Nógrád Megyei Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-28 / 73. szám

4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap KÖRKÉP 2002. MÁRCIUS 28., CSÜTÖRTÖK M E GYEI A Nógrád Megyei Hírlap kérdései az országgyűlési képviselőjelöltekhez 1. Miért gondolt arra, hogy ha átmenetileg is, de felcseréli jelenlegi hivatását a parlamenti kép­viselőséggel, illetve miért döntött úgy, hogy ilyen módon szeretné folytatni politikai pályafutását? 2. Ha Ön bekerül a parlamentbe és először kap szót, várhatóan milyen ügy, illetve melyik ré­teg érdekében emel szót és miért? 3. Véleménye szerint hazánk mikor lesz tagja a Európai Uniónak és a felvétel mit jelent Ma­gyarország, illetve a továbbra is hátrányos helyzetű Nógrád megye részére? Urbán Árpád (Magyar Szocialista Párt) Nógrád megyei 4. számú választókörzet 1. / Jelenlegi hivatásomat nem szükséges felcserélnem a képviselőséggel, mivel az én hi­vatásom eddig is - több mint négy évtizede - az emberek szolgálata, nevezetesen a gyer­mekek, a leendő felnőttek okta­tása, nevelése. S mivel 1994-98 között már voltam országgyűlé­si képviselő, jól tudom, hogy az ember ettől semmiképpen sem szabad, hogy megváltoz­zon. Májustól ismét szeret­ném ott folytatni, ahol fél­behagytam: törekedni arra, hogy az oktatási tárcától ne kerüljek távolra - s minél többet tehessek a parla­menti bizottságban az ok­tatás, illetve a testi-lelki egészséges életre nevelés érdekében. A politikai pá­lyafutás és általában a pá­lyafutás egyébként nem at­tól függ, hogy a „sors” ép­pen hová sodorja az em­bert. Miért mondom ezt? Azért, mert 36 évet tanítot­tam Balassagyarmaton. S álmomban sem gondoltam volna, hogy lesz egyszer egy olyan pártot (pártokat) megtestesítő képviselő-tes­tület, melynek „jóvoltából”- politikai „késztetésre”! - az előző képviselői mandá­tumom lejártát követően a nyugdíj előtti utolsó ciklu­somat Gyarmat helyett majd az őrhalmi iskolában fogom el­tölteni. S bár így történt, a pálya­futásom mégsem tört meg, sőt naponta érnek sikerélmények. Kiválóan érzem magamat és há­lás vagyok annak a közösség­nek, amely ide hozott, amely­nek szüksége volt rám. És én a munkámmal igyekszem Őrhalomnak meghálálni mind­végig a kapott bizalmat ugyan­úgy, mint ahogy majd választó­im bizalmát a parlamentben. 2. / Országgyűlési képviselő­ként eddig is mindent elkövet­tem azért, hogy a nyugat-nógrá­di térség tovább fejlődhessen. S különösen fontosnak tartottam a még mindig nagyon magas munkanélküliség csökkentését, megszüntetését. A régióban le­telepedett nagyberuházók - beleértve a gyarmati DEL­PHI idejöttét is - még távolról sem oldják meg a sok-sok kétke­zi, s jórészt sajnos alacsony kép­zettségű dolgozó munkával való ellátását. Tovább kell fejleszteni a rétsági és szügyi ipartelepeket, míg Érsekvadkerten meg kell kezdeni - elsősorban a helyi me­zőgazdasági termékekre épülő - ipar letelepítését. S nem csak a beruházókat kell hozni a gyar­mati ipari parkba és térségszer- te, hanem talpra kell állítani a már csak vegetáló, vagy éppen megszűnőben lévő ipari üzeme­ket is. A tönkretett mezőgazda­ság is azonnali, hathatós támo­gatásra szorul. Már EGY ellátat­lan, munkanélküli ember is sok, de errefelé RENGETEG a nincs­telen szegény - s kirívó a roma lakosság tarthatatlan helyzete. Valódi segítséget az elmúlt évek során nem kaptak. Értük szólok elsőként! 3./ Az Európai Unióba törté­nő belépésünk évét én a Hon­foglalás évével egyenértékűnek ítélem. Ezeregyszáz évvel ez­előtt új, végleges hazára leltünk Európa közepén. Az elmúlt év­századok alatt nemze­tünk, országunk szere­pe Európa történelmé­nek alakításában mind­végig befolyásoló és többször - mint például a tatárjárás és a török- dúlás idején - sorsdöntő jelentőségű volt. Mun­kánkkal, kultúránkkal és sokszor vérünkkel is bizonyítottuk, hogy Eu­rópa népei között van a helyünk és az egységes Európa a mi hazánk is. Magyarország- remélem, legké­sőbb 2005-ben - jogi szempontból és tényle­gesen is kontinensünk „családi” közösségébe fog tartozni. S végre egyszer úgy élhetünk, úgy dolgozhatunk, hogy „háborúk” csak a tárgyalótermek és a par­lamenti folyosók szó­csatái alkalmával s eset­leg a gazdasági versengés során érintenek meg bennünket. Uni­ós tagságunktól én országunk békés, dolgos hétköznapjait, gyarapodó (állami) polgárait re­mélem. A formálissá váló ma­gyar-szlovák országhatár révén pedig egy több mint duplájára növekvő nyugat-nógrádi régiót s egy konstruktív, fejlődésorien­tált magyar-szlovák térségfej­lesztési programot remélek. Mindannyiunk hasznára és gyermekeink, unokáink javára! Mert Európa mindannyiunké! ____________(FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS) „ Legyen a vendégünk...” - harmadszor „Legyen a vendégünk egy habos kávéra!” Gusztos Péter, az SZDSZ Nógrád megyei 1. sz. választókörzet országgyűlési képviselőjelöltje közéleti beszélgetés-sorozatának Vágó István, Albert Györgyi után a leg­utóbbi vendége Jancsó Miklós (jobbra) filmrendező volt. A nagy számú, javarészt fiatalokból álló közön­ség előtt a gazdag élettapasztalattal bíró mester figyelmeztetet arra, hogy a szélsőségekkel barátkozók rosszul fognak járni. És rosszul jár az ország is, ha erre nem figyel oda. A sorozat április 2-án, Petőcz György „Csak a narancs” volt című könyvének bemutatójával zárul.____________________________(pro K eresztrejtvényfejtők versengése A szécsényi Művelődési és Művészetoktatási Központ, az intézet keresztrejtvényt fejtők klub­ja a közelmúltban második alkalommal rendezte meg a megyei keresztrejtvényfejtő versenyét. Ahogyan azt Kiss Lajosné, a művelődési központ munkatársa, a klub vezetője, a verseny szervezője elmondta, a szellemi tornára bárki nevezhetett, a kategóriát is egyénileg lehetett megválasztani. A megyei verseny a májusban Balassagyarmaton sor­ra kerülő országos verseny „előhírnöke” volt. A fel­adatokat a Füles szerkesztősége állította össze. A kezdők kategóriájában MiskécLi Miklós (Szécsény) lett az első, a második Kiss Gabriella (Szécsény), a harmadik helyen Kiss Miklós (Zsunypuszta) végzett. A haladók kategóriájának sorrendje: 1. Berták Tibor (Jobbágyi), 2. Bodzsár Sándor (Becske) 3. Obrecsányné Tóth Erzsébet (Szécsény). A díjakat Gyócsy Géza, a zsűri elnöke, az IQ PRESS Lapkiadó Kft. főszerkesztője adta át. Az első helyezettek egyéves előfizetést kaptak a Fü­les újságra. A második és harmadik helyezettek egy fél évig kapják ingyen az újságot. A dobogós helye­zettek az IQ PRESS Lapkiadó Kft. három lapját kap­ják egy fél évig. A dobogós helyezettek az IQ PRESS Lapkiadó Kft. három lapját kapják egy fél évig. A többiek tárgyjutalomban részesültek. SZENOGRÁDI FERENC Regionális programot készítenek Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Egyesülés (ÉKE) nyerte el a jogot a régió környezetvédelmi programja elkészí­tésére. Ez is szóba került a hét elején megtartott igazgatóta­nácsi ülésen. A három észak-magyarorszá­gi megyében tevékenykedő egyesülés tavalyi gazdálkodásá­ról dr. Kecskeméti Sándor elnök számolt be az igazgatótanács előtt. Nagy gondot fordítottak a környezetvédelmi törvény és az ahhoz kapcsolódó jogszabály­ok, végrehajtási utasítások meg­ismertetésére, nemcsak tagcége­iken, tagönkormányzataikon belül, hanem azon túl is. Számos konferenciát szervez­tek, így legutóbb az St. Glass Rt.- nél, ahol a veszélyes hulladékok bevallása és a levegőtisztaság vé­delmi rendeletek ismertetése sze­repelt napirenden, a Közép-Duna- völgyi Környezetvédelmi Felügye­lőség szakembereinek részvételé­vel. Hasonlót tartottak a múlt év folyamán a Szerencsi Cukorgyár­ban, illetve Bélapátfalván: az előb­bi témáját a jogszabályváltozások adták (amelyből egy praktikus ké­zikönyv is született), az utóbbiét az önkormányzatoknál kötelező­en alkalmazandó környezetvédel­mi megbízott szerepe. Igazgatótanácsi üléseiket úgy időzítették, hogy egy-egy aktuális környezetvédelmi problémát is át­tekinthessenek, s egyúttal tagjaik alaposabban megismerjék egy­mást, az adott cégnél elért környe­zeti állapotjavulást. Ilyen kihelye­zett összejövetel zajlott 2001-ben Apcon, a Qualital öntödéjében, Aszódon, a veszélyes hulladék le­rakónál, illetve a múlt év végén a salgótarjáni Tarjánhő Kft.-nél. A mostani igazgatótanácsi ülésen elfogadták, hogy a szer­vezet taglétszámát 40-re emelik, így a munkaszervezet nagyobb súlyt fektethet a tagokat érintő környezetvédelmi kérdések megoldására. Riba Róbert, az ÉKE igazgatója azt is bejelentet­te, hogy az egyesülés elnyerte az észak-magyarországi régió kör­nyezetvédelmi programjának el­készítési jogát, Phare-támo­gatással. Ez a munka várhatóan még az idén elkészül. T. N. L Munkáltatók és kifizetők: újabb fontos határidő az adatszolgáltatásban Az adózás rendjéről szóló törvény 3. számú melléklete értelmében a munkáltatóknak és kifizetőknek különböző nyomtatványokon ada­tokat kell szolgálni az adóhatóság felé. Az adatszolgáltatásokra vonat­kozó kitöltési útmutató a Adó és El­lenőrzési Értesítő 2001. évi decem­beri (13-14 számában) jelent meg. Az adatszolgáltatás jelentősége az el­lenőrzések kiválasztásában, elősegíté­sében jelentkezik. Ezen belül is különö­sen az egyszerűsített ellenőrzéseknél, ahol az adóhatóság a rendelkezésre álló kontrolladatokat a személyi jövedelem- adó bevallásokban szereplő adatokkal veti össze. A számítástechnikai háttér lehetőséget biztosít a feldolgozott ada­tok gyors összefuttatására. Az adatszol­gáltatással beérkezett adatok jelentő­séggel bírnak a személyi jövedelemadó önkormányzati elosztásában és az adó 1+1 %-nak kiutalásában. A beérkezett kontroliadatokat nemcsak az adóható­ság, hanem más külső szervek is hasz­nosítják. Munkáltatói és kifizetői adatokat (a szervezet által kifizetett adóköteles jöve­delem, levont adóelőleg, összjövedelmet csökkentő tételekről és az adókedvezmé­nyekről, megállapított adóról) az adóévet követő március 31-ig kell teljesíteni, az alábbi nyomtatványokon: M29/2001-es és mellékletei: M29/1/2001, M29/2/2001, M29/3/2001 azon magán- személyekről, akik nem önbevallók. Fontos változás a tavalyi év adatszol­gáltatásához képest, hogy a családi kedvezmény megosztásához szükséges kiegészítő táblát (M29/4/2001/ nem kell az adóhatósághoz benyújtani. 2001K30-as az önbevalló magánszemé­lyekről, 2001K31-es kifizetői jelleggel levont járulékokról, 2001K32-es mun­káltató jelleggel levont járulékokról. A teljesítés időpontja ebben az év­ben április 02, mivel március 31 mun­kaszünet napra esik. a bizonylathoz, vagy a mágneses adathordozókhoz minden esetben csa­tolni kell a megfelelő adatkísérő lapot (A/M29/2001, A/2001, A/2001/M). Mágneses adathordozón történő adatszolgáltatás esetén a határidő ápri­lis 20, illetve április 22. Felhívom az adatszolgáltatók figyel­mét, hogy nyomtatványt az adóazono­sítók feltüntetése nélkül nem adhatják le, illetve hibás adatszolgáltatásnak mi­nősül és szankcionálással jár. Hangsúlyozni szükséges, hogy a kifi­zetőnek az adóéven belül ugyanarra a személyre csak egy adatszolgáltatást nyújthat be. Különösen fontos ezt fi­gyelembe venni a mezőgazdasági őster­melői tevékenységet folytató magán- személyek részére e tevékenységükre tekintettel kifizetett összegről beadott 2001K43-as nyomtatvány kitöltésénél. Az adatszolgáltatás ebben az évben kiegészült a 2001K33-as nyomtatvány­nyal, amelyen a társasházaknak kifize­tett adóköteles jövedelemről kell szá­mot adni a kifizetőknek. A kontrolihoz kapcsolódó 1+1 %-os felajánlásokat a bizonylatokkal egyide­jűleg kell leadni, az alábbi formában: - a lezárt borítékokat a ragasztott felüle­ten a dolgozóval alá kell íratni, és be kell sorszámozni - a sorszámozásnak megfelelő kísérőjegyzéket szükséges készíteni, amit ugyancsak alá kell íratni a dolgozóval. Az adatszolgáltatások elmulasztása, késedelme, vagy hibás benyújtása ese­tén a hivatal az adózás rendjéről szóló törvény adta előírások értelmében szankcionálással élhet. A birság össze­gének megállapításánál a mulasztás kö­rülménye, annak súlya, gyakorisága, mérlegelésre kerül. Késedelem esetén a bírság összege 50 és 100 ezer forintig terjedhet, míg elmulasztás és hibás tel­jesítésesetében 100 és 200 ezer forint lehet. Az adatszolgáltató késedelmes, vagy nagyszámú hibával benyújtott adat­szolgáltatása esetén az adóhatóság azonnali helyszíni vizsgálatot indíthat. Az adatszolgáltatások hibátlan elké­szítésének elősegítése érdekében az Interneten ( www.apeh.hu ) megtalálha­tók az APEH-nyomtatványok. A nyom­tatványok űrlapkitöltő program segítsé­gével, számítógéppel is letölthetők és saját nyomtatóval kinyomtatva leadha­tók. Az alábbi nyomtatványok csak bi­zonylatkép formájában nyomtathatók ki: 2001K33; K43; K53; K44; K45; K46; K47; K48; K50; K52; K53; K54; K60; K61; A mágneses adatszolgáltatás (floppy, CD) az elmúlt években örvendetesen növekedett, ami könnyíti mind az adat- szolgáltatók, mind az adóhatság mun­káját. A hibátlan adatszolgáltatást segí­tik az internetről letölthető ellenőrző programok, a KONDOS és a KÖNNT. Az adatkísérő lapot, - mely egyben az adatszolgáltatás igazolására is szol­gál - két példányban - ebből egy pél­dányt az adózó visszakap -, míg a kont- rollbizonylatokat csak egy példányban kell benyújtani. A papír alapú adatszol­gáltatás esetében gyakran előforduló hiba, hogy az adatszolgáltató az adato­kat leporellón nyújtja be. Az ilyen for­mátumban elkészített adatszolgáltatást nem tudjuk elfogadni. A kontrollbi- zonylatokat (elsősorban a mágneses adathordozón benyújtott adatszolgálta­tások esetében) előnyös személyesen leadni. Az ellenőrzést azonnal elvégez­zük és - az esetleges hibásakat a hiba okának megjelölésével javítás céljából - vissza tudjuk adni. Az adatszolgáltatások elkészítése so­rán felmerülő kérdésekre az ügyfélszol­gálati és bevallási osztály ügyintézői felvilágosítást adnak. Az adóbevallás­októl eltérően nemleges adatszolgálta­tást nem kell benyújtani. _______________________________________TOUUCMMOW A PEH Nógrád Megyei Igazgatóság bevallási osztályvezető

Next

/
Thumbnails
Contents