Nógrád Megyei Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-18 / 90. szám
4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap VILÁG TÜKÖR 2002. ÁPRILIS 18., CSÜTÖRTÖK Eredménytelen az amerikai közvetítés Csak akkor lesz tűzszünet a Közel-Keleten, ha az izraeli hadsereg véget vet a ciszjordániai palesztin területekre való behatolásoknak, és ha felújulnak a biztonsági tárgyalások a két fél között - jelentette ki az amerikai külügyminiszter. Jeruzsálem ________ N em sikerült fegyvernyugvásra bírnia a feleket Colin Powellnak, közvetítő kísérletének elsődleges célja tehát nem valósult meg. Az Egyesült Államok diplomáciájának irányítója ugyanakkor ígéretet kapott Sáron izraeli miniszterelnöktől a palesztin településeket megszállás alatt tartó izraeli csapatok néhány napon belüli visszavonására. Újságírók előtt Powell hangsúlyozta: Arafatnak fel kell lépnie a palesztin terrorizmus ellen. A palesztin elnöknek értésre adta: „a Palesztin Hatóság nem köntörfalazhat tovább, hanem egyértelműen el kell határoznia, hogy véget vet a terrorizmusnak”. Közben Sáron azzal vádolta meg az európaiakat, hogy palesztin terroristákat pénzelnek. Nyilatkozatában Ehud Barak is bírálta földrészünket a közel-keleti helyzettel kapcsolatos álláspontjáért. A volt izraeli kormányfő úgy vélte, Európában nem látják tisztán Arafat magatartását. Romano Prodi, az európai bizottság elnöke a közös európai külpolitika hiányában látja az okát annak, hogy az EU külügyminisztereinek minapi tanácskozása egy tapodtat sem vitte előre a közel-keleti rendezés ügyét. A jelenlévők többsége arra az álláspontra helyezkedett, hogy az amerikai külügyminiszter küldetésének befejezése előtt semmiképpen sem akarnak lépni. Ilyen körülmények között Prodi szerint érthető, hogy Ariel Sáron a maga javára használja ki ezt a helyzetet. Tegnap egyébként izraeli katonák őrizetbe vettek mintegy húsz ortodox zsidót Nábluszban. A hadsereg már 19 hónappal ezelőtt tiltott területnek nyilvánította a palesztin várost izraeliek számára. A város határában fekvő zsidó faluban élő ortodoxok a szent helyhez igyekeztek, amikor a katonák feltartóztatták és őrizetbe vették őket. ■ _________Hírek_________ E U-TÁRGYALÁSOK. Brüsszeli illetékesek szerint ősszel kezdődhetnek meg az intenzívebb tárgyalások Magyarország és az Unió között a csatlakozással kapcsolatos legfontosabb nyitott kérdésekről. Gottfried Péter, a Külügyminisztérium integrációs államtitkárságának vezetője az Unió központjában folytatott megbeszélései után elmondta, egyetértés volt abban, hogy a cél a tárgyalások decemberi lezárása, és erre, az uniós diplomaták szerint, Magyarországnak minden esélye megvan, mr FIGYELMEZTETÉS. A Külügyminisztérium szerint a Venezuelában kialakult bizonytalan helyzet veszélyes lehet a külföldiekre. Ezért a minisztérium konzuli szolgálata azt tanácsolja a magyar állampolgároknak, hogy ha tehetik, halasszák el venezuelai utazásukat az ottani helyzet normalizálódásáig, mr GYANÚSÍTOTTAK. A hágai Nemzetközi Törvényszék 24 feltételezett háborús bűnös kiadatását várja Jugoszláviától. A gyanúsítottak egy része Slobodan Milosevics egykori jugoszláv államfő munkatársa volt. A Belgrádban múlt héten elfogadott kiadatási törvény szerint a jugoszláv hatóságok azokat a személyeket adhatják át a hágai törvényszéknek, akik ellen a jogszabály hatályba lépéséig - azaz szombatig - már vádat emelt a bíróság, mr PÁRTKASSZÁK. A német kormánypártok és az ellenzék egyetértésre jutott a pártfinanszírozási törvény módosításáról, amelyet szerdán előzetes vita nélkül az alsóház (Bundestag) elé terjesztettek. Lényeges újdonság, hogy a számviteli rendelkezések és az adományokra vonatkozó szabályok megsértése a jövőben bűn- cselekménynek minősül, mű LÁTOGATÁS. A NATO állandó tanácsa - a 19 szövetséges ország nagykövete - kétnapos látogatást tesz Bosznia-Hercegovinában a véres belháború kitörésének tizedik évfordulója alkalmából. A NATO által kiadott közlemény szerint a szövetség meg akarja mutatni, hogy változatlan az elkötelezettsége az ország és az egész Balkán békéje, stabilitása iránt, mti ÜRSZERELÉS. A nemzetközi űrállomáson befejezték a külső szerelési munkákat az amerikai Atlantis űrsikló űrhajósai. A negyedik, utolsó űrsétán elvégezték annak a szerkezetnek a rögzítését, amely az első eleme az űrállomáson kiépülő több mint 100 méteres tartóoszlopnak. Az Atlantis űrsikló egy hete érkezett héttagú legénységgel a nemzetközi űrállomásra, mti ■ Biztonságos jövő hazánknak Magyarország számára az Európai Unió a biztonságot jelenti. Ez a jövő legfontosabb kérdése, mert ma 16 háború dúl a világban - mondta Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke Fonyódon. Fonyód _________ H absburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke „A költészet híd Európába” elnevezésű találkozón beszélt a magyarság jövőjét érintő kérdésekről.- Hetven évig külföldön éltem, és tudom, hogy nem kell félteni a magyar jövőt - .mondta az idén kilencvenedik évében járó Habsburg Ottó. - A magyarság nagysága az, hogy több nemzetiséget tud integrálni a kultúrájában. Európa történelmében nincs hozzá fogható nemzet. Mindig jöttek viharok, mégis megmaradt a magyarság, mert sokféle lehetőség, sokféle nyelv élt itt. Két éve az egyik millenniumi ünnepségen magam is azt mondtam: ázsiai elődeink. Holott nekem egyetlen ázsiai ősöm sincs, mégis ide tartozónak érzem magam. A magyar nemzetiségi törvények példával szolgálhatnak más országoknak. Bizonyos, hogy az Európai Unió tagjai leszünk, és az is, hogy magyarok maradunk - mondta. Természetesen közben az Unió változik, átalakul. Giscard d’Estaing, Franciaország volt elnöke, aki a hét végén Magyarországra látogat, készíti elő az uniós reformokat. A közelgő európai parlamenti választások kapcsán Habsburg Ottó kijelentette: örül annak. hogy a magyar ország- gyűlési választások első fordulóján sok ember vett részt. Magyarország megmutatta, hogy stabil, és kiválóak a demokratikus hagyományai. A magyar politika sajátossága, hogy elsősorban magyar, s csak azután pártos. Már a pártállam idején is ilyen politikusok keresték meg őt mint az európai parlament egyetlen magyarul beszélő képviselőjét. A Páneurópai Unió elnöke - mint hangsúlyozta - biztos abban, hogy. Magyarországot 2004- ben az,,első. helyen" veszik fel az i-Jnópai Urnába. % GÁLDONYI MAGDOLNA Fasiszta jelképek Romániában Antonescu marsallt azért terheli történelmi felelősség, mert Romániát a hitleri Németország oldalán vitte háborúba, és annak oldalán harcolt az utolsó pillanatig - idézi Ion Iliescut a román sajtó egy nemrég elfogadott rendelet kapcsán. Bukarest Az államfő hangsúlyozta, hogy Antonescu nevéhez pozitív dolgok is fűződnek, de a náci Németország melletti kitartása ártott Romániának. Ha nem következett volna be az 1944. augusztus 23-ai fordulat (amikor I. Mihály király parancsára letartóztatták Antonescut), katasztrófa érte vol- I na az országot, ma nem lenne a j miénk Erdély - jelentette ki a ro- [ mán elnök. Iliescu arra is felhívta a figyelmet, hogy nemcsak a román és a moszkvai kommunisták ítélték el Antonescut, hanem minden volt szövetséges állam háborús bűnösnek tekintette őt. A román kormány a közelmúltban sürgősségi rendeletet adott ki a fasiszta jelképek használatának és Antonescu marsall eddig megtűrt kultuszának tilalmáról. A rendelet alapján két városban már eltávolították Antonescu marsall köztéri szobrát, de más városokban - köztük Bukarestben - a szobrok háborítatlanul a helyükön állnak. Egyelőre csak a tervekben szerepel a számos, Antonescuról elnevezett utca, tér átkeresztelése is. Az Antonescu-kultusz Iliescu első elnöki mandátumainak idején kapott lábra Romániában. Az alkotmány szerint a kormány sürgősségi rendelete azon- nal hatályba lép, de a végső szót a parlamentnek kell kimondania. A parlamenti pártok közül a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM) - amely a második legnagyobb erőnek számít a törvényhozásban - határozottan védelmezi Antonescu marsall emlékét, de a Romániai Magyar Demokrata Szövetségen kívül a többi párt is tartózkodik Antonescu egyértelmű elítélésétől. Kártérítés a volt rabszolgáknak Óriási összeg, összesen 1,4 billió dollár lehet a tétje annak a pernek, amely három amerikai nagyvállalat ellen indult rabszolgamunkáért kifizetendő kártérítési követelésként. Csaknem 140 évvel azután, hogy az Egyesült Államokban hivatalosan megszüntették a rabszolgaságot. New York A pert Deadria Farmer-Paellmann indította rabszolga üknagyapja „és minden más érintett személy” nevében. A polgárjogi harcos célja, hogy fizessenek jóvátételt a rabszolgamunkáért. Áz egyik érintett cég az Aetna biztosítótársaság, amely annak idején rabszolgákra kötött biztosításokat azok tulajdonosaival; a másik a Fleet-Boston nevű pénzintézet, amely rabszolgák hajókon Afrikából Amerikába szállítását végezte; a harmadik pedig a CSX vasúttársaság. Az ügyben közreműködik Ed Fagan ügyvéd is, aki nemrég megegyezés útján kiharcolt a náci rezsim által a második világháború alatt elhurcolt, majd német cégek által kényszermunkára felhasznált amerikaiak számára összesen 40 milliárd dollár értékű kártérítését, s ezzel világhírre tett szert. A próbapernek számító eljárásban részt vevő jogászok arra hivatkoznak, hogy 1619-től 1865-ig, a rabszolgaság betiltásáig több mint 8 millió afrikait hurcoltak rabszolgamunkára Amerikába. A jelenleg az USA-ban élő 36,4 afroamerikai ősei gyakorlatilag mind rabszolgák voltak, s kártérítésre jogosultak, mivel - a vád megfogalmazásában - „a rabszolgaság volt a kiváltó oka a feketék és más amerikaiak között ma is fennálló társadalmi különbségeknek”. Történészek úgy értékelik, hogy a rabszolgaság két és fél évszázada alatt 40 milliárd dollár értékű meg nem fizetett kényszer- munkát végeztettek a rabszolgákkal - s ennek a jelenlegi értéke 1,4 billió dollár. Roger Wareham, a jogászcsapat másik sztárügyvédje tisztázta, nincs szó arról, hogy személyre szóló jóvátételt követelnének a rabszolgák mai utódai részére. Másról van szó: a jóvátétel összegét az afroamerikaiak körében az amerikai átlagnál jóval nagyobb arányú szegénység, a tanulási és munkalehetőségekben lévő társadalmi méretű hátrányok csökkentésére, és a feketékkel szemben a gyakorlatban mindmáig tapasztalható hatósági, igazságszolgáltatási, jogi megkülönböztetések felszámolására kívánják fordítani. KOCSIS TAMÁS _____________________ÁLLÁSPONT _____________________ B ARANYI GYÖRGY Vita, kultúra nélkül Erős gyomor és nyugodt idegzet kell annak, aki mostanában, a választási kampány célegyenesében felkeresi a számítógépes világhálón valamelyik internetes újság vagy nyomtatott napilap, folyóirat on-line kiadásának fórumait. Ezek azok a rovatok ugyanis, ahol a netezők elmondhatják bármiről a véleményüket, persze szigorúan inkognitóban maradva, úgynevezett nicket, azaz becenevet, álnevet használva. A galamblelkű érdeklődők inkább ne is kattintsanak rá semmi olyan témára - intemetnyelven szólva topicra -, amely a politikai kampánnyal foglalkozik, mert néhány hozzászólás elolvasása után sikítva menekülnének a számítógépek elől. A névtelenség leplébe bújva ugyanis - és ez pártszimpátiától teljesen független - úgy ömlik ránk az ordenáré stílus, az anyázás, a gyalázkodás a másik fél politikusaival szemben, hogy az már szinte észvesztő. Persze nincs kímélet az ellentétes véleményen lévő hozzászólókkal szemben sem, ők is megkapják oda-vissza alapon a magukét rendesen. Pedig lehet, a nem túl magas észjárásról az internetes fórumokon tanúságot tevők a magánéletben a legbájosabb, legaranyosabb emberek. Megeshet, még ismerik is egymást. Sőt, ha egy asztalhoz ültetnénk le őket, akkor valószínűleg normálisan, nyugodt hangnemben, észérveket felhozva - és még csak az se baj, ha humorosan, sőt! - tudnának egymással vitatkozni. Ott feltehetően nem öntenék le egymást a pohár üdítővel, és nem dobálóznának az eléjük tett pogácsával, a pofozkodásról nem is szólva. Ám hogy aztán mégis miként lesznek a nyakkendős úriemberekből a számítógép előtt vérben forgó szemű, fújtató bikák, annak talán csak a lélek tudorai a megmondhatói. Vitakultúra: nem véletlenül szerepel ebben az összetett szóban a „kultúra”. Tanulni kell, gyakorlással elsajátítani. A jelek szerint azonban a neten egyelőre csak a vita megy. A „kultúra” pedig csak bolyong valahol a világháló útvesztőiben, tétován... EGYETÉRTEK: 06-90-330403 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330-304 CSATH RÓZA Évtizedek adóssága Időzített bomba - így minősítette az Egészségügyi Világ- szervezet azt a legfrissebb tanulmányt, amely arra figyelmeztet, hogy minden ötödik gyermek valamilyen mentális betegségben vagy viselkedési zavarban szenved. A legifjabbak között nem ritka a depresszió, de az enyhébb tüneteket sem szabad lebecsülni. A hangulati zavarok a testet is gyengítik, a lelki bajok előbb-utóbb fizikailag is megbetegítenek. Látnoki képesség nélkül is állítható, hogy segítség híján a sérült kamaszok milliói cipelik tovább a terhet, és viselik majd felnőttként is a hátrányos következményeket. A nemzetközi szervezetek az elmúlt években időről időre figyelmeztették az embereket a fiatalok aggasztó mentális állapotára, ám ezt még mindig nem vesszük elég komolyan. A közvélekedés a testi nyavalyákhoz képest a lelki problémákat alábecsüli, és ez a szemlélet az egészségügyben, annak támogatási rendszerében is megmutatkozik. A világtérképen bárhová bökünk, e közegészségügyi probléma mindenütt ott van, a háború sújtotta térségekben éppúgy, mint a gazdaságilag fejlett nyugati társadal_ makban. Újólag cselekvésre sürget hát az ENSZ a májusi szakosított ülésén, amikor a kormányokat arra kéri majd, vegyenek részt a gyermekegészségügyet javító globális program kidolgozásában. Mondhatnánk, könnyebb lett volna akkor tenni, amikor csak minden huszadik gyerek volt veszélyeztetett. A késlekedéssel az adósság túlságosan nagy lett, a megoldás erősebb akaratot, több pénzt kíván. A kormányokon múlik, hogy halasztanak vagy hozzálátnak a törlesztéshez. EGYETÉRTEK: 06-90-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0090330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. CIB BANK 3100 Salgótarján, Rákóczi u. 1-9. Telefon: (32) 520-150 Érvényes: 2002. április 1-tól BETÉTI KAMATOK MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE CIB Classic és Kincsein betét 50ER-1MFI 1M Ft■5M Ft 5M Ft-10M Ft 10M Ft felett Lekötési kló Éves kamat (%) EBKM Éves kamat (%) EBKM Éves ksmst (%) EBKM Évss kamst |%) EBKM 1 hó 6,750 (6,84) 6,800 (6,89) 6,900 (7,00) 7,050 (7,15) 3 hó 6,750 (6,84) 6,800 (6,89) 6,900 (7,00) 7,050 (7,15) 6 hó 6,500 (6,59) 6,550 (6,64) 6,650 (6,74) 6,800 (6,89) 12 hó 6,500 (6,59) 6,550 (6,64) 6,650 (6,74) 6,800 (6,89) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB TAKARÉKSZÁMLA (min. 50e Ft) Sávos kamat Éves kamat (%) EBKM 0 - 50 e Ft-ig 2,000 2,05 50e Ft - 2M Ft 4,500 4,66 2M Ft felett 7,000 7,33 KINCSEM 2003 kötvény (min. 10e Ft) Lekötési idő Éves kamat (%) EHM* 1 hó 6,850 6,85 3 hó 6,850 6,85 6 hó 6,600 6,60 12 hó 6,600 6,60 ‘ Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezóek. HITELEK Magánszemélyek részére Éves kamat (%) CIB Személyi kölcsön 3M Ft-ig 20,99 vagy 23,99 3M Ft felett 17,99 vagy 20,99 THM: 20,02-39,15%, 1-5 éves futamidőre. A kamatláb mértéke a jóváhagyott hitel összegétől és az adósminősítés eredményétől függ. Ingatlanfedezet mellett nyújtott- lakáscélú hitel kamata 12,99%- egyéb célú hitel kamata 15,99% THM: 18,11 - 22,12%, 1 - 10 éves futamidőre CIB Otthonteremtő hitel 1 éves kamatperiódus 5,75 % 5 éves kamatperiódus 4,50 % CIB Új Otthon hitel 2,99 % CIB^0640 242242 Járőröző izraeli katonák fotó: europress/epa