Nógrád Megyei Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-30 / 75. szám
12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2002. MÁRCIUS 30., SZOMBAT Fischer Pál, a tizenkilencszeres válogatott labdarúgó a megyei II. osztály Keleti csoportjában élen álló Magyargéc együttesét erősíti. A bajnoki címre törő gárdában az eddigi két bajnoki összecsapáson ötször volt eredményes. A remek csatár pályafutása során többek között megfordult a Ferencvárosban, Siófokon, Kispestben, Vasasban, külföldön profiskodott az Ajaxban és az Osijekben, legutóbb pedig az NB Dl Duna-cso- portjában lévő Ercsi csapatában futballozod. Vele beszélgettünk a pályafutásáról, jelenről és a jövőről. Fischer Pál jókora kerülővel érkezett az Üllői útra. A szomszédos Népligetben, az Építőknél kezdte, a Honvédban folytatta, majd a pilisszántói csapatot erősítette. A megyei bajnokságból, 1983-ban került a Ferencvároshoz.- Az álmom az volt, hogy a zöld-fehér együttesben játsszak, mely megvalósult - kezdte Fischer Pál. - Az NB I-ben 1984. április 21- én mutatkoztam be Szombathe-. lyen, a Haladás ellen, ahol 1-0-ra lekaptunk. A folytatásban több szép évet töltöttem az Üllői úton.- Aztán következett az Ajax.- Igen, sérült volt a befejező cs? táruk, a svéd Stefan Pefefcson. ÉnMagyargécet erősíti az Ajax egykori centere Fischer Pál addig szeretne futballozni, amíg erővel bírja gem a Fradi - Kispest kupadöntőn néztek meg, mely után 1990 nyarán egy évre kölcsönbe kerültem a holland klubhoz, melynek az edzője Leo Beenhakker volt. Az ősz jól indult számomra, hiszen az első hat fordulóban hat gólt szereztem. Ezután is ment a játék, de tavaszra felépült Pettersson, így ekkor már többnyire ő szerepelt. Összességében az Ajax bajnokcsapatában tizenkilenc bajnoki mérkőzésen szerepeltem, és hét gólt értem el.- Egy év után újra a Fradiban folytattad.- Mivel kölcsönben voltam, így akkor maradhattam volna az Ajaxban, ha fizet értem a Fradinak egy nagy összeget. A holland klub Pettersson mellett döntött, de hívott a Feyenoord és a Roda Kerkrade is. Ennek ellenére visszatértem a Fradihoz, ahol példaképem, Nyilasi Tibor volt az edző, a bajnokságban második helyen végeztünk, míg az 52. Magyar Kupa döntőjében a Vác ellen 1-0-ra nyertünk. Ezután a Siófokhoz kerüi- íí'ín, mellyel a negyedik helyen végeztünk, 16 góllal, a váci Orosz FeNÉVJEŰY Fischer Pál 19b6. január 29- én s ületett Pilisszántón. Labdarúgó-pályafutása: Bp. Építők, Kispest-Honvéd, Pilisszántó, Ferencváros (1984-89), Ajax (1989-90), Ferencváros (1990-91), Siófoki Bányász (1991-92), Kispest-Honvéd (1992-93), Siófoki Bányász (1993-94), EMDSZ Sopron LC (1994-95), Vasas SC (1995-97), Osijek (horvát, 1997 ősz), Piiisvörösvár (1998 ősz), BKV-Előre (1999 tavasz), Piiisvörösvár (1999 ősz), III. Kerület FC (2000), Ercsi (2001), Magyargéc (2002-). Az NB l-ben 271 mérkőzésen játszott, és 101 gólt szerzett. Bajnokságot nyert az Ajax-szal (1989-90) és a Kispsttel (1992- 93), míg Magyar Kupát a Ferencvárossal (1990-91). Tizenkilencszer szerepelt a magyar válogatottban (1988-92). Fischer Pál még most is jól érzi a kaput renccel holtversenyben lettem gólkirály. Aztán a Kispestben folytattam, mellyel 1992-93-ban megnyertük a bajnokságot. Újra Siófok következett, majd Sopron után a Vasas, ahol szintén szép éveket töltöttem, különösen Illovszky Rudolf edzősége idején. A piros-kék évek után, 1997 nyarán a horvát Osijektől, harminckét évesen kaptam ajánlatot, belevágtam, de pár hónap után távoztam, mert az egyesület nem tudott fizetni. Ezután már ala- csonyabb osztályú csapatokban játszottam.- Gazdag pályafutást mondhatsz magadénak, hiszen több nagycsapatban játszottál ésacíme- res mezt is magadra húzhattad tizenkilenc alkalommal. Mégis, ha visszapörgethetnénk az idő kerekét, akkor mit csinálnál másként?- A mai eszemmel nem jöttem volna haza Hollandiából. Akikkel együtt játszottam Dennis Bergkamp, fotó, oócs tv* Frank de Boer, Ronald de Boer - ma a világ legjobb csapataiban szerepelnek. Akkor nem lógtam ki közülük, és ha ott maradtam volna, akkor még talán többre is vihettem volna.- Ez év elején hiába hívott Dzurják József, a BVSC-től, és hiába keresett az NB I/B-ben szereplő Pécs és Dorog, mégis a Magyargéc csapatát választottad Miért ?- Régi barátom Rácz Pityu, a Magyargéc elnöke, aki óriási Fradi szurkoló is. Hívására azt mondtam neki, hogy lejövök megnézem a csapatot, és ha úgy látom, akkor a tenyerébe csapok. Ez meg is történt, mert véleményem szerint egy olyan gárdához igazoltam, mely többre hivatott.- A Fradi és az Ajax voll centerének nem lett volna jobb egy NB-s csapat? Mi döntött, az anyagiak, a barátság, vagy netán más valami?- Én harminchat évesen már nem nézem, hogy milyen osztályban játszom, mert számomra a játék szeretete a lényeg. Ha annyira anyagias lettem volna, akkor bizonyára Pécsre, vagy a Dorogra kellett volna igazolnom. Nekem azonban van egy vállalkozásom Pesten, melyet a feleségemmel csinálok. Nekünk ez az üzlet fontos, melyben segít Pityu barátom.- Miként látod a csapat esélyed a bajnokságban, és meddig köt a szerződés?- Félre értés ne essék, nem akarom lebecsülni az ellenfeleinket, de nekünk kötelező feljutni a megyei első osztályba, sőt még onnar is feljebb. Mi egyelőre ez év végéig egyeztünk meg Rácz Istvánnal. Hr akkor - remélhetőleg a megye egyben - jó pozícióban leszünk, akkor beszélhetünk a továbbiakról is.- További tervek, edzősködés?- Amíg bírom erővel, játszani szeretnék. Emellett persze a Fradi- öregfiúk csapatában is szerepelek. A Gabora-gálán eddig már kétszer szerepeltem velük, természetesen mindkétszer győztes csapatban. Edzősködés? Igazából én nem lennék jó edző, mert túl közel engedném magamhoz a játékosokat. Viszont pályaedzőként dolgoznék, de hogy hol, az még a jövő kérdése. Az biztos, hogy pályafutásom befejezése után is a futballpályán, vagy amellett szeretnék tovább tevékenykedni.- Végezetül szólnál a családról?- Ildikóval tizenhárom éve vagyunk boldog házasságban. Egy lányunk van, Bettina, aki 13 éves, és a Fradiban kézilabdázik. Nagy tehetségnek tartják, remélem, hogy rövidesen a nagycsapatban fog majd játszani. BALOGH TIBOR Cél az NB III! A Magyargéc együttese, húsz év után, 1993-ban alakult újjá. A zöld-fehér színű egyesület elnöke azóta is Rácz István, aki a következőket mondta: - „A bajnoki évadra Oláh Béla játékosedzővel egyeztetve minden posztra megfelelő képességű játékost igazoltunk. Ezzel a csapattal a célunk nem is lehet más, mint a bajnokság megnyerése. Persze ez még nem lehet a végállomás számunkra, mert a megyei első osztályban is az első helyen szeretnénk végezni, és utána jöhetne az NB Ili. Elkezdtük építeni az új pályát is, melynek az összköltsége mintegy negyven millió forintot tesz ki. Az átadást ez év augusztusára tervezzük. A létesítmény befogadóképessége kétezer fő lesz, melyből hatszáz ülőhely. Terveinket főleg pályázatokból, szponzoraink segítségével, és nem utolsósorban társadalmi munkával szeretnénk megvalósítani.” Pontokat hozhat a Húsvéti nyuszi Labdarúgás, NB U, Winner, NB III, Mátra és Duna-csoport A hétvégén mindhárom NB-s labdarúgócsapatunk hazai környezetben lép pályára. Az NB II Winner Sport-csoportjában a BSE-Nógrád Volán a Pénzügyőr, az NB III Mátra-csoportjában a Karancslapujtő a BVSC, míg a Duna-csoportban az Ipolyvece a Taksony együttesét fogadja. NB II BSE-Nógrád Volán (1.)- Pénzügyőr (12.) A legutóbbi fordulóban szabadnapos volt az Ipoly-parti együttes, de ennek ellenére megőrizte hatpontos előnyét. Az eddigi két döntetlen után a sereghajtó ellen kötelező a győzelem. Kovács Kálmán, a BSE edzője:- Most már illene nyerni, de a győzelmi kényszer mindig nehéz. Türelmetlenek vagyunk saját magunkkal, melyre a gyógyír lenne a három pont begyűjtése. A héten Lenkey bajlódott kisebb sérüléssel, de remélem a vállalni tudja a játékot. A tervezett kezdő csapat: Szabó- Kómár, Lenkey, Csatlós, Kmetti- Szilágyi, Mohácsi, Kecskés, Pintér - Konyha, Bíró. NB III Karancslapujtő (11.)- BVSC (6.) A Karancs menti gárdának továbbra sem megy a tavaszi szezonban, hiszen eddig mindösz- sze egy pontot szereztek. A BVSC ellen sem lesz könnyű dolguk, pedig lenne mit törleszteni az őszi vereségért. Balga József, a Karancslapujtő edzője: - Sajnos az elmúlt fordulóban az ellenfél, mind játékban, mind hozzáállásban felülmúlt minket. Pontosan azok az erények hiányoztak játékunkból, antik az ősszel jellemezték a csapatot. Ebben a fordulóban megint egy jó csapat ellen játszunk, itt a lehetőség számunkra, hogy javítsunk. Szőke Szabolcs az eltiltását tölti, míg Lavaj Zoltán sérüléssel bajlódik. A tervezett kezdő csapat: Lázár - Sági - Sándor, Juhász II. A., Mikáva - Romhányi, Balázs, Fodor, Gyürky - Muzsik, Lavaj (Szabó K.). Ipolyvece (2.) - Taksony (7.) Az Ipolyvece egy igazi stabil kiscsapat, amely fordulóról fordulóra bizonyítja, hogy nem véletlenül áll a dobogón. Ezúttal a Taksony ellen folytathatják tovább a nagyszerű sorozatukat. Bodonyi Béla, az Ipolyvece edzője: - Kellemes gondjaink vannak, mert minden játékos hadra fogható. Kötelező győzelem előtt állunk, de ezek mindig veszélyesek. A céljaink eléréséhez azonban hozni kell a mérkőzést, mely- lyel szeretnénk örömet szerezni a lelkes szurkolótáborunknak. A tervezett kezdő csapat: Telek - Szilágyi, Krasnyánszki, Króner, Mihály (Saár) - Hodászi, Lénárt, Vajay, Szalánszki - Fábri, Ferencz. BALOGH ELTILTÁSOK A Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség határozatai: Aranyi Balázs (Pásztó) négy, míg Józsa László (Nagybátony), Smelkó Károly (SBTC), Komódy János (Kisterenye), Pisák József (Kisbágyon-Karton), Bogdány Tamás (Babcsán Művek, ifi), Kerekes Szabolcs (Hasznos, ifi) és Krizsán Péter (Salgó Öblös- Faipar, ifi) egy-egy hétre eltiltva. Három sárga lapja van: Rács János (Karancsberény), Szabó Béla (Diósjenő), Lieszkovszki Tamás (Romhány), Kapás Gyula (Hasznos), ifj. Lipták Zoltán (Salgó Öblös-Faipar), Burik Zoltán (Kisbágyon-Karton), Zombori Tamás (Diósjenő, ifi), Racskó Ádám (St. Acél, ifi), MaSportturmix nmedia.sport@axels.hu SMS: 20/433-33-23 gát András (Babcsán Művek, ifi). Ha nyerünk - felezünk Játékunkban pénteken Tre- fimann Imre salgótarjáni olvasónknak kedvezett a szerencse, így az ő szelvényét játszottuk meg. Tippjei: lx, 1,1,1,2, lx, x2, x2,2,1, x2,1, lx,l. Körkérdés a jegyárakról Bár az Európai Labdarúgó Szövetség csak az év végén jelöli ki a 2008-as Eb házigazdáját, Ausztriában és Svájcban már az ideálisnak tartott jegyárakról érdeklődve intéztek körkérdést a lakossághoz. A két közösen pályázó ország fut- ballvezetői azt ígérik, hogy a „Mennyit ér meg Önnek, hogy kilátogasson az Euro-2008-ra?” című internetes felmérés eredményét is figyelembe veszik majd - sikeres kandidálásuk esetén - a belépők tarifájának megállapításakor. A Svájc-Ausztria duó mellett Magyarország és Oroszország önállóan, Görögország Törökországgal, Horvátország Bosznia-Hercegovinával, Skócia és Írország együtt szeretne Eb-házigazda lenni, s van egy négyes - svéd, dán, norvég, finn - jelentkezés is. A pályázatokat május 31-ig kell beadni, az UEFA végrehajtó bizottsága december 12-én vagy 13-án dönt a kontinensvetélkedő helyszínéről. Hogy mivel fűtünk, az már eldőlt. 0 PRÍMAGÁZ mmmmm—mmmmmmm—mm rmuAUAM wwn »