Nógrád Megyei Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-06 / 55. szám
2002. MÁRCIUS 6, SZERDA, XIII. ÉVFOLYAM, 55. SZÁM KÖZÉLETI NAPILAP ÁRA: 58 FORINT ELŐFIZETVE: 47 FORINT LEMOSÓ PERMETEZÉSRE ÁGRÓL PLUSZ Keresse a gazdaboltokban 06-1-335-2100 Rétsági lánglovagok Nemrég tartotta közgyűlését a rétsági önkéntes tűzoltó-egyesület. Ennek a közgyűlésnek azért volt nagyobb a jelentősége, mint a korábbiaknak, mert új alapszabályt fogadtak el és vezetőséget választottak. Mai lapunkban: TVR-műsor Minden, amit a tévé- és rádióműsorokról, a népszerű sorozatokról tudni érdemes, megtalálható lapunk mellékletében. Sok információ és érdekes fotó teszi teljessé az egész hétre szóló TVR-műsort. Kazáron maradt a serleg A Kazár Sportegyesület, a helyi önkormányzat támogatásával az elmúlt hét végén immár negyedik alkalommal rendezte meg a Kazár Kupa nagypályás, felkészülési labdarúgótornát. A négy csapat viadalán hazai siker született. Megszüntetnék a kormányzati korrupciót Knncze Gábor: Más alapokra kell helyezni az egészségügy finanszírozását Kuncze Gábor (középen) röviden ismertette a párt választási programját FOTÓ! RIGÓ TIBOR Érzékelhetően csökkent a politika iránti bizalom, a bizalomvesztésnek alacsony választási részvétel és a legitimitás hiánya lesz a vége, ez pedig a demokráciában az egyik legveszélyesebb dolog mondta egyebek mellett Kuncze Gábor, az Szabad Demokraták Szövetsége elnöke Salgótarjánban hétfőn este a megyei kampánynyitó rendezvényen. A politikus szólt a magyar gazdaság versenyképessé tételéről, az egészségügy helyzetének rendezéséről, a tudás megbecsüléséről, a tiszta közélet szükségességéről. Az esti fórumon bemutatkoztak a párt Nógrád megyei jelöltjei is.- Az SZDSZ 2000 decemberében elfogadott programjából négy elemet emelünk ki kampányunkban, mert úgy ítéljük meg: ezek a legfontosabb kérdések, amelyekkel a következő ciklusban mindenképpen szembe kell nézni a kormánynak - mondta Kuncze Gábor. - Az első a gazdaság, hiszen ha ez megfelelően működik, akkor jól működik minden. Mi azt javasoljuk, hogy hozzuk versenyképesebb, dinamikusabb állapotba a magyar gazdaságot, hiszen az EU-s csatlakozás után komoly versenyfeltételekkel kell majd szembenéznünk. Magyarországnak, nekünk mindnyájunknak az az érdekünk, hogy a csatlakozás minél több előnyét megszerezzük a magunk számára. Konkrét javaslatunk, hogy az adók és a terhek csökkentésén keresztül valósítsuk meg a verseny- képességet: a magánszemélyek jövedelemadója 18 százalék legyen, egészen évi 2,4 millió forintig, e fölött lépjen be a 36 százalékos kulcs. Ez azzal az előnnyel jár, hogy egyfelől megszűnik az az áldatlan állapot, hogy az átlag- jövedelmek a legmagasabb, 40 százalékos kulccsal adóznak, másrészt azt is jelenti egyúttal, hogy az átlagjövedelemmel rendelkezők plusz egyhavi nettó bért vihetnek haza. A másik idevonatkozó javaslatunk a járulékterhek 5 százalékpontos csökkentése, ez már kifejezetten a költségeket csökkenti a vállalkozók esetében: vagy csökkenthetik az árat, ezzel versenyképesek maradnak, vagy ha az árat a piac kibírja, akkor növekszik a nyereségük, és ennek visszaforgatása révén lehetnek versenyképesebbek. Harmadik javaslatuk az általános forgalmi adóra vonatkozik: a uniós csatlakozások során Magyarországnak csökkentenie kell az általános forgalmi adó felső kulcsát, mert az az Európai Unióban magasnak számít. Mint mondta, 5 százalékos csökkentésre látnak lehetőséget a 25 százalékos kulcs esetében.- A második nagy témakör, amivel majd szembe kell néznie a következő kormánynak, azért, mert a jelenlegi nem tette meg, az egészségügy helyzetének a rendezése - emelte ki Kuncze Gábor. - Az egészségügyben ma mindenfajta változatlanságtól jobban kell félni, mint a változástól. Mi azt javasoljuk, hogy helyezzük más alapokra az egészségügy finanszírozását, alakítsuk át a biztosítási rendszert, legyen több biztosító, akik versengenek értünk, a betegek, a leendő betegek kegyeiért, ezért viszont megköveteljük a megfelelő színvonalú szolgáltatás nyújtását a különböző intézményektől. A rendszerben mindenki biztosított, aki viszont többletszolgáltatást akar, azt többletbiztosítás formájában meg kell kötnie. Jelenleg is van ilyen, csak most paraszolvenciának hívják, amivel az a probléma, hogy zsebbe megy, és utána hazaviszik, nem a magyar egészségügyben hasznosul. Be kell látni azt is, hogy a biztosítási rendszer önmagában nem alkalmas arra, hogy a 15-20 éve elmaradt fejlesztéseket és felújításokat pótolja, ezért a költségvetésnek a jelenlegi helyzetben évente 80-100 milliárd forintot kell betennie a magyar egészségügybe az elkövetkező években, annak érdekében, hogy annak külső képe, szerkezete, fel- készültsége és az általa nyújtott szolgáltatás színvonala valóban érezhető módon megváltozzon. A politikus kiemelte a tudás megbecsülését: mint mondta, tarthatatlan az a helyzet, ami a minimálbér emelésével kialakult, egy 18 éves, kezdő segédmunkás ugyanannyit keres, mint az egyetemet végzett orvos, pedagógus. Javaslatuk szerint' a közszférában dolgozó diplomások kezdő fizetése legyen kétszerese a minimálbérnek, és ennek megfelelően kell átalakítani a közalkalmazotti bértáblát is.- A negyedik nagy téma az emberek tiszta közélet iránti vágya - mondta végezetül. - Ami az elmúlt négy évben a közpénzek felhasználása terén folyt, az tarthatatlan és tűrhetetlen, amelyen mindenképpen változtatni kell. Nagyon szigorú szabályokat javasolunk az új kormánynak: azonnal be kell nyújtani (Folytatás a 3. oldalon) Betörtek a becskei templomba A bűnözők mindig oda igyekszenek betörni, ahol élelmiszert, italt, dohányárut, vagy olyan tárgyakat remélnek, amelyeket el lehet adni. B. Géza 27 éves becskei lakos a minap a helyi templomba tört be. Lefűrészelte a védőrácsot, behatolt az épületbe, ahonnan készpénzt, videomagnót, fényképezőgépet és diktafont vitt el. Bűncselekményével százötvenezer forint kárt okozott. Megbotránkoztató esemény történt a minap Dejtáron is a délutáni órákban. P. Péter a Lőrinczi úton minden előzetes szóváltás nélkül nekiesett egy helyi lakosnak. Megütötte a férfi arcát, majd egy nála lévő baseballütővel is bántalmazta. Ám ezzel sem elégedett meg, az ütőt eldobva ököllel folytatta az ütlegelést. A megtámadott férfi az ütések következtében a földre esett, de a támadó még ezután is többször az arcába rúgott. Ilyenkor joggal vetődik fel minden emberben, hogy miért nem segítettek a meggyalázott emberen? Ennek talán az az oka, hogy az eset tanúi inkább félrenéztek, nemhogy beavatkoztak volna". Szerencse, hogy az erdei vadak már nem szorulnak a vadetetőkre, mivel lassan itt a tavasz. Igaz, ha mégis szükség lenne rá, az egyik vadásztársaság Dorogháza Bochídi területén már nem találnák meg, mert ellopták. Az ismeretlen tettes a napokban ugyanis magával vitte a szóban forgó vadásztársaság automata vadetetőjét, s ezzel hetvenezer forint kárt okozott a társaságnak. A balassagyarmati rendőrkapitányság garázdaság vétség alapos gyanúja miatt indított eljárást, míg B. Gézát lopás bűntett alapos gyanúja miatt őrizetbe vette. Virágcsokor helyett Egy éve indult útjára az Idősek Világa, a nyugdíjasok megyei képviseletének tájékoztatója, amely negyedévenként jelenik meg az Egri Nyomda Kft. támogatásával. A tartalmas, jó színvonalú kis kiadvány szerkesztői a nyugdíjasokat érintő eseményekről, történésekről tájékoztatják az időseket, arra törekszenek, hogy olvasóikkal együtt írják a lapot. Erre emlékeztet születés- napi köszöntőjében Ozsvár István elnök. A márciusi Idősek Világa címlapján dr. Nagy Sándor, a szocialista párt parlamenti frakcióvezetője salgótarjáni látogatására tér vissza. A belső oldalakon egészségügyi konferenciáról, nyugdíjasklubéletről közöl többek között egy-egy írást. A hírek, információk a szénpénz fizetését, illetve a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ Községi kincsek sorozata következő bemutatkozását is beharangozzák. „Vízmosás” - közmunkaprogram Beadta a pályázatot a Salgótarján Foglalkoztatási Kht. a Szociális és Családügyi Minisztérium „Vízmosás” elnevezésű közmunkaprogramjára, amely a belterületi csapadékvíz-csatornahálózatok karbantartását célozza meg és száz állástalan hét hónapra szóló foglalkoztatását biztosítaná. A város 11 millió 565 ezer forintos saját erőt biztosított a pá- lyázatra, a megvalósításhoz 90%-os támogatás nyerhető el. ______■ H etven éve együtt jóban-rosszban Kalas János 1911. november 25-én, Szél Piroska 1913. december 12-én született, Bárándon. 1932. március 5-én házasodtak össze a Hajdú-Bihar megyei Báránd református templomában. Az immáron 70 évet megélt kapcsolat ritkaságszámba megy. Főleg, ha ez idő alatt nem volt a házasfelek között veszekedés, egyet nem értés. Hét „X” bizony még életkornak is szép, hát még, ha két ember együtt töltött évét jelöli! Ez szinte már csoda. Ellátogattunk Kalas János bácsihoz és Piroska nénihez, hogy felidézzék nekünk a múltat.- Hogyan ismerkedtek meg egymással?- Az utcán megláttam a kis Piroskát és nagyon megtetszett - meséli Kalas János. - Szerettem volna megismerkedni vele. Elkezdtem kerülgetni, mint macska a forró kását. Jött a Nagyboldogasszony és mind a 9 02055 ketten ott voltunk a bárándi bálban. Láttam, hogy az anyja is ott van vele. S még egy udvar- lóféle is volt körülötte. Úgy ügyeskedtem, hogy én kísérhessem haza. Innentől már minden simán ment.- A szüleik engedték az udvarlást?- Persze. Nem szóltak bele semmibe. Ránk bízták a döntést, (Folytatás a 3. oldalon) Nógrád turisztikai csomaggal utazik Nógrád új kiadványait Becsó Zsolt, a megyei közgyűlés elnöke (középen) mutatta be m Elkészült Nógrád megye új turisztikai kiadványcsomagja, amelyet először a március 7-én nyitó Utazás 2002. kiállításon mutatnak be, de tavasszal több kiállításon is megismertetik még a prospektust. A kiadványcsomagot sajtótájékoztatón mutatta be tegnap a salgótarjáni és a megyei önkormányzat által közösen működtetett megyeszékhelyi Tourinform-irodában Tóth Csaba, a megyei közművelődési és turisztikai intézet igazgatója, valamint Becsó Zsolt, a megyei önkormányzat elnöke és Brunda Gusztáv, a vállalkozásfejlesztési alapítvány vezetője - utóbbiak a támogatókat képviselték, hiszen a kiadvány elkészítését 1,8 millió forinttal segítette Nógrád Megye Önkormányzata, 400 ezer forinttal a vállalkozásfejlesztési alapítvány, illetve a Phare-alap, és emellett 1,5 millió forintot nyert a turisztikai intézet a Széchenyi-terv pályázatán. Az igényesen összeállított, tartalmas csomagot a magyar mellett négy idegen nyelven készítették el. A csomag kilenc kiadványt tartalmaz, így a megye idegenforgalmi térképét, amelyen feltüntetik a gyalogtúra, valamint a kerékpáros és autós túraútvonalakat is. (Folytatás a 3. oldalon)