Nógrád Megyei Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-18 / 90. szám
2002. MÁRCIUS 18., CSÜTÖRTÖK SPORT T Ü K Ö R Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal Pénzbüntetés a színes lapokért A Nógrád Megyei Labdarúgószövetség elnökségi ülése Ifista a legjobb felnőtt Erőemelés, magyar bajnokság, Mosonmagyaróvár A közelmúltban tartotta negyedéves rendes elnökségi ülését Salgótarjánban a Nógrád Megyei Labdarúgószövetség elnöksége. Elsőként a balassagyarmati és pásztói alszövetségek elnökei adtak tájékoztatást működésükről és a területükön rendezett bajnokságokról. Általánosságban elmondták, hogy az alszövetségek tárgyi és szakmai működési feltételei adottak. Szervezeti és működési szabályzatuk, valamint gazdálkodásuk és ezek adminisztrációja a törvényesség előírásainak megfelelnek. Szervezeti felépítésük a működés igényét kielégíti. Mindkét területen a játékvezetői bizottságtól várnak hatékonyabb munkát. Ezek után a területükön rendezett bajnokságokról adtak tájékoztatást. Kanyó Ferenc, a balassagyarmati szövetség elnöke elmondása szerint a bajnokság eddig megrendezett fordulóiban nem volt különösen kirívó eset, a mérkőzések fordulóról fordulóra rendben zajlottak. A bajnoki cím megszerzésére több egyesület csapata esélyes, köztük a Rétság, az Érsekvadkert és a Szügy. A megyei első osztályban való szereplést a Rétsági SE csak kétcsoportos bajnokságban vállalná. (Ez a téma már a most folyó bajnokság kezdete előtt is felvetődött, de az egyesületek többsége és az elnökség ezt akkor elvetette. Most újra megvizsgálta a szövetség ezt a kérdést az egyesületek megkérdezésével, de az eredmény most is ugyanolyan lett, mint a bajnokság elején - a szerk.) A Szügyi SE tárgyi feltételei biztosítottak, az Érsekvadkerté kérdéses. A kötelező ifjúsági és serdülőcsapatok szerepeltetése Érsekvadkerten adott, Szügyben az egykori NB 1es játékos, Szalai István neve garantálja az utánpótlás biztosítását, míg Rétságon a Bozsik-pro- gramból merítenének. Az ugyancsak az alszövetséghez tartozó megyei harmadosztályú bajnokság megnyerésére a Nógrád- kövesd egyesülete esélyes, amely egyesület megfelel a másodosztályban való szereplésre. A pásztói területi alszövetség elnöke, Szilágyi Albert tájékoztatójában elmondta, hogy a bajnokságban szereplő 12 csapat számát kevésnek tartja. Nagyobb településeken, mint például Szirákon, Erdőkürtön megszűnt a labdarúgás, ezért a következő bajnokság szervezése során megpróbálkoznak a szomszédos Heves megyei települések ebbe a csoportba való „átcsábításával”. Gondot okoz az egyesületi vezetők sportszerűtlen magatartása, továbbá a szabályzások ellentmondása, például az ifjúsági korcsoportok meghatározása. A bajnoki mérkőzések színvonalát az elnök elfogadhatatlannak tartja. Ezt követően Komáromi Tibor, a Palotás SE edzője a bajnokság megnyerésére esélyes csapat helyzetéről tájékoztatta a résztvevőket. Az új felállású egyesületi vezetés fél éve működik. A működési feltételeket nagyrészt a helyi önkormányzat biztosítja, kevés a szponzorok száma. Felkerülésük esetén tárgyi feltételeik a múltnak köszönhetően teljes mértékben adottak, csupán az üzemeltetés jelent feladatot. Utánpótlás vonatkozásában ifjúsági csapatuk adott, s a serdülőgárda szerepeltetését is biztosítani tudják. Ezek után Ferencz Gyula, a megyei szövetség elnöke tájékoztatta az elnökség tagjait a magyar labdarúgás időszerű kérdéseiről. Felhívta a figyelmet a profi és amatőr ligák szabályozásai és a sporttörvény ellentmondásaira. Az MLSZ elnökségének koordinációs szerepe nehezen működik a profi liga nagyobb, az amatőr liga kisebb önállósodása miatt. A bajnoki rendszabályok átdolgozása folyamatban van. A FIFA által kiadott átigazolási szabályok és a sporttörvény ellentmondásban van, sajnos az amatőr csapatok érdekei mellőzöttek. Várhatóan a sporttörvényt is változtatni kell, az ugyanis most eredményességi prémiumot engedélyez amatőr labdarúgók számára, míg a FlFA-előírás szerint semmiféle anyagi ellenszolgáltatásban nem részesülhetnek. Az átigazolási szabályzat is átdolgozásra vár. Érdekessége, hogy az átigazolási díjakból a nevelő egyesületek is részesülnének többszöri átigazolások után is, ám a nyilvántartások számítógépes technikai feltételei jelenleg még nem biztosítottak. Újdonság, hogy átigazolási időszakot évente csak egy alkalommal, a bajnokság végén terveznek. A versenyeztetést hosszú távon több bajnoki osztályban is 12 csapatos csoportok kialakításával tervezik. A 2002/2003-as bajnokságban eszerint az NB II-ben 12, vagy 14 csapatos csoportokat szerveznek a jelentkező együttesek számától függően, várhatóan hatcsoportos, 14 csapatos bajnokság megszervezhető. Megemlítette még, hogy az MLSZ kiemelkedően jól szervezettnek ítélte a most beinduló Bozsik-program rendezését Nógrád megyében. Befejezésül az elnökség értékelte a szövetség bizottságainak tevékenységét és variációs tervezeteket mutatott be a sárga és piros lapok pénzbeli szankcionálásával kapcsolatban a következő bajnoki évre vonatkozóan. Az elhangzott tájékoztatóban ismertették, hogy ezt a módszert az ország többi megyéjében mindé-' nütt alkalmazzák, s az ilyen büntetést eddig mellőző Nógrád megyei szövetség is be kívánja vezetni a pénzbüntetést a kirívóan sok színes kártyát begyűjtőkkel szemben. Sérülések és betegségek tizedelte balassagyarmati gárda, azaz mindössze három fő indult a mosonmagyaróvári erőemelő felnőtt országos bajnokságon, s a Vitalitás SE erőművészei között a gyengébb nem képviselője, egy ifjú hölgy érte el a legjobb helyezést. Guggolásból, fekvenyomásból és felhúzásból kellett bizonyítani képességeiket az indulóknak az idei szezon első komoly erőpróbáján, de a fenti okok miatt több éremesélyes gyarmati maradt távol a bajnokságtól. Honti Attilának, mint szervezőnek már úgy látszik, hogy a közeli balassagyarmati diákolimpia országos döntőjén jártak gondolatai,. mert legjobbjától 50 kilóval elmaradva a 100 kg-os súlycsoportban 540 kilogrammal nyolcadik lett. Kelecsényi János HEGYMÁSZÓ-TALÁLKOZÓ Országos tavaszi hegymászó-találkozót és versenyt rendez a Salgótarjáni Hegymászó Klub és a Balassagyarmati HK Mátrakeresztesen, a Csörgő-völgy bejáratánál április 19. és 21. között. Pénteken Buda László filmjeinek vetítése, szombaton sziklamászó és hegyi futóverseny, vasárnap szabad mászás szerepel a programban. Jelentkezés a 20/9860-840-es és a 30/2425- 580-as telefonszámokon. TENISZVERSENY A Balassagyarmati Tenisz Egyesület április 20-án, szombaton rendezi szezonnyitó egyéni amatőr versenyét. Nevezés a helyszínen reggel nyolc óráig. BÍRÓTANFOLYAM Alapfokú labdarúgó-játékvezetői tanfolyamot indít a Nógrád Megyei Labdarúgószövetség, amelyre vár(82,5 kg) felhúzásban új egyéni csúcsot állított fel, de ez sem volt elég arra, hogy 530 kilós összetett eredménnyel érmet szerezzen, mert bár kevéssel, de lemaradt a dobogóról. Remekelt viszont a tavalyi év megyénk ifjúsági versenyzőjének választott Deák Zsanett (82,5 kg), mert még mindig ifiként a felnőtt nők mezőnyében is bronzérmet ért 250 kilogrammos összetett eredménye. Az utánpótlásban egyébként is nagyon reménykednek az Ipoly partján, mert például tavaly az ifjúsági és juniorbajnokságon nem volt olyan versenyzőjük, aki nem valamilyen érmes helyezéssel tért volna haza. Márpedig közeleg az idei, hasonló korúaknak kiírt magyar bajnokság időpontja, és a balassagyarmatiak szeretnék tartani a már elért nívót, sőt! ja az érdeklődőket. Jelentkezés az első foglalkozáson április 25-én, csütörtökön 15 órakor a szövetség székházában (Salgótarján, Ruhagyári út 9.). A 68. HELYEN A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség legfrissebb világranglistáján Magyarország, megőrizve egy hónappal ezelőtti pozícióját, a 68. he-, lyen áll. A vüág- és Európa-bajnok Franciaország vezet, míg Brazília megelőzte Argentínát, s újra a második. KELLENE VERŐN Az FC Barcelona meg akarja szerezni Juan Sebastian Verónt, a Manchester United argentin labdarúgóját. A katalán klub a holland Michael Reizigert ajánlotta cserébe, s még fizetne is a válogatott középpályásért. Az angolok egyelőre nem válaszoltak a megkeresésre. A szabálytalanságok után kiosztott sárga lapok sokba kerülhetnek ___________________________________ ________FOTÓ; ARCHÍV/RIGÓ TIBOR S ATIS SPORTTURMIX... SPORTTURMIX... Húzza végig a csuklóját a Suzuki-illatmintán. Ha esetleg nem érezné, milyen is egy új Suzuki illata, látogasson el márkakereskedéseinkbe, ahol most rendkívüli ajánlattal várjuk: meglévő Suzukijét új Wagon R+ vásárlása esetén 125 000 Ft-tal, új Swift vásárlása esetén 100 000 Ft-tal többért számítjuk be az Eurotax katalógus áraihoz képest. Cserélje újra! Emlékszik még, milyen egy új Suzuki illata? $ SUZUKI SUZUKI-ILLATMINTA Ajánlatunk a készlet erejéig, illetve a 2002. április 30-ig megkötött adásvételi szerződésekre érvényes. SUZUKI. A mi autónk. Márkakereskedőink: Balassagyarmat, AUTÓ-CENTER PLUSZ KFT. Ady Endre út 47. Tel.: 35-300-279 • Pásztó, PILA AUTÓ KFT. Fő u. 149. Tel.: 32-460-845 Salgótarján, AUTO-CENTER PLUSZ KFT. Bartók B. út 14/b. Tel.: 32-423-842