meg. (A névjegyzékből történő kihagyás vagy a névjegyzékbe történő felvétel miatt a névjegyzék közszemlére tételének időtartama alatt lehet kifogást benyújtani a helyi választási iroda vezetőjéhez.) A személyazonosság és lakcím igazolását követően a választópolgár egy szavazólapot kap, melyet a szavazatszámláló bizottság tagja a választásra jogosult jelenlétében hivatalos bélyegzőlenyomattal lát el, és melynek átvételét a választópolgár saját kezű aláírásával igazolja. A szavazólap kitöltését követően azt a választópolgár borítékba teszi és a szavazatszámláló bizottság előtt az urnába helyezi. A szavazás időtartama alatt a szavazóhelyiségben a választópolgárok csak a választójog gyakorlásához szükséges ideig tartózkodhatnak. A mozgásában gátolt választó- polgárt - kérésére, az ezt igénylők nyilvántartására szolgáló jegyzék alapján - a szavazatszámláló bizottság legalább két tagja mozgóumával felkeresi. Ez a megoldás azonban a szavazás kivételes esete, kizárólag csupán a választások időpontjában a mozgásában gátolt, de a szavazásra egyébként az adott szavazókörben jogosult választópolgár szavazásának biztosítására szolgál. Az erre vonatkozó igényt a szavazást megelőző napig a helyi választási irodában, a szavazás napján a szavazatszámláló bizottságnál lehet bejelenteni. A szavazásnak ez a módja semmiképp nem akadályozhatja - akár a szavazatszámláló bizottság tagjainak távollétéből következően sem - a szavazóhelyiségben történő szavazás menetét. A szavazatok megszámlálását - a szavazóhelyiségek 19 órakor történő bezárását követően - a szavazatszámláló bizottságok végzik. E munkában a bizottságok választott tagjai mellett - azonos jogokkal és kötelezettségekkel - részt vesznek a jelölő szervezetek (pártok) által megbízott bizottsági tagok is. A választott és delegált bizottsági tagok között mindössze annyi a különbség, hogy a delegált tagok megbízatása a választás hivatalos végeredményének kihirdetésével megszűnik. A szavazatszámláló bizottságok megállapítják a szavazóköri szavazás eredményét, majd azt jegyzőkönyvben rögzítik. E jegyzőkönyvet a bizottság minden jelenlévő tagja aláírja. Az ország- gyűlési egyéni választókerületi választási bizottság e jegyzőkönyvek adatainak összesítése után állapítja meg, hogy az egyéni választókerületben a jelöltek közül ki nyerte el a mandátumot. Az országgyűlési képviselő- választások második fordulója érvényes, ha azon a választópolgárok több mint egynegyede szavazott. A mandátumot az a jelölt nyeri el, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta. (Érvényes második forduló során eredménytelenség csak abban az esetben következhet be, ha a jelöltek pontosan azonos számú szavazatot kapnak.) A kampánycsend a választások második fordulójában április 20- án (szombaton), 0 órakor kezdődik és a szavazás befejezéséig tart. A választás elmúltával a választási plakátokat az, aki elhelyezte, vagy akinek érdekében elhelyezték, a szavazást követő 30 napon belül (május 21-ig!) köteles eltávolítani. Nógrád megye 175 ezer választópolgára - az első fordulóval azonos módon - négy egyéni ország- gyűlési választókerület 269 szavazókörében adhatja le szavazatát. A választás eredményéről szóló első tájékoztató adatok megismerésére - várhatóan - vasárnap, az éjszakai órákban lesz lehetőség. _____________________DR BARTA LÁSZLÓ N ógrád megyei főjegyző, a Nógrád Megyei Területi Választási Iroda vezetője Hol találni lelki megnyugvást? A Nógrád Megyei Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének felhívása Tisztelt Gazdatársak, Gazdálkodók! Túl vagyunk a választások első fordulóján, de még javában tart a küzdelem. Mindkét oldalon óriási erők mozdultak meg. Mi. gazdálkodók sem nézhetjük tétlenül ezt az erőfeszítést. Nem hagyhatjuk cserben azt a kormányt, amely segített bennünket. Mindannyiunk előtt világos, hogy: • ki szüntette meg a 25-30 %-os inflációt, • kik állították vissza i földalapú- és állattenyésztési támogatásokat, • ki zárta összébb az agrárollót. • ki hozta létre a családi gazdaságokat, • ki adott földvásárlási, beruházási és forgóeszköz kedvezményes hiteleket. Tisztelt Gazdatársunk! A tényeknek higgyen, amit megélt, megtapasztalt és ne a hamis választási ígéreteknek! Viszont figyeljünk azokra a megnyilvánulásokra, amelyek annak a banknak (MFB Rt.) az azonnali megszüntetését ígérik, amelyik a kedvezményes hiteleket biztosítja. Megtapasztaltuk már a „szektor semleges” támogatásukat. Nem szeretnénk a földszomszédunkkal valamilyen idegen nyelven beszélni. Nem szeretnénk ú jabb „Bokros-csomagot” kapni. Kérjük, jöjjön el - családját és ismerőseit is mozgósítva - 2002. április 21-én a sorsunkat eldöntő választásra és szavazatával támogassa a gazdákat valóban támogató Orbán-kormányt és a nemzeti oldal helyi képviselőjelöltjét. Végre jó irányba áll szekerünk rúdja, ne hagyjuk eltéríteni! Az eldöntendő kérdés: POLGÁRI JÖVŐ vagy SZOCIALISTA? /Politikai hirdetési A Magyarok Világszövetsége Nógrád Megyei Szervezeteinek és a Salgótarjáni Erdélyi Kör felhívása A közzétett eredmények ismeretében halaszthatatlan kötelességünk figyelmeztetni megyénk lakosságát arra, hogy nemzeti értékeinket és önbecsülésünket alapvetően fenyegeti az MSZP első fordulóbeli eredménye, amelynek vezetői között a kollab'oráns állampárt, pártállam egykori (prominens) funkcionáriusai a hangadók. Ők közvetlenül felelősek egy hamis magyarságkép kizárólagossá tételéért, lejáratásunkért, azért, hogy a történelmi igazságtalanságokat nemzedékeken át ránk hazudott „nemzeti bűneinkért” járó jogos büntetésnek, a róluk való gondolkozást pedig a „bűnök” folytatásának állították be (a Monarchia a „nemzetek börtöne”, „Horthy-fasizmus”, 1956., stb.) félelem- és bűntudatkeltéssel ötvözték. A vezetésükkel vagy aktív közreműködésükkel fennállt rendszer még végóráiban, 1988-ban is gumibo- tozta a március 15-én és október 23-án ünneplőket. 1968-ban a prágai tavasz eltiprásával tettek meg mindent az 1956-os magyarságkép lerombolásáért. Hát ezért fenyegeti nemzeti értékeinket, nemzeti önbecsülésünket első fordulóbeli eredményük. Ezt takargatnák a nemzeti értékek kisajátításának álszent vádjával. Nem arról van szó, hogy nem várhatjuk el tőlük, hanem arról, hogy nem bízhatjuk rájuk a magyarság képviseletét. Semmi bajunk az MSZP-s tömegekkel. Az ő életük ugyanolyan áldozata a régi-új vezérek működésének, mint a mienk. Velük vállaljuk a sorstársak szolidaritását. Kérjük, szavazzanak velünk a nemzeti rendszerváltás folytatására, „a ránk kent gyalázat letörlésére!” Ezt kérjük az SZDSZ-szavazóktól is. Valljuk, hogy a nemzeti elkötelezettség nem a jobboldal privilégiuma. Olyan rendkívüli személyiségek, mint Pozsgay Imre, vagy az Új Baloldalnak esélytelenségében is nevét adó Szűrös Mátyás, le tudtak számolni előző korszakukkal. Ők és követőik a baloldal nemzeti becsülete visszaszerzésének letéteményesei. Hisszük, hogy négy év múlva már mellettük kam- pányolva is elmondhatjuk: „Isten és ember után első a nemzet, második a tett. ” Ma azonban csak arra szólíthatunk mindenkit, hogy személyi vagy pártszimpátíáját félretéve a Fidesz-MPP- MDF-jelöltre szavazzon! Mi is így tesszük. Együtt győzni fogunk! Ne feledjük, és környezetünket is figyelmeztessük: Április 21-én a TETT: Fidesz-MPP-MDF-jelölt: ® MSZP-SZDSZ - jelölt: O (FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS) 10 éves a Nógrád Megyei Hírlap! AJÁNDÉK ELŐFIZETŐINKNEK! 2002. április 20 -21, 16 óra Balassagyarmat, lengyel-piaccal szemközti sportpálya Az első hat előfizetőnk, aki április 19-én, pénteken reggel balassagyarmati szerkesztőségünket ezzel a hirdetéssel és előfizetési szelvényével felkeresi, egy-egy lOOO Ft értékű belépőjegyet kap a show-ra!